A Magyarországi Evangélikus Egyház 2020. évi költségvetéséről szóló 2019. évi VI. törvény
2. számú melléklete
1
A Magyarországi Evangélikus Egyház 2020. évi költségvetés tervezetének szöveges
kiegészítése
A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata az 5/2019. (II.22.) határozata alapján a 2020.
évet az Úrvacsora évének nyilvánítja.
A zsinat által elfogadott, az egész évet átölelő cselekvési program alapján kialakított
programban média-, bibliaórai-, igehirdetési sorozatok, kiadványok, kiállítások, pályázatok,
versenyek formájában kerülnek bemutatásra az Úrvacsora kincséhez kapcsolódó történelmi,
teológiai, gyakorlati ismeretek. Az emlékév minden alkotóelemének célja egyházunk
megújulása, evangélikus identitásunk megerősítése, hitéletünk gazdagítása.
A költségvetési törvényben történt változások bemutatása:
8. § (6) bekezdésében módosításra került a lakás és közüzemi díjak után fizetendő
nyugdíjjárulékok mértéke, amely igazodik a lelkészi életpályamodellhez kapcsolódó
szabályozáshoz. 2020-tól a lakás után nem kell fizetni, az egyházi jogi személy által
biztosított rezsiköltség, maximum 40.000,- Ft/hó után kell a nyugdíjjárulékot megfizetni.
13. § szerinti megállapított lelkészi minimum nyugdíj összegek 2020-ban a nyugdíjemelés
mértékével, azaz 0,7%+2,8%-kal emelkednek.
A Magyarországi Evangélikus Egyház 2020. évi költségvetésének főösszegei:
Bevétel:
24.467.200.000,- Ft
Kiadás:
24.280.700.000,- Ft
Az alábbiakban olvashatjuk az egyes költségvetési sorok szöveges kiegészítéseit.
A.) EGYHÁZI MŰKÖDÉSI FELADATOK
A/B/I. Szabad felhasználású bevételek
Az egyháznak a szabadon felhasználható bevételei két fő forrásból származnak, járadék +
kiegészítésből, valamint SZJA részesedésből (felajánlás + kiegészítés). A 2019. évi
tervezetthez képest 244.200.000,- Ft-tal több bevételre számíthatunk 2020-ban.
2019-ben a 2018. adóévről nyilatkozók közül 72.133 fő adta az Evangélikus Egyháznak adója
1%-át, amely 19,5%-kal, azaz 11.775 fővel több az előző évinél. Az általuk felajánlott összeg
392.160.607,- Ft, amely 26,4%-kal, azaz 81.794.464,- Ft-tal több az előző évi összegnél.
A kiegészítéssel is számolva 194.100.000,- Ft-tal lesz magasabb összességében az 1%-os
bevétel, mint 2019-ben.
A/B/II. Kötelezettséggel terhelt bevételek
A 2020. évben adott programokra, célzott támogatások, hozzájárulások tervezett bevételei
kerülnek feltüntetésre. Az itt kimutatott bevételeket csak az adott programhoz, feladatokhoz
lehet felhasználni.
A Magyarországi Evangélikus Egyház 2020. évi költségvetéséről szóló 2019. évi VI. törvény
2. számú melléklete
2
A/B/II.1.3. Hitoktatási feladatok támogatása
A hitoktatási feladatok támogatása költségvetési soron azon egyházközségek hozzájárulásai
jelennek meg, amelyek főállású hitoktatói státuszt kaptak az országos egyháztól. A vonatkozó
országos szabályrendelet 220.000,- Ft/státusz hozzájárulást ír elő. A hozzájárulások összege
1.800.000,- Ft-tal emelkedik a betöltött hitoktatói státuszok számának növekedése miatt. A
főállású és félállású hitoktatók száma eléri a 100 főt, ezért indokolt a hitoktatói státuszok 10
fővel való emelése.
A/K/I.1.4. Hitoktatási feladatok támogatása
Az állam, elismerve az evangélikus egyház szórvány helyzetét, egyszeri, egyedi támogatással
193.950.691 Ft kiegészítő támogatást biztosított, ezért az egyház által biztosított 70.000.000.-
Ft kiegészítő keretösszeg jelentős része nem kerül felhasználásra. A 2020-as költségvetésben
a 2019. évről megmaradt keretösszeg felhasználásával számolunk, külön nem szükséges erre
terveznünk.
A/K/I.1.5. Lelkészi életpályamodell támogatása
Az egyház 2019-ben vállalta azon egyházközségi lelkészek esetében a hiányzó bérek
(jelenlegi bér és a besorolási bér különbözete) költségének finanszírozását, amely esetekben
az egyházközségek önerőből ezt nem tudták megfizetni. Ahhoz, hogy a bértábla szerint
meghatározott magasabb összegű fizetésekhez biztosítani tudja az egyház a megfelelő
támogatást, továbbra is szükséges a 140.000.000,- Ft-os keret megtartása a 2020. évi
költségvetésben.
Az egyházközségek támogatói rendszerének átalakítása 2020-ban elkezdődik, melynek első
lépése, hogy a Zelenka Pál Szolidaritási alapba a gyülekezetek által fizetendő 15%-os járulék
támogatás megszűnik és helyette a lelkészi életpályamodellhez kapcsolódóan biztosítja az
egyház a járulék megfizetéséhez is a támogatást.
A/K/I.4.1. Gyülekezeti munkatársképzés
A piliscsabai Béthelben folyó munkatársképzés mellett 2019-ben egy új, szakirányú
gyülekezeti munkatársképzés indult el az egyházban. Az első évfolyam nagy érdeklődéssel,
140 fővel kezdte a foglalkozásokat és 2020-ra is ezzel a létszámmal számolnak a szervezők.
A/K/II.1. Egyházmegyék - Működési támogatások
A támogatás összege 2020. évben megyénként 500.000,- Ft-tal, összességében 8.500.000,- Ft-
tal emelkedik.
A/K/II.2. Egyházmegyék – Egyházközségi fejújítások, beruházások támogatása
A támogatás összege 2020. évben kerületenként 6.000.000,- Ft-tal, összességében
18.000.000,- Ft-tal emelkedik.
A/K/IV.2. Országos Egyház szakmai feladatok
Az országos egyház által tervezett, működtetett és támogatott programok szakma
csoportonkénti bontásban, részletesen kerülnek bemutatásra.
A/K/IV.2.1.5. Kántorképző Intézet, Fót
A Bajor egyház által támogatott, 2019-ben elindult fejlesztési projekt 2020-ban is folytatódik,
melynek összege 2020-ban 48.800.000,- Ft, ami tervezésre került az éves működési támogatás
mellett.
A Magyarországi Evangélikus Egyház 2020. évi költségvetéséről szóló 2019. évi VI. törvény
2. számú melléklete
3
A/K/IV.2.2.18. Új egyházközségek alapításának támogatása
A Déli Egyházkerületben 2020-ban is folyik tovább a három területen - Soroksár,
Pestszertimre és Káposztásmegyer – a plántálási munka.
Az Északi Egyházkerületben Kistarcsa-Kerepestarcsa mellett új plántáló lelkésszel tervezik
folytatni Budakalász-Pomáz területen az új gyülekezet építését.
A Nyugati Egyházkerületben a „Szigetközi misszió” tovább folytatódik, a Győrújfalui
gyülekezet 2019. májusában önálló egyházközséggé alakult.
A/K/IV.2.4.5. Multilaterális konzultáció
A Bajor egyház szervezésében Magyarországon kerül megrendezésre a konzultáció, melynek
házigazdája a Magyarországi Evangélikus Egyház. A Bajor egyház a világ minden tájáról
származó partner egyházainak vezetői találkoznak Budapesten és Visegrádon. A találkozó
teljes költségét megtéríti a bajor egyház.
A/K/IV.2.6.1. Kommunikációs feladatok – Luther Kiadó támogatása;
A/K/IV.3.5.2. Általános tartalék – Luther Kiadó konszolidálására elkülönített nevesített
tartalék
A Luther Kiadó a 2019. évi támogatással megegyező mértékű, 112.000.000,- Ft támogatásban
részesül feladatainak ellátására. Mivel folyamatban van a kiadó tevékenységének
felülvizsgálata, konszolidációja, ezért a felülvizsgálatot követően van lehetőség további
támogatásról dönteni. Az erre elkülönített nevesített tartalék 58.000.000,- Ft-ban került
betervezésre.
A/K/IV.2.7.2. Konferencia feladatok működtetése/Andorka Rudolf Evangélikus
Konferencia Központ
Az egyház 26.000.000,- Ft-os fejlesztési támogatást nyújt az Andorka Rudolf Evangélikus
Konferencia Központnak partvédmű helyreállításra, közösségi terek klimatizálására és a
szobai burkolatok cseréjére.
B.) ÁLLAMI CÉLTÁMOGATÁSOK
B/I.- B/II. Állami céltámogatásból megvalósított feladatok - köznevelési és diakóniai
A bevételeknél megjelennek a továbbutalandó intézményi támogatások, valamint az
intézményi rendszeren belül szabadon felhasználható támogatások azon része, amelyeket az
országos egyház közvetlenül tovább utal az intézményeknek.
A diakóniai feladatok esetében a jelentős bérnövekedés kompenzációja jelenik meg az állami
támogatás összegében, 910.800.000,- Ft-tal növelve a támogatást 2019-hez képest.
B/III. Gyűjteményi feladatok
Az Országos Presbitérium 2017-ben létrehozta az Evangélikus Országos Gyűjtemények
(EOGY) jogi személyt, melynek feladata az országos levéltári, könyvtári és múzeumi
feladatok ellátása, valamint a vidéki gyűjtemények szakmai és pénzügyi támogatása.
Az egyház az államtól gyűjteményi feladatokra kapott támogatások teljes összegét
továbbutalja az intézménynek.
A Magyarországi Evangélikus Egyház 2020. évi költségvetéséről szóló 2019. évi VI. törvény
2. számú melléklete
4
B/IV.4. Hitéleti tevékenységhez kapcsolódó támogatások – Diaszpóra támogatás
Az egyház először 2019-ben kapott állami támogatást 50.000.000,- Ft összegben a
Nemzetpolitikai Államtitkárságtól, melynek keretében támogatást adhat a Kárpát-medencén
túli magyar evangélikus (protestáns) egyházi szervezeteknek, egyházaknak, gyülekezeteknek.
A támogatás célterületei: programok, gyülekezeti alkalmak szervezése, lelkészek rendszeres
kiküldése a diaszpóra gyülekezeteibe, honlap fejlesztése, a diaszpóra tudományos kutatása
céljából a külföldi magyar iratanyag feldolgozása, kisebb felújítások, eszközbeszerzés,
a nyugati diaszpórában felnővő ifjúság megszólítása, a diaszpóra gyülekezetei számára
magyar nyelvű publikációk, könyvek kiküldése.
A programba bevont földrajzi területek:
Nyugat-Európa: Ausztria, Németország;
Skandináv országok: Finnország, Svédország;
Észak-Amerika: USA, Kanada;
Dél-Amerika: Argentína, Venezuela.
C.) ELKÜLÖNÍTETT ALAPOK
C/I.2. Zelenka Pál Evangélikus Szolidaritási Alap – Folyó évi bevételek
A lelkészi életpályamodellhez kapcsolódó bértábla megemelése miatt növekvő bérek után
fizetett egyházi személyek nyugdíjjáruléka és szolgálatba állítók járulékai (15%-15%)
várhatóan mindkét járulék típusnál 26.000.000,- Ft-tal lesz magasabb, mint 2019-ben.
Egyház, mint rendes tag fenntartói járuléka az eddigi 15% helyett 2020-ban 10,5% lesz, hogy
a fennmaradó 4,5% biztosítsa a lelkészi életpályamodell bevezetéséhez szükséges
többletforrást. Az egyház járuléka 2020-2029-ig évente 0,5%-kal emelkedik, így 10 év múlva
visszaáll az eredeti 15%-os mértékre.
C/I.3.4.2. Zelenka Pál Evangélikus Szolidaritási Alap – Lakhatási támogatás
A szolidaritási alap törvény módosításra került, amely kiterjedt a lakhatási támogatás
növelésére (1.200.000,- Ft helyett bruttó
2.000.000,- Ft) és az igénylésének időbeni
kiszélesítésére. Ennek célja volt, hogy a lelkész családok ne csak a nyugdíjba vonuláskor,
hanem már korábban is gondoskodhassanak saját tulajdonú lakásuk megvásárlásáról, így
különösen érintettek lehetnek a CSOK-ra (családi otthonteremtési kedvezmény) jogosult
családok. A módosítás óta eltelt egy év alatt 59 lelkész részesült lakhatási támogatásban.
C/II. Befektetési Alap
Az alap bevétele a járadék és annak kiegészítése, illetve az SZJA részesedés legalább 6%-a,
ennek összege a 14.600.000,- Ft-tal több lesz, mint 2019-ben. Felhasználása az egyház
hosszútávú önfinanszírozásának megalapozását szolgálja.
Az Üllői úti székházfelújítás belső egyházi finanszírozással történt, melynek fedezetét az alap
biztosította. Az egyházi törlesztés is a bevételek között kerül kimutatásra.
C/III. – C/IV. Oktatási és Diakóniai intézményi tartalékalap
A tartalékalapok az előző évek felhalmozott vagyonából és az intézményekhez kapcsolódó
állami támogatások azon részéből áll, amelyet a költségvetési törvény alapján a tartalékalapba
kell helyezni. A kiadások között szerepel az intézmények működésével, szakmai
programokkal kapcsolatos országos irodai és a szakmai osztályokkal kapcsolatos költségek.
Itt kerül elszámolásra az intézményekhez kapcsolódó Libra és egyéb ügyviteli rendszer,
illetve a pályázati előkészítés, önrész és előfinanszírozási támogatás is.
A Magyarországi Evangélikus Egyház 2020. évi költségvetéséről szóló 2019. évi VI. törvény
2. számú melléklete
5
C/K/III.3. Oktatási intézményi tartalékalap – C/K/III.3.7. Eszközfejlesztési pályázati
keret, C/K/III.3.25. Építési beruházások, C/K/III.3.26. Intézményi innováció és szakmai
támogatás
A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinati célkitűzései között prioritást kapott a
köznevelési intézmények folyamatos minőségfejlesztése.
A korrekció egyösszegű, nem célzott, nem feladathoz kötött kifizetésének rendszere miatt az
elmúlt években fenntartói feladattá vált az intézmények differenciált támogatása, illetve az
állam oktatási fejlesztésre költött célzott támogatásainak megjelenítése az evangélikus
köznevelési rendszer finanszírozásában. (Ehhez háttér-információt az egyenlegrendezéshez
kapott állami számszaki adatok biztosítanak.)
A 2020. évi oktatási célokat érintő költségvetésben jelentős összeg került tervezésre az
oktatási intézmények közti eltérések kompenzálására, illetve az állam által nem meghatározott
célra, de köznevelési feladat ellátása után járó támogatások normatív típusú elosztására.
Eszközfejlesztésre az előző évvel azonos mértékben, 500.000.000,- Ft áll rendelkezésre.
A tartalékalapi pályázatok közül a beruházási pályázat összegét a tavalyi évhez képest
duplájára (1.000.000.000,- Ft) emelhettük, a rendelkezésre álló magasabb forrásoknak
köszönhetően.
Az intézményi innováció és szakmai támogatások sor (500.000.000,- Ft) nyújt fedezetet a
szakképzés, önálló kollégiumok, óvodai ingyenes étkezés biztosításának támogatása, valamint
ebből támogatható a pedagógus és vezetői utánpótlás is.
Az intézményi innováció és szakmai támogatáson belül tervezzük finanszírozni a kőszegi
intézmény fejlesztését.
Az intézményi lelkészekkel kapcsolatos költségek soron az iskolalelkészek egyházi fenntartói
járuléka kerül megfizetésre a tartalékalapból.
C/IV.1. Diakóniai intézményi tartalékalap - Előző évek felhalmozott vagyona
2020-ban jelentős mértékben nőtt az egyházi kiegészítő támogatás összege, így a tartalékba
helyezett összeg 215.000.000,- Ft-ra emelkedik.
Az intézményi lelkészekkel kapcsolatos költségek soron az diakóniai lelkészek egyházi
fenntartói járuléka kerül megfizetésre a tartalékalapból.