background image

Az országos presbitérium határozatai 2019. április 1. – 

2019. július 15. között 

 

66/1/2019. (V. 8.) országos presbitériumi határozat  

kiskőrösi Petőfi köznevelési intézmény alapító 

okiratának módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Kiskőrösi  Petőfi  Sándor  Evangélikus  Óvoda,  Általános 
Iskola,  Gimnázium  és  Szakgimnázium  köznevelési 
intézmény  alapító  okiratának  módosítása  -  a  telephelyek 
területének módosulása, valamint létszámváltozás miatt - a 
szakmai  és  a  gazdasági  bizottság  jóváhagyását  követően 
megtörtént. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31.  
 
 

66/2/2019. (V. 8.) országos presbitériumi határozat  

mezőberényi Petőfi köznevelési intézmény alapító 

okiratának módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Mezőberényi  Petőfi  Sándor  Evangélikus  Általános  Iskola, 
Gimnázium  és  Kollégium  köznevelési  intézmény  alapító 
okiratának  módosítása  -  a  telephelyek  feltüntetése 
módosulása, valamint létszámváltozás  miatt - a szakmai és 
a gazdasági bizottság jóváhagyását követően megtörtént. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31.  
 
 

66/3/2019. (V. 8.) országos presbitériumi határozat  

bonyhádi köznevelési intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Bonyhádi  Petőfi  Sándor  Evangélikus  Gimnázium, 
Kollégium, Általános Iskola  és Alapfokú Művészeti Iskola 
köznevelési  intézmény  alapító  okiratának  módosítása  -  az 
alapfokú  művészetoktatás  köznevelési  feladatellátás 
2019/2020.  tanévtől  történő  bevezetése  és  az  ezzel  járó 
összlétszám  növekedése,  és  névváltoztatása  miatt  -  a 
szakmai  és  a  gazdasági  bizottság  jóváhagyását  követően 
megtörtént. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31.  
 
 

66/4/2019. (V. 8.) országos presbitériumi határozat  

Benka köznevelési intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 

VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Benka  Gyula  Evangélikus  Angol  Két  Tanítási  Nyelvű 
Általános Iskola és Óvoda (Szarvas) köznevelési intézmény 
alapító okiratának módosítása – az óvodai férőhelybővítés, 
TEÁOR  szám  bővülés,  a  művészetoktatás  köznevelési 
feladatellátás 2019/2020.  tanévtől történő bevezetése és az 
ezzel járó összlétszám növekedés és névváltoztatás miatt - a 
szakmai  és  a  gazdasági  bizottság  jóváhagyását  követően 
megtörtént. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31.  
 
 

66/5/2019. (V. 8.) országos presbitériumi határozat  

soltvadkerti köznevelési intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Kossuth  Lajos  Evangélikus  Általános  Iskola  és  Alapfokú 
Művészetoktatási 

Iskola 

(Soltvadkert) 

köznevelési 

intézmény  alapító  okiratának  módosítása  -  a  telephelyek 
módosulása, valamint létszámbővülés miatt - a szakmai és a 
gazdasági bizottság jóváhagyását követően megtörtént. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31.  
 
 

66/6/2019. (V. 8.) országos presbitériumi határozat  

szegedi óvoda köznevelési intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Szegedi 

Pitypang 

Evangélikus  Óvoda  köznevelési 

intézmény  alapító  okiratának  elfogadása  a  szakmai  és  a 
gazdasági bizottság jóváhagyását követően megtörtént. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31.  
 
 

66/7/2019. (V. 8.) országos presbitériumi határozat  

szegedi kollégium köznevelési intézmény alapító 

okiratának elfogadásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Szegedi  Evangélikus  Kollégium  alapító  okiratának 
elfogadása a szakmai és a gazdasági bizottság jóváhagyását 
követően megtörtént. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31.  
 
 

66/8/2019. (V. 8.) országos presbitériumi határozat  

kőszegi köznevelési intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 

background image

szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Kőszegi  Evangélikus  Szakgimnázium,  Szakközépiskola  és 
Kollégium  köznevelési  intézmény  alapító  okiratának 
módosítása  -  a  feladatbővítéssel  és  az  ebből  adódó 
névváltozással  -  a  szakmai  és  a  gazdasági  bizottság 
jóváhagyását követően megtörtént. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31.  
 
 

67/1/2019. (V. 8.) országos presbitériumi határozat  

Abaffy diakóniai intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  az 
Abaffy  Gyula  Evangélikus  Szeretetszolgálat  (Arnót) 
diakóniai  intézmény  alapító  okiratának  módosítása  a 
szakmai  és  a  gazdasági  bizottság  jóváhagyását  követően 
megtörtént. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 16. 
 
 

67/2/2019. (V. 8.) országos presbitériumi határozat 

Abaffy diakóniai intézmény szakmai programjának 

módosításáról 

A  Magyarországi Evangélikus Egyház  országos presbitéri-
uma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról  szóló  2005. 
évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdése  a)  pontja  alapján  - 
utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló 2005.  évi  VIII.  tör-
vény 7. § (1) bekezdés b) pontjára – megállapítja, hogy az 
Abaffy Gyula Evangélikus Szeretetszolgálat (Arnót) diakó-
niai  intézmény  szakmai  programjának  módosítása  a  szak-
mai bizottság jóváhagyását követően megtörtént.  
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 16. 
 
 

67/3/2019. (V. 8.) országos presbitériumi határozat 

Abaffy diakóniai szervezeti és működési szabályzatának 

módosításáról 

A  Magyarországi Evangélikus Egyház  országos presbitéri-
uma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról  szóló  2005. 
évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdése  a)  pontja  alapján  - 
utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló 2005.  évi  VIII.  tör-
vény 7. § (1) bekezdés b) pontjára – megállapítja, hogy az 
Abaffy Gyula Evangélikus Szeretetszolgálat (Arnót) diakó-
niai  intézmény szervezeti és  működési  szabályzatának  mó-
dosítása  a  szakmai  bizottság  jóváhagyását  követően  meg-
történt.  
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 16. 
 
 

68/1/2019. (V. 8.) országos presbitériumi határozat  

Oltalom diakóniai intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 

alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  az 
Oltalom 

Szeretetszolgálat 

(Nyíregyháza) 

diakóniai 

intézmény  alapító  okiratának  módosítása  a  szakmai  és  a 
gazdasági bizottság jóváhagyását követően megtörtént. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 16. 
 
 

68/2/2019. (V. 8.) országos presbitériumi határozat 

Oltalom diakóniai intézmény foglalkoztatási szakmai 

programjának módosításáról 

A  Magyarországi  Evangélikus  Egyház  országos  presbitéri-
uma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról  szóló  2005. 
évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdése  a)  pontja  alapján  - 
utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló 2005.  évi  VIII.  tör-
vény 7. § (1) bekezdés b) pontjára – megállapítja, hogy az 
Oltalom  Szeretetszolgálat  (Nyíregyháza)  diakóniai  intéz-
mény  foglalkoztatási  szakmai  programjának  módosítása  a 
szakmai bizottság jóváhagyását követően megtörtént.  
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 16. 
 
 

68/3/2019. (V. 8.) országos presbitériumi határozat 

Oltalom tanoda diakóniai intézmény szakmai 

programjának módosításáról 

A  Magyarországi Evangélikus Egyház  országos presbitéri-
uma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról  szóló  2005. 
évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdése  a)  pontja  alapján  - 
utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló 2005.  évi  VIII.  tör-
vény 7. § (1) bekezdés b) pontjára – megállapítja, hogy az 
Oltalom  Szeretetszolgálat  (Nyíregyháza)  diakóniai  intéz-
mény  tanoda  szakmai  programjának  módosítása  a  szakmai 
bizottság jóváhagyását követően megtörtént.  
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 16. 
 
 

68/4/2019. (V. 8.) országos presbitériumi határozat 

Oltalom diakóniai intézmény szervezeti és működési 

szabályzatának módosításáról 

A  Magyarországi Evangélikus Egyház  országos presbitéri-
uma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról  szóló  2005. 
évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdése  a)  pontja  alapján  - 
utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló 2005.  évi  VIII.  tör-
vény 7. § (1) bekezdés b) pontjára – megállapítja, hogy az 
Oltalom  Szeretetszolgálat  (Nyíregyháza)  diakóniai  intéz-
mény  szervezeti és  működési szabályzatának  módosítása  a 
szakmai bizottság jóváhagyását követően megtörtént.  
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 16. 
 
 

69/1/2019. (V. 8.) országos presbitériumi határozat 

pilisi diakóniai intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Pilisi  Evangélikus  Szeretetszolgálat  diakóniai  intézmény 
alapító  okiratának  módosítása,  a  szakmai  és  a  gazdasági 
bizottság jóváhagyását követően megtörtént. 

background image

Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 16. 
 
 

69/2/2019. (V. 8.) országos presbitériumi határozat 

pilisi diakóniai intézmény szakmai programjának 

módosításáról 

A  Magyarországi Evangélikus Egyház  országos presbitéri-
uma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról  szóló  2005. 
évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdése  a)  pontja  alapján  - 
utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló 2005.  évi  VIII.  tör-
vény  7.  §  (1)  bekezdés  b)  pontjára  –  megállapítja,  hogy  a 
Pilisi  Evangélikus  Szeretetszolgálat  diakóniai  intézmény 
szakmai  programjának  módosítása  a  szakmai  bizottság  jó-
váhagyását követően megtörtént.  
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 16. 
 
 

69/3/2019. (V. 8.) országos presbitériumi határozat 

pilisi diakóniai intézmény szervezeti és működési 

szabályzatának módosításáról 

A  Magyarországi Evangélikus Egyház  országos presbitéri-
uma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról  szóló  2005. 
évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdése  a)  pontja  alapján  - 
utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi  VIII.  tör-
vény  7.  §  (1)  bekezdés  b)  pontjára  –  megállapítja,  hogy  a 
Pilisi  Evangélikus  Szeretetszolgálat  diakóniai  intézmény 
szervezeti  és  működési  szabályzatának  módosítása  a  szak-
mai bizottság jóváhagyását követően megtörtént.  
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 16. 
 
 

70/2019. (V. 8.) országos presbitériumi határozat  

Szedik diakóniai intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Szombathelyi  Evangélikus  Diakóniai  Központ  diakóniai 
intézmény  alapító  okiratának  módosítása,  a  szakmai  és  a 
gazdasági bizottság jóváhagyását követően megtörtént. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 16. 
 
 

76/3/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

kőszegi köznevelési intézményvezetői álláshely 

betöltéséről 

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  -  utalva  az 
egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 16/A. 
§ 

(1) 

bekezdésére 

– 

Kőszegi 

Evangélikus 

Szakgimnázium, 

Szakközépiskola 

és 

Kollégium 

köznevelési 

intézmény 

intézményvezetői 

pályázatát 

érvénytelennek  nyilvánítja.  Ezzel  egyidejűleg  nyílt 
pályázatot  ír  ki  2020.  január  1.  napjától  szóló 
intézményvezetői feladat ellátására. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: azonnal 
 

 

77/1/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

Benka köznevelési intézményben bevezetendő az 

alapfokú művészetoktatás köznevelési feladatellátás 

támogatásáról 

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  -  utalva  az 
egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi  VIII.  törvény  8.  § 
(2)  bekezdésére  -  támogatja  a  Benka  Gyula  Evangélikus 
Angol  Két  tanítási  Nyelvű  Általános  Iskola,  Óvoda 
(Szarvas)  köznevelési  intézményben  a  2019/2020.  évi 
tanévvel 

kezdődően  az  alapfokú 

művészetoktatás 

köznevelési feladatellátás bevezetését. Az intézmény neve a 
20/2012. (VIII. 31.) Korm. rendelet 123. § (4) bekezdés 8) 
pontja  szerint  módosul.  A  feladatellátás  megváltozása  az 
Nkt.  4.  §  11.  pontja  szerinti  átszervezésnek  minősül, 
amelynek  megszervezésével a fenntartói feladatok ellátását 
támogató  feladatkörében,  a  nevelési  és  oktatási  osztály 
vezetőjét bízza meg.  
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31.  
 
 

77/2/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

bonyhádi köznevelési intézményben bevezetendő az 

alapfokú művészetoktatás köznevelési feladatellátás 

támogatásáról 

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  -  utalva  az 
egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi  VIII.  törvény  8.  § 
(2)  bekezdésére  -  támogatja  a  Bonyhádi  Petőfi  Sándor 
Evangélikus  Gimnázium,  Általános  Iskola  és  Kollégium 
köznevelési  intézményben  a  2019/2020.  évi  tanévvel 
kezdődően  az  alapfokú  művészetoktatás  köznevelési 
feladatellátás  bevezetését.  Az  intézmény  neve  a  20/2012. 
(VIII.  31.)  Korm.  rendelet  123.  §  (4)  bekezdés  8)  pontja 
szerint módosul. A feladatellátás megváltozása az Nkt. 4. § 
11.  pontja  szerinti  átszervezésnek  minősül,  amelynek 
megszervezésével  a  fenntartói feladatok ellátását  támogató 
feladatkörében

,

  a  nevelési  és  oktatási  osztály  vezetőjét 

bízza meg.  
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31.  
 
 

78/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

Luther Otthon felsőoktatási intézmény 

intézményvezetője újraválasztásáról 

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  -  utalva  az 
egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 17/B. 
§-ra  -  Barthel-Rúzsa  Zsoltnak  a  Luther  Otthon  – 
Evangélikus Diákotthon (Budapest) felsőoktatási intézmény 
intézményvezetőjének 5 évre történő újraválasztási eljárását 
kiírja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. augusztus 15. 
 
 

79/1/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

csömöri köznevelési intézmény intézményvezetői 

megbízásáról 

background image

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  –  utalva  az 
egyház intézményeiről  szóló 2005. évi VIII. törvény 17. § 
(12)  bekezdésére  –  az  intézményvezetői  pályázat 
eredménytelennek  nyilvánítás  mellett  -  a  Csömöri 
Rózsakert Evangélikus Óvoda intézményvezető-helyettesét, 
Bíró  Zsuzsannát  -  az  SzMSz  szerinti  helyettesítési  rend 
alapján  –  2019.  augusztus  1-től  2020.  augusztus  15-ig 
intézményvezetőként megbízza. 
Ezzel  egyidejűleg  az  országos  presbitérium  az  egyház 
szervezetéről  és  igazgatásáról  szóló  2005.  évi  IV.  törvény 
128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  –  utalva  az  egyház 
intézményeiről  szóló  2005.  évi  VIII.  törvény  18.  §  (2) 
bekezdésére  –  Bíró  Zsuzsanna  díjazást  vezetői  megbízása 
idejére  besorolás  szerinti  bér  és  vezetői  pótlék  szerint 
állapítja meg. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. augusztus 15. 
 
 

79/2/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

Katicabogár köznevelési intézmény intézményvezetői 

megbízásáról 

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  –  utalva  az 
egyház intézményeiről  szóló 2005. évi VIII. törvény 17. § 
(12)  bekezdésére  –  az  intézményvezetői  pályázat 
eredménytelennek  nyilvánítás  mellett  -  „Katicabogár” 
Evangélikus  Óvoda  (Mezőberény)  intézményvezető-
helyettesét,  Szűcs-Wagner  Gabriellát  -  az  SzMSz  szerinti 
helyettesítési  rend  alapján  –  2019.  augusztus  1-től  2020. 
augusztus 15-ig intézményvezetőként megbízza. 
Ezzel  egyidejűleg  az  országos  presbitérium  az  egyház 
szervezetéről  és  igazgatásáról  szóló  2005.  évi  IV.  törvény 
128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  –  utalva  az  egyház 
intézményeiről  szóló  2005.  évi  VIII.  törvény  18.  §  (2) 
bekezdésére  –  Szűcs-Wagner  Gabriella  díjazást  vezetői 
megbízása  idejére  besorolás  szerinti  bér  és  vezetői  pótlék 
szerint állapítja meg. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. augusztus 15. 
 
 

80/1/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

szegedi köznevelési intézmény intézményvezetője 

megbízásáról 

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  –  utalva  az 
egyház intézményeiről  szóló 2005.  évi VIII. törvény 17. § 
(12)  bekezdésére  -  a  Szegedi  Evangélikus  Kollégium 
köznevelési  intézmény  intézményvezetőjeként  Bognár 
Máriát  2019.  szeptember  1-től  2020.  augusztus  15-ig 
megbízza. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. augusztus 15. 
 
 

81/1/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

„a tanév legjobb óvodapedagógusa” díj megítéléséről 

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  –  utalva  az 

átlagbéralapú  támogatás  és  a  működési  támogatás 
összesített egyenlegének rendezése során előállt korrekciós 
összeg, valamint a működési támogatás tartalékba helyezett 
részének  felhasználásáról  szóló  3/2017.  (V.  11.)  országos 
szabályrendelet  12.  §  (4)  bekezdésére  -  a  „tanév  legjobb 
óvodapedagógusa”  cím  nyertesének  Fejesné  Szarka  Ritát 
(Evangélikus  Egyházi  Óvoda,  Soltvadkert)  nyilvánítja  és 
bruttó 400.000,- Ft jutalomban részesíti. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31.  
 
 

81/2/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

„a tanév legjobb tanítója” díj megítéléséről 

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  –  utalva  az 
átlagbéralapú  támogatás  és  a  működési  támogatás 
összesített egyenlegének rendezése során előállt korrekciós 
összeg, valamint a működési támogatás tartalékba helyezett 
részének  felhasználásáról  szóló  3/2017.  (V.  11.)  országos 
szabályrendelet 12. § (4) bekezdésére - Lestyan Györgynét 
(Benka  Gyula  Evangélikus  Angol  Két  Tanítási  Nyelvű 
Általános  Iskola  és  Óvoda)  a  „tanév  legjobb  tanítója”  cím 
nyertesének  nyilvánítja  és  bruttó  400.000,-  Ft  jutalomban 
részesíti. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31.  
 
 

81/3/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

„a tanév legjobb tanára” díj megítéléséről 

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  –  utalva  az 
átlagbéralapú  támogatás  és  a  működési  támogatás 
összesített egyenlegének rendezése során előállt korrekciós 
összeg, valamint a működési támogatás tartalékba helyezett 
részének  felhasználásáról  szóló  3/2017.  (V.  11.)  országos 
szabályrendelet  12.  §  (4)  bekezdésére  -  Bércziné  Mayer 
Viktóriát  (Deák  Téri  Evangélikus  Gimnázium)  és  Homoki 
Gábort  (Aszódi  Evangélikus  Petőfi  Gimnázium,  Általános 
Iskola  és  Kollégium)  a  „tanév  legjobb  tanára”  cím 
nyertesének nyilvánítja és bruttó 400.000,- Ft/fő jutalomban 
részesíti. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31.  
 
 

82/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

munkáltatói intézkedésről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján – utalva a 18. § (2) bekezdésére - a Bonyhádi Petőfi 
Sándor  Evangélikus  Gimnázium,  Kollégium  és  Általános 
Iskola köznevelési intézmény intézményvezetőjét, Andorka 
Gábort  a  munkavállalói  tájékoztatási  kötelezettségeinek 
elmulasztásáért  az  Mt.  52.  §  (1)  bekezdés  c-d)  pontja 
alapján írásbeli figyelmeztetésben részesíti. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31.  
 
 

84/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

background image

nevelési-oktatási bizottság tagja megválasztásáról 

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény 139. §-a alapján – Kőszeghyné  Raczkó Zsuzsanna 
bizottsági 

tag 

lemondásának 

tudomásul 

vételével 

egyidejűleg  -  a  bizottság  tagjának  Gottschling  Gábort 
megválasztja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. június 15. 
 
 

85/1/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

aszódi köznevelési intézmény igazgatótanácsa tagjairól 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  10.  §  (2)  bekezdésére  –  az  Aszódi 
Evangélikus  Petőfi  Gimnázium,  Általános  Iskola  és 
Kollégium  köznevelési  intézmény  igazgatótanácsába  az 
alábbi  személyek  megválasztását  tudomásul  veszi  és  ezzel 
egyidejűleg az igazgatótanács elnökét megválasztja: 
intézményvezető:  

Veizer Valéria  

gazdasági vezető: 

Marschekné Torda Amália 

intézményi lelkész: 

Novotny Dániel 

egyházközségi küldött: 

Lőrincz Csaba 

egyházmegyei küldött: 

Mekis Ádám 

egyházkerületi küldött: 

Benczúr László (elnök) 

fenntartói küldött: 

Vígh Roland 

szomszédos 
egyházmegyei küldött: 

Szabó András 

intézményi küldött: 

Bárdossy Tímea 
Molnárné Jurinka Tünde 

szülői szervezet küldötte: 

Sághy András 

DÖK küldött: 

Szó Ildikó 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

85/2/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Deák téri köznevelési intézmény igazgatótanácsa 

elnökéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  10.  §  (2)  bekezdésére  –  a  Deák  Téri 
Evangélikus  Gimnázium  igazgatótanácsa  elnökének 
Grendorf  Péternek  az  elnöki  tisztségről  való  lemondását 
tudomásul  veszi.  Ezzel  egyidejűleg  az  igazgatótanács 
elnökének Sólyom Jenőt megválasztja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

85/3/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

kőszegi köznevelési intézmény igazgatótanácsa 

összetételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII. törvény 10. § (2) bekezdésére – 61/13/2019. (III. 21.) 
országos  presbitériumi  határozat  módosításával  a  Kőszegi 
Evangélikus 

Szakgimnázium, 

Szakközépiskola 

és 

Kollégium 

köznevelési 

intézmény 

igazgatótanács 

összetételét  egy  további  fenntartói  küldöttel  bővíti.  Az  új 
fenntartói küldöttnek Baranyay Csabát megválasztja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

85/4/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Kerekerdő köznevelési intézmény igazgatótanácsa 

elnökéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  10.  §  (2)  bekezdésére  –  a  Kerekerdő 
Evangélikus  Óvoda  (Lajoskomárom)  igazgatótanácsa 
elnökének  Bencze  Andrásnak  az  elnöki  tisztségről  való 
lemondását  tudomásul  veszi,  és  egyidejűleg  az 
igazgatótanács  elnökének  Decmann  Tibort  megválasztja. 
Az  országos  presbitérium  a  köznevelési  intézmény 
fenntartói  küldöttének  –  Bencze  András  lemondásának 
tudomásulvétele mellett -Szemerei Jánost megválasztja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

85/5/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

nyíregyházi gimnázium köznevelési intézmény 

igazgatótanácsa tagjairól 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  10.  §  (2)  bekezdésére  –  a  Nyíregyházi 
Evangélikus  Kossuth  Lajos  Gimnázium  köznevelési 
intézmény  igazgatótanácsába  az  alábbi  személyek 
megválasztását  tudomásul  veszi  és  ezzel  egyidejűleg  az 
igazgatótanács elnökét megválasztja: 
intézményvezető:  

Babicz Gyöngyi Ilona 

gazdasági vezető: 

Szalai Attila 

intézményi lelkész: 

Bozorády Ildikó 

egyházközségi küldött: 

Kocsisné Sárossy Emőke 

egyházmegyei küldött: 

Zsarnai Krisztián 

egyházkerületi küldött: 

Vígh Roland 

fenntartói küldött: 

Molnár Erzsébet (elnök) 
Pampuch Zoltán  

intézmény küldött: 

Kézsmárki Ágnes 

szülői szervezet küldötte: 

Dr. Bakk Judit 

DÖK küldött: 

Tamás Melinda 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

85/6/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

nyíregyházi kollégium köznevelési intézmény 

igazgatótanácsa tagjairól 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  10.  §  (2)  bekezdésére  –  a  Luther  Márton 
Evangélikus 

Kollégium 

(Nyíregyháza) 

köznevelési 

intézmény  igazgatótanácsába  az  alábbi  személyek 
megválasztását  tudomásul  veszi  és  ezzel  egyidejűleg  az 
igazgatótanács elnökét megválasztja: 

background image

intézményvezető:  

Pampuch Zoltán 

gazdasági vezető: 

Tóth-Kocsis Henrietta 

intézményi lelkész: 

Kovács László Attila 

egyházközségi küldött: 

Veczán László 

egyházmegyei küldött: 

Martinovszky István 

fenntartói küldött: 

Kocsisné Sárossy Emőke 
Laborczi Géza (elnök) 

intézmény küldött: 

Cserepánya Ella 

szülői szervezet küldötte: 

Fazekasné Pócsik Bernadet 

DÖK küldött: 

Borosné Vaskó Katalin 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

85/7/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Rózsák tere köznevelési intézmény igazgatótanácsa 

elnökéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  10.  §  (2)  bekezdésére  –  az  Evangélikus 
Középiskolai  Kollégium  (Budapest)  igazgatótanácsa 
elnökének  László  Virgilnek  az  elnöki  tisztségről  való 
lemondását  tudomásul  veszi.  Ezzel  egyidejűleg  az 
igazgatótanács elnökének Mekis Ádámot megválasztja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

86/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Kisdeák köznevelési intézmény igazgatótanácsa 

országos küldöttéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  10.  §  (2)  bekezdésére  –  a  Kisdeák 
Evangélikus  Óvoda  igazgatótanácsa  országos  küldöttének 
Urbán  Ágnesnek  az  igazgatótanácsi  tagi  tisztségről  való 
lemondását  tudomásul  veszi.  Ezzel  egyidejűleg  az 
igazgatótanács  országos  küldöttének  Jeszenszky  Rékát 
megválasztja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

87/1/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

nyíregyházi szakkollégium felsőoktatási intézmény 

igazgatótanácsa tagjairól 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII. törvény 10. § (2) bekezdésére – az Evangélikus Roma 
Szakkollégium  (Nyíregyháza)  felsőoktatási  intézmény 
igazgatótanácsába  az  alábbi  személyek  megválasztását 
tudomásul  veszi  és  ezzel  egyidejűleg  az  igazgatótanács 
elnökét megválasztja: 
intézményvezető:  

Molnár Erzsébet 

intézményi lelkész: 

Kovács László Attila 

egyházközségi küldött: 

Bácskainé Pristyák Erika 

egyházmegyei küldött: 

Jenei Terz 

fenntartói küldött: 

Kovács László Attila 
Laborczi Géza (elnök) 

HÖK küldött: 

Varga Ákos 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

87/2/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

pécsi szakkollégium felsőoktatási intézmény 

igazgatótanácsa tagjairól 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII. törvény 10. § (2) bekezdésére – az Evangélikus Roma 
Szakkollégium 

(Pécs) 

felsőoktatási 

intézmény 

igazgatótanácsába  az  alábbi  személyek  megválasztását 
tudomásul  veszi  és  ezzel  egyidejűleg  az  igazgatótanács 
elnökét megválasztja: 
intézményvezető:  

Békési Andrea 

intézményi lelkész: 

Ócsai Zoltán 

egyházközségi küldött: 

Árvay Orsolya 

egyházmegyei küldött: 

Andorka Gábor 

fenntartói küldött: 

Szabó Szilárd (elnök) 
Orsós Anna 

HÖK küldött: 

Kőszegi Krisztián 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

87/3/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Luther Otthon felsőoktatási intézmény igazgatótanácsa 

tagjairól 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  10.  §  (2)  bekezdésére  –  a  Luther  Otthon-
Evangélikus  Szakkollégium  (Budapest)  felsőoktatási 
intézmény  igazgatótanácsába  az  alábbi  személyek 
megválasztását  tudomásul  veszi  és  ezzel  egyidejűleg  az 
igazgatótanács elnökét megválasztja: 
intézményvezető:  

Barthel-Rúzsa Zsolt 

intézményi lelkész: 

Grendorf Péter 

egyházközségi küldött: 

György Zsuzsanna 

egyházmegyei küldött: 

Szabó B. András 

fenntartói küldött: 

Szabó Lajos (elnök) 
Font Sándor 
Mészáros Tamás 
Laczi Roland 

HÖK küldött: 

Tóth Dániel 

alapítványi küldött 

Szabó György 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

88/1/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

békéscsabai diakóniai intézmény intézményvezetőjének 

megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  16.  §-ra  –  az  Békéscsabai  Evangélikus 
Szeretetszolgálat  diakónia  intézmény  intézményvezetői 
feladatainak  ellátására  megválasztja  Kutyej  Pált  -  heti  40 
órás  -  2019.  július  1.  napjától  2024.  június  30.  napjáig 

background image

terjedő  időtartamra.  Ezzel  egyidejűleg  megbízza  az 
országos  iroda  igazgatóját  a  szolgálati  szerződés 
aláírásával. 
Felelős: Krámer György  
Határidő: 2019. június 30. 
 
 

89/1/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

diakóniai intézmények beolvadásáról 

A  Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitéri-
uma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról  szóló  2005. 
évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  a 
Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat  (Kistarcsa), a 
Siló  Evangélikus  Szeretetszolgálat  (Piliscsaba)  és  a  Fébé 
Evangélikus  Szeretetszolgálat  (Piliscsaba)  diakóniai  intéz-
ményeket a Sarepta Budai Evangélikus Idősek és Fogyaté-
kos  Személyek  Szeretetotthon  (Budapest)  diakóniai  intéz-
ménybe való beolvadással - új elnevezéssel: Sztehlo Gábor 
Evangélikus  Szeretetszolgálat  elnevezés  megállapítással  és 
új telephely: 1029 Budapest, Báthory utca 8. megjelöléssel 
- 2018. december 31. fordulónappal elkészített vagyonleltár 
és vagyonmérleg tervezet, valamint a beolvadásra vonatko-
zó  szerződéstervezetben  foglaltaknak  megfelelően  2019. 
június  1-jével  megszűnteti.  A  Ptk.  3:44.  §  (1)  bekezdése 
alapján az általános jogutódja a beolvadó intézményeknek a 
Sarepta  Budai  Evangélikus  Idősek  és  Fogyatékos  Szemé-
lyek  Szeretetotthon  (új  elnevezéssel:  Sztehlo  Gábor  Evan-
gélikus Szeretetszolgálat). 
Az intézménybe – a jelenlegi intézményvezető munkájának 
segítésére  –  2019.  június  1.  napjától  fenntartói  biztosként, 
Buda Annamáriát kiküldi. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. június 30. 
 
 

91/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Sarepta diakóniai intézmény intézményvezetője 

választásának módjáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  17/B.  §-ra  -  a  Sarepta  Budai  Evangélikus 
Szeretetotthon  Idősek  és  Fogyatékos  Személyek  Otthon 
(Budapest) 

diakóniai 

intézmény 

meghívásos 

intézményvezetői  pályázatát  kiírja.  Meghívott  személy: 
Buda Annamária. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. május 31. 

 

 

92/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Sztehlo diakóniai intézmény intézményi lelkészének 

megbízásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  30.  §-ra  -  a  Sztehlo  Gábor  Evangélikus 
Szeretetszolgálat (Kistarcsa) dunakeszi telephelye diakóniai 
intézmény  intézményi  lelkésznek,  Chikán  Katalint  2019. 
május 11. napjától határozatlan – heti 20 órás - időtartamra 
megbízza. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 16. 

 
 

93/2/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

munkáltatói intézkedésről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján – utalva a 18. § (2) bekezdésére – az Abaffy Gyula 
Evangélikus  Szeretetszolgálat  (Arnót)  diakónia  intézmény 
intézményvezetőjével  szemben,  Buday  Barnabást  a 
munkavállalói 

tájékoztatási 

kötelezettségeinek 

elmulasztásáért  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  19.  §  (1)  bekezdés  a),  c-d)  pontja  alapján 
írásbeli figyelmeztetésben részesíti. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 31.  
 
 

94/1/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

aszódi köznevelési intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  az  Aszódi  Evangélikus  Petőfi  Gimnázium, 
Általános  Iskola  és  Kollégium  (Aszód)  köznevelési 
intézmény  2018.  évi  beszámolóját  917.406  eFt  mérleg 
főösszeggel és 142.592 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

94/2/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Szeberényi köznevelési intézmény 2018. évi 

beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Szeberényi  Gusztáv  Adolf  Evangélikus 
Gimnázium,  Szakgimnázium,  Általános  Iskola,  Óvoda, 
Alapfokú  Művészeti  Iskola  és  Kollégium  (Békéscsaba) 
köznevelési  intézmény  2018.  évi  beszámolóját  1.707.461 
eFt mérleg főösszeggel és 122.411 eFt pozitív eredménnyel 
elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

94/3/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

bonyhádiköznevelési intézmény 2018. évi 

beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium 
és  Kollégium  (Bonyhád)  köznevelési  intézmény  2018.  évi 
beszámolóját 1.100.651 eFt mérleg főösszeggel és 111.575 
eFt pozitív eredménnyel elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

94/4/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Fasori köznevelési intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 

background image

szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Budapest-Fasori  Evangélikus  Gimnázium 
köznevelési intézmény 2018. évi beszámolóját 780.684 eFt 
mérleg  főösszeggel  és  66.831  eFt  pozitív  eredménnyel 
elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

94/5/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Deák Téri köznevelési intézmény 2018. évi 

beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Deák  Téri  Evangélikus  Gimnázium  (Budapest) 
köznevelési intézmény 2018. évi beszámolóját 230.438 eFt 
mérleg  főösszeggel  és  40.052  eFt  pozitív  eredménnyel 
elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

94/6/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Rózsák tere köznevelési intézmény 2018. évi 

beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján az Evangélikus Középiskolai Kollégium (Budapest) 
köznevelési intézmény 2018. évi beszámolóját 281.894 eFt 
mérleg  főösszeggel  és  21.500  eFt  negatív  eredménnyel 
elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

94/7/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Podmaniczky köznevelési intézmény 2018. évi 

beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Podmaniczky  János  Evangélikus  Óvoda  és 
Általános  Iskola  (Budapest)  köznevelési  intézmény  2018. 
évi beszámolóját 313.520 eFt mérleg főösszeggel és 47.084 
eFt pozitív eredménnyel elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

94/8/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Sztehlo köznevelési intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Sztehlo  Gábor  Evangélikus  Óvoda,  Általános 
Iskola  és  Gimnázium  (Budapest)  köznevelési  intézmény 
2018.  évi  beszámolóját  468.048  eFt  mérleg  főösszeggel  és 
67.187 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

94/9/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

csömöri köznevelési intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Csömöri  Rózsakert  Evangélikus  Óvoda 
köznevelési  intézmény  2018.  évi  beszámolóját  23.871  eFt 
mérleg  főösszeggel  és  4.043  eFt  pozitív  eredménnyel 
elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

94/10/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

kiskőrösi köznevelési intézmény 2018. évi 

beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Kiskőrösi  Petőfi  Sándor  Evangélikus  Óvoda, 
Általános 

Iskola, 

Gimnázium 

és 

Szakgimnázium 

köznevelési intézmény 2018. évi beszámolóját 963.807 eFt 
mérleg  főösszeggel  és  185.674  eFt  pozitív  eredménnyel 
elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

94/11/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

kőszegi köznevelési intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján 

az 

Kőszegi 

Evangélikus 

Szakgimnázium, 

Szakközépiskola  és  Kollégium  köznevelési  intézmény 
2018.  évi  beszámolóját  1.296.404  eFt  mérleg  főösszeggel 
és 33.457 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

94/12/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Kerekerdő köznevelési intézmény 2018. évi 

beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Kerekerdő  Evangélikus  Óvoda  (Lajoskomárom) 
köznevelési  intézmény  2018.  évi  beszámolóját  63.674  eFt 
mérleg  főösszeggel  és  20.636  eFt  pozitív  eredménnyel 
elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

94/13/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Katicabogár köznevelési intézmény 2018. évi 

beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  „Katicabogár”  Evangélikus  Német  Nemzetiségi 
Óvoda  (Mezőberény)  köznevelési  intézmény  2018.  évi 
beszámolóját 38.667 eFt mérleg főösszeggel és 15.045 eFt 
pozitív eredménnyel elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 

background image

Határidő: 2019. május 31. 
 
 

94/14/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

mezőberényi köznevelési intézmény 2018. évi 

beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Mezőberényi  Petőfi  Sándor  Evangélikus 
Általános  Iskola,  Gimnázium  és  Kollégium  köznevelési 
intézmény  2018.  évi  beszámolóját  655.074  eFt  mérleg 
főösszeggel és 107.952 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

94/15/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

miskolci köznevelési intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  az  Kossuth  Lajos  Evangélikus  Óvoda,  Általános 
Iskola, 

Gimnázium  és  Pedagógiai  Szakgimnázium 

(Miskolc)  köznevelési  intézmény  2018.  évi  beszámolóját 
749.073  eFt  mérleg  főösszeggel  és  123.411  eFt  pozitív 
eredménnyel elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

94/16/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

nyíregyházi köznevelési intézmény 2018. évi 

beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Nyíregyházi  Evangélikus  Kossuth  Lajos 
Gimnázium  köznevelési intézmény 2018. évi beszámolóját 
782.728  eFt  mérleg  főösszeggel  és  63.122  eFt  pozitív 
eredménnyel elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

94/17/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Luther Kollégium köznevelési intézmény 2018. évi 

beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján 

Luther 

Márton  Evangélikus  Kollégium 

(Nyíregyháza) 

köznevelési 

intézmény 

2018. 

évi 

beszámolóját 318.671 eFt mérleg főösszeggel és 6.179 eFt 
pozitív eredménnyel elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

94/18/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

soltvadkerti köznevelési intézmény 2018. évi 

beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 

alapján  a  Kossuth  Lajos  Evangélikus  Általános  Iskola  és 
Alapfokú  Művészeti  Iskola  (Soltvadkert)  köznevelési 
intézmény  2018.  évi  beszámolóját  403.322  eFt  mérleg 
főösszeggel és 49.776 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

94/19/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Líceum köznevelési intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Berzsenyi  Dániel  Evangélikus  (Líceum) 
Gimnázium  és  Kollégium  (Sopron)  köznevelési  intézmény 
2018.  évi  beszámolóját  1.213.700  eFt  mérleg  főösszeggel 
és 100.171 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

94/20/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Eötvös köznevelési intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  az  Eötvös  József  Evangélikus  Gimnázium  és 
Egészségügyi  Szakgimnázium  (Sopron)  köznevelési 
intézmény  2018.  évi  beszámolóját  363.310  eFt  mérleg 
főösszeggel és 19.080 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

94/21/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Benka köznevelési intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Benka  Gyula  Evangélikus  Angol  Két  Tanítási 
Nyelvű  Általános  Iskola  és  Óvoda  (Szarvas)  köznevelési 
intézmény  2018.  évi  beszámolóját  304.570  eFt  mérleg 
főösszeggel és 72.758 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

94/22/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Vajda köznevelési intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Vajda  Péter  Evangélikus  Gimnázium  (Szarvas) 
köznevelési intézmény 2018. évi beszámolóját 124.497 eFt 
mérleg főösszeggel és 48.165 eFt eredménnyel elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

94/23/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Epszti köznevelési intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  az  Evangélikus  Pedagógiai-szakmai  Szolgáltató  és 

background image

Továbbképző  Intézet  (Budapest)  köznevelési  intézmény 
2018.  évi  beszámolóját  87.927  eFt  mérleg  főösszeggel  és 
34.085 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

95/1/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

aszódi köznevelési intézmény 2019. évi költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  az  Aszódi  Evangélikus  Petőfi  Gimnázium, 
Általános Iskola és Kollégium köznevelési intézmény 2019. 
évi  költségvetését  710.591  eFt  bevételi  és  672.176  eFt 
kiadási  összeggel,  28.900  eFt  felhalmozási  kiadással 
elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

95/2/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Szeberényi köznevelési intézmény 2019. évi 

költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján 

Szeberényi  Gusztáv  Adolf  Evangélikus 

Gimnázium,  Szakgimnázium,  Általános  Iskola,  Óvoda, 
Alapfokú  Művészeti  Iskola  és  Kollégium  (Békéscsaba) 
köznevelési intézmény 2019. évi költségvetését 884.263 eFt 
bevételi  és  871.324  eFt  kiadási  összeggel,  29.375  eFt 
felhalmozási kiadással elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

95/3/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

bonyhádi köznevelési intézmény 2019. évi 

költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium 
és  Kollégium  köznevelési  intézmény  2019.  évi 
költségvetését  1.281.588  eFt  bevételi  és  1.245.128  eFt 
kiadási  összeggel,  78.000  eFt  felhalmozási  kiadással 
elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

95/4/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Fasori köznevelési intézmény 2019. évi költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Budapest-Fasori  Evangélikus  Gimnázium 
köznevelési intézmény 2019. évi költségvetését 437.503 eFt 
bevételi  és  424.502  eFt  kiadási  összeggel,  15.000  eFt 
felhalmozási kiadással elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

95/5/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Deák Téri köznevelési intézmény 2019. évi 

költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Deák  Téri  Evangélikus  Gimnázium  (Budapest) 
köznevelési intézmény 2019. évi költségvetését 323.903 eFt 
bevételi  és  321.894  eFt  kiadási  összeggel,  55.921  eFt 
felhalmozási kiadással elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

95/6/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Rózsák tere köznevelési intézmény 2019. évi 

költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján az Evangélikus Középiskolai Kollégium (Budapest) 
köznevelési intézmény 2019. évi költségvetését 170.946 eFt 
bevételi  és  170.097  eFt  kiadási  összeggel,  0  eFt 
felhalmozási kiadással elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

95/7/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Podmaniczky köznevelési intézmény 2019. évi 

költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Podmaniczky  János  Evangélikus  Óvoda  és 
Általános  Iskola  (Budapest)  köznevelési  intézmény  2019. 
évi  költségvetését  395.550  eFt  bevételi  és  395.440  eFt 
kiadási  összeggel,  45.086  eFt  felhalmozási  kiadással 
elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

95/8/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Sztehlo köznevelési intézmény 2019. évi költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Sztehlo  Gábor  Evangélikus  Óvoda,  Általános 
Iskola  és  Gimnázium  (Budapest)  köznevelési  intézmény 
2019.  évi  költségvetését  611.633  eFt  bevételi  és  606.728 
eFt  kiadási  összeggel,  35.000  eFt  felhalmozási  kiadással 
elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

95/9/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

csömöri köznevelési intézmény 2019. évi 

költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Csömöri  Rózsakert  Evangélikus  Óvoda 
köznevelési intézmény 2019. évi költségvetését 110.179 eFt 

background image

bevételi  és  110.479  eFt  kiadási  összeggel,  500  eFt 
felhalmozási kiadással elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

95/10/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

kiskőrösi köznevelési intézmény 2019. évi 

költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Kiskőrösi  Petőfi  Sándor  Evangélikus  Óvoda, 
Általános 

Iskola, 

Gimnázium 

és 

Szakgimnázium 

köznevelési intézmény 2019. évi költségvetését 921.279 eFt 
bevételi  és  864.477  eFt  kiadási  összeggel,  38.182  eFt 
felhalmozási kiadással elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

95/11/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Kerekerdő köznevelési intézmény 2019. évi 

költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Kerekerdő  Evangélikus  Óvoda  (Lajoskomárom) 
köznevelési intézmény 2019. évi költségvetését  73.075 eFt 
bevételi  és  57.330  eFt  kiadási  összeggel,  5.465  eFt 
felhalmozási kiadással elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

95/12/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Katicabogár köznevelési intézmény 2019. évi 

költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Katicabogár  Evangélikus  Német  Nemzetiségi 
Óvoda  (Mezőberény)  köznevelési  intézmény  2019.  évi 
költségvetését  81.815  eFt  bevételi  és  86.326  eFt  kiadási 
összeggel, 0 eFt felhalmozási kiadással elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

95/13/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

mezőberényi köznevelési intézmény 2019. évi 

költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Mezőberényi  Petőfi  Sándor  Evangélikus 
Általános  Iskola,  Gimnázium  és  Kollégium  köznevelési 
intézmény 2019. évi költségvetését 831.703 eFt bevételi és 
800.334  eFt  kiadási  összeggel,  81.700  eFt  felhalmozási 
kiadással elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

95/14/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

miskolci köznevelési intézmény 2019. évi 

költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  az  Kossuth  Lajos  Evangélikus  Óvoda,  Általános 
Iskola, 

Gimnázium  és  Pedagógiai  Szakgimnázium 

(Miskolc)  köznevelési  intézmény  2019.  évi  költségvetését 
775.722  eFt  bevételi  és  766.637  eFt  kiadási  összeggel, 
135.000 eFt felhalmozási kiadással elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

95/15/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

nyíregyházi köznevelési intézmény 2019. évi 

költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Nyíregyházi  Evangélikus  Kossuth  Lajos 
Gimnázium köznevelési intézmény 2019. évi költségvetését 
425.095  eFt  bevételi  és  422.449  eFt  kiadási  összeggel, 
14.000 eFt felhalmozási kiadással elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

95/16/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Luther Kollégium köznevelési intézmény 2019. évi 

költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Luther  Márton  Evangélikus  Kollégium 
(Nyíregyháza) 

köznevelési 

intézmény 

2019. 

évi 

költségvetését  175.599  eFt bevételi  és  175.314  eFt kiadási 
összeggel, 0 eFt felhalmozási kiadással elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

95/17/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

soltvadkerti köznevelési intézmény 2019. évi 

költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  Kossuth  Lajos  Evangélikus  Általános  Iskola  és 
Alapfokú  Művészeti  Iskola  (Soltvadkert)  köznevelési 
intézmény 2019. évi költségvetését 546.352 eFt bevételi és 
561.022  eFt  kiadási  összeggel,  43.500  eFt  felhalmozási 
kiadással elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

95/18/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Líceum köznevelési intézmény 2019. évi költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Berzsenyi  Dániel  Evangélikus  (Líceum) 
Gimnázium és  Kollégium (Sopron) köznevelési intézmény 
2019.  évi  költségvetését  608.057  eFt  bevételi  és  577.666 

background image

eFt  kiadási  összeggel,  30.383  eFt  felhalmozási  kiadással 
elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

95/19/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Eötvös köznevelési intézmény 2019. évi költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  az  Eötvös  József  Evangélikus  Gimnázium  és 
Egészségügyi  Szakgimnázium  (Sopron)  köznevelési 
intézmény 2019. évi költségvetését 267.203 eFt bevételi és 
279.587  eFt  kiadási  összeggel,  39.500  eFt  felhalmozási 
kiadással elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

95/20/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Benka köznevelési intézmény 2019. évi költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Benka  Gyula  Evangélikus  Angol  Két  Tanítási 
Nyelvű  Általános  Iskola  és  Óvoda  (Szarvas)  köznevelési 
intézmény 2019. évi költségvetését 497 417 eFt bevételi és 
497 417 eFt kiadási összeggel, 0 eFt felhalmozási kiadással 
elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

95/21/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Vajda köznevelési intézmény 2019. évi költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Vajda  Péter  Evangélikus  Gimnázium  (Szarvas) 
köznevelési intézmény 2019. évi költségvetését 270.515 eFt 
bevételi  és  252.689  eFt  kiadási  összeggel,  4.700  eFt 
felhalmozási kiadással elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

95/22/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Epszti köznevelési intézmény 2019. évi költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  az  Evangélikus  Pedagógiai-szakmai  Szolgáltató  és 
Továbbképző  Intézet  (Budapest)  köznevelési  intézmény 
2019.  évi  költségvetését  180.160  eFt  bevételi  és  177.107 
eFt  kiadási  összeggel,  4.000  eFt  felhalmozási  kiadással 
elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

96/1/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

felsőoktatási intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 

szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  az  Evangélikus  Hittudományi  Egyetem  (Budapest) 
felsőoktatási intézmény 2018. évi beszámolóját 536.614 eFt 
mérleg  főösszeggel  és  31.305  eFt  pozitív  eredménnyel 
elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

96/2/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

felsőoktatási intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Luther  Otthon  Szakkollégium  (Budapest) 
felsőoktatási  intézmény  2018.  évi  beszámolóját  27.281eFt 
mérleg  főösszeggel  és  1.116  eFt  pozitív  eredménnyel 
elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

96/3/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

felsőoktatási intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján 

az 

Evangélikus 

Roma 

Szakkollégium 

(Nyíregyháza) 

felsőoktatási 

intézmény 

2018. 

évi 

beszámolóját  33.564  eFt  mérleg  főösszeggel  és  621  eFt 
pozitív eredménnyel elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

97/1/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

felsőoktatási intézmény 2019. évi költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  az  Evangélikus  Hittudományi  Egyetem  (Budapest) 
felsőoktatási  intézmény  2019.  évi  költségvetését  411.620 
eFt  bevételi  és  408.230  eFt  kiadási  összeggel,  12.700  eFt 
felhalmozási kiadással elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

97/2/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

felsőoktatási intézmény 2019. évi költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Luther  Otthon  Szakkollégium  (Budapest) 
felsőoktatási intézmény 2019. évi költségvetését 40.108 eFt 
bevételi  és  40.034  eFt  kiadási  összeggel,  320  eFt 
felhalmozási kiadással elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

97/3/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

felsőoktatási intézmény 2019. évi költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 

background image

szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján 

az 

Evangélikus 

Roma 

Szakkollégium 

(Nyíregyháza) 

felsőoktatási 

intézmény 

2019. 

évi 

költségvetését  51.534  eFt  bevételi  és  50.574  eFt  kiadási 
összeggel, 560 eFt felhalmozási kiadással elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

98/1/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

Abaffy diakóniai intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  az  Abaffy  Gyula  Evangélikus  Szeretetszolgálat 
(Arnót) diakóniai intézmény 2018. évi beszámolóját 94.424 
eFt  mérlegfőösszeggel  és  3.039  eFt  pozitív  eredménnyel, 
valamint az éves szakmai beszámolóval elfogadja. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

98/2/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Agape diakóniai intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján 

az 

Agape 

Evangélikus 

Szeretetszolgálat 

(Lajoskomárom) 

diakóniai 

intézmény 

2018. 

évi 

beszámolóját  137.378  eFt  mérlegfőösszeggel  és  2.561  eFt 
pozitív  eredménnyel,  valamint  az  éves  szakmai 
beszámolóval elfogadja. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

98/3/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

Baldauf diakóniai intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Baldauf  Gusztáv  Evangélikus  Szeretetotthon 
(Pogány)  diakóniai  intézmény  2018.  évi  beszámolóját 
46.342  eFt  mérlegfőösszeggel  és  7.473  eFt  pozitív 
eredménnyel,  valamint  az  éves  szakmai  beszámolóval 
elfogadja. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

98/4/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

békéscsabai diakóniai intézmény 2018. évi 

beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Békéscsabai  Evangélikus  Szeretetszolgálat 
diakóniai  intézmény  2018.  évi  beszámolóját  461.793  eFt 
mérlegfőösszeggel  és  8.089  eFt  pozitív  eredménnyel, 
valamint az éves szakmai beszámolóval elfogadja. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

98/5/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Bolla diakóniai intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Bolla  Árpád  Evangélikus  Szeretetotthon 
(Budapest)  diakóniai  intézmény  2018.  évi  beszámolóját 
253.651  eFt  mérlegfőösszeggel  és  9.755  eFt  pozitív 
eredménnyel,  valamint  az  éves  szakmai  beszámolóval 
elfogadja. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

98/6/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Élim diakóniai intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  az  Élim  Evangélikus  Szeretetotthon  (Nyíregyháza) 
diakóniai  intézmény  2018.  évi  beszámolóját  300.529  eFt 
mérlegfőösszeggel  és  -14.033  eFt  negatív  eredménnyel, 
valamint az éves szakmai beszámolóval elfogadja. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

98/7/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

Emmaus diakóniai intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján 

az 

Emmaus 

Evangélikus 

Szeretetotthon 

(Nyíregyháza) diakóniai intézmény 2018. évi beszámolóját 
803.786  eFt  mérlegfőösszeggel  és  -9.089  eFt  negatív 
eredménnyel,  valamint  az  éves  szakmai  beszámolóval 
elfogadja. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

98/8/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Evangélikus Diakónia 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  az  Evangélikus  Diakónia  (Budapest)  diakóniai 
intézmény 

2018. 

évi 

beszámolóját 

9.473 

eFt 

mérlegfőösszeggel  és  561  eFt  pozitív  eredménnyel, 
valamint az éves szakmai beszámolóval elfogadja. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

98/9/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

kaposszekcsői diakóniai intézmény 2018. évi 

beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  az  Evangélikus  Diakóniai  Otthon  (Kaposszekcső) 
diakóniai  intézmény  2018.  évi  beszámolóját  127.942  eFt 
mérlegfőösszeggel  és  1.625  eFt  pozitív  eredménnyel, 
valamint az éves szakmai beszámolóval elfogadja. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 31. 

background image

 
 

98/10/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Fébé diakóniai intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Fébé  Evangélikus  Szeretetszolgálat  (Piliscsaba) 
diakóniai  intézmény  2018.  évi  beszámolóját  38.645  eFt 
mérlegfőösszeggel  és  -26.093  eFt  negatív  eredménnyel, 
valamint  az  éves  szakmai  beszámolóval  elfogadja  azzal, 
hogy a gazdálkodását és adminisztrációját át kell alakítani, 
hogy  a  tényleges  tevékenység  tükröződjék  a  főkönyvében 
elkülöníthető 

módon, 

ami 

alapján 

ténylegesen 

megállapítható,  hogy  mely  tevékenysége  eredményes  és 
mely  termel  veszteséget.  A  további  felülvizsgálat  során 
felmerült  tételek  miatt  új  beszámoló  készítése  válhat 
szükségessé. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

98/11/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

Hegyhát diakóniai intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  alapján  a  Hegyhát  Evangélikus  Szeretetszolgálat 
(Gyönk)  diakóniai  intézmény  2018.  évi  beszámolóját 
70.719  eFt  mérlegfőösszeggel  és  3.927  eFt  pozitív 
eredménnyel,  valamint  az  éves  szakmai  beszámolóval 
elfogadja. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

98/12/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Kapernaum diakóniai intézmény 2018. évi 

beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján a Kapernaum Szeretetotthon (Gyenesdiás) diakóniai 
intézmény  2018.  évi  beszámolóját  432.221  eFt 
mérlegfőösszeggel  és  9.046  eFt  pozitív  eredménnyel, 
valamint az éves szakmai beszámolóval elfogadja. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

98/13/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

kondorosi diakóniai intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Kondorosi  Evangélikus  Nyugdíjasház  diakóniai 
intézmény 

2018. 

évi 

beszámolóját 

96.515 

eFt 

mérlegfőösszeggel  és  -9.420  eFt  negatív  eredménnyel, 
valamint az éves szakmai beszámolóval elfogadja. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

98/14/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

kőszegi diakóniai intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Kőszegi  Evangélikus  Szeretetotthon  diakóniai 
intézmény 

2018. 

évi 

beszámolóját 

59.170 

eFt 

mérlegfőösszeggel  és  -2.170  eFt  negatív  eredménnyel, 
valamint az éves szakmai beszámolóval elfogadja. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

98/15/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Lakos diakóniai intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Lakos  Ádám  Evangélikus  Szeretetszolgálat 
(Boba)  diakóniai  intézmény  2018.  évi  beszámolóját 
100.213  eFt  mérlegfőösszeggel  és  46.593  eFt  pozitív 
eredménnyel,  valamint  az  éves  szakmai  beszámolóval 
elfogadja. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

98/16/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

nádasdi diakóniai intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Nádasdi  Evangélikus  Diakóniai  Központ 
diakóniai  intézmény  2018.  évi  beszámolóját  34.373  eFt 
mérlegfőösszeggel  és  -4.143  eFt  negatív  eredménnyel, 
valamint az éves szakmai beszámolóval elfogadja. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

98/17/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

Oltalom diakóniai intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  az  Oltalom  Szeretetszolgálat  (Nyíregyháza) 
diakóniai  intézmény  2018.  évi  beszámolóját  772.942  eFt 
mérlegfőösszeggel  és  20.384  eFt  pozitív  eredménnyel, 
valamint az éves szakmai beszámolóval elfogadja. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

98/18/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

Ótemplomi diakóniai intézmény 2018. évi 

beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján az Ótemplomi Szeretetszolgálat (Szarvas) diakóniai 
intézmény  2018.  évi  beszámolóját  351.390  eFt 
mérlegfőösszeggel  és  63.826  eFt  pozitív  eredménnyel, 
valamint az éves szakmai beszámolóval elfogadja. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

background image

98/19/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

pilisi diakóniai intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Pilisi  Evangélikus  Szeretetszolgálat  diakóniai 
intézmény 

2018. 

évi 

beszámolóját 

33.590 

eFt 

mérlegfőösszeggel  és  3.359  eFt  pozitív  eredménnyel, 
valamint az éves szakmai beszámolóval elfogadja. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

98/20/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Sarepta diakóniai intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján a Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon Idősek 
és  Fogyatékos  Személyek  Otthona  diakóniai  intézmény 
2018. évi beszámolóját 1.847.339 eFt mérlegfőösszeggel és 
18.749  eFt  pozitív  eredménnyel,  valamint  az  éves  szakmai 
beszámolóval elfogadja. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

98/21/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Siló diakóniai intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Siló  Evangélikus  Szeretetszolgálat  (Piliscsaba) 
diakóniai  intézmény  2018.  évi  beszámolóját  26.147  eFt 
mérlegfőösszeggel  és  445  eFt  pozitív  eredménnyel, 
valamint  az  éves  szakmai  beszámolóval  elfogadja  azzal, 
hogy a gazdálkodását és adminisztrációját át kell alakítani, 
hogy  a  tényleges  tevékenység  tükröződjék,  a  gazdasági 
eseményeket  a  számviteli  előírásoknak  megfelelően 
rögzítse  a  könyvelésében.  A  mérleg  tételeket  a  számviteli 
alapelveknek  megfelelően kezelje. A további felülvizsgálat 
során felmerült tételek miatt új beszámoló készítése válhat 
szükségessé. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

98/22/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Szedik diakóniai intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Szombathelyi  Evangélikus  Diakóniai  Központ 
diakóniai  intézmény  2018.  évi  beszámolóját  631.590  eFt 
mérlegfőösszeggel  és  48.199  eFt  pozitív  eredménnyel, 
valamint az éves szakmai beszámolóval elfogadja. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

98/23/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Sztehlo diakóniai intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 

alapján  a  Sztehlo  Gábor  Evangélikus  Szeretetszolgálat 
(Kistarcsa)  diakóniai  intézmény  2018.  évi  beszámolóját 
296.336  eFt  mérlegfőösszeggel  és  5.528  eFt  pozitív 
eredménnyel,  valamint  az  éves  szakmai  beszámolóval 
elfogadja. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

98/24/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Tessedik diakóniai intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Tessedik  Sámuel  Evangélikus  Szeretetszolgálat 
(Gödöllő)  diakóniai  intézmény  2018.  évi  beszámolóját 
152.506  eFt  mérlegfőösszeggel  és  12.202  eFt  pozitív 
eredménnyel,  valamint  az  éves  szakmai  beszámolóval 
elfogadja. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

98/25/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

Túrmezei diakóniai intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján a Túrmezei Erzsébet Evangélikus Szeretetszolgálat 
(Balassagyarmat) 

diakóniai 

intézmény 

2018. 

évi 

beszámolóját  12.928  eFt  mérlegfőösszeggel  és  137  eFt 
pozitív  eredménnyel,  valamint  az  éves  szakmai 
beszámolóval elfogadja. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

99/1/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

Sion diakóniai intézmény igazgatótanácsa tagjáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  11.  §  (3)  bekezdésére  –  a  Csillaghegyi 
Evangélikus  Egyházközség  SION  Nevelőszülői  Hálózata 
(Maglód)  diakóniai  intézmény  igazgatótanácsába  az 
országos  presbitériumot  képviselő  tagnak  Majorosné 
Lasányi Ágnest megválasztja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

99/2/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

győri diakóniai intézmény igazgatótanácsa tagjáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII. törvény 11. § (3) bekezdésére  – a Győri Evangélikus 
Szeretetház  diakóniai  intézmény  igazgatótanácsába  az 
országos  presbitériumot  képviselő  tagnak  Kovács  Péternét 
megválasztja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. május 31. 
 

background image

 

99/3/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

Fabricius diakóniai intézmény igazgatótanácsa tagjáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  11.  §  (3)  bekezdésére  –  a  Fabricius  Endre 
Evangélikus  Szeretetotthon  (Sopron)  diakóniai  intézmény 
igazgatótanácsába  az  országos  presbitériumot  képviselő 
tagnak Szilvásyné Peregi Esztert megválasztja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. május 31. 

 
 

99/4/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

Gaudiopolis diakóniai intézmény igazgatótanácsa 

tagjáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  11.  §  (3)  bekezdésére  –  a  Gaudiopolis 
Békásmegyeri 

Evangélikus 

Szeretetház 

(Budapest) 

diakóniai  intézmény  igazgatótanácsába  az  országos 
presbitériumot  képviselő  tagnak  Kendeh  Györgynét 
megválasztja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

99/5/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

orosházi diakóniai intézmény igazgatótanácsa tagjáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  11.  §  (3)  bekezdésére  –  a  Győry  Vilmos 
Evangélikus 

Szeretetszolgálat 

(Orosháza) 

diakóniai 

intézmény  igazgatótanácsába  az  országos  presbitériumot 
képviselő tagnak Szpisák Attilát megválasztja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

99/6/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

Joób diakóniai intézmény igazgatótanácsa tagjáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  11.  §  (3)  bekezdésére  –  a  Joób  Olivér 
Gondozó 

és 

Rehabilitációs 

Szeretetintézmény 

(Nyíregyháza)  diakóniai  intézmény  igazgatótanácsába  az 
országos 

presbitériumot  képviselő  tagnak  Asztalos 

Richárdot megválasztja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

99/7/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

kiskőrösi diakóniai intézmény igazgatótanácsa tagjáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 

alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  11.  §  (3)  bekezdésére  –  a  Jó  Pásztor 
Evangélikus Szeretetotthon (Kiskőrös) diakóniai intézmény 
igazgatótanácsába  az  országos  presbitériumot  képviselő 
tagnak Font Sándort megválasztja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

99/8/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

Káldy diakóniai intézmény igazgatótanácsa tagjáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  11.  §  (3)  bekezdésére  –  a  Káldy  Zoltán 
Evangélikus 

Szeretetotthon 

(Albertirsa)

 

diakóniai 

intézmény  igazgatótanácsába  az  országos  presbitériumot 
képviselő tagnak Roszik Ágnest megválasztja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

99/9/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

mezőberényi diakóniai intézmény igazgatótanácsa 

tagjáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII. törvény 11. § (3) bekezdésére – a Mezőberény II. Ker. 
Evangélikus  Egyház  Idősek  Napközi  Otthona  diakóniai 
intézmény  igazgatótanácsába  az  országos  presbitériumot 
képviselő tagnak Selmeczi Lajos Pétert megválasztja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

99/10/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

tótkomlósi diakóniai intézmény igazgatótanácsa tagjáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  11.  §  (3)  bekezdésére  –  a  Tótkomlósi 
Evangélikus 

Szeretetszolgálat 

diakóniai 

intézmény 

igazgatótanácsába  az  országos  presbitériumot  képviselő 
tagnak Kutyej Pált megválasztja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

100/1/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

Béthel missziói intézmény igazgatótanácsa tagjairól 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  10.  §  (2)  bekezdésére  –  a  Béthel  Missziói 
Otthon  (Piliscsaba)  missziói  intézmény  igazgatótanácsába 
az  alábbi  személyek  megválasztását  tudomásul  veszi  és 
ezzel egyidejűleg az igazgatótanács elnökét megválasztja: 
intézményvezető 

és 

intézményi lelkész: 

Kézdy Péter 

egyházközségi küldött 

Mocsári Dezső  

background image

egyházmegyei küldött: 

Hokker Zsolt 

fenntartói küldött: 

Bence Imre (elnök) 
Gáncs Péter 
Klimentné Ferenczi Andrea 

intézményi képviselő: 

Sárköziné Litauszki Anna 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

100/2/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

révfülöpi intézmény igazgatótanácsa tagjairól 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  10.  §  (2)  bekezdésére  –  az  Ordass  Lajos 
Evangélikus  Oktatási  Központ  (Révfülöp)  intézmény 
igazgatótanácsába  az  alábbi  személyek  megválasztását 
tudomásul  veszi  és  ezzel  egyidejűleg  az  igazgatótanács 
elnökét megválasztja: 
intézményvezető 

és 

intézményi lelkész: 

Hafenscher Károly 

egyházközségi küldött 

Piri Katalin 

egyházmegyei küldött: 

Polgárdi Sándor 

egyházkerületi küldött: 

Németh Szabolcs 

fenntartói küldött: 

Isó Dorottya (elnök) 
Kis János 
Menyes Gyula 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

100/3/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

cinkotai intézmény igazgatótanácsa tagjairól 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  10.  §  (2)  bekezdésére  –  az  Evangélikus 
Missziói 

Központ 

(Cinkota) 

missziói 

intézmény 

igazgatótanácsába  az  alábbi  személyek  megválasztását 
tudomásul  veszi  és  ezzel  egyidejűleg  az  igazgatótanács 
elnökét megválasztja: 
intézményvezető 

és 

intézményi lelkész: 

Szeverényi János 

egyházközségi küldött 

Karelné Máté Orsolya 

egyházmegyei küldött: 

Haba Gábor 

egyházkerületi küldött: 

Aradi András 

fenntartói küldött: 

Lupták György (elnök) 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

100/4/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

EOGY intézmény igazgatótanácsa tagjairól 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  10.  §  (2)  bekezdésére  –  az  Evangélikus 
Országos  Gyűjtemény  intézmény  igazgatótanácsába  az 
alábbi  személyek  megválasztását  tudomásul  veszi  és  ezzel 
egyidejűleg az igazgatótanács elnökét megválasztja: 
intézményvezető: 

Hubert Gabriella 

fenntartói küldött: 

Benczúr László 
Berecz Ágnes 
Csepregi Zoltán 
Harmati Béla László  
Krahling János 
Kenyeres István 
Mészáros Tamás 
Monok István (elnök) 
Róka Enikő 
Tölli Balázs 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

100/5/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

EFI pályázati és vagyongazdálkodási intézmény 

igazgatótanácsa tagjairól 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  10.  §  (2)  bekezdésére  –  az  Evangélikus 
Fejlesztési 

Iroda 

(Budapest) 

pályázati 

és 

vagyongazdálkodási intézmény igazgatótanácsába az alábbi 
személyek  megválasztását  tudomásul  veszi  és  ezzel 
egyidejűleg az igazgatótanács elnökét megválasztja: 
intézményvezető: 

Benyó Balázs 

fenntartói küldött: 

Bak Péter 
Kutyej Pál 
Szentpétery Kálmán (elnök) 
Tarczay Áron 
Vancsai József 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

100/6/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

balatonszárszói intézmény igazgatótanácsa tagjairól 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  10.  §  (2)  bekezdésére  –  az  Andorka  Rudolf 
Evangélikus  Konferencia  Központ  (Balatonszárszó) 
intézmény  igazgatótanácsába  az  alábbi  személyek 
megválasztását  tudomásul  veszi  és  ezzel  egyidejűleg  az 
igazgatótanács elnökét megválasztja: 
intézményvezető: 

Végh Szabolcs 

egyházmegyei küldött: 

Andorka Sándor (elnök) 

fenntartói küldött: 

Radosné Lengyel Anna 
Benczúr László  
Szemerei János 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

100/7/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

Kántorképző egyházzenei intézmény igazgatótanácsa 

tagjairól 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  10.  §  (2)  bekezdésére  –  az  Evangélikus 
Kántorképző  Intézet  (Fót)  egyházzenei  intézmény 

background image

igazgatótanácsába  az  alábbi  személyek  megválasztását 
tudomásul  veszi  és  ezzel  egyidejűleg  az  igazgatótanács 
elnökét megválasztja: 
intézményvezető: 

Bence Gábor 

egyházközség küldötte: 

Cserhátiné Szabó Izabella 

egyházmegye küldötte: 

Mekis Ádám 

egyházkerület küldöttei: 

Nagy Zoltán 

 

Pap Kinga Marjatta 

 

Koczor György 

fenntartó küldöttei: 

Kinczler Zsuzsanna 

 

Ördög Endre (elnök) 

tanfolyamok küldöttei: 

Ecsedi Zsuzsanna 

 

Kertész Botond 

 

Németh Sándor 

kórus küldötte: 

Kertész Péter 

intézményi képviselő: 

Sohan László 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

100/8/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

Luther Kiadó tájékoztatási intézmény igazgatótanácsa 

tagjairól 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  10.  §  (2)  bekezdésére  –  a  Luther  Kiadó 
tájékoztatásai 

intézmény 

igazgatótanács 

fenntartói 

küldöttek  számát  további  két  fővel  megnöveli.  Ezzel 
egyidejűleg az alábbi személyek megválasztását tudomásul 
veszi  és  ezzel  egyidejűleg  az  igazgatótanács  elnökét 
megválasztja: 
intézményvezető: 

Antal Bálint 

fenntartói küldött: 

Dobrovolni Máté 
Fábri György (elnök) 
Regősné 

Zászkaliczky 

Zsuzsanna 
Korányi András 
Fűkéné Menczer Kornélia 
Mészáros Kornélia 

intézményi képviselő: 

Simon Viktória 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

104/1/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

bács-kiskuni egyházmegye 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 128. § (2) bekezdés g) pontja alapján a Bács-Kiskuni 
Evangélikus  Egyházmegye  2018.  évi  beszámolóját  11.286 
eFt bevételi és 10.968 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

104/2/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

budai egyházmegye 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  128.  §  (2)  bekezdés  g)  pontja  alapján  a  Budai 
Evangélikus  Egyházmegye  2018.  évi  beszámolóját  12.606 
eFt bevételi és 14.724 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 

Határidő: 2019. május 31. 
 
 

104/3/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

fejér-komáromi egyházmegye 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  128.  §  (2)  bekezdés  g)  pontja  alapján  a  Fejér-
Komáromi 

Evangélikus 

Egyházmegye 

2018. 

évi 

beszámolóját  14.809  eFt  bevételi  és  16.587  eFt  kiadási 
összeggel jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

104/4/2019. (V. 8.) (V. 16.) országos presbitériumi 

határozat 

győr-mosoni egyházmegye 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 128. § (2) bekezdés g) pontja alapján a Győr-Mosoni 
Evangélikus  Egyházmegye  2018.  évi  beszámolóját  11.834 
eFt bevételi és 11.625 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

104/5/2019. (V. 8.) (V. 16.) országos presbitériumi 

határozat  

kelet-békési egyházmegye 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 128. § (2) bekezdés g) pontja alapján  a Kelet-Békési 
Evangélikus  Egyházmegye  2018.  évi  beszámolóját  11.732 
eFt bevételi és 9.138 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

104/6/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

nógrádi egyházmegye 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  128.  §  (2)  bekezdés  g)  pontja  alapján  a  Nógrádi 
Evangélikus  Egyházmegye  2018.  évi  beszámolóját  12.142 
eFt bevételi és 11.782 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 
 

 

104/7/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

pesti egyházmegye 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  128.  §  (2)  bekezdés  g)  pontja  alapján  a  Pesti 
Evangélikus  Egyházmegye  2018.  évi  beszámolóját  15.308 
eFt bevételi és 11.863 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

104/8/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

somogy-zalai egyházmegye 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 

background image

szóló 128. § (2) bekezdés g) pontja alapján a Somogy-Zalai 
Evangélikus  Egyházmegye  2018.  évi  beszámolóját  9.825 
eFt bevételi és 9.123 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

104/9/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

veszprémi egyházmegye 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  128.  §  (2)  bekezdés  g)  pontja  alapján  a  Veszprémi 
Evangélikus  Egyházmegye  2018.  évi  beszámolóját  10.557 
eFt bevételi és 11.567 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

104/10/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat  

tolna-baranyai egyházmegye 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  128.  §  (2)  bekezdés  g)  pontja  alapján  a  Tolna-
Baranyai 

Evangélikus 

Egyházmegye 

2018. 

évi 

beszámolóját  15.464  eFt  bevételi  és  16.645  eFt  kiadási 
összeggel jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

104/11/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

nyugat-békési egyházmegye 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  128.  §  (2)  bekezdés  g)  pontja  alapján  a  Nyugat-
Békési  Evangélikus  Egyházmegye  2018.  évi  beszámolóját 
13.324  eFt  bevételi  és  12.971  eFt  kiadási  összeggel 
jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

104/12/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

soproni egyházmegye 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  128.  §  (2)  bekezdés  g)  pontja  alapján  a  Soproni 
Evangélikus  Egyházmegye  2018.  évi  beszámolóját  10.269 
eFt bevételi és 8.862 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

104/13/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

borsod-hevesi egyházmegye 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  128.  §  (2)  bekezdés  g)  pontja  alapján  a  Borsod-
Hevesi  Evangélikus  Egyházmegye  2018.  évi  beszámolóját 
9.037  eFt  bevételi  és  9.168  eFt  kiadási  összeggel 
jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

104/14/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

hajdú-szabolcsi egyházmegye 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  128.  §  (2)  bekezdés  g)  pontja  alapján  a  Hajdú-
Szabolcsi 

Evangélikus 

Egyházmegye 

2018. 

évi 

beszámolóját  14.024  eFt  bevételi  és  14.264  eFt  kiadási 
összeggel jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

104/15/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

észak-pest megyei egyházmegye 2018. évi 

beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 128. § (2) bekezdés g) pontja alapján az Északi-Pesti 
Evangélikus  Egyházmegye  2018.  évi  beszámolóját  13.260 
eFt bevételi és 15.492 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 
 

 

104/16/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

vasi egyházmegye 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  128.  §  (2)  bekezdés  g)  pontja  alapján  a  Vasi 
Evangélikus  Egyházmegye  2018.  évi  beszámolóját  14.907 
eFt bevételi és 13.941 eFt kiadási jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 

 
 

104/17/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

dél-pest megyei egyházmegye 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  128.  §  (2)  bekezdés  g)  pontja  alapján  a  Dél-Pest 
Megyei Evangélikus Egyházmegye 2018. évi beszámolóját 
10.954  eFt  bevételi  és  11.308  eFt  kiadási  összeggel 
jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

105/1/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

bács-kiskuni egyházmegye 2019. évi költségvetéséről  

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 128. § (2) bekezdés g) pontja alapján a Bács-Kiskuni 
Megyei Evangélikus Egyházmegye 2019. évi költségvetését 
11.597  eFt  bevételi  és  11.472  eFt  kiadási  összeggel 
jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

105/2/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

kelet-békési egyházmegye 2019. évi költségvetéséről  

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 128. § (2) bekezdés g) pontja alapján  a Kelet-Békési 
Megyei Evangélikus Egyházmegye 2019. évi költségvetését 

background image

11.282  eFt  bevételi  és  10.315  eFt  kiadási  összeggel 
jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 
 

 

105/3/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

pesti egyházmegye 2019. évi költségvetéséről  

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  128.  §  (2)  bekezdés  g)  pontja  alapján  a  Pesti 
Evangélikus Egyházmegye 2018. évi költségvetését 13.940 
eFt bevételi és 13.940 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

105/4/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

budai egyházmegye 2019. évi költségvetéséről  

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  128.  §  (2)  bekezdés  g)  pontja  alapján  a  Budai 
Evangélikus Egyházmegye 2019. évi költségvetését 12.201 
eFt bevételi és 12.538 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

105/5/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

nógrádi egyházmegye 2019. évi költségvetéséről  

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  128.  §  (2)  bekezdés  g)  pontja  alapján  a  Nógrádi 
Evangélikus Egyházmegye 2019. évi költségvetését 12.005 
eFt bevételi és 12.046 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

105/6/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

fejér-komáromi egyházmegye 2019. évi költségvetéséről  

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  128.  §  (2)  bekezdés  g)  pontja  alapján  a  Fejér-
Komáromi 

Evangélikus 

Egyházmegye 

2019. 

évi 

költségvetését  12.825  eFt  bevételi  és  12.816  eFt  kiadási 
összeggel jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

105/7/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

győr-mosoni egyházmegye 2019. évi költségvetéséről  

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 128. § (2) bekezdés g) pontja alapján a Győr-Mosoni 
Evangélikus Egyházmegye 2019. évi költségvetését 12.450 
eFt bevételi és 14.950 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

105/8/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

somogy-zalai egyházmegye 2019. évi költségvetéséről  

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 128. § (2) bekezdés g) pontja alapján a Somogy-Zalai 
Evangélikus  Egyházmegye  2019.  évi  költségvetését  9.950 
eFt bevételi és 9.912 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

105/9/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

veszprémi egyházmegye 2019. évi költségvetéséről  

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  128.  §  (2)  bekezdés  g)  pontja  alapján  a  Veszprémi 
Evangélikus Egyházmegye 2019. évi költségvetését 10.242 
eFt bevételi és 10.242 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

105/10/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

tolna-baranyai egyházmegye 2019. évi költségvetéséről  

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  128.  §  (2)  bekezdés  g)  pontja  alapján  a  Tolna-
Baranyai 

Evangélikus 

Egyházmegye 

2019. 

évi 

költségvetését  13.360  eFt  bevételi  és  11.965  eFt  kiadási 
összeggel jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 
 

 

105/11/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

nyugat-békési egyházmegye 2019. évi költségvetéséről  

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  128.  §  (2)  bekezdés  g)  pontja  alapján  a  Nyugat-
Békési Evangélikus Egyházmegye 2019. évi költségvetését 
13.400  eFt  bevételi  és  12.816  eFt  kiadási  összeggel 
jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 
 

 

105/12/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

soproni egyházmegye 2019. évi költségvetéséről  

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  128.  §  (2)  bekezdés  g)  pontja  alapján  a  Soproni 
Evangélikus Egyházmegye 2019. évi költségvetését 10.518 
eFt bevételi és 9.757 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 
 

 

105/13/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

borsod-hevesi egyházmegye 2019. évi költségvetéséről  

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  128.  §  (2)  bekezdés  g)  pontja  alapján  a  Borsod-
Hevesi Evangélikus Egyházmegye 2019. évi költségvetését 
9.014  eFt  bevételi  és  8.379  eFt  kiadási  összeggel 
jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 

background image

 

 

105/14/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

hajdú-szabolcsi egyházmegye 2019. évi költségvetéséről  

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  128.  §  (2)  bekezdés  g)  pontja  alapján  a  Hajdú-
Szabolcsi 

Evangélikus 

Egyházmegye 

2019. 

évi 

költségvetését  16.140  eFt  bevételi  és  16.140  eFt  kiadási 
összeggel jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 16. 
 
 

105/15/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

észak-pest megyei egyházmegye 2019. évi 

költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  128.  §  (2)  bekezdés  g)  pontja  alapján  az  Észak-Pest 
Megyei Evangélikus Egyházmegye 2019. évi költségvetését 
12.580  eFt  bevételi  és  12.580  eFt  kiadási  összeggel 
jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 
 

 

105/16/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

vasi egyházmegye 2019. évi költségvetéséről  

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  128.  §  (2)  bekezdés  g)  pontja  alapján  a  Vasi 
Evangélikus Egyházmegye 2019. évi költségvetését 14.858 
eFt bevételi és 17.204 eFt kiadási összeggel jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 
 

 

1051/17/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 
dél-pest megyei egyházmegye 2019. évi költségvetéséről  

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  128.  §  (2)  bekezdés  g)  pontja  alapján  a  Dél-Pest 
Megyei Evangélikus Egyházmegye 2019. évi költségvetését 
11.301  eFt  bevételi  és  11.193  eFt  kiadási  összeggel 
jóváhagyja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

106/2019. (V. 16.) országos presbitériumi határozat 

az országos iroda igazgatója beszámolójáról 

A  Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitéri-
uma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról  szóló  2005. 
évi IV. törvény 128. § (4) bekezdés d) pontja alapján az or-
szágos iroda igazgatójának a 2018. évben végzett tevékeny-
ségről szóló beszámolóját elfogadja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. május 31. 
 
 

108/1/2019. (V. 31.) országos presbitériumi határozat 

balatonszárszói konferencia- és üdülőközpont 2018. évi 

beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  az  Andorka  Rudolf  Evangélikus  Konferencia  és 
Missziói  Otthon  (Balatonszárszó)  intézmény  2018.  évi 
beszámolóját  118.658  eFt  mérlegfőösszeggel  és  4.366  eFt 
pozitív eredménnyel elfogadja. 
Felelős: Bárdossy Tamás 
Határidő: 2019. június 30.  
 

 

108/2/2019. (V. 31.) országos presbitériumi határozat 

révfülöpi konferencia- és üdülőközpont 2018. évi 

beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  az  Ordass  Lajos  Evangélikus  Oktatási  Központ 
(Révfülöp)  intézmény  2018.  évi  beszámolóját  85.301  eFt 
mérlegfőösszeggel  és  2.110  eFt  pozitív  eredménnyel 
elfogadja. 
Felelős: Bárdossy Tamás 
Határidő: 2019. június 30.  
 

 

108/3/2019. (V. 31.) országos presbitériumi határozat  

Luther Kiadó tájékoztatási intézmény 2018. évi 

beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Luther  Kiadó  tájékoztatási  intézmény  2018.  évi 
beszámolóját 101.314,- eFt mérleg főösszeggel és 17.551,- 
eFt negatív eredménnyel elfogadja. 
Felelős: Bárdossy Tamás 
Határidő: 2019. június 30.  
 

108/4/2019. (V. 31.) országos presbitériumi határozat  

Béthel konferencia- és üdülőközpont 2018. évi 

beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Béthel  Missziói  Otthon  (Piliscsaba)  intézmény 
2018.  évi  beszámolóját  19.049  eFt  mérlegfőösszeggel  és 
8.868 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. 
Felelős: Bárdossy Tamás 
Határidő: 2019. június 30.  
 

 

108/5/2019. (V. 31.) országos presbitériumi határozat  

cinkotai missziói intézmény 2018. évi beszámolójáról  

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  az  Evangélikus  Missziói  Központ  (Cinkota)  2018. 
évi beszámolóját 2.335 eFt mérlegfőösszeggel és 1.590 eFt 
negatív eredménnyel elfogadja. 
Felelős: Bárdossy Tamás 
Határidő: 2019. június 30.  
 
 

108/6/2019. (V. 31.) országos presbitériumi határozat  

Kántorképző egyházzenei intézmény 2018. évi 

beszámolójáról 

background image

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján a Kántorképző Intézet (Fót) 2018. évi beszámolóját 
33.626  eFt  mérlegfőösszeggel  és  1.619  eFt  negatív 
eredménnyel elfogadja. 
Felelős: Bárdossy Tamás 
Határidő: 2019. június 30.  
 
 

108/7/2019. (V. 31.) országos presbitériumi határozat  

EFI pályázati és vagyongazdálkodási intézmény 2018. 

évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  az  Evangélikus  Fejlesztési  Iroda  (Budapest)  2018. 
évi  beszámolóját  19.017  eFt  mérlegfőösszeggel  és  14.207 
eFt negatív eredménnyel elfogadja. 
Felelős: Bárdossy Tamás 
Határidő: 2019. június 30.  
 
 

108/8/2019. (V. 31.) országos presbitériumi határozat  

EOGY intézmény 2018. évi beszámolójáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  az  Evangélikus  Országos  Gyűjtemény  (Budapest) 
2018.  évi  beszámolóját  80.477  eFt  mérlegfőösszeggel  és 
24.854 eFt pozitív eredménnyel elfogadja. 
Felelős: Bárdossy Tamás 
Határidő: 2019. június 30.  
 
 

109/1/2019. (V. 31.) országos presbitériumi határozat  

Luther Kiadó tájékoztatási intézmény 2019. évi 

költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Luther  Kiadó  tájékoztatási  intézmény  2019.  évi 
költségvetését  235.950,-  eFt  bevételi  és  235.950,-  eFt 
kiadási  összeggel,  2.000,-  eFt  felhalmozási  kiadással 
elfogadja. 
Felelős: Bárdossy Tamás 
Határidő: 2019. június 30.  
 
 

109/2/2019. (V. 31.) országos presbitériumi határozat  

révfülöpi konferencia- és üdülőközpont 2019. évi 

költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  az  Ordass  Lajos  Evangélikus  Oktatási  Központ 
(Révfülöp)  intézmény  2019.  évi  költségvetését  81.236  eFt 
bevételi  és  75.053  eFt  kiadási  összeggel,  7.000  eFt 
felhalmozási kiadással elfogadja. 
Felelős: Bárdossy Tamás 
Határidő: 2019. június 30.  
 
 

109/3/2019. (V. 31.) országos presbitériumi határozat  

Béthel konferencia- és üdülőközpont 2019. évi 

költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Béthel  Missziói  Otthon  (Piliscsaba)  intézmény 
2019.  évi  költségvetését  48.633  eFt  bevételi  és  48.408  eFt 
kiadási összeggel, 500 eFt felhalmozási kiadással elfogadja. 
Felelős: Bárdossy Tamás 
Határidő: 2019. június 30.  
 
 

109/4/2019. (V. 31.) országos presbitériumi határozat  

cinkotai missziói intézmény 2019. évi költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  az  Evangélikus  Missziói  Központ  (Cinkota)  2019. 
évi költségvetését 26.258 eFt bevételi és 25.647 eFt kiadási 
összeggel, 300 eFt felhalmozási kiadással elfogadja. 
Felelős: Bárdossy Tamás 
Határidő: 2019. június 30.  
 
 

109/5/2019. (V. 31.) országos presbitériumi határozat  

Kántorképző egyházzenei intézmény 2019. évi 

költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  a  Kántorképző  Intézet  (Fót)  2019.  évi 
költségvetését  97.490  eFt  bevételi  és  32.481  eFt  kiadási 
összeggel, 67.000 eFt felhalmozási kiadással elfogadja. 
Felelős: Bárdossy Tamás 
Határidő: 2019. június 30.  
 
 

109/6/2019. (V. 31.) országos presbitériumi határozat  

EFI pályázati és vagyongazdálkodási intézmény 2019. 

évi költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  az  Evangélikus  Fejlesztési  Iroda  (Budapest)  2019. 
évi költségvetését 50.000 eFt bevételi és 49.179 eFt kiadási 
összeggel, 0 eFt felhalmozási kiadással elfogadja. 
Felelős: Bárdossy Tamás 
Határidő: 2019. június 30.  
 
 

109/7/2019. (V. 31.) országos presbitériumi határozat  

EOGY intézmény 2019. évi költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján  az  Evangélikus  Országos  Gyűjtemény  (Budapest) 
2019.  évi  költségvetését  225.749  eFt  bevételi  és  238.687 
eFt  kiadási  összeggel,  70.083  eFt  felhalmozási  kiadással 
elfogadja. 
Felelős: Bárdossy Tamás 
Határidő: 2019. június 30.  
 
 

110/2019 (VI. 19.) országos presbitériumi határozat 

kőszegi köznevelési intézmény 2019. évi költségvetéséről  

background image

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontjára 
alapján 

az 

Kőszegi 

Evangélikus 

Szakgimnázium, 

Szakközépiskola  és  Kollégium  köznevelési  intézmény 
2019.  évi  költségvetését  367.827  eFt  bevételi  és  338.049 
eFt  kiadási  összeggel,  854.440  Ft  felhalmozási  kiadással 
elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. július 15. 
 
 

111/1/2019 (VI. 19.) országos presbitériumi határozat 

Luther Diákotthon alapító okiratának módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Luther  Otthon  -  Evangélikus  Diákotthon  (Budapest) 
felsőoktatási  intézmény  alapító  okiratának  módosítása  -  a 
szakmai  és  a  gazdasági  bizottság  jóváhagyását  követően  - 
megtörtént. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. július 15. 
 
 

111/2/2019 (VI. 19.) országos presbitériumi határozat 

pécsi diákotthon alapító okiratának módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Pécsi  Evangélikus  Diákotthon  felsőoktatási  intézmény 
alapító  okiratának  módosítása  -  a  szakmai  és  a  gazdasági 
bizottság jóváhagyását követően - megtörtént. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. július 15. 
 
 

111/3/2019 (VI. 19.) országos presbitériumi határozat 

szegedi diákotthon alapító okiratának elfogadásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Szegedi Evangélikus Felsőoktatási Diákotthon felsőoktatási 
intézmény  alapító  okiratának  módosítása  -  a  szakmai  és  a 
gazdasági bizottság jóváhagyását követően - megtörtént. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. július 15. 
 
 

112/1/2019 (VI. 19.) országos presbitériumi határozat 

Szabó diakóniai intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Szabó  Gyula  Evangélikus  Szeretetszolgálat  (Debrecen) 
diakóniai  intézmény  alapító  okiratának  módosítása  -  a 

szakmai  és  a  gazdasági  bizottság  jóváhagyását  követően  - 
megtörtént. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. július 15. 
  
 

113/2019 (VI. 19.) országos presbitériumi határozat 

Szedik diakóniai intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Szombathelyi  Evangélikus  Diakóniai  Központ  diakóniai 
intézmény  alapító  okiratának  módosítása  -  a  szakmai  és  a 
gazdasági bizottság jóváhagyását követően - megtörtént. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. július 15. 
 
 

114/2019 (VI. 19.) országos presbitériumi határozat 

Sztehlo diakóniai intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján  -  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Sztehlo  Gábor  Evangélikus  Szeretetszolgálat  (Budapest) 
diakóniai  intézmény  alapító  okiratának  módosítása  -  a 
szakmai  és  a  gazdasági  bizottság  jóváhagyását  követően  - 
megtörtént. 
Felelős: Buda Annamária 
Határidő: 2019. július 15. 
 
 

117/2019. (VI. 27.) országos presbitériumi határozat 

Evangélikus Hittudományi Egyetem jelentéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  44.  §  (1)  bekezdés  c)  pontjára  -  az 
Evangélikus  Hittudományi  Egyetem  2018/2019.  tanévben 
végzett tevékenységéről szóló rektori jelentést elfogadja.  
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. július 15. 
 
 

119/2019. (VI. 27.) országos presbitériumi határozat 

EHE felsőoktatási intézmény egyetemi tanárának 

választásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  46.  §  (3)  bekezdésére  –  az  Evangélikus 
Hittudományi  Egyetem  egyetemi  tanárának,  Hafenscher 
Károlynak a megválasztását jóváhagyja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. július 15. 
 
 

120/2019. (VI. 27.) országos presbitériumi határozat 

background image

EHE szervezeti egység létrehozásának szándékáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  1.  §  (2)  bekezdésére  –  elvi  döntésében 
szándéknyilatkozatot  tesz  az  Evangélikus  Hittudományi 
Egyetem  felsőoktatási  intézményben  Diakóniai  Képzési 
Központ  szervezeti  egység  létrehozására.  Erre  tekintettel 
kéri  az  intézményt  a  szervezeti  működési  szabályzat 
módosításának 

előkészítésére, 

és 

annak 

egységes 

szerkezetbe foglalt, fenntartói jóváhagyásra előterjesztését.   
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. július 15. 
 
 

121/1/2019. (VI. 27.) országos presbitériumi határozat 

Luther Otthon felsőoktatási intézmény 

intézményvezetője megválasztásáról 

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  –  utalva  az 
egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 16/B. 
§-ra  –  a  Luther  Otthon  –  Evangélikus  Diákotthon 
(Budapest)  felsőoktatási  intézmény  intézményvezetői 
feladatainak  ellátására  Barthel-Rúzsa  Zsoltot  újraválasztja 
2019.  augusztus  1.  napjától  2024.  augusztus  15.  napjáig 
terjedő időszakra.  
Az  országos  presbitérium  felhatalmazza  az  országos 
irodaigazgatót a szerződés aláírására. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. augusztus 15. 
 
 

122/1/2019. (VI. 27.) országos presbitériumi határozat 

Rózsák tere köznevelési intézmény vezetőjének 

megválasztásáról 

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  –  utalva  az 
egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 16. §-
ra  –  az  Evangélikus  Középiskolai  Kollégium  (Budapest) 
köznevelési 

intézmény 

intézményvezetőjének 

Kecskemétiné  Szilvási  Zsuzsannát  2019.  augusztus  1-től 
2024.  augusztus  15-ig  megválasztja.  Az  országos 
presbitérium  felhatalmazza  az  országos  irodaigazgatót  a 
szerződés aláírására. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. augusztus 15. 
 
 

123/2019. (VI. 27.) országos presbitériumi határozat 

szegedi felsőoktatási kollégium intézmény vezetőjének 

megbízásáról 

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  –  utalva  az 
egyház intézményeiről  szóló 2005. évi VIII. törvény 17. § 
(12)  bekezdésére  -  a  Szegedi  Evangélikus  Felsőoktatás 
Diákotthon  felsőoktatási  intézmény  intézményvezetőjének 
Varjasi Istvánt 2019. szeptember 1-től 2020. augusztus 15-
ig megbízza. 
Az  országos  presbitérium  felhatalmazza  az  országos 
irodaigazgatót a szerződés aláírására. 

Ezzel  egyidejűleg  az  országos  presbitérium  az  egyház 
szervezetéről  és  igazgatásáról  szóló  2005.  évi  IV.  törvény 
128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  –  utalva  az  egyház 
intézményeiről  szóló  2005.  évi  VIII.  törvény  18.  §  (2) 
bekezdésére  –  Varjasi  István  díjazását,  vezetői  megbízása 
idejére  besorolás  szerinti  bér  és  vezetői  pótlék  szerint 
állapítja meg. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. július 15. 
 
 

124/2019. (VI. 27.) országos presbitériumi határozat 

Líceum köznevelési intézmény vezetőjének 

megválasztásáról 

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  –  utalva  az 
egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 16/B. 
§-ra  –  a  Berzsenyi  Dániel  Evangélikus  (Líceum) 
Gimnázium és  Kollégium (Sopron) köznevelési intézmény 
intézményvezetői  feladatainak  ellátására  Tölli  Balázst 
újraválasztja  2019.  augusztus  1.  napjától  2024.  augusztus 
15. napjáig terjedő időszakra.  
Az  országos  presbitérium  felhatalmazza  az  országos 
irodaigazgatót a szerződés aláírására. 
Ezzel  egyidejűleg  az  országos  presbitérium  az  egyház 
szervezetéről  és  igazgatásáról  szóló  2005.  évi  IV.  törvény 
128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  –  utalva  az  egyház 
intézményeiről  szóló  2005.  évi  VIII.  törvény  18.  §  (2) 
bekezdésére  –  Tölli  Balázs  díjazását,  vezetői  megbízása 
idejére  besorolás  szerinti  bér  és  vezetői  pótlék  szerint 
állapítja meg. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. augusztus 15. 
 
 

125/2019. (VI. 27.) országos presbitériumi határozat 

lajoskomáromi óvoda köznevelési intézmény 

vezetőjének megválasztásáról 

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  –  utalva  az 
egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 16. §-
ra  –  a  Kerekerdő  Evangélikus  Óvoda  (Lajoskomárom) 
köznevelési  intézmény  intézményvezetőjének  Keresztes 
Arankát  2019.  augusztus  1-től  2020.  augusztus  15-ig 
megbízza. 
Az  országos  presbitérium  felhatalmazza  az  országos 
irodaigazgatót a szerződés aláírására. 
Ezzel  egyidejűleg  az  országos  presbitérium  az  egyház 
szervezetéről  és  igazgatásáról  szóló  2005.  évi  IV.  törvény 
128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  –  utalva  az  egyház 
intézményeiről  szóló  2005.  évi  VIII.  törvény  18.  §  (2) 
bekezdésére  –  Keresztes  Aranka  díjazását,  vezetői 
megbízása  idejére  besorolás  szerinti  bér  és  vezetői  pótlék 
szerint állapítja meg. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. augusztus 15. 
 
 

126/2019. (VI. 27.) országos presbitériumi határozat 

kőszegi köznevelési intézmény vezetőjének megbízásáról  

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  –  utalva  az 

background image

egyház intézményeiről  szóló 2005. évi VIII. törvény 17. § 
(12) bekezdésére - a Kőszegi Evangélikus Szakgimnázium, 
Szakközépiskola  és  Kollégium  köznevelési  intézmény 
jelenlegi  intézményvezető-helyettesét,  Illés  Pétert  bízza 
meg  2019.  augusztus  1-től  2019.  december  31-ig  az 
intézményvezetői feladatok ellátásával.  
Az  országos  presbitérium  felhatalmazza  az  országos 
irodaigazgatót a szerződés aláírására. 
Ezzel  egyidejűleg  az  országos  presbitérium  az  egyház 
szervezetéről  és  igazgatásáról  szóló  2005.  évi  IV.  törvény 
128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  –  utalva  az  egyház 
intézményeiről  szóló  2005.  évi  VIII.  törvény  18.  §  (2) 
bekezdésére  –  Illés  Péter  díjazását,  vezetői  megbízása 
idejére  besorolás  szerinti  bér  és  vezetői  pótlék  szerint 
állapítja meg. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. augusztus 15. 
 
 

127/1/2019. (VI. 27.) országos presbitériumi határozat 

Pécsi Roma Szakkollégium felsőoktatási intézmény 

intézményvezetője megbízásáról 

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  –  utalva  az 
egyház intézményeiről  szóló 2005. évi VIII. törvény 17. § 
(12) 

bekezdésére 

–  a  Pécsi  Evangélikus  Roma 

Szakkollégium  intézményvezetői  feladatainak  ellátásával 
Békési Andreát 2019. augusztus 1. napjától 2020. július 31. 
napjáig  megbízza.  Az  országos presbitérium  felhatalmazza 
az országos irodaigazgatót a szerződés aláírására. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. augusztus 15. 
 
 

129/1/2019. (VI. 27.) országos presbitériumi határozat 

soltvadkerti köznevelési intézmény intézményi 

lelkészének megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  30.  §-ra  –  a  Soltvadkerti  Kossuth  Lajos 
Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 
köznevelési  intézmény  intézményi  lelkészének,  Endreffy 
Mátét  megválasztja  2019.  augusztus  15.  napjától  2020. 
augusztus  14.  napjáig  tartó  határozott,  heti  40  órás 
időtartamra. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. augusztus 15. 
 
 

129/2/2019. (VI. 27.) országos presbitériumi határozat 

Szeberényi köznevelési intézmény intézményi 

lelkészének megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  30.  §-ra  –  a  Szeberényi  Gusztáv  Adolf 
Evangélikus  Gimnázium,  Szakgimnázium,  Általános 
Iskola,  Óvoda,  Alapfokú  Művészeti  Iskola  és  Kollégium 
(Békéscsaba) 

köznevelési 

intézmény 

intézményi 

lelkészének,  Szente-Réth  Katalint  2019.  augusztus  15. 

napjától  határozatlan  időtartamra  választja  meg,  heti  40 
órás időtartamra. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. augusztus 15. 
 
 

129/3/2019. (VI. 27.) országos presbitériumi határozat 

Rózsák tere köznevelési intézmény intézményi 

lelkészének megbízásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  30.  §-ra  –  az  Evangélikus  Középiskolai 
Kollégium  (Budapest)  köznevelési  intézmény  intézményi 
lelkészi  feladatainak  ellátásával  dr.  Magyarkuti  Gyulánét 
bízza meg 2019. szeptember 1. napjától azon időpontig míg 
a  korábbi  iskolalelkész  helyettesítését  ellátja,  határozott, 
heti 3 órás időtartamra. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. augusztus 15. 
 
 

130/2019. (VI. 27.) országos presbitériumi határozat 

Podmaniczky köznevelési intézmény igazgatótanácsa 

tagjáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII. törvény 10. § (2) bekezdésére – a Podmaniczky János 
Evangélikus  Óvoda  és  Általános  Iskola  (Budapest) 
igazgatótanácsa  fenntartói  küldöttének,  Vető  Istvánnak  a 
tisztségről való lemondását tudomásul veszi, és egyidejűleg 
az  igazgatótanács  fenntartói  küldöttének  Krizsán  Zoltánt 
megválasztja.  Ezzel  egyidejűleg  a  köznevelési  intézmény 
fenntartója  megállapítja,  hogy  az  egyházközségi  küldötte: 
Herczog Ferencné, a  szülői szervezet  küldötte: Dukai-Kiss 
Gabriella. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. július 15. 
 
 

131/2019. (VI. 27.) országos presbitériumi határozat  

Fasori köznevelési intézmény igazgatótanácsa tagjairól 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  10.  §  (2)  bekezdésére  –  a  Budapest-Fasori 
Evangélikus 

Gimnázium 

köznevelési 

intézmény 

igazgatótanácsába  az  alábbi  személyek  megválasztását 
tudomásul  veszi  és  ezzel  egyidejűleg  az  igazgatótanács 
elnökét megválasztja: 
intézményvezető:  

Hajdó Ákos  

gazdasági vezető: 

Téglás Gábor Lászlóné 

intézményi lelkész: 

Csepregi András 

egyházközségi küldött: 

Aradi György 

egyházmegyei küldött: 

Tamásy Tamás 

egyházkerületi küldött: 

Radosné Lengyel Anna 

fenntartói küldött: 

Schneller Domonkos (elnök) 
Dr. Szabó B. András  

szomszédos 

intézményi 

küldött: 

Károlyfalvy Zsolt 

intézmény küldött: 

Birkás-Sztókay Edit 

background image

szülői szervezet küldötte: 

Ankáné Flender Olga 

DÖK küldött: 

Tóth Lilla 

alapítványi küldött: 

Dr. Csizér Márton 

Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. július 15. 
 
 

133/2019. (VI. 27.) országos presbitériumi határozat 

egyházközségi tartozások rendezéséről 

Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitériuma 
az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. 
törvény  128.  §  (2)  bekezdés  b)  pontja  alapján  a  pályázati 
előfinanszírozási  támogatásokhoz  kapcsolódó  a  csatolt 
melléklet  szerinti  fizetési  kötelezettségek  kapcsán  az 
egyházkerületekkel  egyeztetett,  az  egyházközségek, 
intézmény teherviselő képességét figyelembe vevő mértékű 
és  ütemezésű  visszafizetés  lehetőségét  biztosítja.  A 
fennmaradó  összeg  egyházunk  költségvetési  törvényének, 
1. sz melléklete X143040000 során rendelkezésre álló keret 
terhére kerüljön rendezésre. 
Felelős: Kocsis István 
Határidő: 2019. július 15. 

 

 

134/2019. (VI. 27.) országos presbitériumi határozat 

országos presbitériumi határozat módosításáról 

A  Magyarországi Evangélikus Egyház országos presbitéri-
uma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról  szóló  2005. 
évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  a 
62/1/2018 (V.9.) számú határozatát az alábbiak szerint mó-
dosítja:  A  Magyarországi  Evangélikus  Egyház,  illetve  a 
belső egyházi jogi személyek elnyert és az egyház által tá-
mogatott  (előfinanszírozás,  önrész)  pályázatok  elsődleges 
lebonyolítója az Evangélikus Fejlesztési Iroda.  
A lebonyolító szervezet  meghatározása, a pályázat benyúj-
tását megelőzően, az országos elnökség feladata. 
Felelős: Fabiny Tamás és Prőhle Gergely 
Határidő: 2019. július 15. 
 
 

135/1/2019. (VI. 27.) országos presbitériumi határozat 

Sztehlo diakóniai intézmény intézményvezetőjének 

megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  16.  §-ra  –  a  Sztehlo  Gábor  Evangélikus 
Szeretetszolgálat 

(Budapest) 

diakónia 

intézmény 

intézményvezetői feladatainak ellátására megválasztja Buda 
Annamáriát  -  heti  40  órás  -  2019.  szeptember  1.  napjától 
2024.  augusztus  31.  napjáig  terjedő  időtartamra.  Ezzel 
egyidejűleg  megbízza  az  országos  iroda  igazgatóját  a 
szolgálati szerződés aláírásával. 
Felelős: Krámer György  
Határidő: 2019. augusztus 31. 
 

 

136/2019. (VI. 27.) országos presbitériumi határozat 

osztályvezetői jogviszony létesítése jóváhagyásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  144.  §  (3)  bekezdése  alapján 
jóváhagyja  Kelemen  Annával,  a  diakóniai  osztály 

referensével  való  mb.  osztályvezetői  jogviszony  létesítését 
2019. július 1. napjától 2020. június 30. napjáig. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. június 30. 
 
 

138/1/2019. (VI. 27.) országos presbitériumi határozat 

Bolla diakóniai intézményi lelkész megválasztásáról  

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  30.  §-ra  –  a  Bolla  Árpád  Evangélikus 
Szeretetotthon  (Budapest)  diakóniai  intézmény  intézményi 
lelkészének,  Ponicsán  Erzsébetet  megválasztja  2019. 
augusztus  15.  napjától  2020.  augusztus  14.  napjáig  tartó 
határozott, heti 20 órás időtartamra. 
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. július 15. 
 
 

138/2/2019. (VI. 27.) országos presbitériumi határozat 
Sztehlo diakóniai intézményi lelkész megválasztásáról  

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  30.  §-ra  –  a  Sztehlo  Gábor  Evangélikus 
Szeretetszolgálat 

diakóniai 

intézmény 

budapesti 

szolgáltatási  helyére  intézményi  lelkészének  Sztojanovics 
Andrást  megválasztja  2019.  szeptember  1.  napjától  2020. 
január 2. napjáig tartó határozott, heti 40 órás időtartamra. 
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. július 15. 
 
 

138/3/2019. (VI. 27.) országos presbitériumi határozat 

Szedik diakóniai intézményi lelkész megválasztásáról  

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  30.  §-ra  –  a  Szombathelyi  Evangélikus 
Diakóniai  Központ  szombathelyi  szolgáltatási  helyre 
intézményi  lelkészének  Steindl-Papp  Juditot  megválasztja 
2019.  szeptember  1.  napjától  határozatlan,  heti  40  órás 
időtartamra. 
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. július 15. 
 
 

142/2019. (VI. 27.) országos presbitériumi határozat 

országos szabályrendelet módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése alapján  - 
utalva  az  egyházi  jogszabályokról  szóló  2005  évi  VI. 
törvény  4.  §  (3)  bekezdésére  -  a  lelkészi  életpályamodell 
részletes  szabályairól  szóló  7/2018.  (XI.  8.)  országos 
szabályrendelet  módosítását  elfogadja.  Az  országos 
presbitérium kéri az országos irodát, hogy a szabályrendelet 
és annak módosítása egységes szerkezetben jelenjen meg az 
egyház hivatalos lapjában. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. július 15. 

background image

 
 

143/2019. (VI. 27.) országos presbitériumi határozat 

országos szabályrendelet elfogadásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése alapján - 
utalva  az  egyházi  jogszabályokról  szóló  2005  évi  VI. 
törvény 4. § (3) bekezdésére - a Lelkészakadémia szervezeti 
és működési szabályzatáról szóló 1/2019. (VI. 27.) országos 
szabályrendeletet  elfogadja  azzal,  hogy  a  felkéri  a 
Lelkészakadémia  választmányát  és  az  EHE  rektori 
vezetését,  vizsgálják  meg  a  szorosabb  együttműködés 
lehetőségét 2019. október 31-ig. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. július 15. 
 
 

144/2019. (VI. 27.) országos presbitériumi határozat 

országos szabályrendelet módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése alapján - 
utalva  az  egyházi  jogszabályokról  szóló  2005  évi  VI. 
törvény  4.  §  (3)  bekezdésére  -  az  evangélikus  hitoktatás 
tartalmi,  munkaügyi,  jogi,  valamint  pénzügyi  kereteiről 
szóló  3/2018.  (VI.  28.)  országos  szabályrendelet 
módosítását  elfogadja.  Az  országos  presbitérium  kéri  az 
országos  irodát,  hogy  a  szabályrendelet  és  annak 
módosítása  egységes  szerkezetben  jelenjen  meg  az  egyház 
hivatalos lapjában. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. július 15.