background image
172/2010. (XI. 4.) országos presbitériumi határozat 
országos bizottsági szabályzatról 
A  Magyarországi  Evangélikus  Egyház  országos  presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról  szóló  2005.  évi  IV. 
törvény  128.  §  (5)  bekezdése  alapján  az  országos  egyházzenei  bizottság  orgonafelújítási  szabályzatát  tudomásul  veszi.  Kéri 
hogy a mindenkori költségvetési törvényben az orgonaprogramra biztosított keretből kizárólag az a támogatást kérő juthasson 
támogatáshoz, aki e szabályzat szerinti rendet magára nézve kötelezően elfogadja.  
Ezzel  egyidejűleg  ajánlja  az  országos  presbitérium,  hogy  azon  egyházközségek,  akik  teljes  egészében  saját  költségvetésük 
terhére valósítják meg az orgonafelújítást, a bizottság által kidolgozott eljárási rend szerint járjanak el. 
Az országos presbitérium felkéri az országos irodát, hogy az egyházzenei szabályzat és az egyházközségi eljárási rend jelenjen 
meg az egyház hivatalos lapjában és az egyház honlapján. 
Felelős: Kákay István Dezső 
Határidő: 2010. december 4. 
 
Szabályzat a MEE orgonafelújítási pályázatához 
(Minden olyan orgona-felújítás, -átépítés és -restaurálás esetén, amelyet a MEE pályázati vagy más módon anyagi eszközökkel 
támogat, az egyházközségnek a következő módon kell eljárnia) 
 
Lépések a pályázat beadása előtt 
1.
 
Az egyházközség vezetősége/presbitériuma elhatározza a hangszer felújítását. 
2.
 
A  gyülekezet  megállapítja,  hogy  milyen  összeg  áll  a  rendelkezésére  a  felújítás  finanszírozására,  és  milyen  támogatási, 
pályázati lehetőségei vannak. 
3.
 
A gyülekezet tájékoztatja Magyarországi Evangélikus Egyház illetékes orgona-felügyelőjét a tervezett munkáról.
1
 
4.
 
A  gyülekezet  orgonaszakértőt  kér  fel  az  orgona  vizsgálatára  és  a  hangszerről  szóló  szakvélemény  elkészítésére.
2
  A 
szakvélemény tartalmazza az orgona állapotának leírását és a felújítás során elvégzendő munkákat.
 3
 
5.
 
A szakértői véleményt a gyülekezet elküldi az illetékes orgona-felügyelőnek, aki azt véleményezi. Amennyiben az orgona-
felügyelő  nem  ért  egyet  a  szakvéleménnyel,  ezt  jelzi  a  Zenei  Bizottságnak,  amely  az  orgona-felügyelő  részvételével 
felülbírálja  a  szakvéleményt.  A  gyülekezet  az  orgona-felügyelő  jóváhagyása  előtt  a  további  munkálatokat  nem  kezdheti 
meg. 
6.
 
A gyülekezet az elkészült és jóváhagyott szakvélemény birtokában felkér egy, vagy több a szakértő által javasolt, legalább 
hangszerkészítő-  és  javító  orgonaépítő  végzettséggel  rendelkező  személyt,  hogy  a  szakvélemény  és  az  orgona  helyszíni 
szemléje alapján készítse el (ár)ajánlatát az orgona felújítására. 
7.
 
A  beérkezett  árajánlatokat  az  egyházközség  illetékes  testülete  a  szakértő  segítségével  véleményezi,  és  kiválasztja  az 
orgonaépítőt, akivel a felújítás tárgyában Vállalkozási szerződést kíván kötni. 
8.
 
Az egyházközség a kijelölt határidőre benyújtja pályázati kérelmét, amely tartalmazza: 
a)
 
a hiánytalanul kitöltött Pályázati Adatlapot; 
b)
 
történeti jelentőségű orgonák esetében: 
 
a szakértő által készített restaurálási tervet, és 
 
az  orgonaépítő  által  készített  –  a  restaurálási  irányelveknek
4
  mindenben  megfelelő  –  részletes  felújítási  tervet  és 
árajánlatot; 
c)
 
nem történeti jelentőségű orgonák esetében: 
 
a szakértő által készített szakvéleményt és 
 
a felújítást megvalósító, az egyházközség által kiválasztott orgonaépítő által készített részletes (ár)ajánlatot; 
d)
 
a pályázati kiírásban meghatározott önrész igazolását és/vagy az erről szóló esetleges támogatási szándéknyilatkozatot. 
 
Lépések a pályázat elnyerése után 
9.
 
Az  egyházközség  –  vagy  annak  nevében  az  orgonaszakértő  –  felkéri  az  orgonaépítőt  a  Vállalkozási  szerződés 
megszövegezésére és az egyházközséghez, illetve a szakértőhöz való eljuttatására. 
10.
 
A szakértő átvizsgálja a szerződést, szükség esetén módosításokat és kiegészítéseket javasol. Csak az illetékes szakértő és 
az illetékes orgona-felügyelő által írásban jóváhagyott szerződés írható alá. 
11.
 
Az  orgonaépítő  –  a  szakértővel  történt  előzetes  egyeztetés  alapján  és  szükség  szerint  konzultálva  –  elvégzi  az  orgona 
felújítását. 
12.
 
A szakértő a munka befejeztével megvizsgálja a hangszert és megteszi észrevételeit. 
13.
 
Az orgonaépítő a még fennálló hibákat kijavítja, a hiányosságokat pótolja. 
14.
 
A szakértő a hangszert ismét megvizsgálja, s ha a munka kifogástalan, és annak szerződésben foglaltak szerinti elvégzését 
megállapítja, arról beszámol az orgona-felügyelőnek és a felügyelő egyetértésével a  munkát az egyházközségnek írásban 
átvételre javasolja. 
                                                           
1
 A Magyarországi Evangélikus Egyház megbízott orgona-felügyelői: 
 
műemlék-orgonák esetében: Dr. Kormos Gyula (1101 Budapest, Kőbányai út 43/A I/26; 20/824-6168; kormos@uvt.bme.hu), 
 
műemléki védelem alá nem tartozó orgonák esetében: Dr. Wagner Szilárd (9422 Harka, Nyéki u. 2.; 70/207-6612; szilard.wagner@gmail.com). 
2
 Orgonaszakértő megfelelő szakértői vizsgával és/vagy egyetemi szintű orgonista diplomával rendelkező személy lehet. 
3
A Magyarországi Evangélikus Egyház Egyházzenei Bizottságának döntése alapján az orgonák felmérésének és a szakvélemények elkészítésének költségeit az 
Országos  Egyház  vállalja,  amennyiben  azt  maguk  az  orgona-felügyelők  végzik,  illetve  a  felügyelők  által  elfogadott  szakértői  véleményt,  meghatározott 
díjtábla alapján. 
4
 Elfogadva az országos orgonás műemléki konferencia plénuma által 1993. október 14-én. Megjelent: Magyar Egyházzene I. évf. (1993/94) 1. szám 104-111. 
old., Hangszer Világ III. évf. 3. szám (1993. szept.-dec.) 3-13. old. (Ez nem azonos a KÖH honlapján található irányelvekkel!) 
background image
15.
 
A  orgona-felügyelő  ezzel  egyidejűleg  értesíti  a  MEE  Egyházzenei  Bizottságának  elnökét,  aki  gondoskodik  a  pályázaton 
elnyert támogatási összeg átutalásáról az egyházközség részére. 
16.
 
Az egyházközség átveszi az orgonaépítőtől a felújított hangszert, és a Vállalkozási szerződésben foglalt vállalkozási díjat 
részére kifizeti. (A munka teljes, szakértő által történt átvétele előtt az orgonaépítőnek pl. anyagköltségre stb. csak előleg 
fizethető, ennek mértékét és ütemezését a vállalkozói szerződésben kell rögzíteni.) 
 
Lépések a felújítás elvégzése után 
17.
 
Az egyházközség az elvégzett munkáról az orgona-felügyelőnek jelentést készít, amely tartalmazza: 
a) a felújításról szóló beszámolót, 
b) a szakértő által készített írásbeli átvételi javaslatot. 
18. Az orgonaépítő által kiállított számlát vagy annak másolatait a MEE Egyházzenei Bizottság elnökének. 
19. Célszerű,  ha  az  egyházközség  a  felújítást  végző  orgonaépítővel  karbantartási  szerződést  köt,  amely  által  folyamatosan 
biztosítható a hangszer hibátlan működése. 
 
A fenti szabályoktól való – az egyházközségnek felróható – eltérés a pályázatból való kizárást vonja maga után. 
 
 
 
Eljárási rend orgona-felújítások esetén 
 
1.
 
Az egyházközség vezetősége/presbitériuma elhatározza a hangszer felújítását. 
2.
 
A  gyülekezet  megállapítja,  hogy  milyen  összeg  áll  a  rendelkezésére  a  felújítás  finanszírozására,  és  milyen  támogatási, 
pályázati lehetőségei vannak. 
3.
 
A gyülekezet tájékoztatja Magyarországi Evangélikus Egyház illetékes orgona-felügyelőjét a tervezett munkáról.
5
 
4.
 
A  gyülekezet  orgonaszakértőt  kér  fel  az  orgona  vizsgálatára  és  a  hangszerről  szóló  szakvélemény  elkészítésére.
6
  A 
szakvélemény tartalmazza az orgona állapotának leírását és a felújítás során elvégzendő munkákat.
 7
 
5.
 
A szakértői véleményt a gyülekezet elküldi az illetékes orgona-felügyelőnek, aki azt véleményezi. Amennyiben az orgona-
felügyelő  nem  ért  egyet  a  szakvéleménnyel,  ezt  jelzi  a  Zenei  Bizottságnak,  amely  az  orgona-felügyelő  részvételével 
felülbírálja  a  szakvéleményt.  A  gyülekezet  az  orgona-felügyelő  jóváhagyása  előtt  a  további  munkálatokat  nem  kezdheti 
meg. 
6.
 
A gyülekezet az elkészült és jóváhagyott szakvélemény birtokában felkér egy, vagy több a szakértő által javasolt, legalább 
hangszerkészítő-  és  javító  orgonaépítő  végzettséggel  rendelkező  személyt,  hogy  a  szakvélemény  és  az  orgona  helyszíni 
szemléje alapján készítse el (ár)ajánlatát az orgona felújítására. 
7.
 
A  beérkezett  árajánlatokat  az  egyházközség  illetékes  testülete  a  szakértő  segítségével  véleményezi,  és  kiválasztja  az 
orgonaépítőt, akivel a felújítás tárgyában Vállalkozási szerződést kíván kötni. 
8.
 
Az  egyházközség  –  vagy  annak  nevében  az  orgonaszakértő  –  felkéri  az  orgonaépítőt  a  Vállalkozási  szerződés 
megszövegezésére és az egyházközséghez, illetve a szakértőhöz való eljuttatására. 
9.
 
A szakértő átvizsgálja a szerződést, szükség esetén módosításokat és kiegészítéseket javasol. Csak az illetékes szakértő és 
az illetékes orgona-felügyelő által írásban jóváhagyott szerződés írható alá. 
10.
 
Az  orgonaépítő  –  a  szakértővel  történt  előzetes  egyeztetés  alapján  és  szükség  szerint  konzultálva  –  elvégzi  az  orgona 
felújítását. 
11.
 
A szakértő a munka befejeztével megvizsgálja a hangszert és megteszi észrevételeit. 
12.
 
Az orgonaépítő a még fennálló hibákat kijavítja, a hiányosságokat pótolja. 
13.
 
A szakértő a hangszert ismét megvizsgálja, s ha a munka kifogástalan, és annak szerződésben foglaltak szerinti elvégzését 
megállapítja, arról beszámol az orgona-felügyelőnek és a felügyelő egyetértésével a  munkát az egyházközségnek írásban 
átvételre javasolja. 
14.
 
Az egyházközség átveszi az orgonaépítőtől a felújított hangszert, és a  Vállalkozási szerződésben foglalt vállalkozási díjat 
részére kifizeti. (A munka teljes, szakértő által történt átvétele előtt az orgonaépítőnek pl. anyagköltségre stb. csak előleg 
fizethető, ennek mértékét és ütemezését a vállalkozói szerződésben kell rögzíteni.) 
15. Célszerű,  ha  az  egyházközség  a  felújítást  végző  orgonaépítővel  karbantartási  szerződést  köt,  amely  által  folyamatosan 
biztosítható a hangszer hibátlan működése.
 
                                                           
5
 A Magyarországi Evangélikus Egyház megbízott orgona-felügyelői: 
 
műemlék-orgonák esetében: Dr. Kormos Gyula (1101 Budapest, Kőbányai út 43/A I/26; 20/824-6168; kormos@uvt.bme.hu), 
 
műemléki védelem alá nem tartozó orgonák esetében: Dr. Wagner Szilárd (9422 Harka, Nyéki u. 2.; 70/207-6612; szilard.wagner@gmail.com). 
6
 Orgonaszakértő megfelelő szakértői vizsgával és/vagy egyetemi szintű orgonista diplomával rendelkező személy lehet. 
7
 A Magyarországi Evangélikus Egyház Egyházzenei Bizottságának döntése alapján az orgonák felmérésének és a szakvélemények elkészítésének költségeit 
az  Országos  Egyház  vállalja,  amennyiben  azt  maguk  az  orgona-felügyelők  végzik,  illetve  a  felügyelők  által  elfogadott  szakértői  véleményt,  meghatározott 
díjtábla alapján.