background image

1/1/2018. (I. 31.) országos presbitériumi határozat 

Szedik diakóniai intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

A  Magyarországi  Evangélikus  Egyház  országos  presbitéri-
uma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról  szóló  2005. 
évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdése  a)  pontja  alapján  - 
utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi VIII.  tör-
vény 4. § (2) bekezdésére – megállapítja, hogy a Szombat-
helyi  Evangélikus  Diakóniai  Központ  diakóniai  intézmény 
alapító okiratának módosítása a szakmai és a gazdasági bi-
zottság jóváhagyását követően megtörtént.  
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. február 8. 
 
 

 

2/1/2018. (I. 31.) országos presbitériumi határozat 

Hegyhát diakóniai intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

A  Magyarországi  Evangélikus  Egyház  országos  presbitéri-
uma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról  szóló  2005. 
évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdése  a)  pontja  alapján  - 
utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi VIII.  tör-
vény  4.  §  (2)  bekezdésére  –  megállapítja,  hogy  a  Hegyhát 
Evangélikus Szeretetszolgálat (Gyönk) diakóniai intézmény 
alapító okiratának módosítása a szakmai és a gazdasági bi-
zottság jóváhagyását követően megtörtént.  
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. február 8. 
 

 

4/2018. (I. 31.) országos presbitériumi határozat 

békéscsabai diakóniai intézmény szakmai 

programjának módosításáról 

A  Magyarországi  Evangélikus  Egyház  országos  presbitéri-
uma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról  szóló  2005. 
évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdése  a)  pontja  alapján  - 
utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi VIII.  tör-
vény  7.  §  (1)  bekezdés  b)  pontjára  –  megállapítja,  hogy  a 
Békéscsabai  Evangélikus  Szeretetszolgálat  diakóniai  in-
tézmény  szakmai  programjának  módosítása  a  szakmai  bi-
zottság jóváhagyását követően megtörtént.  
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. február 8. 
 

 

6/1/2018. (II. 8.) országos presbitériumi határozat 

lelkészi életpályamodellről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  128.  §  (1)  bekezdés  a)  pontja  alapján  támogatja  a 
LÉM 

munkacsoport 

által 

kidolgozott 

lelkészi 

életpályamodell 

célkitűzéseit. 

Támogatja, 

hogy 

munkacsoport  a  zsinat  elé  terjessze  az  előkészített 
szabályozást. 
Felelős: Fabiny Tamás és Prőhle Gergely 
Határidő: 2018. február 12. 
 
 

6/2/2018. (II. 8.) országos presbitériumi határozat 

hitoktatói életpályamodellről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  128.  §  (1)  bekezdés  a)  pontja  alapján  a  hitoktatói 
életpályamodellről szóló szabályozást támogatólag terjeszti 

a  zsinat  elé  azzal,  hogy  a  törvény  elfogadása  előtt  a 
gazdasági  háttér  áttekintése  szükséges  azzal,  hogy  az 
országos egyházi támogatás garantált legyen.  
Felelős: Fabiny Tamás és Prőhle Gergely 
Határidő: 2018. február 12. 
 
 

7/2018. (II. 8.) országos presbitériumi határozat 

befektetési politikáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  128.  §  (1)  bekezdés  a)  pontja  alapján  a  befektetési 
politikáról szóló szabályozást támogatólag terjeszti a zsinat 
elé. 
Felelős: Fabiny Tamás és Prőhle Gergely 
Határidő: 2018. február 12. 
 
 

9/2018. (II. 8.) országos presbitériumi határozat 

köznevelési intézmények 2016. évi egyházi kiegészítő 

támogatásának korrekciós összegéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján úgy határoz, hogy a 2016. évi egyházi  köznevelési 
kiegészítő  támogatás  korrekciós  összegéből  129.135,- 
Ft/gyerek  kerüljön  kifizetésre  a  köznevelési  intézmények 
részére,  a  fennmaradó  összeg  az  oktatási  tartalékalapba 
kerüljön a tartalékalapi célok finanszírozására. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2018. március 7. 
 
 

11/2018. (II. 8.) országos presbitériumi határozat 

alulteljesítő köznevelési intézmények szakmai 

támogatásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  az  alulteljesítő  köznevelési  intézmények  szakmai 
fejlesztésére,  támogatására  12.000.000,-  Ft-ot  elkülönít  a 
tartalékalap  stratégiai  célok  soráról.  A  támogatás 
eredményéről éves visszajelzést kell adni. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2018. március 7. 
 
 

12/2018. (II. 8.) országos presbitériumi határozat 

Péterfy köznevelési intézmény intézményvezetője 

megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  60.  §  (5)  bekezdésére  a  Péterfy  Sándor 
Evangélikus  Gimnázium,  Általános  Iskola,  Óvoda  és 
Kollégium  (Győr)  köznevelési  intézmény  fenntartói 
intézményvezető választásáról szóló határozatát jóváhagyja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2018. március 7. 
 
 

13/2018. (II. 8.) országos presbitériumi határozat 

szándéknyilatkozat köznevelési intézmény átvételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

background image

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  1.  §  (2)  bekezdésére  –  intézményalapítási 
szándékát  kifejezi  a  Vasút  a  gyermekeinkért  Alapítvány 
által 

fenntartott 

óvodák 

(Dunakeszi, 

Szeged, 

Székesfehérvár), valamint a szegedi közép- és felsőoktatási 
kollégium  intézmény  feladatátvétel  vonatkozásában.  Ezzel 
egyidejűleg  felkéri  az  országos  irodát,  hogy  e 
szándéknyilatkozat  alapján  vizsgálja  meg  az  alapító  okirat 
létrehozása, módosítása feltételeinek fennállását. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2018. május 31. 
 
 

14/2018. (II. 8.) országos presbitériumi határozat 

Szedik diakóniai intézmény intézményi lelkészének 

megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  30.  §-ra  -  a  Szombathelyi  Evangélikus 
Diakóniai 

Központ 

diakóniai 

intézmény 

ágfalvai 

telephelyén intézményi lelkésznek, Heinrichs Esztert 2018. 
március 1. napjától 2019. február 28. napjáig tartó – heti 20 
órás - időtartamra megbízza. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. március 1. 
 
 

16/2018. (II. 8.) országos presbitériumi határozat 

Hegyhát diakóniai intézmény igazgatótanácsa fenntartói 

küldöttéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §  (3) 
bekezdésére  –  a  Hegyhát  Evangélikus  Szeretetszolgálat 
(Gyönk)  diakóniai  intézmény  igazgatótanácsa  fenntartói 
küldöttének Várkonyi Anitát és Dobék Diánát megválasztja.  
Felelős: Benkő Ingrid 
Határidő: 2018. március 1. 
 
 

18/2018. (II. 8.) országos presbitériumi határozat 

Evangélikus Diakóniai intézmény intézményvezetője 

pályázati kiírásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  17/A.  §-ra  –  az  Evangélikus  Diakónia 
(Budapest) 

diakóniai 

intézmény 

intézményvezetői 

meghívásos pályázatát kiírja. Meghívott: Buda Annamária. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. március 1. 
 
 

19/2018. (II. 8.) országos presbitériumi határozat 

Luther Kiadó intézkedéseiről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  103/1/2017.  (VI.  29.)  országos 

presbitériumi  határozatra  –  a  Luther  Kiadó  tájékoztatási 
intézmény  működésével  kapcsolatos  intézkedésekről  szóló 
tájékoztatót elfogadja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. március 7. 
 
 

21/2018. (II. 8.) országos presbitériumi határozat 

pályázatokhoz kapcsolódó lejárt tartozások 

rendezéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (2)  bekezdés  b)  pontja 
alapján,  hogy  az  előterjesztési  mellékletek  szerinti 
egyházközségek  és  diakóniai  intézmény  pályázataihoz 
kapcsolódó lejárt tartozások rendezése érdekében felkéri az 
egyházmegyei  és  egyházkerületi  elnökségeket,  hogy 
tisztázzák  az  egyházi  jogi  személyekkel,  hogy  teherviselő 
képességük szerint milyen mértékben és ütemezéssel tudják 
vállalni  a  visszafizetést,  valamint  az  országos  irodát  a 
tartozások hátterének feltárására és további intézkedésekkel 
kapcsolatos javaslattételre. 
Felelős: Kocsis István 
Határidő: 2018. február 8. 
 
 

23/2018. (II. 12.) országos presbitériumi határozat  

eszközfejlesztési pályázatok elbírálási szempontjairól és 

országos szabályrendelet módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  a  köznevelési  intézmények  alaptevékenységének 
fejlesztéséből  adódó,  vagy  a  működési  feltételeinek, 
eszközeinek 

megteremtéséhez 

szükséges 

költségek 

tartalékalapból  történő  támogatásához  kapcsolódóan  a 
3/2017.  (V.  11.)  számú  országos  szabályrendelet  17.  §  (1) 
bekezdése  módosításával  a  pályázat  benyújtási  határidejét 
február  28.  napjával  határozza  meg.  A  pályázati  kiírás 
foglalja  magában  a  bírálati  szempontokat,  melynek  alapja 
az előterjesztés. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2018. február 28. 
 
 

25/2018. (II. 12.) országos presbitériumi határozat  

könyvtár gyűjteményi egységvezető jogviszony 

létesítéséhez való jóváhagyásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  38.  §  (2)  bekezdésére  -  jóváhagyja  Balogh 
Kriszta  könyvtár  gyűjteményi  egység  vezetőjének  2018. 
február  1.  napjától  2023.  január  31.  napjáig  való 
munkajogviszony  létesítését  az  Evangélikus  Országos 
Gyűjteményben. 
Felelős: Hubert Gabriella 
Határidő: 2018. február 12. 
 
 

27/1/2018. (III. 14.) országos presbitériumi határozat 

Szedik diakóniai intézmény alapító okiratának módosí-

tásáról 

A  Magyarországi  Evangélikus  Egyház  országos  presbitéri-

background image

uma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról  szóló  2005. 
évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdése  a)  pontja  alapján  - 
utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi VIII.  tör-
vény 4. § (2) bekezdésére – megállapítja, hogy a Szombat-
helyi  Evangélikus  Diakóniai  Központ  diakóniai  intézmény 
alapító okiratának módosítása a szakmai és a gazdasági bi-
zottság jóváhagyását követően megtörtént.  
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. március 22. 
 
 

28/1/2018. (III. 14.) országos presbitériumi határozat  

Sztehlo diakóniai intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

A  Magyarországi  Evangélikus  Egyház  országos  presbitéri-
uma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról  szóló  2005. 
évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdése  a)  pontja  alapján  - 
utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi VIII.  tör-
vény  4.  §  (2)  bekezdésére  –  megállapítja,  hogy  a  Sztehlo 
Gábor  Evangélikus  Szeretetszolgálat  (Kistarcsa)  diakóniai 
intézmény  alapító  okiratának  módosítása  a  szakmai  és  a 
gazdasági bizottság jóváhagyását követően megtörtént.  
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. március 22. 
 
 

33/1/2018. (III. 22.) országos presbitériumi határozat  

egyházközségek kiemelt beruházási, felújítási keretének 

elosztásáról (Cinkota) 

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (2)  bekezdés  b)  pontja  alapján  –  utalva  az 
építési  beruházások  rendjéről  szóló  2/2007.  (VII.17.) 
országos  szabályrendelet  5.  §  (6)  bekezdésére  –  az 
X112010000 

Kiemelt 

felújítások, 

beruházások 

költségvetési  keret  terhére,  a  Cinkotai  Evangélikus 
Egyházközség  mátyásföldi  templomának  toronyépítéssel 
együttes  felújítása  beruházáshoz  11.000.000,-  Ft  összegű 
támogatást nyújt, támogatási szerződés megkötése mellett.  
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2017. április 23. 
 

 

33/2/2018. (III. 22.) országos presbitériumi határozat  

egyházközségek kiemelt beruházási, felújítási keretének 

elosztásáról (Bócsa) 

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (2)  bekezdés  b)  pontja  alapján  –  utalva  az 
építési  beruházások  rendjéről  szóló  2/2007.  (VII.17.) 
országos  szabályrendelet  5.  §  (6)  bekezdésére  –  az 
X112010000 

Kiemelt 

felújítások, 

beruházások 

költségvetési  keret  terhére,  a  Bócsa-Tázlári  Evangélikus 
Egyházközség  bócsai  imaháza  bővítése  beruházáshoz 
4.470.000,-  Ft  összegű  támogatást  nyújt,  támogatási 
szerződés megkötése mellett.  
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2017. április 23. 
 
 

33/3/2018. (III. 22.) országos presbitériumi határozat  

egyházközségek kiemelt beruházási, felújítási keretének 

elosztásáról (Szolnok) 

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 

törvény  128.  §  (2)  bekezdés  b)  pontja  alapján  –  utalva  az 
építési  beruházások  rendjéről  szóló  2/2007.  (VII.17.) 
országos  szabályrendelet  5.  §  (6)  bekezdésére  –  az 
X112010000 

Kiemelt 

felújítások, 

beruházások 

költségvetési  keret  terhére,  a  Szolnoki  Evangélikus 
Egyházközség 

temploma 

bővítése 

beruházáshoz 

15.000.000,-  Ft  összegű  támogatást  nyújt,  támogatási 
szerződés megkötése mellett.  
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2017. április 23. 
 
 

33/4/2018. (III. 22.) országos presbitériumi határozat  

egyházközségek kiemelt beruházási, felújítási keretének 

elosztásáról (Vecsés) 

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (2)  bekezdés  b)  pontja  alapján  –  utalva  az 
építési  beruházások  rendjéről  szóló  2/2007.  (VII.17.) 
országos  szabályrendelet  5.  §  (6)  bekezdésére  –  az 
X112010000 

Kiemelt 

felújítások, 

beruházások 

költségvetési  keret  terhére,  a  Vecsési  Evangélikus 
Egyházközség 

temploma 

bővítése 

II. 

ütemének 

beruházáshoz  11.300.000,-  Ft  összegű  támogatást  nyújt, 
támogatási szerződés megkötése mellett.  
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2017. április 23. 
 
 

33/5/2018. (III. 22.) országos presbitériumi határozat  

egyházközségek kiemelt beruházási, felújítási keretének 

elosztásáról (Kölcse) 

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (2)  bekezdés  b)  pontja  alapján  –  utalva  az 
építési  beruházások  rendjéről  szóló  2/2007.  (VII.17.) 
országos  szabályrendelet  5.  §  (6)  bekezdésére  –  az 
X112010000 

Kiemelt 

felújítások, 

beruházások 

költségvetési  keret  terhére,  a  Kölcsei  Evangélikus 
Egyházközség  temploma  belső  felújításának  befejezéséhez 
és  a  parképítési  beruházáshoz  4.730.000,-  Ft  összegű 
támogatást nyújt, támogatási szerződés megkötése mellett.  
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2017. április 23. 
 
 

33/6/2018. (III. 22.) országos presbitériumi határozat  

egyházközségek kiemelt beruházási, felújítási keretének 

elosztásáról (Felsőpetény) 

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (2)  bekezdés  b)  pontja  alapján  –  utalva  az 
építési  beruházások  rendjéről  szóló  2/2007.  (VII.17.) 
országos  szabályrendelet  5.  §  (6)  bekezdésére  –  az 
X112010000 

Kiemelt 

felújítások, 

beruházások 

költségvetési  keret  terhére,  a  Felsőpetényi  Evangélikus 
Egyházközség  parókiájának  felújítása  beruházásához 
3.500.000,-  Ft  összegű  támogatást  nyújt,  támogatási 
szerződés megkötése mellett.  
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2017. április 23. 
 
 

34/1/2018. (III. 22.) országos presbitériumi határozat  

belső ellenőrök beszámolójáról 

background image

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése  alapján  - 
utalva  az  egyház  háztartásáról  szóló  2016.  évi  VI.  törvény 
46.  §  (5)  bekezdésére,  valamint  a  belső  ellenőr  2017.  évi 
munkatervéről  szóló  163/2016.  (XII.  15.)  országos 
presbitériumi  határozatra  -  a  belső  ellenőrök  2017.  évi 
tevékenységéről szóló beszámolót elfogadja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2017. április 23. 
 
 

35/3/2018. (III. 22.) országos presbitériumi határozat  

Rózsák tere köznevelési intézmény intézményvezetője 

megbízásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII. törvény 18. § (2) bekezdése alapján - utalva az egyház 
intézményeiről  szóló  2005.  évi  VIII.  törvény  17.  §  (12) 
bekezdésére  –  rendkívüli  esetre  történő  hivatkozással,  az 
Evangélikus 

Középiskolai 

Kollégium 

(Budapest) 

intézményvezetői  feladatainak  ellátásával  Károlyfalvi 
Zsoltot  megbízza  2018.  augusztus  1.  napjától  2019.  július 
31.  napjáig  terjedő  időszakra  azzal,  hogy  az  országos 
irodaigazgatót felhatalmazza a szerződés aláírására. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. július 31. 
 
 

35/7/2018. (III. 22.) országos presbitériumi határozat  

Kerekerdő köznevelési intézmény intézményvezetője 

megbízásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII. törvény 18. § (2) bekezdése alapján - utalva az egyház 
intézményeiről  szóló  2005.  évi  VIII.  törvény  17.  §  (12) 
bekezdésére és a 57/2/2017. (V. 11.) országos presbitériumi 
határozatra  –  rendkívüli  esetre  történő  hivatkozással,  a 
Kerekerdő 

Evangélikus 

Óvoda 

(Lajoskomárom) 

intézményvezetői 

feladatainak 

ellátásával 

Keresztes 

Arankát további egy évig terjedő időszakra

 

megbízza azzal, 

hogy az országos irodaigazgatót felhatalmazza a  szerződés 
aláírására. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. április 23. 
 

 

36/2018. (III. 22.) országos presbitériumi határozat  

Evangélikus Diakónia diakóniai intézmény 

intézményvezetője megbízásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  17.  §  (12)  bekezdésére  –  az  Evangélikus 
Diakónia  intézményvezetői  feladatainak  ellátásával,  külön 
megállapított díjazás nélkül, megbízza Buda Annamáriát, a 
2018  április  1.  napjától  kezdődően  2023.  március  31. 
napjáig terjedő időtartamra. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. március 31. 
 
 

37/1/2018. (III. 22.) országos presbitériumi határozat  

Silo diakóniai intézmény intézményvezetője 

megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII. törvény 17. §-ra - a Siló Evangélikus Szeretetszolgálat 
(Piliscsaba)  intézményvezetőjének  Dávid  István  Csabát 
megválasztja 2018. március 23. napjától 2023. március 22. 
napjáig  terjedő  öt  éves  időtartamra  azzal,  hogy 
felhatalmazza  az  országos  iroda  igazgatóját  a  szerződés 
aláírására.  
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. március 23. 
 
 

39/2018. (III. 22.) országos presbitériumi határozat  

TISZK tulajdonrész eladásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (2)  bekezdés  b)  pontja 
alapján  az  Országos  Egyházi  TISZK  Szakképzés-
Szervezési  Kiemelkedően  Közhasznú  Nonprofit  Kft-ben 
fennálló részesedését 1.000,- Ft-os vételáron eladja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2018. április 23. 
 
 

41/2018. (III. 22.) országos presbitériumi határozat  

országos szabályrendelet módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése  alapján  - 
utalva  az  egyházi  jogszabályokról  szóló  2005  évi  VI. 
törvény  4.  §  (3)  bekezdésére  -  a  belső  egyházi  jogi 
személyek  nyilvántartásáról,  és  az  abból  történő 
igazolásáról szóló 1/2012. (III.7.) módosítását elfogadja. Az 
országos  presbitérium  kéri  az  országos  irodát,  hogy  a 
szabályrendelet és annak módosítása egységes szerkezetben 
jelenjen meg az egyház hivatalos lapjában. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. április 23. 
 
 

42/2018. (III. 22.) országos presbitériumi határozat 

EHE felsőoktatási intézmény rektora választásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  17.  §  (12)  bekezdésére  –  az  Evangélikus 
Hittudományi  Egyetemen  a  rektorválasztási  eljárást 
eredménytelennek  nyilvánítja:  a  pályázatok  tartalma  és  a 
fenntartó  pályázati  kiírásában  megfogalmazott  elvárások 
közötti meg nem felelés, valamint a választás folyamatában 
tapasztalt, 

az 

intézmény 

egységét 

veszélyeztető 

megosztottság jelei miatt. 
Felelős: Fabiny Tamás és Prőhle Gergely 
Határidő: 2018. július 31. 
 
 

43/2018. (III. 22.) országos presbitériumi határozat 

EHE felsőoktatási intézmény egyetemi docensének 

választásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 

background image

szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  46.  §  (3)  bekezdésére  –  az  Evangélikus 
Hittudományi Egyetem docensének, Kodácsy-Simon Eszter 
megválasztását jóváhagyja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2017. április 23. 
 
 

44/2018. (IV. 11.) országos presbitériumi határozat 

Evangélikus Hittudományi Egyetem jelentéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  44.  §  (1)  bekezdés  c)  pontjára  -  az 
Evangélikus  Hittudományi  Egyetem  2017.  évben  végzett 
tevékenységéről szóló rektori jelentést elfogadja.  
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2017. május 11. 
 
 

45/1/2018. (IV. 11.) országos presbitériumi határozat 

EHE felsőoktatási intézmény megbízott rektoráról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján – utalva 32/1/2018. (III. 22.) országos presbitériumi 
határozatra  -  az  Evangélikus  Hittudományi  Egyetem 
megbízott  rektori  feladatainak  ellátásával  2018.  augusztus 
1. napjától  –  2019. július 31. napjáig Dr.  Csepregi  Zoltánt 
megbízza.  
Felelős: Fabiny Tamás és Prőhle Gergely 
Határidő: 2018. április 15. 
 
 

45/3/2018. (IV. 11.) országos presbitériumi határozat 

EHE felsőoktatási intézmény fenntartói képviselőjéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  155/1/2017.  (XI.  9.)  országos 
presbitériumi  határozatra  -  az  Evangélikus  Hittudományi 
Egyetem  felsőoktatási  intézménybe  2018.  augusztus  1. 
napjától  a  fejlesztés  időtartamára  fenntartói  képviselőként 
Hafenscher Károlyt kiküldi. 
Felelős: Fabiny Tamás és Prőhle Gergely 
Határidő: 2018. április 15. 
 
 

45/4/2018. (IV. 11.) országos presbitériumi határozat 

EHE felsőoktatási intézmény fenntartói rektori 

feladatmeghatározásról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  155/1/2017.  (XI.  9.)  országos 
presbitériumi  határozatra  -  az  Evangélikus  Hittudományi 
Egyetem  megbízott  rektora  feladataként  határozza  meg  az 
intézmény 

egységét 

veszélyeztető 

megosztottság 

megszűntetését.  További  feladata  az  EHE  fejlesztésével 
kapcsolatos 

fenntartói 

döntések 

végrehajtása 

együttműködve a fenntartó által kiküldött képviselővel. 
Felelős: Fabiny Tamás és Prőhle Gergely 
Határidő: 2018. április 15. 

46/1/2018. (IV. 11) országos presbitériumi határozat 

állami számvevőszéki intézkedési tervről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése alapján  – 
utalva  EL-0466-008/2018.  sz.  intézkedési  terv  készítésére 
vonatkozó  állami  számvevőszéki  felhívásra  és  a  nemzeti 
köznevelésről  szóló  2011.  évi  CXC.  törvény  83.  §  (2) 
bekezdés  i)  pontjára  –  elrendeli  a  kérhető  térítési  díj  és 
tandíj megállapításának szabályait, a szociális alapon adató 
kezdemények  feltételeinek  az  egyház  által  fenntartott 
köznevelési  intézmények  által  készítendő  szabályzatában 
való  rögzítését,  annak  minden  év  augusztus  31.  napjáig 
meghozandó  fenntartói  jóváhagyását  az  országos  nevelési 
és oktatási bizottság útján. 
Felhatalmazza  az  országos  irodaigazgatót,  hogy  e  feladat 
elvégzésére - haladéktalanul - szólítsa fel az országos iroda 
nevelési  és  oktatási  osztályának  közreműködésével  az 
illetékes szakbizottságot. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. május 9. 
 
 

46/2/2018. (IV. 11) országos presbitériumi határozat 

állami számvevőszéki intézkedési tervről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése alapján  – 
utalva  EL-0466-008/2018.  sz.  intézkedési  terv  készítésére 
vonatkozó  állami  számvevőszéki  felhívásra  –  elrendeli  az 
információs 

önrendelkezési 

jogról 

és 

információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. sz. 
mellékletében  szereplő,  így  különösen  is  az  II/1,  II/13-15, 
valamint  a  III/4.  pontjában  írt  adatok  közzétételének 
részletes  szabályaira  vonatkozó  országos  szabályrendelet 
elkészítését és a fenntartó országos presbitérium legkésőbb 
2018.  szeptember  30-i  ülése  elé  terjesztését,  annak 
elfogadására.  
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. szeptember 30. 

 
 

47/1/2018. (IV. 11) országos presbitériumi határozat  

Állami Számvevőszék elnöke figyelemfelhívásának 

teljesítéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése alapján  – 
utalva  EL-0466-004/2018.  sz.  intézkedési  terv  készítésére 
vonatkozó  állami  számvevőszéki  felhívásra  és  a  nemzeti 
köznevelésről  szóló  2011.  évi  CXC.  törvény  83.  §  (2) 
bekezdés  i)  pontjára  –  elrendeli  a  kérhető  térítési  díj  és 
tandíj megállapításának szabályait, a szociális alapon adató 
kezdemények  feltételeinek  az  egyház  által  fenntartott 
köznevelési  intézmények  által  készítendő  szabályzatában 
való  rögzítését,  annak  minden  év  augusztus  31.  napjáig 
meghozandó  fenntartói  jóváhagyását  az  országos  nevelési 
és oktatási bizottság útján. 
Felhatalmazza  az  országos  irodaigazgatót,  hogy-e  feladat 
elvégzésére - haladéktalanul - szólítsa fel az országos iroda 
nevelési  és  oktatási  osztályának  közreműködésével  az 
illetékes szakbizottságot. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. május 9. 
 

background image

 

47/2/2018. (IV. 11) országos presbitériumi határozat  

Állami Számvevőszék elnöke figyelemfelhívásának 

teljesítéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése alapján  – 
utalva  EL-0466-004/2018.  sz.  Állami  Számvevőszéki 
elnöki  figyelemfelhívásra–  elrendeli  az  információs 
önrendelkezési  jogról  és  információszabadságról  szóló 
2011.  évi  CXII.  törvény  1.  sz.  melléklet  II/1,  II/13-15, 
valamint  a  III/4.  pontjában  írt  adatok  nyilvánosságra 
hozatalát az alábbiak szerint: 
a) az adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat  közzétételét 
legkésőbb  2018.  május  31-ig,  tekintettel  az  adatvédelmi 
szabályozás módosulására, az Európai Parlament és Tanács 
(EU)  2016/678  rendelete  -  Általános  Uniós  Adatvédelmi 
Rendelet hatálybalépése miatt is.  
b)  Ezzel  egyidejűleg  és  összefüggésben  legkésőbb  2018. 
május  31-ig  el  kell  készíteni  az  adatok  megismerésére 
vonatkozó igények kezelési rendjét. 
c)  Az  Magyarországi  Evangélikus  Egyház  számára  a 
jogszabályok  nem  írnak  elő  tevékenységére  vonatkozó 
statisztikai 

adatgyűjtést, 

releváns  adat 

nem  áll 

rendelkezésre. 
d) Az Országos Statisztikai Adatfelvételi Program kötelező 
adatszolgáltatásairól  szóló  388/2017.  (XII.  13.)  Korm. 
rendelet  1.  sz.  melléklete  szerinti  a  Központi  Statisztikai 
Hivatalnak  minden  évben  megküldött,  1658  nyilvántartási 
számú,  a  vállalkozási  tevékenységet  nem  folytató  bevett 
egyházak  statisztikai  jelentése,  illetve  pénzügyi  adatai 
(bevétel  főtevékenység  szerint;  kiadás  főtevékenység 
szerint,  beruházás  főtevékenység  szerint),  valamint 
munkaügyi  adatai  (főállásban  foglalkoztatottak  száma  és 
keresete;  részmunkaidősök  száma  és  keresete;  megbízási 
jogviszonyban  foglalkoztatottak  száma  és  keresete) 
adatszolgáltatások az egyházi honlapon történő közzétételét 
minden év június 30. napjáig.  
e)  Az  államháztartás  pénzeszközei  felhasználásával 
összefüggő,  ötmillió  forintot  elérő  vagy  azt  meghaladó 
szerződéseket az önálló belső egyházi jogi személyek saját 
felelősséggel  kötik,  hiszen  a  közfeladatot  az  egyházi 
intézmények  látják  el,  az  egyház  által,  jogszabályi 
kötelezettség  alapján  továbbadott  állami  támogatás 
tényleges felhasználásával. Az egyházi intézményt terheli a 
felhasznált összeg tekintetében az elszámolási kötelezettség 
is. A Magyarországi Evangélikus Egyház – a rendelkezésre 
állás hiányában is - nem tett és tehet közzé ilyen szerződést.  
Az  országos  presbitérium  felhatalmazza  az  országos 
irodaigazgatót, 

hogy 

fentiek 

teljesítésével 

összefüggésben,  ahhoz  szükségesen  az  országos  irodai 
osztályok  bevonásán  túlmenően  szakértőket  bízzon  meg, 
vegyen igénybe. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. április 27. 
 
 

48/1/2018. (V. 2.) országos presbitériumi határozat  

soltvadkerti iskola köznevelési intézmény alapító 

okiratának módosításáról 

A  Magyarországi  Evangélikus  Egyház  országos  presbitéri-
uma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról  szóló  2005. 
évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdése  a)  pontja  alapján  - 
utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi VIII.  tör-
vény  4.  §  (2)  bekezdésére  –  megállapítja,  hogy  a  Kossuth 

Lajos  Evangélikus  Általános  Iskola  és  AMI  (Soltvadkert) 
köznevelési intézmény alapító okiratának - akasztói és pécsi 
telephely bővüléssel - módosítása a szakmai és a gazdasági 
bizottság jóváhagyását követően megtörtént.  
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2018. május 31.  
 
 

48/2/2018. (V. 2.) országos presbitériumi határozat  

mezőberényi gimnázium köznevelési intézmény alapító 

okiratának módosításáról 

A  Magyarországi  Evangélikus  Egyház  országos  presbitéri-
uma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról  szóló  2005. 
évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdése  a)  pontja  alapján  - 
utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi VIII.  tör-
vény 4. § (2) bekezdésére  – megállapítja, hogy  Mezőberé-
nyi  Petőfi  Sándor  Evangélikus  Általános  Iskola,  Gimnázi-
um és Kollégium köznevelési intézmény alapító okiratának 
-  a  létszámváltozással,  a  német  nemzetiségi  oktatás  feltün-
tetésével és a KIR-nek megfelelő - módosítása a szakmai és 
a gazdasági bizottság jóváhagyását követően megtörtént.  
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2018. május 31. 
 
 

48/3/2018. (V. 2.) országos presbitériumi határozat  

Eötvös köznevelési intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

A  Magyarországi  Evangélikus  Egyház  országos  presbitéri-
uma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról  szóló  2005. 
évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdése  a)  pontja  alapján  - 
utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi VIII.  tör-
vény  4.  §  (2)  bekezdésére  –  megállapítja,  hogy  az  Eötvös 
József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgim-
názium  köznevelési  intézmény  alapító  okiratának  -  lét-
számváltozással, szakképesítések körének bővítésével és az 
intézmény  nevének  megváltoztatásával  (Eötvös  József 
Evangélikus  Gimnázium,  Egészségügyi  és  Művészeti 
Szakgimnázium) - módosítása a szakmai és a gazdasági bi-
zottság jóváhagyását követően megtörtént.  
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2018. május 31. 
 
 

49/1/2018. (V. 2.) országos presbitériumi határozat  

Pilisi diakóniai intézmény alapító okiratának 

módosításáról  

A  Magyarországi  Evangélikus  Egyház  országos  presbitéri-
uma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról  szóló  2005. 
évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdése  a)  pontja  alapján  - 
utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi VIII.  tör-
vény  4.  §  (2)  bekezdésére  –  megállapítja,  hogy  a  Pilisi 
Evangélikus  Szeretetszolgálat  diakóniai  intézmény  alapító 
okiratának  módosítása  a  szakmai  és  a  gazdasági  bizottság 
jóváhagyását követően megtörtént.  
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. május 31. 
 
 

49/2/2018. (V. 2.) országos presbitériumi határozat  

Nádasdi diakóniai intézmény alapító okiratának 

módosításáról  

A  Magyarországi  Evangélikus  Egyház  országos  presbitéri-
uma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról  szóló  2005. 
évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdése  a)  pontja  alapján  - 

background image

utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi VIII.  tör-
vény  4.  §  (2)  bekezdésére  –  megállapítja,  hogy  a  Nádasdi 
Evangélikus Diakóniai Központ diakóniai intézmény alapí-
tó okiratának módosítása a szakmai és a gazdasági bizottság 
jóváhagyását követően megtörtént.  
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. május 31. 

 

 

49/3/2018. (V. 2.) országos presbitériumi határozat  

bobai diakóniai intézmény alapító okiratának 

módosításáról  

A  Magyarországi  Evangélikus  Egyház  országos  presbitéri-
uma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról  szóló  2005. 
évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdése  a)  pontja  alapján  - 
utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi VIII.  tör-
vény  4.  §  (2)  bekezdésére  –  megállapítja,  hogy  a  Lakos 
Ádám  Evangélikus  Szeretetszolgálat  (Boba)  diakóniai  in-
tézmény alapító okiratának módosítása a szakmai és a gaz-
dasági bizottság jóváhagyását követően megtörtént.  
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. május 31. 
 
 

50/2018. (V. 7.) országos presbitériumi határozat  

Luther Kiadó tájékoztatási intézmény alapító 

okiratának módosításáról  

A  Magyarországi  Evangélikus  Egyház  országos  presbitéri-
uma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról  szóló  2005. 
évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdése  a)  pontja  alapján  - 
utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi VIII.  tör-
vény 4. § (2) bekezdésére – megállapítja, hogy a Luther Ki-
adó  (Budapest)  tájékoztatási  intézmény  alapító  okiratának 
módosítása a szakmai és a gazdasági bizottság jóváhagyását 
követően megtörtént.  
Felelős: Bárdossy Tamás 
Határidő: 2018. május 31. 
 
 

52/2018. (V. 9.) országos presbitériumi határozat 

nyilatkozatról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (5)  bekezdés  alapján 
felkéri az elnök-püspököt és az országos felügyelőt, hogy a 
2018.  május  9.  napján  a  budapesti  tüntetésen  a  református 
püspök  és  gondok  testvéreinket  ért  méltatlan  és 
elfogadhatatlan agresszió miatt fejezzék ki szolidaritásukat 
református  testvéreinkkel,  megerősítve,  hogy  egyházunk 
elutasítja a véleménykifejezés ezen formáját. 
Felelős: Fabiny Tamás és Prőhle Gergely 
Határidő: 2018. május 15. 
 
 

54/2018. (V. 9.) országos presbitériumi határozat  

Magyarországi Evangélikus Egyház 2017. évi 

beszámolójáról és 2018. évi költségvetésének 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (2)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  a  Magyarországi  Evangélikus  Egyház  2015.  évi 
beszámolóját 33.448.432 eFt mérlegfőösszeggel és 414.817 
eFt  pozitív  eredménnyel  zsinati  törvényi  elfogadásra 
javasolja. 

Ezzel 

egyidejűleg 

kezdeményezi 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

2018. 

évi 

költségvetéséről  szóló  2017.  évi  VI.  törvény  zsinati 
módosítását. 
Felelős: Prőhle Gergely és Csorba Gábor 
Határidő: 2018. május 15. 
 
 

55/2018. (V. 9.) országos presbitériumi határozat  

életpályamodellek szabályozásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (2)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  döntött  a  lelkészi  életpályamodell  finanszírozási 
modelljének alapirányairól. Az előzetes számítások alapján 
támogatja,  hogy  az  egyház  jövő  évi  költségvetésében  már 
álljanak  rendelkezésre  a  szükséges  források.  A  konkrét 
finanszírozási  kérdésekkel  összefüggő  egyházpolitikai 
döntéseket  a  következő  időszakban,  előre  rögzített 
ütemezésben,  a  szükséges  információk  feldolgozása 
nyomán hozza meg az országos presbitérium. 
Felelős: Fabiny Tamás és Prőhle Gergely 
Határidő: 2018. május 15. 
 

58/2/2018. (V. 9.) országos presbitériumi határozat  

Bolla diakóniai intézmény intézményi lelkészének 

megbízásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  30.  §-ra  -  a  Bolla  Árpád  Evangélikus 
Szeretetotthon  (Budapest)  diakóniai  intézmény  intézményi 
lelkésznek,  Erdélyi  Csabát  2018.  május  10.  napjától  2019. 
május  9.  napjáig  tartó  –  heti  20  órás  -  időtartamra 
megbízza. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. május 10. 
 
 

59/2018. (V. 9.) országos presbitériumi határozat  

Sztehlo diakóniai intézmény intézményi lelkészének 

megbízásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  30.  §-ra  -  a  Sztehlo  Gábor  Evangélikus 
Szeretetszolgálat (Kistarcsa) dunakeszi telephelye diakóniai 
intézmény  intézményi  lelkésznek,  Chikán  Katalint  2018. 
május  10.  napjától  2019.  május  9.  napjáig  tartó  –  heti  20 
órás - időtartamra megbízza. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. május 10. 
 
 

60/1/2018. (V. 9.) országos presbitériumi határozat  

pilisi diakóniai intézmény intézményvezetője 

megbízásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII. törvény 17. § (12) bekezdésére  – a Pilis Evangélikus 
Szeretetszolgálat  intézményvezetői  feladataival  Illanitz 
Györgyöt  bízza  meg  2018.  május  1.  napjától  2023.  április 

background image

30. napjáig terjedő időtartamra azzal, hogy felhatalmazza az 
országos iroda igazgatóját a szerződés aláírására.  
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. május 10. 
 
 

62/1/2018. (V. 9.) országos presbitériumi határozat  

EFI pályázati intézmény fejlesztéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  az  Evangélikus  Fejlesztési  Iroda  (Budapest) 
szolgáltatásainak  fejlesztésére  vonatkozó,  a  „Több  évre 
elnyújtott,  moduláris  intézményfejlesztés”  koncepciót 
elfogadja.  A  fejlesztéshez  szükséges  16.402.000.-  Ft 
pénzeszköz  forrását az általános tartalék terhére, 5 év alatt 
visszatérítendő támogatásként biztosítja. 
Ezzel  egyidejűleg  az  országos  presbitérium  határozata 
szerint  a  Magyarországi  Evangélikus  Egyház,  valamint  a 
belső egyházi jogi személyek által elnyert és az egyház által 
támogatott 

(önrész, 

előfinanszírozás) 

pályázatok 

kizárólagos lebonyolítója az Evangélikus Fejlesztési Iroda. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. május 31. 
 
 

63/1/2018. (V. 9.) országos presbitériumi határozat  

csömöri óvoda egyházi fenntartásba vételéről 

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (2)  bekezdés  b)  pontja  alapján  –  utalva  az 
egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 1. § (1) 
bekezdésére  –  a  Csömör,  Kacsóh  Pongrác  utcai 
Kéknefelejcs  Tagóvodát  egyházi  fenntartásba  veszi 
(fenntartó:  a  Magyarországi  Evangélikus  Egyház).  Az 
országos  presbitérium  a  köznevelési  intézmény  alapító 
okiratát és költségvetését elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2018. május 31. 
 

 

63/3/2018. (V. 9.) országos presbitériumi határozat  

szarvasi óvoda egyházi fenntartásba vételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésére  –  a  Benka  Gyula 
Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és 
Óvoda  (Szarvas)  köznevelési  intézmény  alapító  okiratában 
írt  feladatát  bővíti  azzal,  hogy  a  szarvasi  Dózsa  György 
utcai  óvoda  vonatkozásában  a  feladatellátási  kötelezettség 
átvállalásával  vallási,  világnézeti  tekintetben  elkötelezett 
egyházi intézményként tagintézményeként látja el a további 
óvodai feladatot 2018. szeptember 1-től. 
Az  országos  presbitérium  a  Benka  Gyula  Evangélikus 
Angol  Két  Tanítási  Nyelvű  Általános  Iskola  és  Óvoda 
(Szarvas)  köznevelési  intézmény  alapító  okiratát  és 
költségvetését módosítja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2018. május 31. 
 
 

68/2018. (V. 9.) országos presbitériumi határozat  

köznevelési intézmények számára térítési- és tandíj 

szabályzat elfogadásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  Állami  Számvevőszék  2018.  évi 
ellenőrzésére - a köznevelési intézmények térítési- és tandíj 
keretszabályzatát elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2018. május 31. 

 

 

70/2018. (V. 9.) országos presbitériumi határozat  

az országos iroda igazgatója beszámolójáról 

A Magyarországi Evangélikus Egyház országos 
presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (4) bekezdés d) pontja 
alapján az országos iroda igazgatójának a 2017. évben 
végzett tevékenységről szóló beszámolóját elfogadja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. május 31. 
 

 

71/2018. (VI. 4.) országos presbitériumi határozat 

Béthel missziói intézmény alapító okiratának 

elfogadásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése  a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §-ra  –  megállapítja,  hogy  a  Béthel 
Evangélikus Missziói Otthon alapító okiratának elfogadása 
megtörtént. 
Felelős: Bárdossy Tamás 
Határidő: 2018. június 30. 
 

 

72/2018. (VI. 20.) országos presbitériumi határozat 

Luther Otthon felsőoktatási intézmény alapító 

okiratának módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Luther  Otthon  –  Evangélikus  Szakkollégium  alapító 
okiratának  módosítása  (nevének  és  tevékenységi  körének 
változásával - megtörtént. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2018. június 30. 
 
 

73/1/2018. (VI. 20.) országos presbitériumi határozat 

nemescsói diakóniai intézmény alapító okirat 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Sartoris  Szeretetszolgálat  (Nemescsó)  alapító  okiratának 
módosítása megtörtént. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. június 30. 
 
 

background image

74/1/2018. (VI. 20.) gazdasági bizottsági határozat  

Oltalom diakóniai intézmény alapító okirat 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  az 
Oltalom Szeretetszolgálat (Nyíregyháza) alapító okiratának 
módosítása megtörtént. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. június 30. 
 
 

76/1/2018. (VI. 20.) gazdasági bizottsági határozat  

szarvasi diakóniai intézmény alapító okirat 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  az 
Ótemplomi  Szeretetszolgálat  (Szarvas)  alapító  okiratának 
módosítása megtörtént. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. június 30. 
 
 

77/2018. (VI. 20.) gazdasági bizottsági határozat  

Szedik diakóniai intézmény alapító okirat módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Szombathelyi  Evangélikus  Diakóniai  Központ  alapító 
okiratának módosítása megtörtént. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. június 30. 
 
 

78/2018. (VI. 20.) gazdasági bizottsági határozat  

Sztehlo diakóniai intézmény alapító okirat 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Sztehlo  Gábor  Evangélikus  Szeretetszolgálat  (Kistarcsa) 
alapító okiratának módosítása megtörtént. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. június 30. 
 
 

79/1/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 

EFI fejlesztési és vagyongazdálkodás intézmény 

intézményvezetője megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  16.  §-ra  –  az  Evangélikus  Fejlesztési  Iroda 
(Budapest)  fejlesztési  és  vagyongazdálkodási  intézmény 
intézményvezetői  feladatainak  ellátására  Benyó  Balázst 

választja  meg  2018.  augusztus  1.  napjától  2023. július  31. 
napjáig  terjedő  időtartamra  azzal,  hogy  felhatalmazza  az 
országos iroda igazgatóját a szerződés aláírására.  
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. június 30. 
 
 

79/4/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 

EFI fejlesztési és vagyongazdálkodás intézmény 

igazgatótanácsa összetételéről és tagjairól 

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  –  utalva  az 
egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 11. §-
ra  –  EFI  fejlesztési  és  vagyongazdálkodás  intézmény 
igazgatótanácsa  összetételét  az  alábbiak  szerint  állapítja 
meg és hagyja jóvá: 
a) intézményvezető: Benyó Balázs 
b) intézmény gazdasági felelőse, amennyiben 
munkajogviszonyban áll, 
c-g) fenntartói küldött: Szentpétery Kálmán, Bak Péter, 
Tarczay Áron, Kutyej Pál és Vancsai József 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. július 31. 
 
 

79/5/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 

EFI fejlesztési és vagyongazdálkodás intézmény 

igazgatótanácsa elnökéről 

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  –  utalva  az 
egyház  intézményeiről  szóló 2005.  évi VIII.  törvény  12. § 
(1)  bekezdésére  –  EFI  fejlesztési  és  vagyongazdálkodás 
intézmény igazgatótanácsa elnökének Szentpétery Kálmánt 
választja meg. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. július 31. 
 
 

81/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 

orosházi köznevelési intézmény intézményvezetője 

megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  60.  §  (5)  bekezdésére  a  Székács  József 
Evangélikus  Óvoda,  Általános  Iskola  és  Gimnázium 
(Orosháza)  köznevelési  intézmény  intézményvezetője 
választásáról szóló fenntartói határozatot jóváhagyja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2018. július 15. 
 
 

82/1/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 

csömöri köznevelési intézmény intézményvezetője 

megbízásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII. törvény 18. § (2) bekezdése alapján - utalva az egyház 
intézményeiről  szóló  2005.  évi  VIII.  törvény  17.  §  (12) 
bekezdésére  –a  Csömöri  Evangélikus  Óvoda  köznevelési 
intézmény  intézményvezetői  feladatainak  ellátásával  Bíró 
Zsuzsannát  megbízza  2018.  augusztus  1.  napjától  2019. 

background image

július 31. napjáig terjedő időszakra azzal, hogy az országos 
irodaigazgatót felhatalmazza a szerződés aláírására. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. július 15. 
 
 

83/1/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 

bonyhádi köznevelési intézmény intézményvezetője 

újraválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII. törvény 18. § (2) bekezdése alapján - utalva az egyház 
intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 16/B. §-ra – a 
Bonyhádi  Petőfi  Sándor  Evangélikus  Gimnázium, 
Kollégium  és  Általános  Iskola  köznevelési  intézmény 
intézményvezetői  feladatainak  ellátására  Andorka  Gábort 
újraválasztja  2018.  augusztus  1.  napjától  2023.  július  31. 
napjáig  terjedő  időszakra  azzal,  hogy  az  országos 
irodaigazgatót felhatalmazza a szerződés aláírására. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. július 31. 
 
 

84/1/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 

Rózsák tere köznevelési intézmény intézményvezetője 

megbízásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII. törvény 18. § (2) bekezdése alapján - utalva az egyház 
intézményeiről  szóló  2005.  évi  VIII.  törvény  17.  §  (12) 
bekezdésére  –  rendkívüli  esetre  történő  hivatkozással,  az 
Evangélikus 

Középiskolai 

Kollégium 

(Budapest) 

intézményvezetői  feladatainak  ellátásával  Varga  Mártát 
megbízza  2018.  augusztus  1.  napjától  2018.  december  31. 
napjáig  terjedő  időszakra  azzal,  hogy  az  országos 
irodaigazgatót felhatalmazza a szerződés aláírására. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. július 31. 
 
 

85/1/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 

kőszegi köznevelési intézmény köznevelési intézmény 

intézményvezetője megbízásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  17.  §  (12)  bekezdése  alapján  a  Kőszegi 
Evangélikus 

Szakgimnázium, 

Szakközépiskola 

és 

Kollégium  köznevelési  intézmény  vezetőjének  2018. 
augusztus  16.  napjától  2019.  augusztus  15.  napjáig  Illés 
Péter  Gábor  intézményvezetői-helyettest  bízza  meg.  Az 
országos 

presbitérium 

felhatalmazza 

az 

országos 

irodaigazgatót a szerződés aláírására. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. július 31. 
 
 

86/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 

intézményvezetői értékelésről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  az  intézményvezetők  2018.  évi  értékelésénél  az 
alábbi intézményvezetőket a következők szerint minősíti: 
a)  kiválóan  megfelelt:  Csesznák  Éva,  Fehér  Borbála, 
Gottschling  Gábor,  Karacs  Péterné,  Osgyán  Gáborné, 

Rajnai Károly, Vicziánné Salla Ildikó, Sátory Károly 
b)  jól  megfelelt:  Borovitz  Orsolya,  Hoffmann  Szilvia, 
Mányi Sándorné 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2018. július 31. 
 
 

87/1/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 

Pécsi Roma Szakkollégium felsőoktatási intézmény 

alapításáról 

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  –  utalva  az 
egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 1. § (1) 
bekezdésére – a Pécsi Evangélikus Roma Szakkollégiumot 
megalapítja, amennyiben megkötésre kerül a megállapodás 
az  ELTE  Kancelláriával,  valamint  az  EMMI  támogatása 
(min.  12.5  M  forint)  realizálódik.  Ebben  az  esetben  az 
országos  presbitérium  a  felsőoktatási  intézmény  alapító 
okiratát és költségvetését elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2018. július 31. 
 
 

87/2/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 

Pécsi Roma Szakkollégium felsőoktatási intézmény 

intézményvezetője megbízásáról 

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  –  utalva  az 
egyház  intézményeiről  szóló 2005.  évi VIII.  törvény  17. § 
(12) 

bekezdésére  –  a  Pécsi  Evangélikus  Roma 

Szakkollégium  intézményvezetői  feladatainak  ellátásával 
Békési  Andreát  2018.  augusztus  15.  napjától  2019.  július 
31.  napjáig  megbízza.  Az  országos  presbitérium 
felhatalmazza  az  országos  irodaigazgatót  a  szerződés 
aláírására. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2018. július 31. 
 
 

87/4/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 

Pécsi Roma Szakkollégium igazgatótanácsa 

összetételéről és tagjairól 

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  –  utalva  az 
egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 11. §-
ra 

–  a  Pécsi  Evangélikus  Roma  Szakkollégium 

igazgatótanácsa  összetételét  az  alábbiak  szerint  állapítja 
meg és hagyja jóvá: 
a) intézményvezető: Békési Andrea 
b) intézmény lelkész: Ócsai Zoltán 
c) egyházközségi küldött: Varga Ágnes 
d) egyházmegyei küldött: Andorka Gábor 
e) fenntartói küldött: Szabó Szilárd 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2018. július 31. 
 
 

87/5/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 

Pécsi Roma Szakkollégium igazgatótanácsa elnökéről 

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  –  utalva  az 

background image

egyház  intézményeiről  szóló 2005.  évi VIII.  törvény  12. § 
(1)  bekezdésére  –  a  Pécsi  Evangélikus  Roma 
Szakkollégium  igazgatótanácsa  elnökének  Szabó  Szilárdot 
választja meg. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2018. július 31. 
 
 

89/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 

országos szabályrendelet elfogadásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése  alapján  - 
utalva  az  egyházi  jogszabályokról  szóló  2005  évi  VI. 
törvény  4.  §  (3)  bekezdésére  –  az  egyház  befektetési 
politikájáról 

szóló 

1/2018. 

(VI. 

28.) 

országos 

szabályrendeletet elfogadja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. július 15. 
 
 

90/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 

lágymányosi ingatlanértékesítésről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (5)  bekezdése  alapján 
hozzájárul és támogatja a Budapest XI. ker. 4082/65/A hrsz. 
alatt nyilvántartott, a természetben 1111 Budapest, Magyar 
tudósok  körútja  3.  sz.  alatt  található  819  m2  területű, 
templom, parókia, gyülekezeti ház megjelölésű per-, teher- 
és  igénymentes  ingatlannak  a  Magyarországi  Evangélikus 
Egyház  tulajdonában  álló  24/100  tulajdoni  hányada 
értékesítését  a  Magyarországi  Református  Egyház,  mint 
vevő  részére  legalább  bruttó  80.000.000,-  Ft  összegű 
vételáron. 
Felelős: Prőhle Gergely 
Határidő: 2018. július 15. 
 
 

92/1/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 

békéscsabai diakóniai intézmény intézményvezetője 

megbízásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  17.  §  (12)  bekezdésére  –  a  Békéscsabai 
Evangélikus 

Szeretetszolgálat 

diakóniai 

intézmény 

intézményvezetői feladataival Kutyej Pált bízza meg 2018. 
július  1.  napjától  2019.  június  30.  napjáig  terjedő 
időtartamra  azzal,  hogy  felhatalmazza  az  országos  iroda 
igazgatóját a szerződés aláírására. Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. június 30. 
 
 

93/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 

debreceni diakóniai intézmény alapításáról 

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  –  utalva  az 
egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 1. § (1) 
bekezdésére  a  Szabó  Gyula  Evangélikus  Szeretetszolgálat 
(Debrecen)  diakóniai  intézményt  megalapítja.  Ezzel 
egyidejűleg alapító okiratát, szakmai programját, szervezeti 
és  működési  szabályzatát,  valamint  költségvetését 

elfogadja. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. július 31. 
 
 

94/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 

szándéknyilatkozat dombóvári diakóniai intézmény 

átvételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  1.  §  (2)  bekezdésére  –  intézményalapítási 
szándékát  kifejezi  Dombóváron,  diakóniai  intézmény 
szolgáltatásátvétel  vonatkozásában.  Ezzel  egyidejűleg 
felkéri  az  országos  irodát,  hogy  e  szándéknyilatkozat 
alapján  vizsgálja  meg  az  alapító  okirat  létrehozása, 
módosítása feltételeinek fennállását. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. július 31. 
 
 

95/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 

országos szabályrendelet elfogadásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése  alapján  - 
utalva  az  egyházi  jogszabályokról  szóló  2005  évi  VI. 
törvény  4.  §  (3)  bekezdésére  –  az  egyházi  kiegészítő 
támogatás,  valamint  az  egyházi  kiegészítő  támogatás 
korrekciós összegének, és tartalékalapba helyezett részének 
felhasználásáról  szóló  2/2018.  (VI.  28.)  országos 
szabályrendeletet elfogadja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. július 15. 
 
 

98/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 

EHE felsőoktatási intézmény egyetemi docensének 

választásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  46.  §  (3)  bekezdésére  –  az  Evangélikus 
Hittudományi  Egyetem  docensének,  Bácskai  Károlynak  a 
megválasztását jóváhagyja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. július 15. 
 
 

99/1/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 

Fasori köznevelési intézmény intézményvezetője 

megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  17/B.  §-ra  –  a  Budapest-Fasori  Evangélikus 
Gimnázium  köznevelési  intézmény  intézményvezetőjének 
Hajdó Ákost újraválasztja 2018. augusztus 1. napjától 2023. 
július 31. napjáig terjedő időszakra azzal, hogy az országos 
irodaigazgatót felhatalmazza a szerződés aláírására. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. július 31. 

background image

 
 

100/1/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 

Podmaniczky köznevelési intézmény intézményvezetője 

megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  17/B.  §-ra  –  a  Podmaniczky  János 
Evangélikus  Óvoda  és  Általános  Iskola  (Budapest) 
köznevelési  intézmény  intézményvezetőjének  Erdészné 
Nagy  Évát  újraválasztja  2018.  augusztus  1.  napjától  2023. 
július 31. napjáig terjedő időszakra azzal, hogy az országos 
irodaigazgatót felhatalmazza a szerződés aláírására. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. július 31. 
 
 

101/1/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 

kiskőrösi köznevelési intézmény intézményvezetője 

megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  17/B.  §-ra  –  a  Kiskőrösi  Petőfi  Sándor 
Evangélikus  Óvoda,  Általános  Iskola,  Gimnázium  és 
Szakgimnázium 

köznevelési 

intézmény 

intézményvezetőjének  Szentgyörgyiné  Szlovák  Máriát 
újraválasztja  2018.  augusztus  1.  napjától  2023.  július  31. 
napjáig  terjedő  időszakra  azzal,  hogy  az  országos 
irodaigazgatót felhatalmazza a szerződés aláírására. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. július 31. 
 
 

102/1/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 

mezőberényi köznevelési intézmény intézményvezetője 

megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  17/B.  §-ra  –  a  Mezőberényi  Petőfi  Sándor 
Evangélikus  Általános  Iskola,  Gimnázium  és  Kollégium 
köznevelési  intézmény  intézményvezetőjének  dr.  Rückné 
Mező  Györgyit  újraválasztja  2018.  augusztus  1.  napjától 
2023.  július  31.  napjáig  terjedő  időszakra  azzal,  hogy  az 
országos  irodaigazgatót  felhatalmazza  a  szerződés 
aláírására. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. július 31. 
 
 

103/1/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 
soltvadkerti köznevelési intézmény intézményvezetője 

megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  17/B.  §-ra  –  a  Kossuth  Lajos  Evangélikus 
Általános  Iskola  és  Alapfokú  Művészeti  Iskola 
(Soltvadkert) köznevelési intézmény intézményvezetőjének 

Udvarhelyi Attilát újraválasztja 2018. augusztus 1. napjától 
2023.  július  31.  napjáig  terjedő  időszakra  azzal,  hogy  az 
országos  irodaigazgatót  felhatalmazza  a  szerződés 
aláírására. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. július 31. 
 
 

104/1/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 

Benka köznevelési intézmény intézményvezetője 

megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  17/B.  §-ra  –  a  Benka  Gyula  Evangélikus 
Angol  Két  Tanítási  Nyelvű  Általános  Iskola  és  Óvoda 
(Szarvas)  köznevelési  intézmény  intézményvezetőjének 
Molnár  Istvánnét  újraválasztja  2018.  augusztus  1.  napjától 
2023.  július  31.  napjáig  terjedő  időszakra  azzal,  hogy  az 
országos  irodaigazgatót  felhatalmazza  a  szerződés 
aláírására. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. július 31. 
 
 

105/1/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 

Vajda köznevelési intézmény intézményvezetője 

megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  17/B.  §-ra  –  a  Vajda  Péter  Evangélikus 
Gimnázium 

(Szarvas) 

köznevelési 

intézmény 

intézményvezetőjének 

Kitajkáné 

Szántai 

Máriát 

újraválasztja  2018.  augusztus  1.  napjától  2023.  július  31. 
napjáig  terjedő  időszakra  azzal,  hogy  az  országos 
irodaigazgatót felhatalmazza a szerződés aláírására. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. július 31. 
 
 

106/1/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 

nyíregyházi Roma Szakkollégium felsőoktatási 

intézmény intézményvezetője megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  16.  §-ra  –  az  Evangélikus  Roma 
Szakkollégium  (Nyíregyháza)  felsőoktatási  intézmény 
intézményvezetői feladatainak ellátására Molnár Erzsébetet 
választja  meg  2018.  július  1.  napjától  2023.  június  30. 
napjáig  terjedő  időtartamra  azzal,  hogy  felhatalmazza  az 
országos iroda igazgatóját a szerződés aláírására.  
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. június 30. 
 
 

108/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 

soltvadkerti köznevelési intézmény ingatlanvásárlásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 

background image

alapján a soltvadkerti Kossuth Lajos Evangélikus Általános 
Iskola  és  Alapfokú  Művészeti  Iskola  Soltvadkert  1521 
hszámú ingatlanvásárlását támogatja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2018. július 15. 
 
 

111/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 

országos szabályrendelet elfogadásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése  alapján  - 
utalva  az  egyházi  jogszabályokról  szóló  2005  évi  VI. 
törvény  4.  §  (3)  bekezdésére  –  az  evangélikus  hitoktatás 
tartalmi,  munkaügyi,  jogi,  valamint  pénzügyi  kereteiről 
szóló  3/2018.  (VI.  28.)  országos  szabályrendeletet 
elfogadja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. július 15. 
 
 

113/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 

országos szabályrendelet elfogadásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése  alapján  - 
utalva  az  egyházi  jogszabályokról  szóló  2005  évi  VI. 
törvény 4. § (3) bekezdésére – az egyház adatvédelméről és 
adatkezeléséről  szóló  4/2018.  (VI.  28.)  országos 
szabályrendeletet elfogadja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. július 15. 
 
 

114/2018. (VI. 28.) országos presbitériumi határozat 

országos szabályrendelet elfogadásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése  alapján  - 
utalva  az  egyházi  jogszabályokról  szóló  2005  évi  VI. 
törvény  4.  §  (3)  bekezdésére  –  a  Magyarországi 
Evangélikus Egyház Országos Irodájáról szóló 5/2018. (VI. 
28.) országos szabályrendeletet elfogadja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. július 15. 
 
 

118/2018. (IX. 6.) országos presbitériumi határozat 

EHE felsőoktatási intézmény egyetemi docensének 

választásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  46.  §  (3)  bekezdésére  –  az  Evangélikus 
Hittudományi  Egyetem  docensének,  dr.  Hafenscher 
Károlynak a megválasztását jóváhagyja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. október 5. 
 
 

119/1/2018. (IX. 12.) országos presbitériumi határozat 

Élim diakóniai intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  az 
ÉLIM  Evangélikus  Szeretetotthon  (Nyíregyháza)  diakóniai 
intézmény  alapító  okiratának  módosítása  a  szakmai  és  a 
gazdasági bizottság jóváhagyását követően megtörtént. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. október 11. 

 
 

120/1/2018. (IX. 12.) országos presbitériumi határozat 

Fébé diakóniai intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Fébé  Evangélikus  Szeretetszolgálat  (Piliscsaba)  diakóniai 
intézmény  alapító  okiratának  módosítása  a  szakmai  és  a 
gazdasági bizottság jóváhagyását követően megtörtént. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. október 11. 
 
 

121/2018. (IX. 12.) országos presbitériumi határozat 

kondorosi diakóniai intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Kondorosi  Evangélikus  Nyugdíjasház  diakóniai  intézmény 
alapító  okiratának  módosítása  a  szakmai  és  a  gazdasági 
bizottság jóváhagyását követően megtörtént. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. október 11. 
 
 

122/1/2018. (IX. 12.) országos presbitériumi határozat 

Ótemplomi diakóniai intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  az 
Ótemplomi Szeretetszolgálat (Szarvas) diakóniai intézmény 
alapító  okiratának  módosítása  a  szakmai  és  a  gazdasági 
bizottság jóváhagyását követően megtörtént. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. október 11. 
 
 

123/1/2018. (IX. 12.) országos presbitériumi határozat 

Sarepta diakóniai intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Sarepta  Budai  Evangélikus  Szeretetotthon  Idősek  és 

background image

Fogyatékos  Személyek  Otthona  (Budapest)  diakóniai 
intézmény  alapító  okiratának  módosítása  a  szakmai  és  a 
gazdasági bizottság jóváhagyását követően megtörtént. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. október 11. 
 
 

124/1/2018. (IX. 12.) országos presbitériumi határozat 

Siló diakóniai intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Siló  Evangélikus  Szeretetszolgálat  (Piliscsaba)  diakóniai 
intézmény  alapító  okiratának  módosítása  a  szakmai  és  a 
gazdasági bizottság jóváhagyását követően megtörtént. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. október 11. 
 
 

126/2018. (IX. 12.) országos presbitériumi határozat 

pécsi roma szakkollégium felsőoktatási intézmény 

alapító okiratának módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII. törvény 4. § (2) bekezdésre – megállapítja, hogy Pécsi 
Evangélikus  Roma  Szakkollégium  felsőoktatási  intézmény 
alapító  okiratának  módosítása  (feladatellátási  hely 
feltüntetésével),  a  szakmai  és  a  gazdasági  bizottság 
jóváhagyását követően megtörtént. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2018. október 11. 
 

 

133/2018. (IX. 20.) országos presbitériumi határozat 

országos szabályrendelet elfogadásáról 

Magyarországi  Evangélikus  Egyház  országos  presbitérium 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (5)  bekezdése  alapján  a  Sztehlo  Gábor 
tanulmányi  és  szociális  segélyről  szóló  5/2017.  (X.9.)  sz. 
országos  szabályrendelet  kiegészítésével  és  a  Schedius 
Lajos tanulmányi segély új szabályaival a szabályrendeletet 
elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2018. október 20. 
 
 

134/1/2018. (IX. 20.) országos presbitériumi határozat 

országos presbitériumi határozat hatályon kívül 

helyezéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  45/3/2018.  (IV.  11.)  országos  presbitériumi 
határozatot  2018.  augusztus  1.  napjára  visszamenőleg 
hatályon kívül helyezi. 
Felelős: Fabiny Tamás és Prőhle Gergely 
Határidő: 2018. október 20. 
 
 

134/2/2018. (IX. 20.) országos presbitériumi határozat 

EHE felsőoktatási intézmény fenntartói képviselőjéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  155/1/2017.  (XI.  9.)  országos 
presbitériumi  határozatra  -  az  Evangélikus  Hittudományi 
Egyetem  felsőoktatási  intézménybe  2018.  október  1. 
napjától  a  fejlesztés  időtartamára  fenntartói  képviselőként 
Fábri Györgyöt kiküldi. 
Felelős: Fabiny Tamás és Prőhle Gergely 
Határidő: 2018. október 20. 
 
 

136/1/2018. (IX. 20.) országos presbitériumi határozat 

nádasdi diakóniai intézmény feladatátvételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  a  Gérce  Község  Önkormányzatával  az  ellátási 
szerződést  megkötését  jóváhagyja.  A  feladatellátás  a 
Nádasdi  Evangélikus  Diakóniai  Központ  diakóniai 
intézményben valósul meg. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. október 20. 

 
 

136/2/2018. (IX. 20.) országos presbitériumi határozat 

nádasdi diakóniai intézmény feladatátvételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  a  Hosszúpereszteg  Község  Önkormányzatával  az 
ellátási szerződést megkötését jóváhagyja. A feladatellátás a 
Nádasdi  Evangélikus  Diakóniai  Központ  diakóniai 
intézményben valósul meg. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. október 20. 
 
 

136/3/2018. (IX. 20.) országos presbitériumi határozat 

nádasdi diakóniai intézmény feladatátvételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  a  Káld  Község  Önkormányzatával  az  ellátási 
szerződést  megkötését  jóváhagyja.  A  feladatellátás  a 
Nádasdi  Evangélikus  Diakóniai  Központ  diakóniai 
intézményben valósul meg. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. október 20. 
 
 

136/4/2018. (IX. 20.) országos presbitériumi határozat 

nádasdi diakóniai intézmény feladatátvételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  a  Nyőgér  Község  Önkormányzatával  az  ellátási 
szerződést  megkötését  jóváhagyja.  A  feladatellátás  a 
Nádasdi  Evangélikus  Diakóniai  Központ  diakóniai 
intézményben valósul meg. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. október 20. 
 
 

background image

136/5/2018. (IX. 20.) országos presbitériumi határozat 

nádasdi diakóniai intézmény feladatátvételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  a  Vásárosmiske  Község  Önkormányzatával  az 
ellátási szerződést megkötését jóváhagyja. A feladatellátás a 
Nádasdi  Evangélikus  Diakóniai  Központ  diakóniai 
intézményben valósul meg. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. október 20. 
 
 

136/6/2018. (IX. 20.) országos presbitériumi határozat 

nádasdi diakóniai intézmény feladatátvételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  a  Vashosszúfalu  Község  Önkormányzatával  az 
ellátási szerződést megkötését jóváhagyja. A feladatellátás a 
Nádasdi  Evangélikus  Diakóniai  Központ  diakóniai 
intézményben valósul meg. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. október 20. 
 
 

140/2018. (IX. 20.) országos presbitériumi határozat 

köznevelési intézményekben alkalmazandó tandíjakról, 

térítési díjakról szóló szabályzatról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  -  utalva  a  nemzeti  köznevelésről  szóló  2011.  évi 
CXC.  törvény  83.  §  (2)  bekezdésére  -  a  köznevelési 
intézményekben  alkalmazandó  tandíjakról  és  térítési 
díjakról szóló szabályzatot elfogadja. Ezzel  egyidejűleg az 
országos  egyház  és  egyházközségek  által  fenntartott 
presbitériumoknak  előírja  a  szabályzat  elfogadását  és 
alkalmazását. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2018. október 20. 
 
 

142/2018. (IX. 20.) országos presbitériumi határozat 

országos szabályrendelet módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése  alapján  - 
utalva  az  egyházi  jogszabályokról  szóló  2005  évi  VI. 
törvény  4.  §  (3)  bekezdésére  –  az  egyház  levéltári 
anyagairól  készült  digitális  felvételek  kezelésének  és 
kutatásának  szabályozásáról  szóló  4/2014.  (XI.  13.) 
országos  szabályrendeletet  elfogadja.  Az  országos 
presbitérium kéri az országos irodát, hogy a szabályrendelet 
és annak módosítása egységes szerkezetben jelenjen meg az 
egyház hivatalos lapjában. 
Határidő: 2018. október 20. 
Felelős: Kovács Eleonóra és Krámer György 

 
 

143/2018. (IX. 20.) országos presbitériumi határozat 

országos szabályrendelet módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése  alapján  - 

utalva  az  egyházi  jogszabályokról  szóló  2005  évi  VI. 
törvény  4.  §  (3)  bekezdésére  -  az  egyház  által  biztosított 
gépjármű  igénylés  rendjéről  szóló  4/2013.  (III.  13.) 
országos szabályrendelet 16. §-ának módosítását elfogadja. 
Az  országos  presbitérium  kéri  az  országos  irodát,  hogy  a 
szabályrendelet és annak módosítása egységes szerkezetben 
jelenjen meg az egyház hivatalos lapjában. 
Határidő: 2018. október 20. 
Felelős: Krámer György 

 

 

145/2018. (IX. 26.) országos presbitériumi határozat  

pilisi diakóniai intézmény intézményi lelkészének 

megbízásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  30.  §-ra  -  a  Pilisi  Evangélikus 
Szeretetszolgálat 

diakóniai 

intézmény 

intézményi 

lelkésznek,  Kárnyáczki  Esztert  2018.  szeptember  1. 
napjától  2019.  augusztus  31.  napjáig  tartó  –  heti  20  órás  - 
időtartamra megbízza. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. szeptember 26. 
 
 

146/1/2018. (XI. 6.) országos presbitériumi határozat 

csömöri köznevelési intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Csömöri  Rózsakert  Evangélikus  Óvoda  köznevelési 
intézmény alapító okiratának módosítása, az OM azonosító 
feltüntetésével,  a  szakmai  és  a  gazdasági  bizottság 
jóváhagyását követően megtörtént. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2018. november 30. 
 
 

146/2/2018. (XI. 6.) országos presbitériumi határozat 

mezőberényi köznevelési intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Mezőberényi  Petőfi  Sándor  Evangélikus  Általános  Iskola, 
Gimnázium  és  Kollégium  köznevelési  intézmény  alapító 
okiratának  módosítása,  az  általános  iskolai  nevelés-oktatás 
telephelyének megváltoztatásával, a szakmai és a gazdasági 
bizottság jóváhagyását követően megtörtént. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2018. november 30. 
 
 

147/1/2018. (XI. 6.) országos presbitériumi határozat 

Sztehlo diakóniai intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 

background image

szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Sztehlo  Gábor  Evangélikus  Szeretetszolgálat  (Kistarcsa) 
diakóniai  intézmény  alapító  okiratának  módosítása,  a 
szakmai  és  a  gazdasági  bizottság  jóváhagyását  követően 
megtörtént. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. november 30. 
 
 

148/1/2018. (XI. 6.) országos presbitériumi határozat 

Fébé diakóniai intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Fébé  Evangélikus  Szeretetszolgálat  (Piliscsaba)  diakóniai 
intézmény  alapító  okiratának  módosítása,  a  szakmai  és  a 
gazdasági bizottság jóváhagyását követően megtörtént. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. november 30. 
 
 

149/1/2018. (XI. 6.) országos presbitériumi határozat 

Siló diakóniai intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Siló  Evangélikus  Szeretetszolgálat  (Piliscsaba)  diakóniai 
intézmény  alapító  okiratának  módosítása,  a  szakmai  és  a 
gazdasági bizottság jóváhagyását követően megtörtént. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. november 30. 
 
 

150/1/2018. (XI. 6.) országos presbitériumi határozat 

Oltalom diakóniai intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  az 
Oltalom 

Szeretetszolgálat 

(Nyíregyháza) 

diakóniai 

intézmény  alapító  okiratának  módosítása,  a  szakmai  és  a 
gazdasági bizottság jóváhagyását követően megtörtént. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. november 30. 
 
 

151/1/2018. (XI. 6.) országos presbitériumi határozat 

Tessedik diakóniai intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Tessedik  Sámuel  Evangélikus  Szeretetszolgálat  (Gödöllő) 

diakóniai  intézmény  alapító  okiratának  módosítása,  a 
szakmai  és  a  gazdasági  bizottság  jóváhagyását  követően 
megtörtént. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. november 30. 
 
 

152/1/2018. (XI. 6.) országos presbitériumi határozat 

Joób diakóniai intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII. törvény 4. § (2) bekezdésre – megállapítja, hogy Joób 
Olivér  Gondozó  és  Rehabilitációs  Szeretetintézmény 
(Nyíregyháza)  diakóniai  intézmény  alapító  okiratának 
módosításának  fenntartói  támogatása,  a  szakmai  és  a 
gazdasági bizottság jóváhagyását követően megtörtént. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. november 30. 
 
 

153/1/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat  

Ordass Lajos-díj odaítéléséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (5)  bekezdése  alapján 
tudomásul  vette,  hogy  a  2018.  évben  Ordass  Lajos-díjban 
részesül Reuss András. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. november 11. 
 
 

153/2/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat  

Prónay Sándor-díj odaítéléséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (5)  bekezdése  alapján 
tudomásul vette, hogy a 2018. évben Prónay Sándor-díjban 
részesül Szála Erzsébet. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. november 11. 

 
 

154/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat  

Márton napi felhívásról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése alapján  a 
Márton napi felhívást közzéteszi. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. november 11. 

 
 

155/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat  

országos szabályrendelet elfogadásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005.  évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése  alapján  - 
utalva  az  egyházi  jogszabályokról  szóló  2005  évi  VI. 
törvény 4. § (3) bekezdésére - a lelkészi életpályamodellről 
szóló 7/2018. (XI. 8.) országos szabályrendeletet elfogadja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 31. 

background image

 
 

156/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat  

Sztehlo diakóniai intézmény feladatátvételéről és alapító 

okiratának módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésére  –  a  Dunakeszi  Város 
Önkormányzatával kötendő – az alap s szakosított szociális 
feladatok  ellátásának  átvételéről  szóló  -  ellátási  szerződést 
és ingatlanhasználati szerződést megköti, ezzel egyidejűleg 
a  Sztehlo  Gábor  Evangélikus  Szeretetszolgálat  (Kistarcsa) 
diakóniai intézmény – állami feladatátvétel  miatti  - alapító 
okiratát módosítja. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. november 30. 

 
 

157/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat  

lágymányosi ingatlanértékesítésről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (2)  bekezdés  d)  pontja 
alapján  Budapest  XI.  kerület  4082/65.  hrszámú 
telekingatlannak  és  az  azon  található  a  Budapest  XI.  ker. 
4082/65/A  hrsz.  alatt  nyilvántartott,  a  természetben  1111 
Budapest, Magyar tudósok körútja 3. sz. alatt található 819 
m2 területű, templom, parókia, gyülekezeti ház megjelölésű 
per-,  teher-  és  igénymentes  ingatlannak  a  Magyarországi 
Evangélikus  Egyház  tulajdonában  álló  24/100  tulajdoni 
hányadának  értékesítést  a  Magyarországi  Református 
Egyház, mint vevő részére legalább bruttó 106.000.000,- Ft 
összegű  vételáron  a  99  évre  ingyenesen  biztosított 
földhasználati  megállapodással  együttesen  elfogadásra 
javasolja  azzal,  hogy  ingatlanszakértői  értékbecslés 
naprakész elkészíttetése szükséges.  
Az  ingatlan  értékesítéséből  befolyó  vételárat  kizárólag 
kollégiumépítésre kell fordítani. 
Felelős: Prőhle Gergely 
Határidő: 2018. december 13. 
 
 

158/1/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat  

Luther Kiadó tájékoztatási intézmény belső 

ellenőrzésről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  131/2018.  (IX.  20.)  országos 
presbitériumi  határozatra  –  a  Luther  Kiadó  tájékoztatási 
intézmény  működésével  kapcsolatos  soron  kívüli  belső 
ellenőri vizsgálatról szóló jelentést elfogadja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. november 30. 
 
 

158/2/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat  

Luther Kiadó tájékoztatási intézmény 

intézményvezetője jogviszonyának megszűntetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  a  Luther  Kiadó  tájékoztatási  intézmény 

intézményvezetőjének,  Kendeh  K.  Péternek  a  szolgálati 
jogviszonyát  közös  megegyezéssel  2018.  november  15. 
napjával megszünteti.  
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. november 30. 
 
 

158/3/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat  

Luther Kiadó tájékoztatási intézmény 

intézményvezetője megbízásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  17.  §  (12)  bekezdésére  –  a  Luther  Kiadó 
tájékoztatási  intézmény  intézményvezetői  feladatainak 
ellátásával megbízza Antal Bálint gazdasági vezetőt, a 2018 
november  16.  napjától  kezdődően  a  kiírásra  kerülő 
intézményvezetői  pályázat  jogerős  elbírálásáig  terjedő 
időtartamra. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. november 30. 
 
 

158/6/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat  

Luther Kiadó intézményvezetői pályázatáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  a  Luther  Kiadó  (Budapest)  tájékoztatási  intézmény 
intézményvezetői  pályázatát  kiírja,  a  pontos  tartalom 
meghatározásával megbízza az országos elnökséget. 
Felelős: Fabiny Tamás és Prőhle Gergely 
Határidő: 2018. november 8. 
 
 

159/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat  

pályázati kiegészítő forrásokról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (2)  bekezdés  d)  pontja 
alapján  a  Magyarországi  Evangélikus  Egyház  által 
megvalósított 

EGYH-KCP-P-16-0093 

támogatásban 

érintett fejlesztésekhez kiegészítő forrást nem biztosít. Kéri, 
hogy a  tervek kerüljenek átdolgozásra, a  műszaki tartalom 
kerüljön  csökkentésre  a  rendelkezésre  álló  forrásoknak 
megfelelően.  
Felelős: Kocsis István 
Határidő: 2018. november 30. 
 
 

160/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat  

országos szabályrendelet elfogadásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése  alapján  - 
utalva  az  egyházi  jogszabályokról  szóló  2005  évi  VI. 
törvény  4.  §  (3)  bekezdésére  -  az  átlagbéralapú  támogatás 
és  a  működési  támogatás  összesített  egyenlegének 
rendezése  során  előállt  korrekciós  összeg,  valamint  a 
működési  támogatás  tartalékba  helyezett  részének 
felhasználásáról  szóló  8/2018.  (XI.  8.)  országos 
szabályrendeletet elfogadja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. november 30. 

background image

 
 

162/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat  

szegedi óvoda köznevelési intézmény alapításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  a  „Vasút  a  gyermekekért”  Alapítvány  szegedi 
óvodáját  egyházi  fenntartásba  veszi,  alapító  okiratát 
módosítja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2018. november 30. 
 
 

164/1/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat  

törvénymódosításról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (2)  bekezdés  a)  pontja 
alapján - utalva a 104. § (6) bekezdés c) pontjára, a Zelenka 
Pál  Evangélikus  Szolidaritási  Alapról  szóló  2013.  évi  III. 
törvény zsinati módosítását támogatja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2018. november 13. 
 
 

164/2/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

országos szabályrendelet módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése  alapján  - 
utalva  az  egyházi  jogszabályokról  szóló  2005  évi  VI. 
törvény  4.  §  (3)  bekezdésére  -  a  Zelenka  Pál  Evangélikus 
Szolidaritási 

Alaphoz 

kapcsolódó 

egyházközségi 

támogatásról 

szóló 

7/2013. 

(XI. 

29.) 

országos 

szabályrendelet módosítja. Az országos presbitérium kéri az 
országos  irodát,  hogy  a  szabályrendelet  és  annak 
módosítása  egységes  szerkezetben  jelenjen  meg  az  egyház 
hivatalos lapjában. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. november 8. 
 
 

165/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat  

Magyarországi Evangélikus Egyház 2019. évi 

költségirányzatáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005.  évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés a) pontja 
alapján  -  utalva  a  104.  §  (6)  bekezdés  c)  pontjára  -  a 
Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

2019. 

évi 

költségirányzatát 22.585.000.000,- Ft bevételi főösszeggel, 
és  20.846.400.000,-  Ft  kiadási  főösszeggel,  mint  a 
Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

2019. 

évi 

költségvetését zsinati elfogadásra javasolja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2018. november 13. 
 
 

173/1/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

aszódi köznevelési intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 

alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  -  az 
Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és 
Kollégium  köznevelési  intézmény  igazgatótanácsának 
összetételét az alábbiak szerint határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d)egyházközség küldötte 
e) egyházmegye küldötte 
f) egyházkerület küldötte 
g) fenntartó küldötte  
h)  szomszédos  egyházközség/egyházmegye/intézmény 
küldötte 
i) kettő intézményi képviselő 
j) szülői képviselő 
k) DÖK küldötte 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

173/2/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Szeberényi köznevelési intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) b bekezdés a) pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  -  a 
Szeberényi  Gusztáv  Adolf  Evangélikus  Gimnázium, 
Szakgimnázium,  Általános  Iskola,  Óvoda,  Alapfokú 
Művészeti  Iskola  és  Kollégium  (Békéscsaba)  köznevelési 
intézmény  igazgatótanácsának  összetételét  az  alábbiak 
szerint határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d) egyházközség küldötte 
e) egyházmegye küldötte 
f) egyházkerület küldötte 
g) fenntartó küldötte  
h) intézményi képviselő 
i) szülői képviselő 
j) DÖK küldötte 
k) gimnázium baráti köre képviselője 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

173/3/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

bonyhádi köznevelési intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  -  a 
Bonyhádi  Petőfi  Sándor  Evangélikus  Gimnázium, 
Kollégium  és  Általános  Iskola  köznevelési  intézmény 
igazgatótanácsának  összetételét  az  alábbiak  szerint 
határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d) egyházközség kettő küldötte 
e) egyházmegye kettő küldötte 
f) egyházkerület küldötte 
g) fenntartó kettő küldötte 

background image

h) három intézményi képviselő 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

173/4/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Deák téri köznevelési intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján – utalva a 2005. évi VIII. törvény 11. §-ra - a Deák 
Téri  Evangélikus  Gimnázium  köznevelési  intézmény 
igazgatótanácsának  összetételét  az  alábbiak  szerint 
határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d) egyházközség kettő küldötte 
e) egyházmegye küldötte 
f) fenntartó küldötte 
g)  szomszédos  egyházközség/egyházmegye/intézmény 
küldötte 
h) szülői képviselő 
i) DÖK küldötte 
j) alapítványi küldött 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

173/5/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Fasori köznevelési intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  -  a 
Budapest-Fasori  Evangélikus  Gimnázium  köznevelési 
intézmény  igazgatótanácsának  összetételét  az  alábbiak 
szerint határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d) egyházközség küldötte 
e) egyházmegye küldötte 
f) egyházkerület küldötte 
g) fenntartó kettő küldötte 
h)  szomszédos  egyházközség/egyházmegye/intézmény 
küldötte 
i) intézményi képviselő 
j) szülői képviselő 
k) DÖK küldötte 
l) öregdiákok képviselője 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

173/6/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Rózsák tere köznevelési intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  -  az 
Evangélikus 

Középiskolai 

Kollégium 

(Budapest) 

köznevelési  intézmény  igazgatótanácsának  összetételét  az 
alábbiak szerint határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) gazdasági vezető 
c) egyházközség küldötte 
d) egyházmegye küldötte 
e) fenntartó küldötte 
f)  szomszédos  egyházközség/egyházmegye/intézmény 
kettő küldötte 
g) intézményi képviselő 
h) szülői képviselő 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

173/7/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Podmaniczky köznevelési intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  -  a 
Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola 
(Budapest)  köznevelési  intézmény  igazgatótanácsának 
összetételét az alábbiak szerint határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d) egyházközség kettő küldötte 
e) egyházmegye kettő küldötte 
f) egyházkerület küldötte 
g) fenntartó küldötte 
h) kettő intézményi képviselő 
i) szülői képviselő 
j) DÖK küldötte 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

173/8/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Sztehlo köznevelési intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  -  a 
Sztehlo  Gábor  Evangélikus  Óvoda,  Általános  Iskola  és 
Gimnázium 

(Budapest) 

köznevelési 

intézmény 

igazgatótanácsának 

összetételét  az  alábbiak  szerint 

határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d) egyházközség küldötte 
e) egyházmegye küldötte 
f) fenntartó küldötte 
g) intézményi képviselő 
h) szülői képviselő 
i) DÖK küldötte 
j) alapítványi küldött 
k) diakóniai küldött 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

background image

173/9/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

csömöri köznevelési intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  -  a 
Csömöri  Rózsakert  Evangélikus  Óvoda  köznevelési 
intézmény  igazgatótanácsának  összetételét  az  alábbiak 
szerint határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d) egyházközség küldötte 
e) egyházmegye küldötte 
f) fenntartó küldötte 
g) intézményi képviselő 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

173/10/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

kiskőrösi köznevelési intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  -  a 
Kiskőrösi  Petőfi  Sándor  Evangélikus  Óvoda,  Általános 
Iskola,  Gimnázium  és  Szakgimnázium  köznevelési 
intézmény  igazgatótanácsának  összetételét  az  alábbiak 
szerint határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) kettő intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d) egyházközség küldötte 
e) egyházmegye küldötte 
f) egyházkerület küldötte 
g) fenntartó kettő küldötte 
h)  szomszédos  egyházközség/egyházmegye/intézmény 
küldötte 
i) kettő intézményi képviselő 
j) szülői képviselő 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

173/11/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

kőszegi köznevelési intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  -  a 
Kőszegi  Evangélikus  Szakgimnázium,  Szakközépiskola  és 
Kollégium  köznevelési  intézmény  igazgatótanácsának 
összetételét az alábbiak szerint határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d) egyházközség küldötte 
e) egyházmegye küldötte 
f) egyházkerület kettő küldötte 
g) fenntartó kettő küldötte 
h) kettő intézményi képviselő 

i) DÖK küldötte 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

173/12/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

lajoskomáromi köznevelési intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  -  a 
Kerekerdő 

Evangélikus 

Óvoda 

(Lajoskomárom) 

köznevelési  intézmény  igazgatótanácsának  összetételét  az 
alábbiak szerint határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) egyházközség küldötte 
d) egyházmegye küldötte 
e) önkormányzat képviselője 
f) intézményi képviselő 
g) szülői képviselő 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

173/13/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

mezőberényi óvoda köznevelési intézmény 

igazgatótanácsa összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  -  a 
„Katicabogár” 

Evangélikus 

Óvoda 

(Mezőberény) 

köznevelési  intézmény  igazgatótanácsának  összetételét  az 
alábbiak szerint határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) egyházközség kettő küldötte 
d) egyházmegye küldötte 
e) fenntartó küldötte 
f) intézményi képviselő 
g) szülői képviselő 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

173/14/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

mezőberényi köznevelési intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  -  a 
Mezőberényi  Petőfi  Sándor  Evangélikus  Általános  Iskola, 
Gimnázium  és  Kollégium  köznevelési  intézmény 
igazgatótanácsának  összetételét  az  alábbiak  szerint 
határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d) egyházközség kettő küldötte 
e) egyházmegye küldötte 
f) egyházkerület küldötte 
g) fenntartó küldötte 

background image

h)  szomszédos  egyházközség/egyházmegye/intézmény 
kettő küldötte 
i) intézményi kettő képviselő 
j) szülői képviselő 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

173/15/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

miskolci köznevelési intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  -  a 
Kossuth  Lajos  Evangélikus  Óvoda,  Általános  Iskola, 
Gimnázium  és  Pedagógiai  Szakgimnázium  (Miskolc) 
köznevelési  intézmény  igazgatótanácsának  összetételét  az 
alábbiak szerint határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d) egyházközség kettő küldötte 
e) egyházmegye küldötte 
f) fenntartó kettő küldötte 
g)  szomszédos  egyházközség/egyházmegye/intézmény 
kettő küldötte 
h) intézményi képviselő 
i) szülői képviselő 
j) DÖK küldötte 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

173/16/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

nyíregyházi gimnázium köznevelési intézmény 

igazgatótanácsa összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  -  a 
Nyíregyházi  Evangélikus  Kossuth  Lajos  Gimnázium 
köznevelési  intézmény  igazgatótanácsának  összetételét  az 
alábbiak szerint határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d) egyházközség küldötte 
e) egyházmegye küldötte 
f) egyházkerület küldötte 
g) fenntartó kettő küldötte 
h) intézményi képviselő 
i) szülői képviselő 
j) DÖK küldötte 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

173/17/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

nyíregyházi kollégium köznevelési intézmény 

igazgatótanácsa összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján – utalva a 2005. évi VIII. törvény 11. §-ra - a Luther 

Márton  Evangélikus  Kollégium  köznevelési  intézmény 
igazgatótanácsának  összetételét  az  alábbiak  szerint 
határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető  
d) egyházközség küldötte 
e) egyházmegye küldötte 
f) fenntartó három küldötte 
g) intézményi képviselő 
h) szülői képviselő 
i) DÖK küldötte 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

173/18/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

soltvadkerti köznevelési intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  -  a 
Kossuth  Lajos  Evangélikus  Általános  Iskola  és  Alapfokú 
Művészeti  Iskola  (Soltvadkert)  köznevelési  intézmény 
igazgatótanácsának  összetételét  az  alábbiak  szerint 
határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d) egyházközség három küldötte 
e) egyházmegye küldötte 
f) egyházkerület küldötte 
g) fenntartó küldötte 
h) intézményi képviselő 
i) szülői képviselő 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

173/19/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Líceum köznevelési intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  -  a 
Berzsenyi  Dániel  Evangélikus  (Líceum)  Gimnázium  és 
Kollégium 

(Sopron) 

köznevelési 

intézmény 

igazgatótanácsának  összetételét  az  alábbiak  szerint 
határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) gazdasági vezető 
c) egyházközség küldötte 
d) egyházmegye küldötte 
e) fenntartó küldötte 
f)  szomszédos  egyházközség/egyházmegye/intézmény 
kettő küldötte 
g) kettő intézményi képviselő 
h) DÖK küldötte 
i) szülői képviselő 
j) öregdiákok képviselője 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 

background image

 

173/20/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Eötvös köznevelési intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  -  az 
Eötvös  József  Evangélikus  Gimnázium,  Egészségügyi  és 
Művészeti Szakgimnázium (Sopron) köznevelési intézmény 
igazgatótanácsának  összetételét  az  alábbiak  szerint 
határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d) egyházközség küldötte 
e) egyházmegye küldötte 
f) fenntartó két küldötte 
g)  szomszédos  egyházközség/egyházmegye/intézmény 
küldötte 
h) szülői képviselő 
i) DÖK küldötte 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

173/21/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Benka köznevelési intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján – utalva a 2005. évi VIII. törvény 11. §-ra – a Benka 
Gyula  Evangélikus  Angol  Két  Tanítási  Nyelvű  Általános 
Iskola  és  Óvoda  (Szarvas)  köznevelési  intézmény 
igazgatótanácsának  összetételét  az  alábbiak  szerint 
határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d) egyházközség kettő küldötte 
e) egyházmegye küldötte 
f) egyházkerület kettő küldötte 
g) fenntartó küldötte  
h) kettő intézményi képviselő 
i) szülői képviselő 
j) DÖK küldötte 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

173/22/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Vajda köznevelési intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján – utalva a 2005. évi VIII. törvény 11. §-ra – a Vajda 
Péter  Evangélikus  Gimnázium  (Szarvas)  köznevelési 
intézmény  igazgatótanácsának  összetételét  az  alábbiak 
szerint határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d) egyházközség küldötte 

e) egyházmegye küldötte 
f) fenntartó küldötte 
g)  szomszédos  egyházközség/egyházmegye/intézmény 
küldötte 
h) intézményi képviselő 
i) szülői képviselő 
j) DÖK küldötte 
k) alapítványi küldött 
l) öregdiákok képviselője 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

173/23/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

EPSZTI köznevelési intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  –  az 
Evangélikus 

Pedagógiai-szakmai 

Szolgáltató 

és 

Továbbképző  Intézet  (Budapest)  köznevelési  intézmény 
igazgatótanácsának  összetételét  az  alábbiak  szerint 
határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d)  fenntartó  9  küldötte  (nevelési  és  oktatási  bizottság 
tagjai) 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

174/1/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Luther Otthon felsőoktatási intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  –  a 
Luther  Otthon  Evangélikus  Szakkollégium  (Budapest) 
felsőoktatási  intézmény  igazgatótanácsának  összetételét  az 
alábbiak szerint határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) egyházközségi küldött 
d) egyházmegyei küldött 
e) fenntartó négy küldötte 
f) hallgatói önkormányzati képviselő 
g) alapítványi képviselő 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 

 
 

174/2/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

nyíregyházi szakkollégium felsőoktatási intézmény 

igazgatótanácsa összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  –  az 
Evangélikus 

Roma 

Szakkollégium 

(Nyíregyháza) 

felsőoktatási  intézmény  igazgatótanácsának  összetételét  az 
alábbiak szerint határozza meg: 

a) intézményvezető (intézményi lelkészként is) 

background image

b) egyházközség küldötte 
c) egyházmegye küldötte 
d) egyházkerület képviselője 
e) fenntartó kettő küldötte 
f) intézményi küldött 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

174/3/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

pécsi szakkollégium felsőoktatási intézmény 

igazgatótanácsa összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján – utalva a 2005. évi VIII. törvény 11. §-ra – a Pécsi 
Evangélikus  Roma  Szakkollégium  felsőoktatási  intézmény 
igazgatótanácsának  összetételét  az  alábbiak  szerint 
határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézmény lelkész 
c) egyházközségi küldött 
d) egyházmegyei küldött 
e) fenntartói küldött 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

175/1/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Abaffy diakóniai intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  –  az 
Abaffy  Gyula  Evangélikus  Szeretetszolgálat  (Arnót) 
diakóniai  intézmény  igazgatótanácsának  összetételét  az 
alábbiak szerint határozza meg: 

a) intézményvezető (intézményi lelkészként is) 
b) gazdasági vezető 
c) egyházközség küldötte 
d) egyházmegye küldötte 
e) fenntartó küldötte 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

175/2/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Agape diakóniai intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  –  az 
Agape  Evangélikus  Szeretetotthon  (Lajoskomárom) 
diakóniai  intézmény  igazgatótanácsának  összetételét  az 
alábbiak szerint határozza meg: 

a) intézményvezető (intézményi lelkészként is) 
b) gazdasági vezető 
c) egyházközség kettő küldötte 
d) egyházmegye küldötte 
e) egyházkerület küldötte 
f) fenntartó négy küldötte 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 

 
 

175/3/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Baldauf diakóniai intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  –  a 
Baldauf  Gusztáv  Evangélikus  Szeretetotthon  (Pogány) 
diakóniai  intézmény  igazgatótanácsának  összetételét  az 
alábbiak szerint határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d) egyházközség küldötte 
e) egyházmegye küldötte 
f) fenntartó két küldötte 
g) intézményi képviselő 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

175/4/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

békéscsabai diakóniai intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  –  a 
Békéscsabai  Evangélikus  Szeretetszolgálat  diakóniai 
intézmény  igazgatótanácsának  összetételét  az  alábbiak 
szerint határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d) egyházközség küldötte 
e) egyházmegye küldötte 
f) fenntartó három küldötte 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

175/5/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Bolla diakóniai intézmény igazgatótanácsa összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján – utalva a 2005. évi VIII. törvény 11. §-ra – a Bolla 
Árpád  Evangélikus  Szeretetotthon  (Budapest)  diakóniai 
intézmény  igazgatótanácsának  összetételét  az  alábbiak 
szerint határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d) egyházközség küldötte 
e) egyházmegye küldötte 
f) fenntartó két küldötte 
g) intézményi képviselő 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

175/6/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Élim diakóniai intézmény igazgatótanácsa összetételéről 

background image

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján – utalva a 2005. évi VIII. törvény 11. §-ra – az Élim 
Evangélikus  Szeretetotthon  (Nyíregyháza)  diakóniai 
intézmény  igazgatótanácsának  összetételét  az  alábbiak 
szerint határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d) egyházközség küldötte 
e) egyházmegye küldötte 
f) fenntartó két küldötte 
g) intézményi képviselő 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

175/7/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Emmaus diakóniai intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  –  az 
Emmaus 

Evangélikus 

Szeretetotthon 

(Nyíregyháza) 

diakóniai  intézmény  igazgatótanácsának  összetételét  az 
alábbiak szerint határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d) egyházközség küldötte 
e) egyházmegye két küldötte 
f) fenntartó két küldötte 
g) intézményi képviselő 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

175/8/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Evangélikus Diakónia diakóniai intézmény 

igazgatótanácsa összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  –  az 
Evangélikus  Diakónia  (Budapest)  diakóniai  intézmény 
igazgatótanácsának  összetételét  az  alábbiak  szerint 
határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) egyházközség küldötte 
c) egyházmegye küldötte 
d) fenntartó hét küldötte 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

175/9/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

kaposszekcsői diakóniai intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  –  az 
Evangélikus  Diakóniai  Otthon  (Kaposszekcső)  diakóniai 

intézmény  igazgatótanácsának  összetételét  az  alábbiak 
szerint határozza meg: 

a) intézményvezető (intézményi lelkészként is) 
b) gazdasági vezető 
c) egyházközség két küldötte 
d) egyházmegye küldötte 
e) fenntartó két küldötte 
f) intézményi képviselő 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

175/10/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Fébé diakóniai intézmény igazgatótanácsa összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján – utalva a 2005. évi VIII. törvény 11. §-ra – a Fébé 
Evangélikus 

Szeretetszolgálat 

(Budapest) 

diakóniai 

intézmény  igazgatótanácsának  összetételét  az  alábbiak 
szerint határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d) egyházközség küldötte 
e) egyházmegye küldötte 
f) fenntartó küldötte 
g) Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület küldötte 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

175/11/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Hegyhát diakóniai intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  –  a 
Hegyhát  Evangélikus  Szeretetszolgálat  (Gyönk)  diakóniai 
intézmény  igazgatótanácsának  összetételét  az  alábbiak 
szerint határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d) egyházközség küldötte 
e) egyházmegye küldötte 
f) fenntartó három küldötte 
g) intézményi küldött 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

175/12/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Kapernaum diakóniai intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  –  a 
Kapernaum  Evangélikus  Szeretetotthon  (Gyenesdiás) 
diakóniai  intézmény  igazgatótanácsának  összetételét  az 
alábbiak szerint határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 

background image

c) gazdasági vezető 
d) egyházközség küldötte 
e) egyházmegye küldötte 
f) fenntartó küldötte 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

175/13/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

kondorosi diakóniai intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  –  a 
Kondorosi  Evangélikus  Nyugdíjasház  diakóniai  intézmény 
igazgatótanácsának 

összetételét  az  alábbiak  szerint 

határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) egyházközség küldötte 
d) egyházmegye küldötte  
e) fenntartó küldötte 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

175/14/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

kőszegi diakóniai intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  –  a 
Kőszegi  Evangélikus  Szeretetotthon  diakóniai  intézmény 
igazgatótanácsának  összetételét  az  alábbiak  szerint 
határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d) egyházközség két küldötte 
e) egyházmegye küldötte 
f) fenntartó két küldötte 
g) intézményi képviselő 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

175/15/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Lakos diakóniai intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján – utalva a 2005. évi VIII. törvény 11. §-ra – a Lakos 
Ádám  Evangélikus  Szeretetszolgálat  (Boba)  diakóniai 
intézmény  igazgatótanácsának  összetételét  az  alábbiak 
szerint határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d) egyházközség küldötte 
e) egyházmegye küldötte 
f) fenntartó küldötte 

Felelős: Krámer György 

Határidő: 2018. december 5. 
 
 

175/16/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

nádasdi diakóniai intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  –  a 
Nádasdi  Evangélikus  Diakóniai  Központ  diakóniai 
intézmény  igazgatótanácsának  összetételét  az  alábbiak 
szerint határozza meg: 

a) intézményvezető (intézményi lelkészként is) 
b) gazdasági vezető 
c) egyházközség küldötte 
d) egyházmegye küldötte 
e) fenntartó küldötte 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

175/17/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Oltalom diakóniai intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  –  az 
Oltalom 

Szeretetszolgálat 

(Nyíregyháza) 

diakóniai 

intézmény  igazgatótanácsának  összetételét  az  alábbiak 
szerint határozza meg: 

a) intézményvezető (intézményi lelkészként is) 
b) gazdasági vezető 
c) egyházközség küldötte 
d) egyházmegye küldötte 
e) fenntartó három küldötte 
f) intézmény két képviselője 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

175/18/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Ótemplomi diakóniai intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  –  az 
Ótemplomi Szeretetszolgálat (Szarvas) diakóniai intézmény 
igazgatótanácsának  összetételét  az  alábbiak  szerint 
határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d) egyházközség három küldötte 
e) egyházmegye küldötte 
f) fenntartó három küldötte 
g) intézményi képviselő 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

175/19/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

pilisi diakóniai intézmény igazgatótanácsa összetételéről 

background image

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján – utalva a 2005. évi VIII. törvény 11. §-ra – a Pilisi 
Evangélikus 

Szeretetszolgálat 

diakóniai 

intézmény 

igazgatótanácsának  összetételét  az  alábbiak  szerint 
határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) egyházközség küldötte 
d) egyházmegye küldötte 
e) fenntartó két küldötte 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

175/20/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Sarepta diakóniai intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  –  a 
Sarepta  Budai  Evangélikus  Szeretetotthon  Idősek  és 
Fogyatékos  Személyek  Otthonadiakóniai  intézmény 
igazgatótanácsának 

összetételét  az  alábbiak  szerint 

határozza meg: 

a) intézményvezető (intézményi lelkészként is) 
b) gazdasági vezető 
c) egyházközség küldötte 
d) egyházmegye küldötte 
e) fenntartó két küldötte 
f) intézményi képviselő 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

175/21/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Siló diakóniai intézmény igazgatótanácsa összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján – utalva a 2005. évi VIII. törvény 11. §-ra – a Siló 
Evangélikus 

Szeretetszolgálat 

(Budapest) 

diakóniai 

intézmény  igazgatótanácsának  összetételét  az  alábbiak 
szerint határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d) egyházközség küldötte 
e) egyházmegye küldötte 
f) fenntartó küldötte 
g) Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület küldötte 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

175/22/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Szedik diakóniai intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  –  a 
Szombathelyi  Evangélikus  Diakóniai  Központ  diakóniai 

intézmény  igazgatótanácsának  összetételét  az  alábbiak 
szerint határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d) egyházközség küldötte 
e) egyházmegye küldötte 
f) fenntartó három küldötte 
g) intézményi képviselő 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

175/23/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Sztehlo diakóniai intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  –  a 
Sztehlo  Gábor  Evangélikus  Szeretetszolgálat  (Kistarcsa) 
diakóniai  intézmény  igazgatótanácsának  összetételét  az 
alábbiak szerint határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézmény két lelkésze 
c) gazdasági vezető 
d) egyházközség küldötte 
e) egyházmegye küldötte 
f) fenntartó három küldötte 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

175/24/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Tessedik diakóniai intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  –  a 
Tessedik  Sámuel  Evangélikus  Szeretetszolgálat  (Gödöllő) 
diakóniai  intézmény  igazgatótanácsának  összetételét  az 
alábbiak szerint határozza meg: 

a) intézményvezető 
b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d) egyházközség küldötte 
e) egyházmegye küldötte 
f) fenntartó két küldötte 
g) alapítványi küldött 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

175/25/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Túrmezei diakóniai intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  –  a 
Túrmezei 

Erzsébet 

Evangélikus 

Szeretetszolgálat 

(Balassagyarmat)  diakóniai  intézmény  igazgatótanácsának 
összetételét az alábbiak szerint határozza meg: 

a) intézményvezető 

background image

b) intézményi lelkész 
c) gazdasági vezető 
d) egyházközség küldötte 
e) egyházmegye küldötte 
f) fenntartó két küldötte 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

176/1/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Béthel missziói intézmény igazgatótanácsa összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján – utalva a 2005. évi VIII. törvény 11. §-ra - a Béthel 
Missziói 

Otthon 

(Piliscsaba) 

missziói 

intézmény 

igazgatótanácsának 

összetételét 

következőképpen 

határozza meg: 
a) intézményvezető (intézményi lelkészként is) 
b) egyházközség küldötte 
c) egyházmegye küldötte 
d) fenntartó három küldötte 
e) intézményi képviselő 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

176/2/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

cinkotai missziói intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  -  az 
Evangélikus  Missziói  Központ  (Cinkota)  missziói 
intézmény 

igazgatótanácsának 

összetételét 

következőképpen határozza meg: 
a) intézményvezető (intézményi lelkészként is) 
b) egyházközség küldötte 
c) egyházmegye küldötte 
d) egyházkerület küldötte  
e) fenntartó küldötte 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

176/3/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

balatonszárszói konferencia- és üdülőközpont 

igazgatótanácsa összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  -  az 
Andorka  Rudolf  Evangélikus  Konferencia  Központ 
(Balatonszárszó) intézmény igazgatótanácsának összetételét 
a következőképpen határozza meg: 

a) intézményvezető  
b) egyházmegye küldötte 
c) fenntartó három küldötte 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

176/4/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

révfülöpi konferencia- és üdülőközpont igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  -  az 
Ordass  Lajos  Evangélikus  Oktatási  Központ  (Révfülöp) 
igazgatótanácsának 

összetételét 

következőképpen 

határozza meg: 

a) intézményvezető (intézményi lelkészként is) 
b) egyházközség küldötte 
c) egyházmegye küldötte 
d) egyházkerület küldötte  
e) fenntartó három küldötte 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

176/5/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Luther Kiadó tájékoztatási intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  -  a 
Magyarországi  Evangélikus  Egyház  Luther  Kiadója 
(Budapest)  tájékoztatási  intézmény  igazgatótanácsának 
összetételét a következőképpen határozza meg: 

a) intézményvezető  
b) gazdasági vezető 
c) intézményi képviselő  
d) fenntartó négy küldötte 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

176/6/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

EOGY gyűjteményi intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  -  az 
Evangélikus 

Országos 

Gyűjtemény 

intézmény 

igazgatótanácsának 

összetételét 

következőképpen 

határozza meg: 

a) intézményvezető  
b) fenntartó 10 küldötte 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

176/7/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

Kántorképző egyházzenei intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  -  a 
Magyarországi  Evangélikus  Egyház  Kántorképző  Intézete 
(Fót) 

egyházzenei 

intézmény 

igazgatótanácsának 

összetételét a következőképpen határozza meg: 

a) intézményvezető  
b) egyházközség 1 küldötte 
c) egyházmegye 1 küldötte 
d) egyházkerületek 1-1-1 küldötte  

background image

e) fenntartó 2 küldötte 
f) intézményi képviselő  
g) kántorképző tanfolyamok 1-1-1 küldötte  
h) intézmény kórusának küldötte 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

176/8/2018. (XI. 8.) országos presbitériumi határozat 

EFI pályázati és vagyongazdálkodási intézmény 

igazgatótanácsa összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  a  2005.  évi  VIII.  törvény  11.  §-ra  -  az 
Evangélikus  Fejlesztési  Iroda  (Budapest)  pályázati  és 
vagyongazdálkodási  igazgatótanácsának  összetételét  a 
következőképpen határozza meg: 

a) intézményvezető  
b) fenntartó 4 küldötte 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 5. 
 
 

177/1/2018. (XII. 5.) országos presbitériumi határozat  

Abaffy diakóniai intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  az 
Abaffy  Gyula  Evangélikus  Szeretetszolgálat  (Arnót) 
diakóniai  intézmény  alapító  okiratának  módosítása,  a 
szakmai  és  a  gazdasági  bizottság  jóváhagyását  követően 
megtörtént. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. december 31. 
 
 

178/1/2018. (XII. 5.) országos presbitériumi határozat  

gyönki diakóniai intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Hegyhát  Evangélikus  Szeretetszolgálat  (Gyönk)  diakóniai 
intézmény  alapító  okiratának  módosítása,  a  szakmai  és  a 
gazdasági bizottság jóváhagyását követően megtörtént. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. december 31. 
 
 

179/1/2018. (XII. 5.) országos presbitériumi határozat  

szarvasi diakóniai intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  az 
Ótemplomi Szeretetszolgálat (Szarvas) diakóniai intézmény 
alapító  okiratának  módosítása,  a  szakmai  és  a  gazdasági 

bizottság jóváhagyását követően megtörtént. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. december 31. 
 
 

180/1/2018. (XII. 5.) országos presbitériumi határozat  

Joób diakóniai intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII. törvény 4. § (2) bekezdésre – a szakmai és a gazdasági 
bizottság  jóváhagyásának  ismeretében  támogatja  a  Joób 
Olivér  Gondozó  és  Rehabilitációs  Szeretetintézmény 
(Nyíregyháza)  diakóniai  intézmény  alapító  okiratának 
fenntartói módosítását.  
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. december 31. 
 
 

181/1/2018. (XII. 5.) országos presbitériumi határozat  

Sartoris diakóniai intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

A  Magyarországi  Evangélikus  Egyház  diakóniai  bizottsága 
az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról  szóló  2005.  évi  IV. 
törvény 137. § (1) bekezdése alapján a Sartoris Szeretetszol-
gálat (Nemescsó) alapító okiratának módosítását támogatja. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. december 31. 
 
 

182/1/2018. (XII. 13.) országos presbitériumi határozat 

országos presbitérium jegyzőinek megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 130. § (4) bekezdése alapján az 
országos  jegyzőjének  Benczúr  Lászlót  és  Krizsán  Zoltánt 
megválasztja. 
Felelős: Fabiny Tamás és Prőhle Gergely 
Határidő: 2018. december 31. 

 
 

183/1/2018. (XII. 13.) országos presbitériumi határozat 

diakóniai bizottság tagjai megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  139.  §-a  alapján  az  országos 
diakóniai  bizottság  tagjának  Bozorády  Krisztát,  Decmann 
Tibort,  Laborczi  Gézát,  Lázár  Zsoltot,  Rostáné  Piri 
Magdolnát,  Szabó  Szilárdot,  Szilvásyné  Peregi  Esztert, 
Tencz Károlyt megválasztja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 31. 
 
 

183/2/2018. (XII. 13.) országos presbitériumi határozat 

egyházzenei bizottság tagjai megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  139.  §-a  alapján  az  országos 
egyházzenei  bizottság  tagjának  Bence  Gábort,  Ecsedi 
Zsuzsannát,  Kecskeméti  Pált,  Kovács  László Attilát,  Nagy 
Zoltánt,  Ördög  Endrét,  Szűcs  Péter  Pált,  Sztruhár Andrást 
megválasztja. 

background image

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 31. 
 
 

183/3/2018. (XII. 13.) országos presbitériumi határozat 

missziói bizottság tagjai megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  139.  §-a  alapján  az  országos 
evangélizációs  és  missziói  bizottság  tagjának:  Arató 
Lórándot,  Bartha  Istvánt,  Horváth-Hegyi  Áront,  László 
Lajos Gergelyt, Lázárné Skorka Katalint, Szlaukó Orsolyát, 
Kohári Ferencet, Weltler Gábort megválasztja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 31. 
 
 

183/4/2018. (XII. 13.) országos presbitériumi határozat 

építési bizottság tagjai megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  139.  §-a  alapján  az  országos 
építési  és  műemléki  bizottság  tagjának:  Font  Izoldát, 
Harmati  Béla  Lászlót,  Kiniczky  Istvánt,  Krizsán  Andrást, 
Kliment  Mihályt,  Potzner  Ádámot,  Ráskai  Pétert, 
Szepesfalvy Ákost megválasztja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 31. 
 
 

183/5/2018. (XII. 13.) országos presbitériumi határozat 

gazdasági bizottság tagjai megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  139.  §-a  alapján  az  országos 
gazdasági  bizottság  tagjának:  Antal  Bálintot,  Bak  Pétert, 
Dobrovolni  Mátét,  Jasperné  Sztanek  Katalint,  Kutyej  Pál 
Gábort,  Sassi  Endrénét,  Szarka  Istvánt,  Szpisák  Attilát, 
Végh  Szabolcsot,  Zalán  Andrást,  Zászkaliczky  Pált 
megválasztja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 31. 
 
 

183/6/2018. (XII. 13.) országos presbitériumi határozat 

gyermek és ifjúsági bizottság tagjai megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  139.  §-a  alapján  az  országos 
gyermek  és  ifjúsági  bizottság  tagjának:  Bence  Győzőt, 
Csadó  Balázst,  Györe  Balázst,  Kamráth  Tamást,  Móritz 
Adriennt,  Pápai  Attilát,  Pongrácz  Mátét,  Vladika  Zsófiát 
megválasztja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 31. 
 
 

183/7/2018. (XII. 13.) országos presbitériumi határozat 

Gyűjtemény Tanács tagjai megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 139. §-a alapján a Gyűjteményi 
Tanács  tagjának:  Herzog  Csabát,  Krisch  Andrást,  Liska 
Andrást,  Mátyássy  Gabriellát,  Németh  Juditot,  Odler 
Zsoltot, Polgárdi Sándort, Tusjak Lászlónét megválasztja. 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 31. 
 
 

183/8/2018. (XII. 13.) országos presbitériumi határozat 

nevelési-oktatási bizottság tagjai megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  139.  §-a  alapján  az  országos 
nevelési-oktatási  bizottság  tagjának:  Dudla  Erzsébetet, 
Dráviczki  Sándort,  Homoki  Olgát,  Kőszeghyné  Raczkó 
Zsuzsát,  Lakatosné  Hachbold  Évát,  Lázárné  Skorka 
Katalint, 

Vígh 

Rolandot, 

Zsóri-Ments 

Orsolyát 

megválasztja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 31. 
 
 

183/9/2018. (XII. 13.) országos presbitériumi határozat 

sajtóbizottság tagjai megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  139.  §-a  alapján  az  országos 
sajtóbizottság  tagjának:  Balla  Emőkét,  Homoki  Pált, 
Horváth-Bolla  Zsuzsannát,  Hulej  Enikőt,  Kecskemétiné 
Szilvási  Zsuzsannát,  Laborczi  Dórát,  Novotny  Zoltánt, 
Zsíros Andrást megválasztja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 31. 
 

 

184/1/2018. (XII. 13.) országos presbitériumi határozat 

Sztehlo bizottság delegáltjáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése alapján – 
utalva  a  Sztehlo  Gábor  tanulmányi  és  szociális  segélyről, 
valamint  a  Schedius  Lajos  tanulmányi  segélyről  szóló 
6/2018. (IX. 20.) országos szabályrendelet 5. § (1) bekezdés 
a)  pontjára  –  a  bizottság  országos  presbitériumi 
küldöttjének Lázár Zsoltot és Prőhle Gergelyt megválasztja
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 31. 
 
 

184/2/2018. (XII. 13.) országos presbitériumi határozat 

Sztehlo bizottság elnökéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése alapján – 
utalva  a  Sztehlo  Gábor  tanulmányi  és  szociális  segélyről, 
valamint  a  Schedius  Lajos  tanulmányi  segélyről  szóló 
6/2018. (IX. 20.) országos szabályrendelet 5. § (1) bekezdés 
b)  pontjára  –  a  bizottság  elnökének  Bencze  Andrást 
megválasztja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 31. 
 
 

187/1/2018. (XII. 13.) országos presbitériumi határozat 

Zelenka Alap vezetője megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése alapján – 
utalva  a  Zelenka  Pál  Evangélikus  Szolidaritási  Alapról 

background image

szóló  2013.  évi  III.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésére  –  a 
Zelenka  Pál  Evangélikus  Szolidaritási  Alap  vezetőjének 
2019.  január  1.  napjától  2023.  december  31.  napjáig  tartó 
időtartamra  Muntag  Andrást  megválasztja.  Az  országos 
presbitérium  felhatalmazza  az  országos  irodaigazgatót  a 
megkötendő szerződés aláírására. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 31. 
 
 

187/2/2018. (XII. 13.) országos presbitériumi határozat 

Zelenka Alap operatív feladatainak ellátásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése alapján – 
utalva  a  Zelenka  Pál  Evangélikus  Szolidaritási  Alapról 
szóló  2013.  évi  III.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésére  –  a 
Zelenka  Pál  Evangélikus  Szolidaritási  Alap  operatív 
feladatainak  ellátásával  2019.  január  1.  napjától  2023. 
december  31.  napjáig  tartó  időtartamra  Csorba  Gábort 
megbízza.  Az  országos  presbitérium  felhatalmazza  az 
országos irodaigazgatót a megkötendő szerződés aláírására. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 31. 
 
 

188/2018. (XII. 13.) országos presbitériumi határozat 

balatonszárszói konferencia- és üdülőközpont 2019. évi 

költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (2)  bekezdés  h)  pontja 
alapján  az  Andorka  Rudolf  Evangélikus  Konferencia 
Központ  (Balatonszárszó)  konferencia-  és  üdülőközpont 
intézmény 2019. évi költségvetését 117.520 e Ft bevételi és 
116.289  eFt  kiadási  összeggel,  7.300  eFt  felhalmozási 
kiadással elfogadja.  
Felelős: Bárdossy Tamás 
Határidő: 2018. december 31. 
 
 

189/2018. (XII. 13.) országos presbitériumi határozat 

országos fenntartású intézmények és egyházmegyék 

költségvetésének, beszámolójának elfogadása és 

jóváhagyása rendjéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés g-h) pontjai 
alapján  az  egyházmegyék  éves  költségvetésének  és 
beszámolójának  jóváhagyása  és  az  országos  fenntartású 
intézmények 

költségvetésének 

és 

beszámolójának 

elfogadása  jogkörét  akként  gyakorolja,  hogy  a  szakmailag 
illetékes  bizottság(ok)  és  a  gazdasági  bizottság 
egybehangzó támogató döntése esetén, a jóváhagyó, illetve 
elfogadó fenntartói döntést megtörténtnek kell tekinteni. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 31. 
 
 

190/2018. (XII. 13.) országos presbitériumi határozat 

az egyház vagyon- és letétkezelőjének kiválasztása 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (2)  bekezdés  b)  pontja 
alapján  az  egyház  vagyonkezelőjének  –  sikerdíjas 

konstrukcióban - az Erste Alapkezelő Zrt-t, letétkezelőjének 
az  OTP  Bank  Nyrt-t  választja  azzal,  hogy  a  kihelyezés 
mértékéről a zsinat dönt. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2018. február 28. 
 
 

191/2018. (XII. 13.) országos presbitériumi határozat 

országos szabályrendelet módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005.  évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése  alapján  - 
utalva  az  egyházi  jogszabályokról  szóló  2005  évi  VI. 
törvény 4. § (3) bekezdésére - a lelkészi életpályamodellről 
szóló 7/2018. (XI. 8.) országos szabályrendeletet módosítja. 
Az  országos  presbitérium  kéri  az  országos  irodát,  hogy  a 
szabályrendelet és annak módosítása egységes szerkezetben 
jelenjen meg az egyház hivatalos lapjában. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 31. 
 
 

192/1/2018. (XII. 13.) országos presbitériumi határozat 

digitális oktatási stratégiáról  

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján a digitális oktatási stratégiát elfogadja.  
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2018. december 31. 
 
 

192/2/2018. (XII. 13.) országos presbitériumi határozat 

digitális eszközök beszerzéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján a digitális oktatási stratégiához kapcsolódó digitális 
eszközbeszerzésére 32.000.-/Ft/fő nappali tagozatos óvodai, 
iskolai,  kollégiumi  gyermek,  tanulólétszám  (2018.  október 
elsejei 

statisztika 

alapján) 

normatív  támogatást  a 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

2019. 

évi 

költségvetéséből  a  tartalékalap  intézményi  innováció  és 
szakmai  támogatások  költségvetési  sorról  biztosít  a 
legkedvezőbb  ár  és  az  optimális  műszaki  specifikáció 
együttes  elérése  érdekében  elsődlegesen  központosított 
beszerzés keretében.  
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2018. december 31. 
 
 

192/3/2018. (XII. 13.) országos presbitériumi határozat 

pedagógusok digitális képzésének előkészítéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján a digitális oktatási stratégiához kapcsolódó oktatók 
képzési  költségeinek  fedezésére  2.180.000,-  Ft-ot  az 
intézményi  innováció  és  szakmai  támogatások  sorról  az 
EPSZTI költségvetésébe átcsoportosít. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2018. december 31. 
 
 

193/1/2018. (XII. 13.) országos presbitériumi határozat 

background image

eszközfejlesztési pályázat elbírálási szempontjáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  a  Magyarországi  Evangélikus  Egyház  2019.  évi 
költségvetéséből 

az 

oktatási 

tartalékalapból 

eszközfejlesztésre elkülönített 500 millió Ft felhasználására 
kiírt  pályázat  elbírálása  az  alábbi  szempontokat  határozza 
meg:  

a)  az  intézmény  zavartalan  működéséhez  elengedhetet-
len  eszközök,  felújítások  biztosítása  (pl.  a  felügyelteti 
szervek jegyzőkönyvben rögzített feltételei) 
b) az intézmény – zsinati feladattervvel összhangban lé-
vő – szakmai innovációit támogató eszközök beszerzése 
c)  a  megpályázott  cél  megvalósítására  tervezett  összeg 
nagysága reális, a megfogalmazott cél megvalósítható a 
megpályázott összegből és az intézmény által vállalt ön-
részből, 
d) 

vállalt 

önrész 

nagysága 

az 

intézmény 

teherbíróképességének figyelembevételével. 

A  támogatásból  kizárást  von  maga  után  a  korábbi, 
tartalékalapból 

finanszírozott 

pályázatokkal 

való 

elszámolás hiánya, továbbá, ha a belső ellenőri utóvizsgálat 
során  sem  szüntették  meg  a  feltárt  szabálytalanságot, 
valamint,  ha  a  kormányhivatali  határozat  rendelkezett  a 
jogszabályellenség megszüntetéséről. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2018. december 31. 
 
 

193/2/2018. (XII. 13.) országos presbitériumi határozat 

országos szabályrendelet módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése  alapján  - 
utalva  az  egyházi  jogszabályokról  szóló  2005  évi  VI. 
törvény 4. § (3) bekezdésére - építési beruházások rendjéről 
szóló  2/2007.  (VII.  17.)  módosítását  -  köznevelési 
intézmények  esetén  az  50.000.000,-  Ft  feletti  beruházás 
esetében kell alkalmazni a szabályrendeletben foglaltakat - 
elfogadja. Az országos presbitérium kéri az országos irodát, 
hogy  a  szabályrendelet  és  annak  módosítása  egységes 
szerkezetben jelenjen meg az egyház hivatalos lapjában. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 31. 
 
 

193/3/2018. (XII. 13.) országos presbitériumi határozat 

beruházási pályázat elbírálásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  úgy  határoz,  hogy  a  Magyarországi  Evangélikus 
Egyház 

2019. 

évi 

költségvetéséből 

az 

oktatási 

tartalékalapból  elkülönített  500  millió  Ft-hoz  kapcsolódó 
pályázat  elbírálása  az  építési  beruházások  rendjéről  szóló 
2/2007. (VII.17.) országos szabályrendelet alapján történik. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2018. december 31. 
 
 

195/2018. (XII. 13.) országos presbitériumi határozat 

iskolalelkészi munka irányelveiről és az iskolalelkészek 

bérpótlékairól 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  az  iskolalelkészi  munka  irányelveiről  szóló 
dokumentumot  és  annak  mellékletét  képező  iskolalelkészi 
bérpótlékot 

elfogadja 

azzal, 

hogy 

lelkészi 

életpályamodellel  való  megfelelését  2019.  áprilisban 
felülvizsgálja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2018. december 31. 
 
 

196/2018. (XII. 13.) országos presbitériumi határozat 

országos szabályrendelet módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése  alapján  - 
utalva  az  egyházi  jogszabályokról  szóló  2005  évi  VI. 
törvény  4.  §  (3)  bekezdésére  –  az  egyházi  kiegészítő 
támogatás,  valamint  az  egyházi  kiegészítő  támogatás 
korrekciós összegének, és tartalékalapba helyezett részének 
felhasználásáról  szóló  2/2018  (VI.  28.)  országos 
szabályrendelet 7. § és 17. §-nak módosítását elfogadja. Az 
országos  presbitérium  kéri  az  országos  irodát,  hogy  a 
szabályrendelet és annak módosítása egységes szerkezetben 
jelenjen meg az egyház hivatalos lapjában. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 31. 
 
 

197/1/2018. (XII. 13.) országos presbitériumi határozat 

Abaffy diakóniai intézmény intézményvezetőjének 

megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  16.-ra  –  az  Abaffy  Gyula  Evangélikus 
Szeretetszolgálat  (Arnót)  intézményvezetői  feladatainak 
ellátására  megválasztja  Buday  Barnabást  2019.  január  1. 
napjától  2023.  december  31.  napjáig  terjedő  időtartamra. 
Ezzel  egyidejűleg  felkéri  az  országos  irodát,  hogy  az  új 
intézményvezetője munkáját szorosan kövesse nyomon. 
Felelős: Krámer György  
Határidő: 2018. december 31. 
 
 

198/1/2018. (XII. 13.) országos presbitériumi határozat 

gyönki diakóniai intézmény intézményvezetőjének 

megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  16.-ra  –  a  Hegyhát  Evangélikus 
Szeretetszolgálat  (Gyönk)  intézményvezetői  feladatainak 
ellátására  megválasztja  Bíró  Kornéliát  a  2019.  január  1. 
napjától 2023. december 31. napjáig terjedő időtartamra. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 31. 
 
 

200/2018. (XII. 13.) országos presbitériumi határozat 

belső ellenőr 2018. évi munkatervéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 

background image

szóló  2005.  évi  IV.  törvény  149.  §-a  alapján  –  utalva  a 
Magyarországi  Evangélikus  Egyház  Országos  Irodájáról 
szóló  2/2010.  (II.  10.)  országos  szabályrendelet  44.  §  (2) 
bekezdésére  -  a  belső  ellenőr  2019.  évi  munkatervét 
elfogadja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2018. december 31. 
 
 

204/2018. (XII. 13.) országos presbitériumi határozat 

Szedik diakóniai intézmény intézményi lelkészének 

megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  30.  §-ra  -  a  Szombathelyi  Evangélikus 
Diakóniai 

Központ 

diakóniai 

intézmény 

ágfalvai 

telephelyén intézményi lelkésznek, Heinrichs Esztert 2019. 
március 1. napjától határozatlan időtartamra – heti 20 órás - 
időtartamra megbízza. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2018. december 31.