Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
 

Szöveges indoklás

07_szoveges_indoklás.pdf — PDF document, 234Kb

Fájl tartalma ( Teljes képernyő )
background image

1. oldal 

Tisztelt Zsinat! 
 
Tavaly  ősszel  a  2008.  évi  költségvetésről  egyeztetést  tartottunk  az  országos  elnökséggel, 
zsinat  elnökével,  az  országos  irodaigazgatóval  valamint  a  gazdasági  bizottság  elnökével.  A 
megállapodás  alapján  a  költségvetés  elkészítését  a  korábban  megszokott,  őszi  időpontról 
elhalasztottuk  2008.  januárjára.  A  halasztás  oka  az  államtól  kapott  bevételi  források 
bizonytalansága. Bevételeink 95,6 %-a az államtól érkezik. 
 
2007.  őszén  az  állammal  több  szinten,  többször  folytattunk  egyeztetéseket  a  2008.  évi 
támogatásokról.  A  tárgyalások  alkalmával  többször  változtak  az  állami  elképzelések  az 
egyházak finanszírozásáról. Az előzetes tervek azt sejtették, hogy több támogatási formában 
jelentős  változtatásokat  terveznek,  így  nagyon  bizonytalanná  tették  a  tervezhetőséget.  Az 
állami  költségvetést  a  parlament  2007.  decemberében  elfogadta,  így  a  támogatási  összegek 
(kivéve a hitoktatás támogatását) mára már ismertté váltak.  
 
A költségvetés főösszege 8.067.200.000,- Ft, ami 16,5 %-kal magasabb a 2007. évinél. 
 
A Magyarországi Evangélikus Egyház költségvetését a korábbi évekkel ellentétben, 2008-tól 
a  Zsinatnak  kell  elfogadnia.  A  zsinat  a  költségvetést  törvénybe  foglalja,  így  a  költségvetési 
tételeket tartalmazó táblázat melléklete lesz a költségvetési törvénynek.  
 
A  költségvetési  törvény  mellékleteként  elkészült  táblázatot  az  egyház  struktúrájához 
igazítottuk.  
 
Már  a  költségvetés  összeállításához  szükséges  adatok  bekérésénél  felhívtuk  a  figyelmet  a 
fokozott takarékosságra. 
 
Több  helyen  kénytelenek  voltunk  megszorításokat  végrehajtani,  hogy  finanszírozhatóak 
legyenek  az  eddig  nem  preferált  feladatok.  Itt  kell  kiemelnem,  hogy  az  elnökség 
kezdeményezésére új, egységes könyvviteli rendszert szeretnénk kiépíteni intézményeinkben. 
Az  egységesített  könyvvezetés  átláthatóbbá  teszi  a  működés  gazdaságosságának  vizsgálatát, 
ezzel is segítve a döntéshozó testületek munkáját. Az alábbiakban szeretnék pár költségvetési 
sorra szövegesen is magyarázatot adni. 
 
1000 Bevételek 
 
1120 Szja részesedés 

2007-ben  14,4  %-kal  többen,  azaz  40.788  fő  ajánlotta  fel  adójának  1  %-át  a 
Magyarországi  Evangélikus  Egyháznak.  A  felajánlott  összeg  7,8  %-kal  nőtt,  azaz 
259.412.000,- Ft volt. A kiegészítés 8,3 %-kal 437.588.000,- Ft-ra nőtt. 

 
1130 Hitoktatás 

A  hitoktatásra  kapható  támogatás  összege  még  nem  ismert,  így  a  2007.  évre  szóló 
szerződésben szereplő összeget vettem alapul. 

 
1140, 233100 Közgyűjtemények 

A közgyűjteményekre kapott állami támogatás összege a harmadával csökkent 2007-hez 
képest. Ahhoz, hogy a jelenlegi színvonal megmaradhasson gyűjteményi területeinken, 
a közegyházi hozzájárulást jelentősen meg kellett emelni. A közgyűjteményekre a 2007. 
évi támogatással megegyező összeg lett betervezve 2008-ra. 

background image

2. oldal 

1150 Kistelepülési illetmény pótlék 

A támogatás összege megegyezik a 2007-re kapott összeggel. 

 
1160 Oktatási intézmények (normatíva+kiegészítő) 

A kiegészítő normatíva támogatás jelentős növekedésének köszönhetően nőtt az összeg. 
A növekedés mértéke: 21,1 %, azaz 725.000.000,- Ft a 2007. évi tervekhez képest. 

 
1161, 231200 Evangélikus Pedagógiai Központ (EPK) 

A  növekvő  feladatok  és  a  szűkülő  források  miatt  az  EPK  működésének  költségeihez 
nem elegendő az államtól kapott normatíva. A működéshez szükséges hiányzó forrást a 
kiegészítő normatív támogatásból fedezzük. 

 
1170, 232100 Diakóniai intézmények (normatíva+kiegészítő) 

A növekedés mértéke: 10,8 %, azaz 137.000.000,- Ft a 2007. évi tervekhez képest. 

 

1210-1220 Offertóriumok 

Az  offertóriumi  befizetések  legnagyobb  része  december  folyamán  érkezik  be  az 
országos egyházhoz, így a tervezés a 2006. évi tényszámok alapján történt.  

 
1230 Országos járulék 

Az  országos  járulék  ebben  a  formában  2008-ban  van  utoljára,  ezért  mértéke  nem 
változik.  2009-ben  életbe  lép  az  Evangélikus  Szolidaritási  Alap  törvény.  Ennek 
értelmében az országos járulék számítása megváltozik.  
 

1240 Lelkészi nyugdíjjárulék 

Várhatóan nyugdíjjárulék címen nem  lesz több  bevétele az egyháznak,  mint  amennyit 
2007-re terveztünk. 

 
1300 Pályázatok 

Csak a biztos pályázati bevételeket terveztük. Budavári Önkormányzat 1.000.000,- Ft-ot 
ad a két budapesti gimnázium számára. Kifizetése a 217450-es soron van betervezve. 

 
1420 Hitéleti rendezvények bevételei 

Az  országos  egyház  által  megrendezésre  kerülő  programokra  befizetett  részvételi 
díjakat tartalmazza. Az alábbi kiadási sorokban van betervezve a programok költsége: 

217310 Missziói bizottság és munkaágai 

1.800.000,- Ft 

217710 Ifjúsági munka 

3.000.000,- Ft 

217720 Egyetemi munka 

600.000,- Ft 

 

1430 Pályázati önrész befizetések 

Az országos egyház által kiírt számítógép pályázat önrész befizetéseit tartalmazza. 
 

1443 Belépőjegyek 

Az Evangélikus Országos Múzeum belépőjegy bevételét tartalmazza. 
 

1450 Továbbszámlázott szolgáltatások 

Közüzemi  díjakra,  egyházközségi  vagyon  és  autóbiztosításokra  történt  befizetéseket 
tartalmazza.  Tervek  szerint  a  biztosítási  díjakat  2008.  II.  félévétől  a  biztosító 
közvetlenül számlázza az érintetteknek.  

 

background image

3. oldal 

1531 Gustav Adolf Werk (GAW) 

A  GAW-től  befolyó  támogatások  céltámogatások.  Így  az  országos  egyháznak  csak 
közvetítő szerepe van. A támogatások kifizetése a 224810-es kiadási sorban szerepel. 

 
1533 Bajor Egyház 

A Bajor Egyháztól befolyó támogatások céltámogatások.  
 

Gépkocsi vásárlásra: 12.600.000,- Ft (felhasználása a 224520-as kiadási sorban) 

 

Munkabérre: 5.100.000,- Ft (felhasználása a 221110, 221140-es kiadási sorban) 

 

Továbbutalandó céltámogatás: 12.600.000,- Ft (felhasználása a 224820-as kiadási 
sorban) 

 

1534 Lutheránus Világszövetség (LVSZ) 

Az  LVSZ-től  befolyó  támogatás  a  kőszegi  Szélrózsa  találkozóra  érkezik.  A  támogatás 
tervezett felhasználása a 217740-es kiadási sorban szerepel. 
 

1600 Kamat és árfolyamnyereség 

Sikerült  a  tervezettnél  magasabb  kamat  és  árfolyamnyereséget  elérni  2007-ben.  Az 
oktatási,  diakóniai  intézmények  tartalék  képzése  növeli  a  várható  kamatbevételt.  Az 
oktatási, diakóniai intézményeknél, valamint a nyugdíjosztálynál képződő kamatbevétel 
az adott terület alapjait növeli. 
 

Nyugdíj alap: 15.000.000,- Ft (a 251130-as kiadási sor tartalmazza)  

 

Oktatási intézmények alap: 40.000.000,- (a 231300-as kiadási sor tartalmazza) 

 

Diakóniai intézmények alap: 5.000.000,- (a 232200-as kiadási sor tartalmazza) 

 
 
 
200000 Kiadások 

 

212100 Prónay és Ordass díjak 

Az Országos Presbitérium 2007-ben alapította a díjakat. A tervezett kiadás tartalmazza a 
díjak tervezését és három évnyi érme és plakett előállítását. 

 

213100 Könyvelési program 

Az  Országos  Elnökség  döntése  értelmében  az  oktatási,  diakóniai  és  egyéb 
intézményeknél, valamint az országos egyháznál egységes könyvvitelt kell bevezetni. A 
tervezett kiadás tartalmazza a program megvásárlását és a képzés költségeit is. 

 

213200 1 %-ot gyűjtő kampány 

Szükségesnek  érzi  az  országos  elnökség  az eddigiekhez  képest intenzívebb kampányt, 
így a kampányra felhasználható keretet megemeltük a korábbi évekhez képest. 

 

214100 Biblia éve 2008. 

A történelmi egyházak közösen a 2008. évet a Biblia évének nyilvánították. A keretből 
fizetjük a figyelemfelkeltő hirdetéseket, rendezvényeket. 

 
217110 Diakóniai módszertan 

A tervezett összeg a diakóniai intézmények számára szervezett programok, kiadványok, 
képzések költségeit tartalmazza.  

 

217710 Ifjúsági munka 

2008-tól az ifjúsági és gyermekmunka közös kerettel gazdálkodik. 

background image

4. oldal 

217810 Tagdíjak 

A  tervezett  összeg  jelentős  részét  a  Lutheránus  Világszövetségnek  és  az  Egyházak 
Világtanácsának befizetett tagdíjak teszik ki. 

 

221110 Illetmények 

Egyházközségeink  felé  2008-ra  6  %-os  illetményemelést  javasolok.  Az  illetményi 
keretösszeg  is  ezzel  az  emeléssel  lett  kalkulálva.  Ezen  kívül  a  Bajor  egyháztól  kapott 
munkabér térítést is tartalmazza. 

 

222110, 222210, 222310 Egyházkerületek illetményei 

A keretösszeg 6 %-os béremeléssel kalkulálva. 

 

221320 Aszódi kastély 

Az  Aszódi  kastélyra  kapott  támogatás  2007-ben  elfogyott,  így  szükséges  az 
állagmegóvásra,  őrzésre  keretet  biztosítani  a  2008.  évi  költségvetésben.  Az  épület 
évközbeni eladása esetén a keret csak arányosan kerül felhasználásra. 

 

222130, 222230, 222330 Egyházkerületek különkeretei 

A keret tartalmazza a Bibliaterjesztési offertórium terhére vásárolandó, konfirmandusok 
ajándék  bibliájának  árát.  Itt  szeretném  felhívni  a  figyelmet,  hogy  az  offertóriumból 
befolyt összeg a vásárolandó bibliák árának csak a felére nyújt fedezetet. 

 

223100 Egyházmegyék támogatása  

Két kivétellel az egyházmegyék jogi személlyé váltak az elmúlt évben. Adminisztrációs 
terhük megnövekedett, szükséges a működési támogatást megemelni.  
2008-ban az éves támogatás tervezett összege 2.300.000,- Ft egyházmegyénként. 

 

231610 Békéscsabai kollégium vásárlás III. részlete 

2006-ban vásárolta az országos egyház a kollégiumot 397.500.000,- Ft-ért. A szerződés 
értelmében 2010-ig évente 80.000.000,- Ft-ot kell törleszteni.  
Az  ingatlan  teljes  értékében  bekerült  az  egyház  eszközállományába,  így  a  2007.  évi 
tényadatok  között  nem  szerepel  a  ráfordítás.  Az  egyház  pénzügyileg  teljesítette  a 
kötelezettségeit. 

 

231630 Szombathelyi általános iskola épületének megvásárlása 

Az ingatlan megvásárlásával az egyház legalább 10 éves cél szerinti használatot vállalt, 
ezért cserébe az önkormányzat a könyv szerinti értéknél (157.200.000,- Ft) kedvezőbb 
áron,  24.000.000,-  Ft-ért  adta  el  az  épületet.  A  2007.  tényadatok  között  a  tényleges 
könyv szerinti értéken szerepel az ingatlan. 

 

232410 ÉLIM Evangélikus Szeretetotthon - felújítás 

2005-ben  az  országos  presbitérium  határozata  értelmében  2006-2008-ig  évente 
70.000.000,-  Ft-ot  kell  elkülöníteni  a  szeretetotthon  teljes  felújítására.  A  felújítás 
várhatóan 2008-ban elkészül. 

232430 Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség - szeretetotthon építés 

2007-ben az országos presbitérium vállalta, hogy 2008-20011-ig összesen 100.000.000,- 
Ft támogatást nyújt a beruházáshoz.  

 

234115 Egyéb könyvek, kiadványok 

A  nem  rendszeresen  megjelenő,  Luther  Kiadó  által  kiadandó  kiadványok  (pl. 
hittankönyvek)  ártámogatását  szolgálja  a  keret.  Az  eseti  kiadvány  támogatást  a 
benyújtott tervek alapján ítéli oda az országos presbitérium. 

background image

5. oldal 

234118 Sajtó kiadványok 

A  keret  az  evangélikus  kiadványok  (Evangélikus  Élet,  Lelkipásztor,  Credo) 
tiszteletpéldányainak  árait  tartalmazza.  A  tiszteletpéldányok  jelentős  részét  a  határon 
túli magyar evangélikus egyházközségek kapják. 

 
240000 Egyesületek, alapítványok támogatása 

A támogatások összege nem változik 2007-hez képest, kivéve: 
240200 Diakóniai Testvérszövetség: nem számolt el a 2006. évre kapott támogatással, 
ezért  2007-ben  nem  kapta  meg  a  támogatást.  2008-ban  nem  javasoljuk  a  szövetség 
támogatását. 
241500  Magyar  Marfan  Alapítvány:  2007-től  az  egyház  szűkös  kereteire  hivatkozva 
lemondott a támogatásról. 
241000  Luther  Szövetség:  2008-ban  kért  először  működési  támogatást.  Javasoljuk  a 
szövetség támogatását. 

 
251210 Egyházi személyek egészség és nyugdíjbiztosítási járulékai 

Az  országos  egyház  megfizeti  az  egyházi  személyek  egészség  és  nyugdíjjárulékait  a 
mindenkori minimálbér összege után. 2008-tól a minimálbér összege 5,3 %-al nőtt és 1 
% ponttal növekedett a kifizetendő járulék mértéke. 

 
271100 Hiteltörlesztés 

A 2003-ban felvett hitelből 2008-ban 100.000.000,- Ft a törlesztő részlet. A fennmaradó 
50.000.000,- Ft visszafizetése 2009-ben esedékes. 

 
 
Az országos presbitérium határozatai: 
 

12/2008. (I. 31.) országos presbitériumi határozat 

a Magyarországi Evangélikus Egyház 2008. évi költségirányzatáról 

A  Magyarországi  Evangélikus  Egyház  országos  presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és 
igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 128.§ (2) bekezdés a) pontja alapján - utalva a 104.§ 
(6) bekezdés c) pontjára - a Magyarországi Evangélikus Egyház 2008. évi költségirányzatát 
8.067.200.000.-  Ft  bevételi és  8.067.200.000.- Ft kiadási  főösszeggel,  mint  a Magyarországi 
Evangélikus Egyház költségvetését zsinati elfogadásra javasolja. 
 

19/2008. (I. 31.) országos presbitériumi határozat 

alkalmazotti fizetésemelésről 

A  Magyarországi  Evangélikus  Egyház  országos  presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és 
igazgatásáról  szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (4)  bekezdés  e)  pontja  alapján  a  2008.  évi 
alkalmazotti fizetésemelésre differenciált 6 %-os emelést határoz meg, és ezen %-ot javasolja 
az egyházközségek, intézmények részére. 
 

 
 
 
 

Csorba Gábor 

 

gazdasági osztályvezető 

 

Budapest, 2008. február 4. 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. március »
március
HKSzeCsPSzoV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031