Ez történik a Magyarországi Evangélikus
Egyház X. Zsinat 10. ülésszakán – Pénteki
nap percről percre!
Létrehozva: 2015.11.20. 09:35, frissítve: 2015.11.23. 13:29
Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Budapest – 2015. november 20-án és 21-én tartja a Magyarországi Evangélikus Egyház X. Zsinata 10.
ülésszakát. Napirenden szerepelnek többek között az országos tisztségviselők éves beszámolói,
felújítási projektek kérdései, a misszió és a jövő évi költségvetés is. Az evangelikus.hu percről percre
tudósít
az
eseményekről.
(Jelen tudósítás nem a zsinat jegyzőkönyve. Nem szerepel benne minden hozzászóló és minden
hozzászólás, valamint minden beadott anyag, szó szerinti formában - a szerk.)
9.00
Orosz Gábor Viktornak az áhítatával kezdődött el a zsinat. A Zsinat Teológiai Bizottságának
elnöke
Mt
20,
13-15
versei
alapján
az
igazság
kereséséről
beszélt.
„Jézus az út, az igazság és az élet, az igazságosság feltételezi az igazat. Jézus alakjába kell
beletagozódnunk” – mondta. A társadalmi kérdések esetében azonban az abszolút igazság
nehezen érvényesíthető és ezekben az esetekben a krisztusi igazságot is nehezen tudjuk
képviselni – folytatta a lelkész. Paul Tillichet idézve elmondta, hogy az emberek elidegenedtek
egymástól és a társadalomtól is. Sokan tekintenek a másikra, mint idegenre, mert nincs idő arra,
hogy önazonossá váljunk.
Hol találhatunk kegyelmes Istenre? – tette fel a kérdést Luther Mártont idézve. Ki az, aki az
idegenséget közelséggé változtatja? Ki az, aki a hazugságot igazsággá, az értékeket krisztusivá
teszi, ki az, akinek az arcába kell tekintenünk? A zsinati tanácskozáson, a kialakult
konfliktushelyzetekben a szeretetnek kell érvényesülnie, nem a képmutató, felszínes
szeretetnek, hanem annak, amely az igazsággal együtt jár.
9.25
A zsinati tagok megemlékeztek Gimesi Szabolcsról, a Zsinat korábbi nem lelkészi alelnökéről,
a Soproni-Egyházmegye volt felügyelőjéről, Sopron város volt polgármesteréről. Hafenscher
Károly, a Zsinat lelkészi elnöke vezette a közös imádságot.
9.34
Az első és a második ülésen Tölli Balázs elnököl. A Zsinat még nem határozatképes, ezért tíz
percre berekesztették.
9.43
Új zsinati tagok bemutatkozására került volna sor, de sajnos egyik új tag sem vesz részt az
ülésen, mindannyian kimentésüket kérték, ezért az eskütételükre sem kerülhetett sor.
Ezután sor került a Zsinat Jelölő Bizottsága tagjának megválasztására Zsugyel Kornél
lemondása okán. A zsinat megválasztotta Asztalos Richárdot a tisztségre, aki esküt is tett.
9.47
A zsinati tagok először elfogadták Prőhle Gergely országos felügyelő későn érkezett
beszámolójának napirendre tűzését. Aztán Solt-Száraz Csenge helyreigazítása után kiderült,
mégsincsen meg a minősített többség, így mégsem fogadták el a napirendre tűzést.
„Nem ez az első eset, hogy felügyelő úr ezt megteszi. Megértem felügyelő úr elfoglaltságait,
de mégis, vegye komolyan a zsinatot és adja be időben a beszámolóját. Ne vegyük napirendre”
- javasolta Kiss Miklós esperes.
Ezután mégis újra napirendre vették az erről való szavazást. Az újabb szavazáskor minősített
többséget ismét nem kapott a napirendre tűzés, így nem hallgatják ma meg.
Módosítások után elfogadták a X/10. ülésszak napirendjét.
9.59
Ittzés András a Törvényelőkészítő Bizottság elnöke személyi kérdésekkel kapcsolatos
nehézségeket emlegetett munkája során, mert sajnos a bizottsági tagok kimentésüket kérik a
bizottsági ülések előtt. A nyelvhelyességi javításokról szóló határozati javaslatot a zsinati tagok
elfogadták.
10.07
A missziói terv és a Kornéliusz-munkaanyag megtárgyalásra kerültek a Teológiai Bizottság
ülésén
-
mondta
Orosz
Gábor
Viktor,
a
bizottság
elnöke.
A Preambulummal kapcsolatban is saját állásfoglalást fogalmaztak meg, foglalkoztak a
tervezett hitvallásmódosítással, valamint a lutheri teológia és a misszió kapcsolatának
kérdésével. Hosszú távon szeretnének foglalkozni a migráció kérdésével is, amelyek mentén az
együttgondolkodás tovább folyhatna a kérdésben.
Solt-Száraz Csenge az Ügyrendi Bizottság elnöke elmondta, hogy nem volt indok ülésezésre
az elmúlt időszakban.
10.31
Gáncs Péter elnök-püspök „Ha tehát mást tanítasz, önmagad nem tanítod?” (Róm 2, 21)
címmel tartotta meg beszámolóját. Az alábbiakban ezt idézzük:
„Felütés”: a lelkészképzés
Beszámolóm igei mottóját az EHE november 19-én, a Tudomány ünnepe alkalmából rendezett
színvonalas konferenciája ihlette - mondta a püspök. - Már ez a döntésem is utal arra, hogy
2015-ben végre valóban prioritást kapott egyházunkban a lelkészképzés ügye. Felismertük,
hogy hiába pályázunk fáradhatatlanul, sajnos, sokszor fontosabb ügyeinket is félretéve, több-
kevesebb sikerrel különböző épületprojektek megvalósítására. Hiába duzzasztjuk tovább
intézményeink számát reális lehetőségeink határait feszegetve, sőt, olykor már
túllépve... Megfelelő számú, minőségű, azaz felülről elhívott, belülről elkötelezett és az EHE
által sokoldalúan, lelkileg, szellemileg igényesen felkészített lelkészek nélkül gyülekezeteink
fogyása, egyházunk sorvadása visszafordíthatatlan folyamatnak tűnik. Természetes, hogy a
humánerőforrás fejlesztésének konkrét költségvetési vonzata is van, és örülök, hogy ennek
biztosítását a zsinat is támogatta. Ennek nyomán kezdte meg működését egyetemünkön a közel
múltban a valláspedagógia tanszék, valamint új oktatók álltak munkába, és új spirituális lépett
szolgálatba.
Mindezek a többéves fejlesztési koncepció első fontos lépései. Mint minden oktatás, így a
felsőoktatás is olyan magvetés, melynek szárba szökkenésére imádkozó türelemmel és felelős
odafigyeléssel kell várni, tudva, hogy a növekedés ajándéka felülről érkezik. De a „felülről”
várás nem csökkenti a lelkészképzés alapját, éltető talaját jelentő gyülekezetek fontosságát és
felelősségét ezen a területen sem. Isten elhívó hangja ma is, döntő módon gyülekezeteinkben
érheti el a fiatalokat. Negyedévszázados tapasztalat alapján mondjuk ki: hamis csodavárás volt
azt hinni, hogy növekvő iskolahálózatunk automatikusan megszünteti majd a még ma is
tapasztalható mennyiségi és minőségi deficitet a lelkészutánpótlásban...
A teológiai „felütés” után három, 2015-ben számomra különösen is aktuálissá vált kérdésre
keresek választ.
2015 kérdése: tanítványok vagyunk?
A beszámolóm címében idézett páli kérdésnek különös aktualitást ad az a tény is, hogy a 2015-
ös esztendőt a reformáció és oktatás éveként tematizáltuk „Tanítványok vagyunk” mottóval. A
kérdést, hogy ez a jól hangzó lózung mennyiben evidens tény, vagy inkább erősen
megkérdőjelezhető valóság egyházunkban, már januárban az Evangélikus Élet Égtájoló
rovatában megjelent cikkemben felvetettem. Ebből idézek most néhány mondatot, amelyeknek
a reformáció ünnepének közelsége is újra aktualitást ad:
„S mivel a reformáció éppen az éltető forrásokhoz vezet vissza, ezért került döntő hangsúly a
tanítás mandátumára. Nem véletlen, hogy az Ágostai Hitvallásnak az egyház lényegét tömören
meghatározó híres hetedik cikkében az evangélium tiszta tanításáról olvashatunk: „evangelium
pure docetur...” Luther Mártont emellett személyes élményei is arra serkentették, hogy a tanítást
már a családokban megfelelő tankönyvek kézbeadásával is elősegítse. A Kiskátéhoz írott
előszavának kemény, szenvedélyes sorai ma is ébresztő önvizsgálatra indíthatnak: „Ennek a
káténak vagy keresztény tanításnak ilyen rövid, világos és egyszerű alakban való megírására az
a siralmas helyzet kényszerített és ösztönzött, amit nemrégen, mint egyházlátogató
tapasztaltam. Istenem! Mennyi nyomorúságot láttam: az egyszerű ember, különösen
faluhelyen, semmit nem tud a keresztény tanításból, és sajnos, sok lelkész is nagyon készületlen
és alkalmatlan a tanításra... Ó, ti püspökök! Hogyan feleltek majd Krisztusnak azért, hogy a
népet ilyen gyalázatosan elhanyagoltátok...”
Szívesen leráznánk ezeket az éles mondatokat, mondván: íme, a sötét középkor, hála Istennek,
azóta eltelt ötszáz esztendő, ma már minden rendben... De csupán olcsó védekezés lenne arra
hivatkozni, hogy ez elmúlt években milyen sok oktatási intézmény került egyházunk
fenntartásába, hogy alig győzzük a hitoktatást az állami iskolákban, hogy milyen remek
hittankönyveket adtunk ki. Mindezek valóban örvendetes tények, de nem szabad, hogy az
oktatás ügyét az intézményekre szűkítsük. Hiszen ez azt a veszélyt rejtené magában, hogy a
tanítványság az iskolakötelezettséggel együtt véget ér. Iskoláinkban ugyan lehet érettségizni
hittanból, de a tanítványságból nem lehet leérettségizni, sikeres záróvizsgát tenni. Nemcsak a
jó papra igaz, hogy holtig tanul...
Sajnos, gyülekezeteinket járva, gyakran tapasztalok én is „siralmas helyzetet”. Nem egy helyen
az előre kiosztott tételek hamis színjátékával letudott konfirmációi „vizsgával” egyszer s
mindenkorra véget ér a tanítványképzés. Legtöbb gyülekezetünkben – tisztelet a kevés
kivételnek – ha egyáltalában még van bibliaóra, azon csupán a gyülekezet kicsiny töredéke vesz
részt, többnyire igen kedves, érettebb korú hölgyek egyre fogyatkozó csapata... S lehet, hogy
én járok gyakran rosszkor rossz helyen, de bizony nem egyszer tapasztaltam már, hogy még a
gyülekezet elöljárói, azaz presbiteri között is komoly pánikot okoz, ha a kézbe adott bibliákban
meg kell találni egy-egy igehelyet...
Pedig milyen lelkesen indultunk 2012-ben az új hatéves ciklusra! Kezünkben a
presbiterképzésre segítő könyvecskével: „Tarts, Uram, a kezedben”. Azóta talán kiestünk volna
a Mester kezéből? Aligha. Talán inkább a könyv esett ki a mi kezünkből... Őszintén remélem,
hogy a 2015 szeptemberében tervezett második országos presbiteri találkozó új lendületet ad
majd a presbiterképzésnek is, és ennek nyomán a tudatos tanítványképzés ismét prioritást kap
gyülekezeteink mindennapos életében...”
Hogy mennyiben és miben hozott új lendületet egyházunkban a második EPOT, erről inkább
egyházunk nem-lelkészi vezetői, presbiterei hivatottak értékelést adni... Lelkészként inkább
maradok a saját portánkon, bőven van mit söprögetni saját továbbképzésünk területén is.
A lelkészek közös tanulásának, továbbképzésének évtizedeken át többé-kevésbé jól működő
rendszere volt az LMK. Ezek a közösségek azonban a hitoktatásban bekövetkezett szinte
robbanásszerű változások miatt a legtöbb egyházmegyénkben komoly válságba kerültek. A
megnövekedett hitoktatói terhelés miatt (heti 15-20 óra!) gyakorlatilag szinte lehetetlenné vált
olyan időpontot találni, amikor a lelkészek többsége találkozni tud egymással. Lehet, hogy
hosszabb távon majd enyhülni fog ez a terhelés, ha komolyan élünk az EHE által felkínált
hitoktatóképzés lehetőségével, és egyre több képzett munkatárs léphet munkába. De addig
komoly a veszélye annak, hogy lelkészeink szolgálata leszűkül a hitoktatásra, melynek kárát
igazán a pásztor, illetve pásztorolás nélkül maradt nyájak sínylik meg a legjobban.
Az LMK krízise miatt is felértékelődnek a továbbképzés egyéb lehetőségei, így a
lelkészakadémia és a lelkészkonferenciák fontos szolgálata. De a zord tények itt is kijózanítóak:
az elmúlt öt esztendőben lelkészeink jó 60%-a élt ezzel a nagyszerű, ingyenes, lelki-szellemi
töltekezési lehetőséggel. De vajon mi a helyzet a 40 %-kal? Ők a „túlképzettek”, a túlterheltek,
a közönyösek, akik netán már a kiégés veszélyével is küzdenek? Az egyházvezetés, különösen
is a püspökök, esperesek, de a zsinat felelőssége is, ha szó nélkül hagyjuk ezt a tarthatatlan
helyzetet. Nincs olyan szakma, embereket segítő hívatás, ahol ne lenne a munkavégzés, a
szolgálat alapfeltétele a rendszeres, regisztrált továbbképzés. Bizony, jogosan szegezi nekünk
az apostol a személyes kérdést: „Ha tehát mást tanítasz, önmagad nem tanítod?” Sajnos,
tematikus évünk lózungja mellől nem törölhetem el a januárban odatett kérdőjelet. Sőt, az év
végéhez közelítve egy sürgető felkiáltójellel is nyomatékosítanunk kell: vajon valóban tanítható
tanítványok vagyunk-e még?!
Ennél a kérdésnél fontos a többes szám: készek vagyunk-e együtt, egymásra figyelve,
egymástól is tanulni? Képesek vagyunk-e egymás között a kulturált teológiai disputára, közös
tanulásra? Ez a kérdés már korábban kiéleződött a missziói stratégia vitájában, és a közel
múltban újabb „front” nyílt az új hittankönyveinkben a próbaév után felfedezett néhány
vitatható mondat körül kirobbant teológiai feszültségben. Szeretném hangsúlyozni, hogy
nálunk jóval nagyobb egyházak képviselői többször is „testvéri irigységgel” jelezték már
felénk, hogy ilyen rövid idő alatt milyen színvonalas, korszerű, versenyképes hittankönyv
családot adtunk ki. Mindez sok-sok hittankönyv szerző és szerkesztő szinte emberfeletti
erőbedobásával ás áldozatkészségével valósulhatott meg. Ezért mindenek előtt hálás
köszönettel tartozunk nekik, akik gyülekezeti és oktatói munkájuk mellett, családjuk rovására
végezték el ezt a hatalmas munkát.
Ugyanakkor senki sem állítja, hogy ezek a könyvek tökéletesek. Igazán a próbaév után, a
mindennapos, széleskörű használatban, gyakorlatban derülhetnek ki a gyenge pontok.
Természetesen szükséges a folyamatos konzultáció és a szükséges korrekció. Ennek jegyében
hirdette meg az EHE november 28-i hitoktatói továbbképzését, ahol lehetőség nyílik a jobbító
szándékú teológiai vitára is. Ne feledjük: mindannyian tanítványok vagyunk, akik közösen
tanulhatjuk Krisztust egy életen át!
Egyébként a missziói stratégiák és a hittankönyvek körül kialakult polémia is jól tükrözi az
egyházunkban meglévő teológiai sokszínűséget. Mindez akár egyfajta gazdagságként is
megélhető lenne, ha a különböző csoportok (liberális, ortodox, evangelikál, fundamentalista,
stb.) olykor nem legyőzendő ellenfelet látnának a másikban, hanem egészséges teológiai
disputára kölcsönösen nyitott tanítványtársat. A nálunk még nem igazán bevett és természetes
teológiai vitakultúra kialakításában felelős szolgálatot vállalt fel a zsinat teológiai
bizottsága, amelyik igyekszik a különböző nézetek szintézisére és integrálására. De ez már
átvezet az esztendő következő aktuális a kérdéséhez: vajon hol az el- és befogadás határa? Ez
nem csak eltérő kegyességű evangélikus testvérek között kérdés, hanem sokkal szélesebb
összefüggésekben is.
2015 kérdése: hol az el- és a befogadás határa?
Amikor januárban elindultunk az év igéjével, „Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is
befogadott titeket...” (Rm 15, 7), akkor még nem sejthettük, hogy ez a szépen csengő lózung
milyen kemény próba elé állít majd minket a hétköznapok gyakorlatában, a ránk szakadó
menekültáradatban.
Az okoskodó és túlpolitizált nyilatkozatok tengerében egyházunk igyekezett konkrét és gyors
jelét adni a felelős segítségnyújtásnak, amikor elsőként a történelmi egyházak közül, már július
1-én egymillió forintos értékben kézzel fogható támogatást vittünk el az Ökumenikus
Segélyszervezet közreműködésével a nagyfai menekülttábor lakóinak. Egyházunk diakóniai
osztálya is konkrét segítséget nyújtott Röszkén éppúgy, mint a Keleti pályaudvar környékén a
megszervezett ételosztással. Gyülekezeteink szeptember végén külön offertóriummal is
támogatták a krízis kezelését.
Amikor jelentésemet írom (november első hete), úgy tűnik, hogy a déli határon épült kerítés
egyelőre más országok felé tereli a nem csökkenő migránsáradatot, de ugyanakkor mindenkinek
tisztában kell lennie azzal, hogy krízis megoldása még messze van.
Ebben a kérdésben figyelmet érdemel a belügyminisztérium által felkért MTA kutatócsoport
javaslata, amely szerint „letelepedési ösztönzőkre és olyan intézmény- és támogatási rendszerre
lenne szükség, amely képes a Magyarországon maradni akaró menekültek akár nagyobb
csoportjának fogadására, mégpedig azzal, hogy a nyelvoktatás és szakképzés rendszerét ésszerű
megélhetési támogatásokkal egészítik ki azok számára, akiktől megalapozottan várható a
sikeres beilleszkedés. Az MTA javaslata szerint a kormánynak nagyobb figyelmet kellene
szentelnie az egyelőre feltartóztathatatlannak látszó bevándorlási folyamat munkaerőpiaci
kezelésére.”
Reménységem szerint ez a krízis ébresztően hathat az egész európai kereszténységre, és segíthet
éltető gyökereink, identitásunk és krisztusi küldetésünk újra felfedezésében. Erre mutat rá Jó
Andrásnak, az Interserve nemzetközi missziói szervezet eurázsiai igazgatóhelyettesének pozitív
értelemben provokáló blogbejegyzése: „Eleink latinul status confessionisnak, azaz hitvallási
helyzetnek nevezték azokat a történelmi pillanatokat, amikor Krisztus népe nem tehette meg,
hogy ne szólaljon meg. „Itt állok, másként nem tehetek...” – mondta annak idején Luther. A
jelen történelmi pillanat is ilyen „kairosz” állomás. Az emberek félnek, tanácstalanok és várják
a reális helyzetértékelésen alapuló biblikus tanítást, mely megítéli a bűnt, és rávilágít a szeretet
evangéliumának radikális üzenetére, arra, hogy a vajúdó világnak ma sincsen más reménye,
csakis Krisztus és az ő üzenete.
E különleges kegyelmi pillanatban benne van a megújulás és megerősödés esélye, de az egyház
feloldódásának és eltűnésének veszélye is Európában. Válaszút előtt állunk. Megtehetjük, hogy
figyelmen kívül hagyjuk a jeleket, és úgy teszünk, mintha minden mehetne tovább a régi
kerékvágásban, vagy, hogy újra Istenhez fordulunk, odafigyelünk a menekültek/migránsok
üzenetére
és
kitartóan
imádkozni
kezdünk
megújulásért...”
http://magyarmisszio.blogspot.hu/2015/10/nemzetek-mozgasban-krisztus-egyhaza.html
Fontosnak tartom, hogy amikor a zsinat újra foglalkozik majd egyházunk immár közel hetven
oldalas missziói koncepciójával, akkor erre, az új történelmi helyzetből fakadó missziói
kihívásra is keressünk együtt releváns választ.
2015 kérdése: úton az egység felé?
Az elnök-püspök törvény által előírt sajátos feladatai közé tartozik az ökumenikus kapcsolatok
ápolása is. 2017 felé közeledve különösen is izgalmas, hogy milyen az ökumenikus klíma a
hazánkban domináns római katolikus egyházzal. Mindenképpen bíztató eredmény, hogy
hamarosan megjelenik magyar fordításban is „A szembenállástól a közösségig” (From Conflict
to Communion) című dokumentum, amelyben 245 pontba szerkesztve olvashatjuk a
Lutheránus-Római Katolikus Egység Bizottság közös teológiai munkájának gyümölcseit. A
kötet végén öt felhívást olvashatunk, melyek iránymutató impulzusokat adhatnak a jövőre
nézve:
1.
A katolikusok és az evangélikusok mindig az egység, nem pedig a megosztás
szempontjából indulnak ki, megerősítve azt, ami összeköt – noha a különbségek
könnyebben láthatók és átélhetők.
2.
Az evangélikusok és a katolikusok engednek a folyamatos transzformáció erejének az
egymással való találkozás és a hitről való kölcsönös tanúságtétel által.
3.
A katolikusok és az evangélikusok újra elkötelezik magukat a látható egység keresése
mellett, konkrét cselekedetekkel közösen munkálva azt, állandóan törekedve e cél
elérésére.
4.
Az evangélikusok és a katolikusok közösen fedezik fel újra Jézus Krisztus
evangéliumának erejét a mai korban.
5.
A katolikusok és az evangélikusok közösen tesznek tanúságot Isten kegyelméről az ige
hirdetése és a világban végzett szolgálat által.
Fontos továbbgondolnunk a bizottság társelnökei, Karlheinz Diez német katolikus és Eero
Huovinen finn evangélikus püspök által aláírt előszó záró bekezdéseit is:
„2017-ben nyíltan be kell ismernünk, hogy bűnösek vagyunk Krisztus előtt, hiszen kárt
okoztunk az egyház egységében. Az emlékév két kihívást állít elénk: az emlékek megtisztítása
és begyógyítása, valamint a keresztény egység helyreállításának feladatát, összhangban Jézus
Krisztus evangéliumának igazságával (Ef 4,4–6).
Az előttünk álló dokumentum „a szembenállástól a közösségig” vezető utat írja le; és ez az út
még nem ért célba. A Lutheránus–Római Katolikus Egység Bizottsága komolyan vette XXIII.
János pápa szavait: „keressétek először azt, ami összeköt, nem pedig azt, ami szétválaszt”.
Minden keresztényt hívunk arra, hogy nyitott lélekkel és kritikusan tanulmányozza a bizottság
jelentését, és tartson velünk a minden keresztény mélyebb közösségéhez vezető úton.”
Erdő Péter bíboros pedig a következő ugyancsak figyelemre méltó szavakkal ajánlja a könyvet:
„A szembenállástól a közösségig című katolikus-evangélikus közös kiadványt nemcsak
olvasásra ajánlom, hanem az olvasáson túl egymás megismerésének helyes elsajátítására, mert
éppen az evangelizáció ügye szólít fel bennünket, hogy meghaladva a korábbi szembenállást
eljussunk a közösség növekvő megtapasztalásához.
A reformáció történeti kialakulása, résztvevői, főbb témái kölcsönösen hatottak az egyházak
magatartására. Az 500. évforduló segítsen minden keresztényt, hogy egy változó világban is
meg tudjuk vallani a Szentháromság egy Istenbe és Isten megtestesült Fiába, a mi megváltó
Urunkba vetett hitünket. A lelki ökumenizmus és a segítő szeretetet területén az egység útján
járhatunk, ezért a közös emlékezés fejezze ki azt a kapcsolatot, amely már egyesíti az
evangélikus és katolikus keresztényeket, hogy közös tanúságtételük által és az egység iránti
elköteleződésükben végre teljesebb fényben mutassák meg Krisztus arcát a világnak.
Legyen áldás egységtörekvéseinken! A Szentlélek, az egység Lelke irányítsa gondolatainkat,
szavainkat és cselekedeteinket, és a mindenható Isten, mindnyájunk Atyja fogadjon el minket,
Krisztusban testvéreket gyermekeinek!”
Mindezeket komolyan véve, nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a legújabb kori
népvándorlás idejét éljük, amikor nem csupán a keresztények közötti ökumenikus
együttműködés létkérdés, hanem mindennapos kihívás a különböző kultúrák, vallások
találkozása. Kérdés, hogy ez a találkozás ütközéshez, fájdalmas konfliktushoz vezet-e, vagy
képesek vagyunk bölcs és józan konfrontációra, ami a szó eredeti értelmében azt jelenti, hogy
készek vagyunk kölcsönösen elmenni a végső határokig annak érdekében, hogy jobban
megismerjük, megértsük egymást, és megtanuljuk tisztelni egymás értékeit.
Tudom, ez nagyon kemény küzdelem, nem utolsó sorban saját vélt vagy jogos félelmeinkkel,
szorongásainkkal, előítéleteinkkel. Ebben az összefüggésben is fontos az az idézet, amit a
on (ennek elindulása is 2015 egyik pozitív eredménye!) Rowan Williams
canterbury érsektől olvashatunk a közel múltban:
„A mostani, közel-kelet keresztényeit is érintő üldöztetés olyan fenyegetés, amely az emberi
történelem egyik legalapvetőbb tanulságát próbálja elhazudni. Mégpedig azt, hogy eltérő hitű
és meggyőződésű népek és emberek sokszor voltak képesek együtt építeni és felvirágoztatni
azokat a kultúrákat, amelyekben együtt éltek.”
Ezen a területen bátor és úttörő kezdeményezés volt a Zsidó Keresztény Tanács által november
1-én a Deák téren tartott vallásközi imaóra a Közel-Kelet békéjéért és az üldözöttekért. Az
együttműködés előszobája ugyanis a párbeszéd egymással és Istennel...
A 2015-ös év végéhez közeledve, ezek után is sürgetően aktuális marad évi igénk
továbbtanulása, elmélyítése igazi tanítványi alázattal: vajon mit is jelent viharos korunkban
egy-MÁS el- és befogadása úgy: AHOGYAN Jézus Krisztus befogadott minket?!
Végül ezúttal is őszinte hálával szeretném megköszönni Elnök- Munka- és Szolgatársaim
sokszor megtapasztalt segítségét az Úr 2015. esztendejében: Gáncs Péter elnök-püspök
10.55
Ezután hozzászólások következtek. Kiss Miklós megköszönve a beszámolót elmondta, hogy
fontos témákat járt körül az anyag. A lelkészek képzéséről és továbbképzéséről szólórészre
reflektálva elmondta, hogy tarthatatlan az, hogy a lelkészek mennyire félvállról veszik a képzési
lehetőségeket.
Kendeh Gusztáv is megköszönte az őszinte hangot. A teológián folyó zenei képzés
lecsökkenése miatt emelt szót.
Mészáros Tamás nyugati felügyelő megállapította, hogy sok párhuzamosság, összecsengés
található a beszámolóban a felügyelői konferencián elhangzott információkkal. Felvetette
annak a tanulmánynak az újratárgyalását, amely a konfliktusokra egyfajta megoldási javaslatot
dolgozott ki.
Isó Zoltán szerint több lelkész azért nem jelenik meg a képzéseken, mert nem érdeklik őket az
összeállított témák.
Ittzés András országos szabályrendeletet és törvényi szabályozást emlegetett a képzések
betartásával kapcsolatban. Nevesítve vannak a konferenciák felelősei, megvannak a püspöki,
esperesi hatáskörök, amelyekkel élni kellene – mondta. Örömét fejezte ki, hogy az Evangélikus
Hittudományi Egyetem tudományosan is fejlődik, de megjegyezte, hogy olyan docensek is
végeznek feladatot, akik nem felavatott lelkészek. Ezt felül kellene bírálni.
Stermeczki András kiemelte a gyülekezetekben a látogatások fontosságát, de ezt a hitoktatás
és a megnövekedett adminisztráció (heti szinten 7-8 óra!) miatt nehezen lehet megvalósítani.
Hafenscher Károly örült annak, hogy a jelentésben előkerült a presbiterképzés ügye. Több
mint 3000 presbiterünk van országos szinten, akik az első presbiterképzéseken vettek részt. A
megszólító levelek és személyes megkeresések ellenére az idei tanfolyamra csak nyolcan
jelentkeztek, így nem tudták azt elindítani.
Gáncs Péter a közben elfoglaltságai miatt eltávozott Orosz Gábor helyett az EHE egyetlen
jelenlévő dolgozójához, László Virgilhez fordult a kérdésekkel, aki tanársegédként válaszolt.
Gáncs Péter szerint először is valahová be kellene kötni a lelkésztovábbképzést az egyház
vérkeringésébe, a széles közvéleménynek pedig el kellene mondania a képzés vezetőinek, hogy
mik lennének számukra azok a témák, amelyekkel szívesen foglalkoznának. Hogyan lehet
ezeket a képzéseket koordinálni? Hogyan lehet a lelkészeket odacsábítani? – vetette fel a
püspök. Az adminisztrációban a hálózatosság segíthet, egy jó könyvelő több gyülekezetnek is
el tudná látni az adminisztrációs munkáit. Az elnök-püspök jövő májusban tölti be 65. életévét,
ezért döntenie kellett, így 2018 májusáig szeretné végezni még a szolgálatot.
11.23
Prőhle Gergely országos felügyelő kérte, hogy vegyék napirendre ismét felügyelői jelentését.
Solt-Száraz Csenge ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a napirendet már az ülés elején
rögzítették, kétszer is szavaztak róla. Figyelmeztetett, hogy „ez a rend, ehhez kell tartani
magunkat. Nem lenne jó, ha következmények nélküli világban élnénk.”
Tölli Balázs az ülés levezető elnöke újra napirendre vette az erről való szavazást. Minősített
többséggel mégis meghallgatásra kerül a felügyelői jelentés.
11.29
Prőhle Gergely még egyszer elnézést kért a zsinattól a félreértések miatt, majd felolvasta
jelentését, amelyet az alábbiakban idézünk:
Tisztelt Zsinat, kedves Testvérek!
Abból indultam ki, hogy az idei beszámolási gyakorlat az előző évihez lesz hasonlatos, vagyis
egy viszonylag rövid szöveg felolvasására kerül sor,.Az alábbiakban azokkal a kérdésekkel
foglalkozom, amelyek valóban számos esetben voltak napirenden, s amelyekről azt gondolom,
hogy a zsinat nyilvánosságának mindenképp e formában is értesülnie kell róluk, sőt, magam is
kívánatosnak tartanám, ha a zsinati tagok e kérdésekben megnyilvánulnának.
Egyház és közélet
Egy évvel ezelőtt még nem gondoltuk volna, hogy a migráció válik az elmúlt időszak
legfontosabb közéleti kérdésévé – a társadalmi, politikai szempontok mellett civilizációs,
erkölcsi hordereje miatt is. A politikai közbeszéd hangvétele már a menekültek széles körben
érzékelhető megjelenése előtt igyekezett hangulatilag megalapozni a migrációhoz való
általános viszonyulást, aminek ezáltal a tartózkodás, mi több, félelem, sőt, olykor nyíltan
ellenséges alapállás lett a következménye. Nem vitás, hogy az ellenőrizetlen bevándorlás
számos veszélyt rejt magában, ugyanakkor ahhoz sem férhet kétség, hogy e rendkívüli
helyzetben az egyháznak világossá kell tennie álláspontját, ami nem a veszélyekre helyezi a
hangsúlyt, hanem a felebaráti szeretet gyakorlati megnyilvánulásaira, a személyes odafordulás
fontosságára figyelmeztet.
A kialakult helyzetben, tekintettel a kormánytisztviselői státuszomra is, igyekeztem a kettős
kormányzásról szóló lutheri tanítás jegyében olyan álláspontot kialakítani és képviselni, ami a
világi törvények betartásának, s a keresztény közösség védelmének kötelességét igyekszik
összekapcsolni az embertársaink iránt érzett felebaráti szeretet parancsával. Számos egyházi és
világi fórumbeszélgetés és személyes találkozás nyomán azt mondhatom, hogy e kettős érvelés
pozitív visszhangra talált, még olyan környezetben is, ahol – mint Németországban – a
menekültek befogadásának kötelezettsége minden egyéb szempontot felülírt. Ugyanakkor
azokban a – rendszerint nagyon konzervatív hazai – közösségekben is nyitott fülekre találtam,
ahol korábban hallani sem akartak a migránsoknak történő segítségnyújtás lehetőségéről.
Meggyőződésem, hogy egyházunk, ha nem is gyorsan, de más egyházaknál mindenképpen
gyorsabban és nagyon operatívan reagált az eseményekre. Állásfoglalásainkat és
tevékenységünket általános elismerés övezte, övezi. E feladat ellátásában mindenképpen ki kell
emelnem egyházunk diakóniai munkaágának, osztályának és bizottságának érdemeit,
természetesen nem megfeledkezve azokról a gyülekezetekről sem, melyek mindenfajta össz-
egyházi koordináció nélkül is bekapcsolódtak a menekültügyi ellátásba. Tekintettel arra, hogy
a migráció ügyének globális jelentősége, hazánknak a schengeni határvédelemben betöltött
szerepe a mi egyházi tevékenységünket is nemzetközi összefüggésbe helyezte, jelentősen
megnőtt a testvéregyházak, nemzetközi szervezetek érdeklődése is a magyarországi állapotok,
a segélyezés mikéntje iránt. Tapasztalatom szerint e találkozások alkalmával sikerült hiteles
képet rajzolni egyházunk lehetőségeiről, ugyanakkor sikerült bizonyos, a nemzetközi híradások
torzítása nyomán kialakult félreértést is eloszlatni a magyar kormányzati állásponttal
kapcsolatban.
Ám ami a legfontosabb: néhány kezdeti egyházvezetői nyilatkozat szertelenségét követően
sikerült az egyházvezetés egységét is megőrizni egy olyan kérdésben, ami egyébként számos
ádáz ellentét forrásává vált a közéletben. A félelem nyilvánvalóan nem lehet adekvát reakció
egy keresztény közösség részéről, ugyanakkor a befogadás végtelen lehetőségének kegyes-
romantikus gondolata sem dominálhatja a lutheránus gondolkodást. Egyedül a cselekvés, a
jövőre való aktív felkészülés szükségességének felismerése segíthet a megfelelő attitűd
megtalálásában, s ez a megközelítés nem nélkülözheti a jövőben egyetlen munkaágunk
közreműködését sem.
A fentiek miatt sem véletlen, hogy egyházi fórumainkon egyre több szó esik a misszió
fontosságáról, annak módszertani kérdéseiről. E kérdéssel külön napirend foglalkozik,
ugyanakkor nem lehet elégszer felhívni a figyelmet arra, hogy a vázolt világméretű folyamatok
ismeretében a missziós kötelezettségünk egy eddig ismeretlen összefüggésben is
megfogalmazódik.
Erről is szólt a néhány héttel ezelőtt megrendezett Evangélikus Presbiterek Országos
Találkozója, melynek fókuszában a reformáció kezdetének 500. évfordulójára való felkészülés
állt, de – összhangban a két év múlva esedékes ünneplés átfogó jellegével, s a kerek évforduló
kapcsán kézen fekvő önreflexió szükségességével – fontos téma volt az egyház belső állapota,
konfliktuskezelő képessége, szervezeti berendezkedése. Miközben megköszönjük a
szervezésben résztvevők áldozatos munkáját, meg kell állapítsuk, hogy az EPOT-nak továbbra
sem sikerült „szervesülnie” az egyház életében. Ez felveti azt az általánosabb kérdést is, hogy
milyen típusú, mekkora részvételi kört megcélzó rendezvényekre van valós igény az egyház
népében. E kérdésnek azért is van jelentősége, mert jövőre, az EPOT-tal azonos helyszínen, mi
rendezzük a közép-európai protestánsok találkozóját, s az erre való felkészülés kétség kívül
közös erőfeszítést igényel.
Mindenképp említést érdemel az elfogadás előtt álló új egyházi törvény kérdése, melynek
megalkotása a Magyar Alkotmánybíróság és a Strassbourgi Emberjogi Bíróságnak a korábbi
törvényt kifogásoló döntése nyomán vált szükségessé. Az előkészítésben részt vettünk, ám nem
biztos, hogy a végeredmény minden szempontból megegyezik majd az általunk ismert
változattal. A képviselői módosító indítványok persze elsősorban nem a mi reánk vonatkozó
passzusokat érintik, így – bár természetesen formálisan és informálisan egyaránt figyelemmel
kísérjük a törvényalkotási folyamatot, minket érintő meglepetésekre nem számítunk.
Intézményeink
Egyházunk közéleti szerepvállalásával, s ezáltal missziós erejével összefüggő kérdés a
Budapesten zajló felújítási, átalakítási munkák befejeztével létrejövő új egyházi központ és
országos múzeum. Sok évtizedes elmaradásunkat sikerül így behozni, s jó esély van arra, hogy
egy szélesebb kört is megszólítani képes bemutatkozási lehetőséggel gazdagodjunk. Az Üllői
úti székházban végre láthatóak lesznek azok a történelmi terek, amelyeket eleink az egyházi
közélet helyszínéül szántak, s amelyek a budapesti egyetemek közelsége révén is reménység
szerint sok érdeklődőt vonzhatnak majd az épületbe. Ennek jegyében érdemes gondolkodni a
gyűjteményeink tudományosan minél megalapozottabb, ugyanakkor az eddiginél látványosabb
bemutatásán, természetes módon kihasználva azokat a szinergiákat, amelyek a múzeum, a
könyvtár és a levéltár működése révén előállnak. Az ezzel kapcsolatos koncepció előkészítésére
felkértük Monok Istvánt, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának főigazgatóját. Az ő
javaslatai és az országos elnökség döntése alapján a Gyűjteményi Tanács közreműködésével a
közeljövőben elkészül az a működési terv, aminek nyomán az intézményi átalakításra
vonatkozó zsinati előterjesztés is megszülethet.
Az elmúlt időszakban tovább folytatódott az oktatási és diakóniai intézmények egyházi
fenntartásába adása. Ennek kapcsán újfent fontosnak tartom megállapítani: csak ott van értelme
fokozni az intézményi jelenlétünket, ahol ehhez élő, építő gyülekezeti munka is kapcsolódik.
Az egyes átvételeknél tapasztalható viták más egyházakkal, sajnos újra és újra rávilágítottak
arra, hogy az intézményfenntartással járó anyagi lehetőségek olykor fontosabbnak tűnnek, mint
az átvett intézmény által feltáruló missziós lehetőség. Ennek felismerését követően az állam
több esetben inkább elállt az átadástól, így vágva át a gordiuszi csomót, ami persze hosszú távon
nem megoldás. A diakóniai intézmények sokaságának küszöbön álló átadása hasonló eseteket
eredményezhet, így az ebben való részvétel újfent csak az átadandó intézményhez legközelebb
eső gyülekezetek fontosságát, felelősségét húzza alá. Az intézményi gyarapodás lehetősége
ismét rávilágít arra, hogy az eddiginél hatékonyabban kell megerősíteni az intézményi lelkészi
szolgálatot, hiszen – elsősorban az oktatásban – itt jutunk el a legkönnyebben a
megszólítandókhoz.
Kitekintés
A választási ciklus feléhez érkezvén nem kétséges, hogy most érdemes alaposan áttekinteni
azokat a szervezeti dilemmákat, amelyek a két és fél év múlva esedékes választásokig feloldásra
várnak. Messzemenően támogatom a zsinati elnökség ez irányú elképzeléseit, melyekről több
alkalommal egyeztettünk. A világi törvények folyamatos változása nyomán nem mindig
könnyű követni az eseményeket, ami érthető módon frusztráló. Az egyházi alkotmány
megalkotásának szándéka szintén érthető, ugyanakkor nem vagyok biztos abban, hogy az ezzel
kapcsolatos munka nem veszi-e el az időt olyan törvények megalkotásától, ami végre egy
sokkal „áramvonalasabb”, méretarányosabb egyházszervezetet hozna létre a következő
választásokig. Javaslom tehát e lehetőségek mielőbbi józan mérlegelését.
A magyar társadalom és az egyházunk előtt felsejlő kihívások láttán fontosnak tartom, hogy –
különösen a reformáció kezdetének 500. évfordulójára készülve – igyekezzünk erősíteni az
egyház egységét, az együttműködést a lelkészek és a világi tisztségviselők között. Az isteni
kegyelemben való közös reménység jegyében az egyház jövőjéért viselt közös felelősségünk
olykor elkerülhetetlenné teszi, hogy a módszertant érintő ellentétek is kialakuljanak. Örömmel
tölt el, hogy az országos egyház szintjén ezeket az ellentéteket jól tudjuk kezelni, amiért hálás
vagyok társaimnak, minden testületben.
Végezetül köszönetet mondok mindazoknak, akik az elmúlt időszakban a munkámat – mind a
világi, mind az egyházi összefüggésben – segítették, s kérem jelentésem elfogadását. Erős vár
a mi Istenünk!
11.41
A felügyelői jelentést a zsinati tagok elfogadták.
11.42
A zsinat lelkészi elnöke, Hafenscher Károly Félidőben, félúton, teljes szívvel, teljes lélekkel
című beszámolóját is közzétesszük:
Balatonon élő emberként sokszor láthatok vitorlás hajókat. Gyönyörű, de mindig
elgondolkodtató látvány az, ahogy a szélbe kapaszkodva dagadnak a vitorlák, és komoly
sebességet is elérve lendületbe jönnek a hajók. Azt is látom, hogy nem csak az egykori vikingek
tudtak széllel szemben is vitorlázni. Azzal is találkozom olykor, hogy szélcsend miatt
vesztegelnek a hajók akár napokig is.
Amikor az utóbbi időben a megújulás szükségességéről és lehetőségeiről írtam vagy beszéltem,
amikor a megújulás lehetséges útjait próbáltuk konkretizálni kisebb-nagyobb közösségekkel,
egy kedves felügyelő testvér úgy reagált: „vegyük tudomásul, hogy az nem fog menni. A
megújulást – egyéni életünkben és az egyházban egyaránt – a Szentlélek adja, mi hiába
erőlködünk.” Ezzel tisztában vagyok. Hozzátette: „vegyük tudomásul azt is, mostanában
szélcsend van! Ez az Isten ítélete rajtunk.” S valóban nincs szörnyűbb annál, mint mikor hallgat
az Isten és amikor nem fúj a Lélek.
Ismerjük Jézus Nikodémussal folytatott beszélgetését János evangéliuma harmadik fejezetéből,
s ott a Lélekről mondottakat: „A szél fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan
jön, hová megy”. Egykori esperes utódom pedig szívesen ismételgette kedvenc mondását: a
Szentlelket nem lehet befogni és háziasítani. Tisztában vagyok vele, hogy a Szentlélek nem
megrendelésre újít. De azzal is tisztában vagyok, hogy nincs mindig szélcsend amikor úgy
gondoljuk. Mi magunk gyártjuk a szélfogóinkat, szélvédőinket. Bebújunk mögéjük és nem
vesszük észre, itt a Szentlélek, az egyházat fenntartó és újító.
Mindezt annak a zsinatnak a lelkészi elnökeként írom, amely látszólag nem „lelkesítő” feladatot
végez. Sokkal inkább adminisztratív, döntést hozó, törvényalkotó munkát, de tudjuk, hogy
ebben a küldetésünkben is a Lélek áradásának a medrét vagyunk hivatottak megásni,
kialakítani, tisztán tartani. Vegyük észre: Isten Lelkének egyházformáló és megújító (renováló
- reformáló) szele fúj (!), fogjuk be a vitorlába és indulás! Erre kötelez az ötszáz éve tartó
reformáció is, amely hisszük, hogy a mai újítási szándékhoz hasonlóan nem nem emberek
erőlködése, hanem Isten emberi életet és történelmet formáló munkája. Csak így, ennek
tudatában, ennek erejével érdemes és szabad zsinati munkát végezni.
Sokszínű egyház
Sok színű a miénk. Erről büszkén beszélhetünk. De bevallhatjuk őszintén, ez némi gondot is
okoz. Sokféle ember, sokféle csoport, sokféle vélemény. Számos irányzat, többféle jövőkép,
eltérő problémamegoldó metódus, más-más vérmérséklet. Nem mindig könnyű egymásra
hangolódni, egymás mellett élni, összefogni. Ez a sokszínűség a zsinatra is igaz. Van, aki ezt
nehezen éli meg. Van, aki úgy gondolja, mindig mindent egységre kell hozni. A zsinat műfaja,
lényege, hogy a sokszínű egyház képviselője találkozik, és felelős, kulturált vitában, nézeteket
és véleményeket ütköztetve találja meg a kompromisszumok és a modus vivendi lehetőségét,
sohasem feledve az alapelvet: „Kétségben szabadság, lényegesben egység, és szeretet
mindenben”. Ez a feladatunk, erre küldtek minket megbízóink, erre kell eljutnunk a magunk
legjobb igyekezetével. És ezt az attitűdöt kell sugároznunk egész egyházunk felé. Ez a gyógyító
összefogás és nagyvonalúság nem szünteti meg a különbözőségeket, de megszüntetheti az ártó,
netán gyilkos indulatokat. Ebből a tantárgyból – minden apró feszültség és megoldatlan
kérdéskör ellenére – nem vizsgázott rosszul a zsinat az elmúlt esztendőben, s hiszem, hogy ez
így is folytatható. A jó légkört nem mérgezheti meg a nézetkülönbség, s véljék javunkra a
sokszínűség.
Szűkös humán erőforrás
Kis egyház vagyunk. Erre elsősorban a struktúra, az egyház-igazgatási rendszer, a néha
bonyolultnak tűnő szabályozások és a megnövekedett adminisztráció kapcsán szoktam utalni.
Ezért tartottam a mögöttünk álló évben is fontosnak napirenden tartani az egyházszervezet
karcsúsításának ügyét. Tükörbe nézésünk egy másik „eredményéről” is szólnom kell.
Számoljunk a realitásokkal – a kis egyházban kicsinek tűnnek az emberi erőforrásaink. Minden
egyes belső zsinati választásnál – akár jegyzőt, akár póttagot, akár ad hoc bizottsági embereket
keresünk, igen szűk azoknak a köre, akikre számíthatunk. De így van ez összegyházi szinten is.
Ennek is köszönhető, hogy a hadra fogható emberek túl vannak terhelve, hisz erejük felett
vállalnak, s ahol aktív közéleti munka zajlik, ott szinte mindig ugyanazokkal találkozunk.
Egyházunk egyik alapvető gondja a munkaerő gazdálkodás. S itt most nem is csak arra
gondolok, hogy alig találunk evangélikus iskoláink élére evangélikus igazgatót, nem találunk
egyházban elkötelezett munkatársakat minden szakterületre, hanem arra is, hogy kevés az
önkéntes tartalék és kevés az, akit a mi egyházunk által gyakorolt képviseleti demokráciában
szakemberként megszólíthatunk. Emiatt születnek nemegyszer olyan döntések, amiket
jóindulatú, de az adott területhez nem értők hoznak meg – a legnagyobb igyekezet és jóindulat
ellenére dilettáns módon. Meg kell értenünk, hogy bizonyos területekre profi szakembereket
kell bevonnunk. S most már ezt is látjuk zsinati vonatkozásban is. A zsinati munkába az
elkötelezett egyházi küldöttek mellé professzionális tudással és gyakorlattal rendelkező
szakembereket kell bevonnunk. Erre talán legjobb példa éppen a jogi vonal: törvényeink
formálásánál elkerülhetetlen az, hogy külső jogászokat, kodifikátorokat bízzunk meg. De nem
csak erről a területről van szó, az egyházi élet minden területén meg kell találnunk az egyházi
elkötelezettség és a professzionális feladatmegoldás egyensúlyát, harmóniáját. Ehhez kell, hogy
társuljon a tudatos, célirányos képzés, szakemberek felépítése.
Törvénykezésünkről, alkotmányunkról
Az elmúlt esztendőben több olyan kérdést is kimondtunk, amit elvi döntéssel meg is
válaszoltunk. Ilyenek: megoldható-e, hogy az egyháznak méretarányos legyen a döntési és
intézkedési rendszere – erre hangzik a válasz: szükségünk van strukturális karcsúsításra, döntési
mechanizmusaink egyszerűsítésére.
A másik kérdés, hogy a felgyorsult tempóval változó világban tudunk-e bizonyos pontokon
stabil, állandó szabályokat megfogalmazni, vagy egész törvényanyagunkat folyamatosan kell
változtatni, a helyzethez igazítani. Ehhez hozta azt az elvi állásfoglalást zsinatunk, hogy
megpróbáljuk megvizsgálni – egyházalkotmány elképzelésének formájában –, hogy lehetséges-
e ketté bontani egyházunk működés szabályait állandó és változó szabályokra? A válasz az első
elvi beszélgetések után az volt, hogy megkíséreljük megformálni a – reménység szerint –
viszonylag hosszú távra szóló egyházalkotmányunkat, s a mellé rendelni a változó
szabályozásokat.
A harmadik kérdés az volt, hogy le tudjuk-e vonni a következtetést abból a helyzetből, ami a
három évvel ezelőtt véget ért általános választás hozott? Egy éven át minden erőnket lefoglalta,
s néha már tragikomikus helyzeteket teremtett az a bonyolult választási rend, amely megpróbál
mindent túlbiztosítani. A szintén elvi döntés elhangzott, majd a döntést tettek követték:
megvizsgáljuk a választási törvényünk egyszerűsítésének lehetőségeit, az eljárások
könnyebben végrehajtható útját kijelölve.
S negyedikként – konkrét esetek és hosszú évek általános tapasztalata nyomán – megkérdeztük:
működőképes-e az a rendszer, amelyben egyházunk vitás kérdéseit, fegyelmi ügyeit kezeljük.
Megfelelő helyen vannak-e az ebben gyakorolt szerepek. A válasz itt is egyértelmű: szükséges,
hogy világosabb, minden fél számára megnyugtató metódus és eljárási rend szülessen,
elsősorban az egyház egészének érdekét figyelembe véve, de az egyes személy jogaival és
kötelességeivel komolyan számolva.
Ötödik kérdésünk az örökös refrén: a hatáskörök. Kinek mi a dolga, felelőssége, lehetősége,
kötelessége. Mindig visszatérünk rá. Sok minden le van írva, de nem vesszük figyelemben, sok
minden
nincs tisztázva, s ezért zavaros a helyzet. Hivatásomnak tartom, hogy szabályozási és
végrehajtási vonatkozásban egyaránt eljussunk oda, hogy mindenki tisztán és világosan lássa
feladatát, mozgásterét, de felelősségét is. A szereptévesztések, szerepcserék, vagy szerepből
való kihátrálások, és mindezekben (vagy mindezek nyomán) a bizonytalanság nagyon sok
területen fékezik egyházunk jó működését. E kérdésben még nem született zsinati szinten elvi
döntés, de reménységem, hogy e kérdés tisztázása minden lépésünkben ott húzódik meg.
Deo gratias
Jelentésem végén köszönetet mondok elnöktársamnak a testvéri közös munkáért, a
különbözőségünk ellenére való teljes szolgálati egységért. Köszönöm az országos felügyelőnek
és az elnök püspöknek, hogy rendszeresen egyeztetve, jó légkörben tudjuk végezni munkánkat.
Köszönöm a zsinat minden tagjának, hogy egy színes egyház színes testületeként együtt
végezhetjük – vallom: krisztusi mandátumként – a ránk bízott szolgálatot. S arra kérem az
egyház Urát, hogy tegye valósággá mindannyiunk életében, egyenként és együtt, hogy az erő,
szeretet és a józanság Lelkét kaptuk. Deo gratias – Istennek legyen hála. Erős vár a mi
Istenünk!
11.55
A zsinat elfogadta Hafenscher Károly beszámolóját.
Következik Abaffy Zoltánnak a zsinat nemlelkészi elnökének a beszámolója, amelyet szintén
közzéteszünk:
A Magyarországi Evangélikus Egyház 2005. évi IV. törvény – az egyház szervezetéről és
igazgatásáról – 141.§. szerint az országos egyház tisztségviselői – minden évben - jelentést
tesznek a Zsinatnak.
Éves jelentésemet három részre szeretném bontani. Egyrészt beszélnék az elmúlt év feladatairól
és mivel a ciklusunk feléhez érkeztünk, a második részben áttekinteném az elmúlt három évet,
a sikereinket és a kudarcainkat, harmad részt viszont szeretnék szót ejteni beszámolómban
olyan kérdésről, mely egyházunk vezetőit, tagjait foglalkoztatja és hozzám akár kérdésként, de
sok esetben kérésként, véleményként eljutottak.
I. Az elmúlt egy évről:
Először is összegzett áttekintésként a 2014. évi őszi ülésszak és a 2015. évi eddigi plenáris
üléseink átfogó munkájáról címszavakban:
2014. november - X/7. ülésszak:
- Olasz vendégek fogadása és köszöntése;
- új lelkészi alelnök választása;
- a Zsinat Teológiai Bizottsága elnökének a megválasztása;
- Insula Lutherana projektek bemutatása;
- Zsinati Határozat az Üllői úti központi épületegyüttesünk felújításáról; - a 2013. év III. tv.
(Zelenka Pál Szolidaritása alap) módosítása;
- vezető Országos Tisztségviselők beszámolói;
- a 2014. évi Ordass Lajos és Prónay Sándor díjak ünnepélyes átadása
2015. február - X/8. ülésszak:
- A Magyarországi Evangélikus Egyház 2015. évi költségvetésének megtárgyalása a
költségvetési törvényünk elfogadása;
- Országos Tisztségviselők éves beszámolói;
- ismét tárgyalt a Zsinat a hitoktatás fontosságáról és tájékoztatást hallgatott meg a Hittan
Stratégiai Munkacsoport munkájáról;
- megindult három törvénymódosítás (a választásokról, az egyház törvényes rendjének és
békéjének megőrzéséről és a Magyarországi Evangélikus Egyház „új” alkotmányáról)
előkészítő, elvi vitája;
2015. május – X/9. ülésszak:
- a MEE 2014. évi zárszámadásának a megtárgyalása;
- elkezdődött a jogi személyiség törvényi szabályozásának előkészítő, elvi vitája, itt
zárójelben jegyzem meg, hogy ezzel kapcsolatban Zsinati Fórum megrendezésére is sor
került;
- tárgyalt a zsinat a vallásosság, értékek, hitoktatás tárgyköréről egy empirikus felmérés
áttekintésével és ehhez kapcsolódóan elindult egy munka az „Utak az oktatási intézmények
missziós lehetőségei felé” munkacímmel;
- téma volt a Teológiai Bizottság feladatkörének meghatározása;
- tárgyaltunk a választási törvény módosításának alapkérdéseiről;
- a missziói munkaág átszervezésének, megújításának kérdése ismét napirenden szerepelt;
- tájékoztatást hallgattunk meg a Zelenka Pál Szolidaritási Alap működésének eddigi
tapasztalatairól;
- elindult az alkotmányozás és az egyház törvényes rendjének és békéjének megőrzéséről
tárgyaló munkacsoportok tevékenysége, a Zsinat döntött ezen munkacsoportok létrehozásáról
a Zsinati Tanácshoz telepítve a munkacsoportok tagjainak a megválasztását. Ezen
munkacsoportok Zsinat általi létrehozása egy új munkamódszer, új típusú munkastílus
„bevezetésére” is utal. A munkacsoportokban „elsődlegesen” nem csak zsinati tagok, hanem
„külső”, nem egy esetben országos szaktekintélyek munkáját, tapasztalatait is igénybe
vesszük. Így várhatóan kevesebb „javítani való” marad a törvényi szövegeinkben egy erős
szakmai háttérnek köszönhetően.
A Zsinati Tanács a Zsinati Elnökség vezetésével a törvényben előírtak szerint folyamatosan
végezte, végzi munkáját. Koordinálja a zsinati bizottságok és a Zsinat által létrehozott
előkészítő munkacsoportok tevékenységét.
A fentiek mellett elnöktársammal folyamatosan részt vettünk az Országos Elnökség és az
Országos Presbitérium munkájában, ahol igyekeztünk fegyelmezetten képviselni a Zsinatot.
Csak megerősíteni tudom, hogy folyamatosan konzultálunk az Országos Egyház vezetőivel, az
országos elnökséggel. Kölcsönösen figyelembe vesszük egymás álláspontját és a véleményeket
rendkívüli egyeztetéseken is ütköztetjük. Folyamatos a kapcsolat az Országos Iroda
igazgatójával is.
Véleményem szerint jelentős javulás tapasztalható a Zsinat adminisztrációjában, a bizottsági
ülések, a Zsinati Tanács és a Zsinati ülésszakok előkészítésében. A közelmúltban létrehozott
Jogi és Testületi Osztály munkatársai egyre profibb módon végzik munkájukat és szinte hiba
nélkül teljesítenek.
II. A ciklus feléről:
Ebben a „második” részben további két „alábontást” szeretnék alkalmazni. Egyrészt beszélni
az örömeinkről, másrészt őszintén szólni arról, amit nem sikerült teljes egészében
megvalósítani, arról, ami nem öröm, mert nem sikerült. Tehát a siker és a bánat kettőssége.
A sikerekről – a teljesség igénye nélkül:
Fontosnak ítélem, és itt is rögzíteni szeretném, pedig már szóltam róla, hogy megváltozott a
Zsinat „munkája”, „hangulata” és kevésbé „konfrontatív”, mint azt az előző ciklusban
résztvevők megtapasztalhatták. Talán ezt úgy is fel lehet fogni, hogy ez a mostani „zsinati
vezetés” gyengesége, de higgyétek el nem az.
Eleve „úgy indultunk”, hogy ezen, gyökeresen változtatni kell. Pláne egy egyházban nem lehet
állandóan konfrontálódni, csak mindig „pozícionálni” magunkat és azt keresni, hogy „ki, - Ki
ellen van”.
Sikerült egyfajta más munkastílust is meghatározni és gyakorlattá tenni. Nem akartunk, nem
akarunk „folyamatos” törvénykezést. Sok esetben „elég lenne” – még ma is - a meglévő
törvényeinket betartani, betartatni!
Az új munkastílusra utal az is, hogy „kisajátított közgyűlési szerepkörben” elkezdtünk
foglalkozni a Hittan Stratégiai Munkacsoport beszámoltatásával, melynek törvénymódosítás és
további szabályozások bevezetése lett az eredménye. Azt gondolom, hogy egyházunk ezen a
területen, igaz a 24. órában, - de ez nem rajtunk múlott – hatékony és hathatós intézkedéseket
tett.
Ugyanígy egyfajta „siker”, hogy beszámoltatjuk az egyházunk számára fontos és kiemelt
területek, munkaágak képviselőit, vezetőit. Így hallgattuk az EHE rektorát, melynek egyfajta
„eredményeként” nem kis értékű „fejlesztés – beruházás” indul meg az EHE-n a „minőségi
lelkészképzés” érdekében.
Halhattunk az egyházunk keretein belül zajló „milliárdos” beruházásokról és fejlesztésekről,
amikről ezen az ülésszakon is tájékoztatást kérünk és kapunk. Kell, hogy a Zsinat informált
legyen ezekben a kérdésekben is.
Nagyon fontos volt 2013. évi X/4. novemberi – őszi – ülésszakunk, melynek nagy eredménye
az évek óta húzódó Szolidaritási Törvény elfogadása. Hallottuk tapasztalatait, igaz még ezen
az ülésszakon is fogunk végrehajtani kisebb módosításokat az idézett törvényen, de
mindenképpen egy „mérföldköves” lépést tettünk!
A „bánatom” – a teljesség igénye nélkül:
Mint az elmúlt évi beszámolómban is említettem elnöktársammal hivatalba lépésünkkor - nem
véletlenül
-
két
alapvető
ügyet
tűztünk
a
zászlónkra.
Ez az egyébként szorosan összefüggő két téma:
- „Láthatóan Evangélikus!” a Magyarországi Evangélikus Egyház stratégiája,
- a missziói munkaág megújítása, átszervezése.
Ami megvalósult, már 2014-ben elfogadásra került a MEE stratégiája. Még mindig igaz –
szerintem – az elmúlt évben is elhangzott kérdés: De hol vannak a cselekvési programok?
Ismétlem: Nehogy abba a hibába essünk, hogy van egy a ”polcunkon” jól mutató - jó anyag, de
annak megvalósításából nem lesz semmi. (Nem tudjuk „apró pénzre váltani...)
Vigasztaló, hogy vannak bizonyos bíztató jelek, vannak olyan intézkedések, melyek igazodnak
az elfogadott „stratégiához” de messze még a messze... ahogy mondani szokták.
Szerintem a végrehajtás egyfajta” felgyorsítása, eredményessé tétele érdekében, „újra elő
kellene venni”. Talán újra kellene „éleszteni” a stratégiát kidolgozó munkacsoportot –
bizottságot -, hogy most már valami „cselekvési programot” is letegyen az asztalra!
Őszintén elmondom, hogy több évtizedes közegyházi szolgálatom legnagyobb kudarca a
missziói munkaág megújításának kérdése. Lehet, hogy bennem van a hiba. Lehet, hogy én
vagyok türelmetlen.
Lehet, hogy mint laikus nem látom, fel sem tudom fogni ezt a kérdést, vagy csak alapvetően
mást képzelek erről, másképpen közelítem ezt. Biztosan érzékeny pontot fogok megérinteni,
amikor leírom, hogy a „misszió és az evangelizáció közé nem lehet egyenlőségi jelet tenni”.
A misszió NEM CSAK evangelizáció.
Ebben a megváltozott társadalmi közegben, amiben élünk, ebben a kereszténységtől „elfordult”
világban, kell más „kreatív”, „korszerűbb” módszereket, megközelítéseket keresni és találni a
Jézusi szeretet, az Evangélium hirdetése okán. Nem biztos, hogy a mi – tradicionális -
evangelizációs alkalmaink vonzóvá vállnak a mai fiatalok és a mai „hitetlen” felnőttek számára.
Szerintem más utak IS kellenek.
Bánat számomra az is, hogy a Zsinat munkabizottságaiba nagyon kevesen jelentkeztek,
jelentkeztetek. Sőt akik jelentkeztek, már azok is megindultak a „lemorzsolódás útján”. Ezúton
is kérlek benneteket, hogy tegyünk, tegyetek önvizsgálatot, idézzétek fel magatokban a Zsinati
Eskü szövegét és próbáljatok a hátralévő ciklus időszakában aktívabban részt venni, részt
vállalni a zsinati munkában. Ugyanakkor itt meg kell köszönnöm azon testvéreink fáradozását,
akik „szolgálatnak” tekintve a zsinati munkát, hűségesen sokszor többek helyet, családi életük
„rovására” ha kell, végzik ezt a munkát.
III. Kitekintés: Legyünk őszinték magunkhoz is: egyházunk az átalakuló világban ....
A november 06. és 08. között Révfülöpön megtartott Országos Felügyelői konferencia a Zsinat
Elnökei által tartott blokkjának munkacímét „plagizáltam” idéztem most ide. Bár el kell
mondanom, hogy ezt mi elnöktársammal átfogalmaztuk, a felkérést „átértelmeztük”.
„A hit merészségével nézzünk a tükörbe” – vége a mellébeszélés idejének, konkrét kérdések és
konkrét válaszok kellenek!”
Négy témacsoport köré igyekeztünk összegezni a „hozzánk eljutott” gondolatokat, kérdéseket,
kéréseket, véleményeket:
1.
Ki vezeti az egyházat?
2.
Kompetencia?
3.
Képzés egyházunkban?
4.
„Essen szó a misszióról (is)?”
„Eredményes misszió vagy lassú agónia” címmel az evagélikus.hu felületen
„egyfajta tudósítás” a konferencián elhangzottakról. Ez egyfajta „summázott” összeállítás.
Tudom nem is olyan könnyű mindazt visszaadni, ami ott történt, mégis hadd „foglaljam én is
össze”, - saját szemszögemből - amit mondani akartunk, - akarunk!
ad.1. „Ki vezeti az egyházat?” – a válasz egyszerű: az élő Jézus Krisztus!
Ugyanakkor a mindennapokban Ő is azt akarja: Legyen jó rend egyházunkban!
Időnként magunkba kell nézni, át kell tekinteni dolgainkat. Vagyunk 210.000-en, járunk
templomba 25.000-en. Ugyanakkor van 17 egyházmegyénk, van kéttagú Országos
Elnökségünk, van hét tagú Országos Elnökségünk, van 13 fős Országos Presbitériumunk...
Minek a mustármagnak hajóbőrönd méretű csomagolás? Fogalmazott a múlt évi elnöki
beszámolójában elnöktársam. A kérdés ma is aktuális és igaz. Csak válaszolni IS kellene
rá! Tudunk, merünk, őszinte kérdéseket feltenni és azokra őszinte válaszokat adni?
ad.2. „Kompetencia?” A kompetencia csak egy jól átgondolt és „korszerűsített
egyházszerkezeti modell” tartozéka lehet. Lássuk be, ma mindenki érzi, hogy egyházunk bajai
sok szempontból, abból is adódnak, hogy sokan nem tudják mi a faladatuk, szereptévesztések,
szerepcserék, „túlterjeszkedések”, a szerepből való kihátrálások vannak. Tudunk, merünk,
őszinte kérdéseket feltenni és azokra őszinte válaszokat adni?
ad.3.
„Képzés
egyházunkban!”
–
(„A
jó
pap
is
holtig
tanul!”)
Az elmúlt évi költségvetési törvényben a Zsinat egy „minőségfejlesztési folyamatot” indított el
az Evangélikus Hittudományi Egyetemen, amikor közel 200 millió forintot „ruházott be” a
minőségi lelkészképzés érdekében. Mi a cél? Legyenek jól képzett lelkészeink és az Ő
munkájukon keresztül megújulhat egyházunk.
És mi van a jelenleg szolgálatban – munkában - álló lelkészeinkkel? Elnök püspökünk is
érintette már ezt a témát. „Hivatalban lévő lelkészeink” közel hatvan százaléka „NEM VESZ
RÉSZT” szervezett továbbképzésen, ha csúnyán akarnék fogalmazni: kerüli a
lelkészakadémiát, a továbbképzés lehetőségét is.
Tudunk, merünk, őszinte kérdéseket feltenni és azokra őszinte válaszokat adni?
Nem csak az én véleményem: lassan nincs a társadalmi életben olyan szakmai kör, közösség,
ahol ne lenne KÖTELEZŐ a folyamatos képzés – továbbképzés! Szigorú és következetes
törvényi hátteret kell kialakítani ahhoz, hogy ebben ne legyen „kibúvó”, szervezett, regisztrált
és következményekkel is kezelt KÖTELEZŐ továbbképzést kell előírni és megkövetelni.
Ugyanakkor fontos arra a kérdésre is válaszolni, hogy akarunk-e tényleg közreműködő, aktív
presbitereket? Igen, akarunk, igen mert mi is tanítványok vagyunk, azok kell, hogy legyünk.
ad.4. „Essen szó a misszióról (is)?”
Elnöktársammal végrehajtott munkamegosztásban ez a terület az Ő „kompetenciája”.
Érzéseimet, gondolataimat beszámolóm „bánat” részében, fő vonalaiban már leírtam.
Van egy álmom! /”I have a dream...”/
Ahogy a Diakóniai Bizottság a Diakóniai Osztállyal, a Nevelési és Oktatási Bizottság az
Oktatási Osztállyal, a Gazdasági Bizottság az Országos Iroda Gazdasági Osztályával napi
kapcsolatban tud együtt dolgozni, együtt gondolkodni, a közös kérdésekre együtt feleletet
keresni, hiszem, hogy az Úr előbb – utóbb megadja, hogy Missziói Bizottságunk és a missziói
munkaág egyéb szereplői, szervezetei elfogadják, hogy van Gyülekezeti és Missziói Osztály és
azzal jó lenne „végre” – egyházunkban – egyháziasan „elvárható módon” – „napi kapcsolatban”
együtt gondolkodni és együtt tenni azért, hogy valóssággá válhasson:
Menjetek el azért, tegyetek tanítványokká minden népet, kereszteljétek meg őket az Atyának
és Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, és tanítsátok őket, hogy tartsák meg mindazt, amit és
parancsoltam nektek. És íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. (Mt.28.
16:20)
Legyen Missziói Bizottságunk IS egy szakmai bizottság, amiről a törvényeink IS rendelkeznek,
és ne akarjanak a törvényen „felül” állni, azon „kívül” kerülni.
Áldott ádventi várakozást kívánva, kérem éves elnöki beszámolóm elfogadását. Erős vár a mi
Istenünk! Abaffy Zoltán, a MEE Zsinat nem lelkészi elnöke
12.16
Gáncs Péter megköszönte a teológiai és spirituális témákat. Az elnök-püspök szeretné, ha a
lelkészek számonkérésének kialakult rendje születne.
Abaffy Zoltán egyetértett azzal, hogy a lelkésztovábbképzések becsatornázása a hittudományi
egyetem alá jó irányba mutatna.
A zsinat elfogadta a beszámolót.
12.19
A harmadik ülésen Abaffy Zoltán elnökletével Az alkotmányt előkészítő munkacsoport
előterjesztése a preambulumról és az alkotmány szerkezetéről - a 11/2015. (V.29) számú Zsinati
Határozat alapján, előkészítő elvi vitára kerül sor, Solt-Száraz Csenge, zsinati tag, a
munkacsoport vezetőjének előterjesztésében.
Az alkotmány Bevezetésében vagy Preambulumában kell megfogalmazni egyházunk mai
hitfelfogását. Ebben a teológiai bizottság állásfoglalását kérték, ez azonban nem készült még
el. Az előterjesztő kiemelte, hogy ebben olyan megállapításoknak kell szerepelniük, mint hogy
a Magyarországi Evangélikus Egyház Jézus Krisztus egyetlen egyetemes, keresztyén
egyházának része, amely Krisztus testéhez tartozik. Egyedüli fejének Jézus Krisztust vallja, s a
teljes Szentírás alapján hite kifejezőjéül az Apostoli Hitvallást, a Kis Kátét, a Nagy Kátét, az
Ágostai Hitvallást, annak Apológiáját, a Schmalkaldeni Cikkeket és a Formula Concordiae-t
fogadja el.
„Identitásunkat elsősorban nem valamitől való elhatárolódásban, hanem a Krisztust követő
keresztyének egysége keresésének vágyában fogalmazzuk meg” – mondta az előterjesztő. – A
jövő útja ugyanis az ökumenikus összefogás útja. Már nem tartja a katolikus egyház sem azt a
tételét, hogy egy pásztor – egy nyáj csak úgy valósulhat meg, ha a reformáció egyházai
visszatérnek az ősegyházba. Nem beolvadásra kell gondolnunk, hanem egymás hitéből,
tudásából, eredményeiből, pozitív tapasztalataiból kellene épülnünk. A másik felekezet
álláspontjában meg kellene keresnünk azt, ami érték, anélkül, hogy azzal azonosulnánk, és ezért
az értéket a másik felekezet tagjait tisztelnünk, értékelnünk. Meg kellene tanulnunk végre, hogy
a másik felekezetű emberekben Krisztus arcát keressük, ne pedig az ellenpontot, ellenfelet. A
tanítás tisztasága érdekében újra kellene gondolnunk a liturgiánkat. Luther korában az
istentisztelet felépítése nem hasonlított a mai istentiszteleti rendhez. Természetesen figyelembe
kell vennünk, hogy Luther korában nem volt más istentiszteleti forma, mint a mise, azonban
felül kellene vizsgálnunk, hogy ez a rend nem hasznosabb-e. Ebben a körben ki kell térnünk a
szentségek közül az úrvacsora szentségére. Azt tapasztalom, hogy egyházunkban viszonylag
kevés olyan gyülekezet van, ahol minden héten van lehetőség úrvacsorára. Liturgiánkban ez
úgy van feltüntetve, mint túlnyomó részt a bűnbánat és a bűnbocsánat eszköze. Azonban
Krisztus a szereztetési igékben azt mondja: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” és „aki
eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne”. E szentség nem
kizárólag arra van, hogy bűnbánat esetén járuljunk az oltárhoz, hanem arra is, hogy Krisztus
teste és vére erősítsen meg bennünket az örök életre, hogy életünk legyen, és békessége legyen
a szívünknek. Ez az a mennyei kenyér, mely összeköt bennünket. Ezt tudatosítani kell az
egyháztagokban! Mi más állhatna igehirdetésünk középpontjában, minthogy egyedül Jézusban
van az üdvösség, mégpedig az ő testében és vérében, az Úr szent asztalánál, az igében megélt
úrvacsorai közösségben. Az egyháznak a társadalom felé fokozottabb nyitottságot kellene
tanúsítania. Fontos kitérnünk a szolidaritásra is, mely embertársaink felé kötelez bennünket.
Felelősségvállalás terén és anyagi jellegű kérdésekben is. Fontos, hogy kiemeljük,
környezetünket ajándékba kaptuk, hogy arra vigyázzunk. Ezért a környezet védelme, a
felelősségteljes gondolkodás e tekintetben is hangsúlyt érdemel. A misszióra nem kívánok
külön kitérni. Ez ugyanis olyan neuralgikus pont egyházunkban, hogy csupán megemlíteni
kívánom.”
Az alkotmány első részében szabályozni kellene az egyházi alapelveket, a második részben az
egyház szerkezeti felépítését, a harmadikban az egyházi szolgálattévőket, a negyedikben a
választásokat, az ötödikben az egyházi szolgálat külön területeit, a hatodikban az
egyházfegyelmet, a hetedikben a háztartás és végül a nyolcadik részben befejező
rendelkezéseket tárgyalnák.
12.44
Isó Zoltán pár teológiai megjegyzéssel (hitvallás, úrvacsora...stb.) gazdagította az eszmecserét.
12.46
A negyedik ülés Abaffy Zoltán elnökletével folytatódik. Előkészítő vita során megtárgyalásra
kerül A jogi személyiség törvényi szabályozása című téma, Dobrovolni Máté
előterjesztésében.
Az egyházi jogi személyiség újraszabályozásának kérdését többször, több testület is tárgyalta
az elmúlt időszakban. A zsinat a 2015. májusi ülésén, az elvi vitában többségi szavazással
előzetesen egy „A” jelű változatot támogatott azzal, hogy a belső egyházi egyeztetéseket
folytatni kell. Ezeken a belső egyházi egyeztetéseken azonban nem tudtak olyan konszenzusos
álláspontot kialakítani, melyet mind az egyházi lelkészi vezetők, mind a téma előkészítői
egyöntetűen támogatnának. Így jelenleg nem tudott az előterjesztő a zsinat számára olyan
javaslatot benyújtani, mely már egy kiforrott megoldási mód részleteit tartalmazná. A zsinatnak
a bölcsességére bízták, hogy válassza ki a beadványban szereplő megoldási módok közül
melyiknek a megvalósítási részleteit dolgozza ki a törvényelőkészítő bizottság. A javasolt
változatok a
A hozzászólók közül Sztrókay András említette, hogy jó lenne, ha egyházunk tanulna a
szervezeti modellek tekintetében olyan jól működő, kisebb közösségektől, akiknél a misszió
révén tagokat tudnak megnyerni.
Székács György országos ügyész hangsúlyozta, hogy az előteresztés nem a gyülekezetek
lefaragásáról és leépítéséről szól, hanem az áttekinthetővé tételről.
Roncz Béla gimnáziumigazgató szerint bár az élet diktálja úgy, hogy változtassunk, de
megkérdőjelezi azt, hogy egy készülő, állam által összeállított egyházi törvényre hivatkozva
változtassunk. Annak van jövője, aki támaszkodik a hagyományaira. Szét kellene nézni, hogy
az egyházközségeink között melyik milyen státuszban van és annak megfelelően kellene a jogi
szabályozást átgondolni.
Szabó Szilárd társult evangélikus egyházközségek lelkészeként elmondta, hogy a jogi
személyiség elvétele azt is maga után vonhatja, hogy ezek a gyülekezetek elsorvadnak. Saját
példáját hozta fel, hogy Kaposszekcsőn mennyire motiváló volt a felújításnál az, hogy az
emberek magukénak érezték az épületüket.
Kiss Miklós megerősítette Roncz Béla szavait, és hangsúlyozta, hogy a győr-mosoni
egyházmegye is csak azt a variációt tudja támogatni, amelyben nem veszítik el jogi
személyiségüket a leányegyházak.
Dobrovolni Máté a kezelhető jogi struktúrát emelte ki az előterjesztésből. Hátrányként
említette, hogy a jogi személyiség elvesztésével a pályázati lehetőségek csökkenhetnek.
Ittzés András szeretné, ha a zsinat meghatározna egy irányt, ami felé a továbbiakban a
tárgyalások folyhatnának.
Roncz Béla elmondta, hogy az egyháznak belső szabályaiban nem kell igazodnia az állami
törvényekhez.
Dobrovolni Máté szerint egy új szabályozás nem fogja az adminisztrációt csökkenteni.
Székács György szerint ne beszéljünk jogfosztottságról, és ne féljünk attól, hogy jogok
sérülnek. Most még csak előkészítő, elvi vitáról van szó.
13.32
Szavazásra kerül sor.
A D variáció mellett döntöttek.
13.34
Az ötödik ülésen Hafenscher Károly, a Zsinat lelkészi elnöke elnököl. Tárgy: Utak az oktatási
intézmények missziós lehetőségei felé – kapacitás és stratégia – elvi, előkészítő vita, - zsinati
határozat – a 2005. évi IV. törvény 104.§ (5) bekezdés a) pontja alapján. Előterjesztő: Tölli
Balázs, a zsinat nem lelkészi alelnöke, az Oktatási és Nevelési Bizottság elnöke.
Kialakult végleges álláspont nem jött létre, nem került beadásra az ezzel kapcsolatos anyag.
20/2015. számmal határozati javaslatot hoztak a zsinati tagok, hogy a soron következő ülésen
tárgyalják a témát.
13.41
A hatodik ülésen Hafenscher Károly elnökletével az Üllői úti székházunk felújítási
projektjéről tart tájékoztatót Benczúr László építész, országos presbiter.
Megtudtuk, hogy a beruházás két részből áll: 1. KEOP pályázat keretében készülő energetikai
korszerűsítés 2. Belső teljes felújítás és átalakítás.
A KEOP pályázat munkáinak bonyolítására és megtervezésére az Alternatív Energia
Centrum Kft. kapott megbízást. Már 2015 év elején jogerős építési engedély volt, ezért a
munkákat meg lehetett kezdeni. A kivitelezésre közbeszerzési eljárás keretében a Thermo
Épgép Kft. kapott megbízást. A műszaki ellenőrzést az Épterv 96 Bt. végezte.
A teljes épületet az Országos Iroda 2015 január elejére kiürítette. Az irodák a szomszédos
Üllői út 25 számű irodaházba költöztek át, a Luther Kiadó, valamint a könyvtár és levéltár
raktárai egyéb helyekre kerültek.
A beruházás II. ütemére (belső átalakítás és felújítás) 2014 decemberében nyújtották be építési
engedély kérelmet. A terveket többszöri átdolgozás után a BenczúrC Partner Építész Kft.
készítette. Az Országos Presbitérium 2015 április elején hozott döntése alapján a benyújtott
engedélyezési tervekhez képest lényeges változtatásokat kellett végrehajtani, ezért új építési
engedélyezési eljárást kellett kezdeményezni, valamint a már megkezdett kiviteli terveket is
újra kellett kezdeni.
Az I. ütem (KEOP pályázati munkák) 2015 januárban megkezdődött és már be is fejeződött.
Változott közben a gépészeti és hűtési-fűtési rendszer. A kazánház és gépházak új koncepció
szerint a 4. emeletre kerültek. Az elektromos hálózat teljes cseréje a II. ütem során valósítható
meg, az előkészítési munkák azonban a tetőre szerelt napelemek miatt már elkészültek. A
kivitelező kiválasztásának előkészítése zajlik. 2016 év elejei kezdés esetén az épületbe az év
végére be lehet majd költözni.
Az elkészült I. ütem munkái összesen: bruttó 403.591.225 forintba kerültek, amelyből állami
támogatás: 197.620.000 forint.
13.50
A hozzászólók a tartalmi részeket, belső átalakításokat illetően tettek fel kérdéseket.
Benczúr László elmondta, hogy a belső építési folyamat még zajlik, de az Országos
Presbitérium határozatának megfelelően szeretnék az Északi Püspökség ideköltöztetését.
Kiadható irodákra, szállásra nem lesz itt lehetőség. Szeretnék, ha ez a központ gyülekezetek
számára elérhető lenne. A boltozatos pincerészben közösségi alkalmakat, rendezvényeket lehet
majd tartani. Az udvar területét üveggel zárnák le, így azt bármilyen idő esetén lehetne
használni. Sok tárgyaló lenne, hogy az egyes munkaágak megfelelő módon tanácskozhassanak.
13.59
Ebédszünet.
14.50
A hetedik ülésen elnököl Hafenscher Károly. A Budapest Deák téri építkezésről előadást tart
Benczúr László.
A kivitelezés megbízását a CONFECTOR Mérnökiroda Kft. a 2014 évben készített kiviteli
tervek alapján meghirdetett közbeszerzési eljárás keretében nyerte el, mint egyetlen pályázatot
benyújtó cég.
A műszaki-, minden szakágra kiterjedő - ellenőrzésre a MEGALIT Kft. kapott megbízást.
Tekintettel arra, hogy a Deák téri Egyházközség őt képviselő műszaki ellenőrhöz is
ragaszkodott, így Szepesfalvy Ákos is megbízást kapott az építési munkák műszaki
ellenőrzésére.
A kiviteli tervek alapján készített előzetes tervezői költségvetésből látható volt, hogy a
beruházás túllépi az előzetesen megállapított kereteket, ezért Potzner Ferenc és fia Ádám a
tervekben csökkentéseket hajtott végre. A csökkentések mértéke a beruházással kapcsolatos
igények betartása mellett nem lehetett akkora, hogy az Országos Presbitérium által elfogadott
keretösszegbe a költségek beleférjenek. Ezt igazolta a kivitelező által megadott árajánlat is.
Ezért CONFECTOR a vállalási árából jelentős engedményeket tett, továbbá javaslattal élt egyes
szerkezetek, anyagok és berendezések olcsóbb kiváltására. További csökkentét lehetett
végrehajtani egyes tételek belsőépítészeti munkák közé átcsoportosításával. A beruházás
sajátosságaiból adódik, hogy a kiállítás koncepcionális kialakítása és az állandó kiállításhoz
kapcsolódó belsőépítészeti tervek csak az építési munkák terveinek elkészülte után
kezdődhettek meg és ez azt jelentette, hogy a kivitelezés közben módosításokat kellett
végrehajtani és pótmunkákat elrendelni.
Benczúr László elmondta, hogy a kivitelezés során több tényező is hátráltatta a folyamatos
munkavégzést, sőt volt, amikor állt a munka, vagy engedélyeztetési gondok voltak. A munkák
elhúzódása miatt a Deák téri gyülekezetet jelentős kár érte, hiszen az építkezésből származó
korlátozásokat, használhatatlan udvart a lakók és irodák folyamatos akadályoztatását, a
gázellátás hiányát, a felvonó késedelmes beüzemelését nehezen tudják már elviselni. Jogos
anyagi igényüket az Országos Presbitérium határozatában rendezte.
A gyülekezet igényének megfelelően a kivitelező a könyvesboltot és a Kaláka üzletet olyan
állapotra hozza, hogy ideiglenes működési engedéllyel mielőbb megnyithatók legyenek. A
végleges közművek biztosítása esetén a múzeum is műszaki szempontból üzemeltethetővé
válik és a használatbavételi engedély is beszerezhető. Azonban a belső berendezések, kiállítási
bútorzat és installációs rendszer megvalósításának anyagi feltételei csak részben biztosítottak,
mert sajnos a lehetséges pályázatokra benyújtott kérelmek egy részét elutasították.
A múzeum Deák tér felőli homlokzata elkészült a rozsdamentes acéllemezből kimart betűkből
álló feliratokkal ellátott zsalugáterekkel együtt, ami már most is csodálatát és elismerését váltja
ki az arra járóknak. A boltozatos pice területével megnövelt kiállító termek felújítva,
korszerűsítve, minőségi anyagok beépítésével várja a múzeumi berendezések beépítéséhez
szükséges anyag feltételeket.
15.06
Gáncs Péter megjegyezte, hogy a problémás dolgok egy részét lehetett volna látni, jó lett volna,
ha a tervezésnél már látták volna.
15.08
Csorba János igazgató-lelkész helyett Ráskai Péter építész, vezető tervező adta elő a a Győri
Insula Lutherana átalakításának fejleményei.
Az év elején életbe lépett új jogszabálynak megfelelően elkészült a fejlesztési területről az
előzetes régészeti dokumentáció, melyet a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és
Vagyongazdálkodási Központ készített előzetes egyeztetések és terv alapján. Az egyik
kutatógödörben téglaszerkezetű sánc-alapfal került napvilágra, emiatt három egymást követő
lépcsőben a kutatás kiterjesztésre került. A további feltárások újabb sánc-alapfal
maradványokat tártak fel (1726-1730 évből származó téglákkal), illetve napvilágra került egy
égetett agyag padozatú, téglafalazatos épület maradványa (1648-1651 évből származó
téglákkal). A feltárt leletekkel kapcsolatban az illetékesek azt a döntést hozták, hogy azokat
meg kell tartani, emiatt szükségessé vált a tornatermi épület áttervezése.
Elkészültek az óvodaépülethez, a Rát Mátyás tér 2. épület felújításhoz, az Öregtemplom
felújításához, a volt leányiskolai épület bontásához, a Kossuth L. u. 16. sz. épület felújításához,
valamint az iskolaépület felújításához szükséges szakértői kutatási anyagok, illetve
dokumentációk. A telekalakítási engedélyezés lezajlott, a telekegyesítés megtörtént.
Az Öregtemplom területén belül vizsgálatokat és szakvéleményeket kértek be. Az ehhez
kapcsolódó építési, és örökségvédelmi hatósági engedélye megszületett, az engedély jogerőre
emelkedett, a kiviteli terv elkészült.
A templom orgonájának hangzó részének restaurálására vonatkozó munka megindult, az
orgonarestaurátor kiválasztása megtörtént, a restaurálási engedély kézben van.
A tornaterem sáncfal-maradványok miatti koncepció-módosítása, engedélyezése folyamatban
van. A volt leányiskola bontási engedélye megszületett, az jogerőre emelkedett. A Kossuth
Lajos utca 16. szám alatti lakóépület építési engedélyének terve elkészült, engedélyezésre
benyújtották, a kiviteli terv készítése folyamatban. A meglévő iskolaépület átalakítás építési és
örökségvédelmi hatósági engedély tervének készítése folyamatban. A templomkert
örökségvédelmi hatósági engedély tervének készítése szintén folyamatban.
Az előadás során alaprajzokat is láthattak a zsinati tagok. Most vasárnap 10 órakor ünnepi
istentisztelet és közgyűlés keretében teszik le a létesítmény alapkövét. Nem épületenként
raknak alapköveket, hanem az egész projektnek egy alapköve lesz.
15.21
Folytatódik a zsinat a nyolcadik üléssel. Elnököl Rostáné-Piri Magda, a Zsinat lelkészi
alelnöke. Téma lesz a 2013. évi III. törvény a Zelenka Pál Evangélikus Szolidaritási
Alapról – a szükségessé vált törvénymódosítások – általános és részletes vitája. Muntag
András, zsinati tag, az alap vezetője terjeszti elő az anyagot. A törvényhez kapcsolódó
módosításokat a zsinat elfogadta.
15.37
A kilencedik ülésen, Rostáné-Piri Magda elnökletével, Buday-Malik Adrienn zsinati tag
előterjesztésében állásfoglalást szeretnének kiadni az Európai Protestáns Zsinatról. A 2015.
január 30- február 1. között megrendezésre került európai protestáns zsinati küldöttek
találkozóján több munkacsoportban, majd a közös fórumon is elhangzott az a kérdés, hogy
szükséges-e formalizálni a találkozót, és bizonyos kiemelt témák tekintetében van-e
relevanciája egy európai szintű protestáns törvényhozó testületnek.
Végül az Ökumenikus és Külügyi Osztállyal, egyházunk külügyi munkaágáért felelős
püspökével és országos felügyelőnkkel egyeztetettek szerint az az álláspont fogalmazódott
meg, hogy a folyamatos párbeszéd és együttműködés fenntartása mellett nem tartjuk
szükségesnek egy ’európai zsinat’ létrehozását. A 3. (következő) GEKE Zsinati találkozó
megvalósítása ehelyett hatékonyabbá tehető határozott időre létrehozott, tematikus
munkacsoportokon keresztül, bizonyos témákat megtárgyaljanak.
A zsinat támogatta ezt a határozatot.
16.11
A tizedik ülésen Tölli Balázs vezetésével az Országos GAS ügyvivő éves jelentését Selmeczi
Lajos Péter, országos GAS ügyvivő távollétében fogadták el.
16.12
A tizenegyedik ülés zárt ülés volt, a Tényfeltáró Bizottság jelentését tárgyalták, Mirák Katalin
előterjesztésében.
16.22
Nemsokára a 2015. évi Ordass Lajos- és Prónay Sándordíj átadására kerül sor a fasori
evangélikus templomban. Erről szólt Hafenscher Károly, aki mindenkit invitált az ünnepségre.
A kitüntetettek Keveházi László és Gadó Pál valamint felesége, Gadó Pálné Csizmadia
Éva lesznek.
16.30
A díjátadó előtt Gáncs Péter elnök-püspök szolgálatával a zsinati tagok áhítatban emlékeztek
meg az elmúlt hetek terrortámadásainak áldozatairól.