background image

153/1/2019. (VII. 19.) országos presbitériumi határozat 

Oltalom diakóniai intézmény alapító okirat 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján - utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi 
VIII. törvény 4. § (2) bekezdésre  –  megállapítja, hogy  az 
Oltalom 

Szeretetszolgálat 

(Nyíregyháza) 

diakóniai 

intézmény alapító okiratának módosítása  - a  szakmai és a 
gazdasági bizottság jóváhagyását követően - megtörtént. 
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. augusztus 18. 

 
 

154/2019. (VII. 26.) országos presbitériumi határozat 

Magyarországi Evangélikus Egyház és Magyarország 

Kormánya közötti megállapodástervezetről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (5)  bekezdése  alapján 
megállapítja,  hogy  az  egyeztetések  nyomán  létrejött 
megállapodás-tervezet főszövege helytállóan foglalja össze 
az előkészítő vita többségi támogatást élvező elemeit, ezért 
azt  Magyarország  Kormánya  számára  benyújtandó 
szövegként  jóváhagyja,  egyúttal  köszönetet  mond 
minazoknak,  akik  a  dokumentum  előkészítésében  részt 
vettek. 
Az  országos  presbitérium  megállapítja,  hogy  a  szakértői 
közreműködéssel  létrejött  mellékletek,  melyek  a  konkrét 
fejlesztési  tartalmakat  és  pénzügyi  igényeket  részletezik, 
összhangban állnak az egyház stratégiai céljaival és reális 
igényeivel, ezért alkalmasak arra, hogy a Kormánnyal való 
további  tárgyalások  alapját  képezzék.  Ugyanakkor  az 
országos  presbitérium  szükségesnek  tartja,  hogy  a 
tárgyalások  előrehaladása,  eredménye 

nyomán  a 

fejlesztésekről  elemzések  készüljenek,  az  intézmények, 
gyülekezetek képviselőinek bevonásával. 
Az  országos  presbitérium  felhatalmazza  az  országos 
elnökséget,  valamint a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület 
püspökét  és  a  Déli  Egyházkerület  felügyelőjét,  hogy 
képviselje  a  Kormányzattal  történő  egyeztetéseken  az 
egyház álláspontját, értékeit és érdekeit. 
Az  országos  presbitérium  felkéri  az  országos  elnökséget, 
hogy  a  Kormány  képviselőivel  folytatott  tárgyalások  és  a 
további  szakértői,  intézményi,  gyülekezeti  állásfoglalások 
alapján  véglegesített  dokumentumot  terjessze  az  országos 
presbitérium  elé,  melynek  támogatása  esetén  a 
megállapodás végső szövegéről a zsinat dönt. 
Felelős: országos elnökség 
Határidő: 2019. augusztus 31. 
 
 

153/1/2019. (VII. 19.) országos presbitériumi határozat 

Oltalom diakóniai intézmény alapító okirat 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján - utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi 
VIII. törvény 4. § (2) bekezdésre  –  megállapítja, hogy  az 
Oltalom 

Szeretetszolgálat 

(Nyíregyháza) 

diakóniai 

intézmény alapító okiratának módosítása  - a  szakmai és a 
gazdasági bizottság jóváhagyását követően - megtörtént. 
Felelős: Kelemen Anna 

Határidő: 2019. augusztus 18. 

 
 

155/1/2019 (IX. 19.) országos presbitériumi határozat  

kiskőrösi köznevelési intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján - utalva az egyház intézményeiről szóló  2005. évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Kiskőrösi  Petőfi  Sándor  Evangélikus  Óvoda,  Általános 
Iskola,  Gimnázium  és  Szakgimnázium  köznevelési 
intézmény  alapító  okiratának  módosítása,  az  általános 
iskola  címének  módosításával  -  a  szakmai  és  a  gazdasági 
bizottság jóváhagyását követően - megtörtént. 
Határidő: 2019. október 15. 
 
 

155/2/2019 (IX. 19.) országos presbitériumi határozat 

szegedi köznevelési intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján - utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Szegedi  Evangélikus  Kollégium  köznevelési  intézmény 
alapító  okiratának 

módosítása,  az  OM  azonosító 

módosításával  -  a  szakmai  és  a  gazdasági  bizottság 
jóváhagyását követően - megtörtént. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. október 15. 
 
 

155/3/2019 (IX. 19.) országos presbitériumi határozat 

szegedi felsőoktatási intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján - utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Szegedi  Evangélikus  Felsőoktatási  Diákotthon  intézmény 
alapító  okiratának  módosítása,  a  helyrajzi  szám 
módosításával  -  a  szakmai  és  a  gazdasági  bizottság 
jóváhagyását követően - megtörtént. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. október 15. 
 
 

155/4/2019 (IX. 19.) országos presbitériumi határozat 

Pitypang köznevelési intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján - utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Szegedi  Pitypang  Evangélikus  Óvoda  köznevelési 
intézmény alapító okiratának módosítása, az OM azonosító 
módosításával  -  a  szakmai  és  a  gazdasági  bizottság 
jóváhagyását követően - megtörtént. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. október 15. 

background image

 
 

156/2019 (IX. 19.) országos presbitériumi határozat 

Sztehlo diakóniai intézmény alapító okirat 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján - utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  -  megállapítja,  hogy  a 
Sztehlo  Gábor  Evangélikus  Szeretetszolgálat  (Budapest) 
diakóniai  intézmény  alapító  okiratának  módosítása  -  a 
szakmai  és  a  gazdasági  bizottság  jóváhagyását  követően  - 
megtörtént. 
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. október 15. 
 
 

159/2019 (IX. 19.) országos presbitériumi határozat 

kaposszekcsői diakóniai intézmény alapító okirat 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján - utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  -  megállapítja,  hogy  az 
Evangélikus  Diakóniai  Otthon  (Kaposszekcső)  diakóniai 
intézmény  alapító  okiratának  módosítása  -  a  szakmai  és  a 
gazdasági bizottság jóváhagyását követően - megtörtént. 
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. október 15. 
 
 

161/1/2019 (IX. 19.) országos presbitériumi határozat 

Béthel missziói intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján - utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  -  megállapítja,  hogy  a 
Béthel  Evangélikus  Missziói  Otthon  (Piliscsaba)  missziói 
intézmény alapító okiratának  módosítása  - a  szakmai és a 
gazdasági bizottság jóváhagyását követően - megtörtént. 
Felelős: Benkő Ingrid 
Határidő: 2019. október 15. 
 
 

161/2/2019 (IX. 19.) országos presbitériumi határozat 

EFI intézmény alapító okiratának módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján - utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  -  megállapítja,  hogy  az 
Evangélikus  Fejlesztési  Iroda  (Budapest)  fejlesztési  és 
vagyongazdálkodási 

intézmény 

alapító 

okiratának 

módosítása  -  a  szakmai  és  a  gazdasági  bizottság 
jóváhagyását követően - megtörtént. 
Felelős: Benkő Ingrid 
Határidő: 2019. október 15. 
 
 

168/2019. (IX. 26.) országos presbitériumi határozat 

Kerekerdő köznevelési intézmény intézményvezetője 

választásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi 
VIII. törvény 17/A. §-ra – a Kerekerdő Evangélikus Óvoda 
(Lajoskomárom)  köznevelési  intézmény  intézményvezetői 
feladatainak  ellátására  megválasztja  Keresztes  Arankát 
heti 40 órás, 2019. szeptember 1. napjától 2024. augusztus 
15. napjáig terjedő időtartamra. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. október 1. 
 
 

170/1/2019. (IX. 26.) országos presbitériumi határozat 

soltvadkerti köznevelési intézmény intézményi 

lelkészének megbízásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi 
VIII.  törvény  30.  §-ra  –  a  Kossuth  Lajos  Evangélikus 
Általános  Iskola  és  Alapfokú  Művészeti  Iskola 
(Soltvadkert)  köznevelési  intézmény  intézményi  lelkészi 
feladatainak  ellátásával  megbízott  Endreffy  Máté  püspöki 
kiküldését  2019.  augusztus  15.  napjától  2020.  augusztus 
14. napjáig tudomásul veszi.  
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. október 1. 
 
 

170/2/2019. (IX. 26.) országos presbitériumi határozat 

Szeberényi köznevelési intézmény intézményi 

lelkészének megbízásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi 
VIII.  törvény  30.  §-ra  –  a  Szeberényi  Gusztáv  Adolf 
Evangélikus  Gimnázium,  Szakgimnázium,  Általános 
Iskola,  Óvoda,  Alapfokú  Művészeti  Iskola  és  Kollégium 
(Békéscsabai)  köznevelési  intézmény  intézményi  lelkészi 
feladatainak  ellátásával  megbízott  Szente-Réth  Katalin 
határozatlan  idejű  püspöki  kiküldését  2019.  augusztus  15. 
napjától tudomásul veszi.  
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. október 1. 
 
 

170/3/2019. (IX. 26.) országos presbitériumi határozat 

szegedi köznevelési és felsőoktatási intézményi lelkész 

megbízásáról  

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi 
VIII. törvény 30. §-ra – a Szegedi Evangélikus Kollégium 
köznevelési  intézmény  és  a  Szegedi  Evangélikus 
Felsőoktatási 

Diákotthon 

felsőoktatási 

intézményi 

lelkészének,  Vincze  Déliát  megbízza  2019.  szeptember 1. 
napjától  2020.  augusztus  31.  napjáig  tartó  határozott,  heti 
10 - 10 órás időtartamra. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. október 1. 

background image

 
 

173/1/2019. (IX. 26.) országos presbitériumi határozat 

nádasdi diakóniai intézmény intézményvezetője 

megbízásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi 
VIII.  törvény  17.  §  (12)  bekezdésére  a  Nádasdi 
Evangélikus  Diakóniai  Központ  diakóniai  intézmény 
vezetésére  kiírt  pályázat  -  érvénytelenné  nyilvánítása 
mellett  -  Goda  Ilonát  az  intézményvezetői  feladatok 
ellátásával  megbízza  2019.  november  1.  napjától 
kezdődően  1  év  időtartamra,  heti  20  óra  idejű 
jogviszonyban. Ezzel egyidejűleg az országos presbitérium 
felhatalmazza  az  országos  irodaigazgatót  a  szerződés 
aláírására. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. október 31. 
  

 

174/2019. (IX. 26.) országos presbitériumi határozat 

Evangélikus Diakónia diakóniai intézmény 

intézményvezetője megbízásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés a) pontja 
alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi 
VIII.  törvény  17.  §  (12)  bekezdésére  –  az  Evangélikus 
Diakónia  intézményvezetői  feladatainak  ellátásával,  Buda 
Annamária lemondásának tudomásul vétele mellett, külön 
megállapított  díjazás  nélkül,  megbízza  Kelemen  Anna 
osztályvezetőt  a  2019.  október  1.  napjától  kezdődően 
2020.  szeptember  30.  napjáig  terjedő  időtartamra.  Ezzel 
egyidejűleg  az  országos  presbitérium  felhatalmazza  az 
országos irodaigazgatót a szerződés aláírására. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. szeptember 30. 
 
 

175/1/2019. (IX. 26.) országos presbitériumi határozat  

nádasdi diakóniai intézmény diakóniai lelkészéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128. §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi 
VIII. törvény 30. §-ra – a Nádasdi Evangélikus Diakóniai 
Központ  diakóniai  intézmény  intézményi  lelkészének 
Kőrösi Krisztinát megválasztja 2019. november 1. napjától 
kezdődően  határozatlan  időtartamra,  heti  20  órás 
szolgálatvégzéssel. 
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. október 31. 
 
 

175/2/2019. (IX. 26.) országos presbitériumi határozat 

pilisi diakóniai intézmény diakóniai lelkészéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés a) pontja 
alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi 
VIII.  törvény  30.  §-ra  –  a  Pilisi  Evangélikus 
Szeretetszolgálat intézmény diakóniai lelkészi szolgálatára 

Kárnyáczki Eszter szolgálati szerződését 2019. szeptember 
1. napjától kezdődően határozatlan időtartamra módosítja. 
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. szeptember 30. 
 
 

175/3/2019. (IX. 26.) országos presbitériumi határozat 

Sztehlo diakóniai intézmény diakóniai lelkészéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés a) pontja 
alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi 
VIII.  törvény  30.  §-ra  –    a  Sztehlo  Gábor  Evangélikus 
Szeretetszolgálat 

(Budapest) 

intézménybe 

intézménylelkészi  feladatainak  ellátására  –  a  jelenlegi 
diakóniai lelkész lemondásának tudomásul vétele mellett – 
Szilák-Túri  Krisztinát  megválasztja  2019.  október  1. 
napjától  kezdődően  1  év  időtartamra,  heti  40  órás 
szolgálatvégzéssel. 
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. szeptember 30. 
 
 

175/4/2019. (IX. 26.) országos presbitériumi határozat 

Tessedik diakóniai intézmény diakóniai lelkészéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128. §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi 
VIII.  törvény  30.  §-ra  –  a  Tessedik  Sámuel  Evangélikus 
Szeretetszolgálat 

(Gödöllő) 

diakóniai 

intézmény 

intézményi  lelkészi  feladatainak  ellátásával  megbízott 
Kendeh K. Péter püspöki kiküldését tudomásul veszi 2019. 
augusztus 15. napjától kezdődően, határozatlan időtartamú, 
heti 20 órás szolgálattal. 
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. szeptember 30. 
 
 

175/5/2019. (IX. 26.) országos presbitériumi határozat 

Hegyhát diakóniai intézmény diakóniai lelkészéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés a) pontja 
alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi 
VIII.  törvény  30.  §-ra  –  a  Hegyhát  Evangélikus 
Szeretetszolgálat (Gyönk) diakóniai intézmény intézményi 
lelkészi  feladatainak  ellátásával  megbízott  Varga  Diána 
püspöki  kiküldését  tudomásul  veszi  2019.  augusztus  15. 
napjától  kezdődően,  határozatlan  időtartamú,  heti  20  órás 
szolgálattal. 
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. szeptember 30. 
 
 

177/1/2019. (IX. 26.) országos presbitériumi határozat 

Kántorképző egyházzenei intézmény intézményvezetője 

újraválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés a) pontja 
alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi 
VIII.  törvény  17/B.  §-ra  –  a  Kántorképző  Intézet  (Fót) 
egyházzenei  intézmény  intézményvezetőjének  Bence 
Gábort  újraválasztja.  Ezzel  egyidejűleg,  a  munkakörének 

background image

kibővítésével  az  országos  presbitérium  Bence  Gábort 
egyházzenei  feladatok  országos  koordinálásával  is 
megbízza. 
Az intézményvezetői megbízás 5 évre, 2019. november 1. 
napjától  2024.  október  31.  napjáig  tart  azzal,  hogy  az 
országos  presbitérium  felhatalmazza  az  országos 
irodaigazgatót a munkaszerződés aláírására. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. október 31. 
 
 

179/2019. (IX. 26.) országos presbitériumi határozat 

országos szabályrendelet módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése alapján - 
utalva  az  egyházi  jogszabályokról  szóló  2005  évi  VI. 
törvény  4.  §  (3)  bekezdésére  -  a  lelkészi  életpályamodell 
részletes  szabályairól  szóló  7/2018.  (XI.  8.)  országos 
szabályrendelet  módosítását  elfogadja.  Az  országos 
presbitérium  kéri  az  országos  irodát,  hogy  a 
szabályrendelet 

és 

annak 

módosítása 

egységes 

szerkezetben jelenjen meg az egyház hivatalos lapjában. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. október 26. 
 
 

180/2019. (IX. 26.) országos presbitériumi határozat 

országos szabályrendelet módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése alapján - 
utalva  az  egyházi  jogszabályokról  szóló  2005  évi  VI. 
törvény  4.  §  (3)  bekezdésére  -  az  evangélikus  hitoktatás 
tartalmi,  munkaügyi,  jogi,  valamint  pénzügyi  kereteiről 
szóló  3/2018.  (VI.  28.)  országos  szabályrendelet 
módosítását  elfogadja.  Az  országos  presbitérium  kéri  az 
országos  irodát,  hogy  a  szabályrendelet  és  annak 
módosítása egységes szerkezetben jelenjen meg az egyház 
hivatalos lapjában. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. október 26. 
 
 

181/2019. (IX. 26.) országos presbitériumi határozat 

országos szabályrendelet módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése alapján - 
utalva  az  egyházi  jogszabályokról  szóló  2005  évi  VI. 
törvény  4.  §  (3)  bekezdésére  -  építési  beruházások 
rendjéről  szóló  2/2007.  (VII.  17.)  módosítását  elfogadja. 
Az  országos  presbitérium  kéri  az  országos  irodát,  hogy  a 
szabályrendelet 

és 

annak 

módosítása 

egységes 

szerkezetben jelenjen meg az egyház hivatalos lapjában. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. október 26. 
 
 

187/2019. (IX. 26.) országos presbitériumi határozat 

Forrás köznevelési intézmény igazgatótanácsa 

elnökéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés a)  pontja 

alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi 
VIII.  törvény  10.  §  (2)  bekezdésére  a  Forrás  Evangélikus 
Keresztyén  Óvoda  (Várpalota)  köznevelési  intézmény 
igazgatótanácsa  elnökének  Kissné  Kárász  Rózsának  az 
országos  küldötti  tisztségről  való  lemondását  tudomásul 
veszi.  Ezzel  egyidejűleg  az  igazgatótanács  országos 
küldöttének Rádóczy Ágnest megválasztja. 
Felelős: Benkő Ingrid 
Határidő: 2019. október 26. 
 
 

188/1/2019. (XI. 6.) országos presbitériumi határozat 

szegedi köznevelési intézmény 2019-2020. évi 

költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontja 
alapján  a  Szegedi  Evangélikus  Kollégium  köznevelési 
intézmény  2019. évre  vonatkozó szakmai  tervét, valamint 
a  2019.  évi  költségvetését  22.937  eFt  bevételi  és  22.407 
eFt  kiadási  összeggel,  valamint  a  2020.  évi  költségvetését 
70.673  eFt  bevételi  és  66.734  eFt  kiadási  összeggel, 
valamint 500 eFt felhalmozással elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. december 5. 

 
 

188/2/2019 (XI. 6.) gazdasági bizottsági határozat  

szegedi felsőoktatási intézmény 2019-2020. évi 

költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontja 
alapján  a  Szegedi  Evangélikus  Felsőoktatási  Diákotthon 
felsőoktatási  intézmény  2019.  évre  vonatkozó  szakmai 
tervét,  valamint  a  2019.  évi  költségvetését  7.200  eFt 
bevételi  és  7.121  eFt  kiadási  összeggel,  valamint  a  2020. 
évi  költségvetését  20.318  eFt  bevételi  és  20.315  eFt 
kiadási összeggel elfogadja. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. december 5. 
 

 

189/2019. (XI. 11.) országos presbitériumi határozat 

bonyhádi köznevelési intézmény alapító okiratának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján - utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi 
VIII.  törvény  4.  §  (2)  bekezdésre  –  megállapítja,  hogy  a 
Bonyhádi  Petőfi  Sándor  Evangélikus  Gimnázium, 
Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 
köznevelési  intézmény  alapító  okiratának  módosítása,  az 
1+8  évfolyamos  gimnáziumi  képzés  beindítása  miatti 
feladatbővüléssel,  -  a  szakmai  és  a  gazdasági  bizottság 
jóváhagyását követően - megtörtént. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. december 10. 
 
 

193/2019. (XI. 14) országos presbitériumi határozat 

Evangélikus Országos Találkozóról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 

background image

szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (5)  bekezdése  alapján 
úgy  határozott,  hogy  2020  őszén  Evangélikus  Országos 
Találkozó 

kerül 

megrendezésre. 

találkozó 

megszervezésének, 

koordinálásának 

felelőse, 

szervezőbizottság elnöke: Gáncs Péter és Mészáros Tamás. 
Felelős: országos elnökség 
Határidő: 2019. november 22. 
 
 

194/2019. (XI. 14.) országos presbitériumi határozat 

Magyarországi Evangélikus Egyház 2020. évi 

költségirányzatáról 

Magyarországi 

Evangélikus  Egyház  országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés a) pontja 
alapján  -  utalva  a  104.  §  (6)  bekezdés  c)  pontjára  -  a 
Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

2020. 

évi 

költségirányzatát 

24.467.200.000,- 

Ft 

bevételi 

főösszeggel,  és  24.002.700.000,-  Ft  kiadási  főösszeggel, 
mint  a  Magyarországi  Evangélikus  Egyház  2020.  évi 
költségvetését zsinati elfogadásra javasolja. 
Felelős: Csorba Gábor 
Határidő: 2019. november 22. 
 
 

195/2019. (XI. 14.) országos presbitériumi határozat 

kőszegi köznevelési intézmény intézményvezetője 

megválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi 
VIII.  törvény  17/A.  §-ra  –  a  Kőszegi  Evangélikus 
Gimnázium, 

Szakgimnázium, 

Szakközépiskola 

és 

Kollégium  köznevelési  intézmény  intézményvezetői 
feladatainak  ellátására  megválasztja  Mesterházy  Balázst 
heti 40 órás, 2020. január 1. napjától 2024. augusztus 15. 
napjáig terjedő időtartamra. 
Az  országos  presbitérium  felhatalmazza  az  országos 
irodaigazgatót a szerződés aláírására. 
Ezzel  egyidejűleg  az  országos  presbitérium  az  egyház 
szervezetéről és igazgatásáról szóló 2005. évi IV. törvény 
128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja  alapján  –  utalva  az  egyház 
intézményeiről  szóló  2005.  évi  VIII.  törvény  18.  §  (2) 
bekezdésére  –  Mesterházy  Balázsnak  a  díjazását,  vezetői 
megbízása  idejére  besorolás  szerinti  bér  és  vezetői  pótlék 
szerint állapítja meg. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. december 31. 
 
 

196/2019. (XI. 14.) országos presbitériumi határozat 

szándéknyilatkozat köznevelési intézmény átvételéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi 
VIII.  törvény  1.  §  (2)  bekezdésére  –  intézményalapítási 
szándékát  fejezi  ki  a  szekszárdi  általános  iskola 
köznevelési  intézmény  feladatátvétel  vonatkozásában. 
Ezzel  egyidejűleg  felkéri  az  országos  irodát,  hogy  e 
szándéknyilatkozat alapján vizsgálja meg az alapító okirat 
létrehozása, módosítása feltételeinek fennállását. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. december 13. 

 
 

197/2019. (XI. 14.) országos presbitériumi határozat 

pécsi Roma felsőoktatási intézmény intézményi 

lelkészének megbízásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.§  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi 
VIII.  törvény  30.  §-ra  –  a  Roma  Evangélikus 
Szakkollégium  (Pécs)  felsőnevelési  intézmény  intézményi 
lelkészi  feladatainak  ellátásával  Ócsai  Zoltánt  bízza  meg 
2019. október 15. napjától  határozatlan időtartamban,  heti 
20 órás időtartamra. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. december 13. 
 
 

198/1/2019. (XI. 14.) országos presbitériumi határozat 

Péterfy díj adományozásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés a) pontja 
alapján Fehér Borbála és Tölli Balázs kiváló pedagógusi és 
intézményvezetői  munkája  elismeréseként  Péterfy  Sándor 
díjat adományoz. 
Felelős: Varga Márta 
Határidő: 2019. december 13. 
 
 

201/1/2019. (XI. 14.) országos presbitériumi határozat 

révfülöpi üdülési intézmény intézményvezetője 

újraválasztásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés a) pontja 
alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi 
VIII.  törvény  17/B.  §-ra  –  az  Ordass  Lajos  Evangélikus 
Oktatási 

Központ 

(Révfülöp) 

üdülő 

intézmény 

intézményvezetőjének Hafenscher Károlyt újraválasztja. 
Az  intézményvezetői  megbízás  5  évre,  2019.  október  15. 
napjától  2024.  október  14.  napjáig  tart  azzal,  hogy  az 
országos  presbitérium  felhatalmazza  az  országos 
irodaigazgatót a munkaszerződés aláírására. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. október 31. 
 
 

205/1/2019. (XI. 14.) országos presbitériumi határozat 

Ordass Lajos-díj 2019. évi adományozásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése alapján - 
utalva  az  Ordass  Lajos-díjról  és  a  Prónay  Sándor-díjról 
szóló  1/2007.  (V.  10.)  országos  szabályrendelet  6.  §  (2) 
bekezdésére  –  a  2019.  évben  az  Ordass  Lajos-díjat 
Zászkaliczky Péternek adományozta. 
Felelős: országos elnökség 
Határidő: 2019. november 14. 
 
 

205/2/2019. (XI. 14.) országos presbitériumi határozat 

Prónay Sándor-díj 2019. évi adományozásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 

background image

szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése alapján - 
utalva  az  Ordass  Lajos-díjról  és  a  Prónay  Sándor-díjról 
szóló  1/2007.  (V.  10.)  országos  szabályrendelet  6.  §  (2) 
bekezdésére – a 2019. évben a Prónay Sándor-díjat Bence 
Gábornak adományozta. 
Felelős: országos elnökség 
Határidő: 2019. november 14. 
 
 

206/1/2019. (XII. 11.) országos presbitériumi határozat 

Abaffy diakóniai intézmény 2020. évi költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontja 
alapján  az  Abaffy  Gyula  Evangélikus  Szeretetszolgálat 
(Arnót)  diakóniai  intézmény  2020.  évre  vonatkozó 
szakmai  tervét,  valamint  a  2020.  évi  költségvetését 
230.324  eFt  bevételi  és  230.320  eFt  kiadási  összeggel,  0 
eFt felhalmozási kiadással elfogadja. 
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. december 31. 
 
 

206/2/2019. (XII. 11.) országos presbitériumi határozat 

Agape diakóniai intézmény 2020. évi költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontja 
alapján 

az 

Agape 

Evangélikus 

Szeretetotthon 

(Lajoskomárom)  diakóniai  intézmény  2020.  évre 
vonatkozó  szakmai  tervét,  valamint  a  2020.  évi 
költségvetését 157.818 eFt bevételi és 157.465 eFt kiadási 
összeggel, 9.000 eFt felhalmozási kiadással elfogadja. 
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. december 31. 
 
 

206/3/2019. (XII. 11.) országos presbitériumi határozat 
Baldauf diakóniai intézmény 2020. évi költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontja 
alapján  a  Baldauf  Evangélikus  Szeretetotthon  (Pogány) 
diakóniai intézmény 2020. évre vonatkozó szakmai tervét, 
valamint a 2020. évi költségvetését 162.647 eFt bevételi és 
160.543  eFt  kiadási  összeggel,  17.000  eFt  felhalmozási 
kiadással elfogadja. 
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. december 31. 
 
 

206/4/2019. (XII. 11.) országos presbitériumi határozat 

békéscsabai diakóniai intézmény 2020. évi 

költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontja 
alapján  a  Békéscsabai  Evangélikus  Szeretetszolgálat 
diakóniai intézmény 2020. évre vonatkozó szakmai tervét, 
valamint a 2020. évi költségvetését 351.584 eFt bevételi és 
297.164  eFt  kiadási  összeggel,  12.655  eFt  felhalmozási 
kiadással elfogadja. 
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. december 31. 
 

 

206/5/2019. (XII. 11.) országos presbitériumi határozat 

Bolla Árpád diakóniai intézmény 2020. évi 

költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontja 
alapján  a  Bolla  Árpád  Evangélikus  Szeretetotthon 
(Budapest)  diakóniai  intézmény  2020.  évre  vonatkozó 
szakmai  tervét,  valamint  a  2020.  évi  költségvetését 
209.692  eFt  bevételi  és  187.957  eFt  kiadási  összeggel, 
65.000 eFt felhalmozási kiadással elfogadja. 
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. december 31. 
 
 

206/6/2019. (XII. 11.) országos presbitériumi határozat 

Élim diakóniai intézmény 2020. évi költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. §  (2) bekezdés h) pontja 
alapján az Élim Evangélikus Szeretetotthon (Nyíregyháza) 
diakóniai intézmény 2020. évre vonatkozó szakmai tervét, 
valamint a 2020. évi költségvetését 258.595 eFt bevételi és 
247.565  eFt  kiadási  összeggel,  1.434  eFt  felhalmozási 
kiadással elfogadja. 
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. december 31. 
 
 

206/7/2019. (XII. 11.) országos presbitériumi határozat 

Emmaus diakóniai intézmény 2020. évi költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontja 
alapján 

az 

Emmaus 

Evangélikus 

Szeretetotthon 

(Nyíregyháza)  diakóniai  intézmény  2020.  évre  vonatkozó 
szakmai  tervét,  valamint  a  2020.  évi  költségvetését 
335.000  eFt  bevételi  és  333.000  eFt  kiadási  összeggel, 
45.000 eFt felhalmozási kiadással elfogadja. 
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. december 31. 
 
 

206/8/2019. (XII. 11.) országos presbitériumi határozat 

kaposszekcsői diakóniai intézmény 2020. évi 

költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontja 
alapján  az  Evangélikus  Diakóniai  Otthon  (Kaposszekcső) 
diakóniai intézmény 2020. évre vonatkozó szakmai tervét, 
valamint a 2020. évi költségvetését 244.581 eFt bevételi és 
243.685  eFt  kiadási  összeggel,  8.000  eFt  felhalmozási 
kiadással elfogadja. 
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. december 31. 
 
 

206/9/2019. (XII. 11.) országos presbitériumi határozat 

Hegyhát diakóniai intézmény 2020. évi költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontja 
alapján  a  Hegyhát  Evangélikus  Szeretetszolgálat  (Gyönk) 

background image

diakóniai intézmény 2020. évre vonatkozó szakmai tervét, 
valamint a 2020. évi költségvetését 990.630 eFt bevételi és 
965.330  eFt  kiadási  összeggel,  12.000  eFt  felhalmozási 
kiadással elfogadja.  
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. december 31. 
 
 

206/10/2019. (XII. 11.) országos presbitériumi 

határozat 

Kapernaum diakóniai intézmény 2020. évi 

költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontja 
alapján  a  Kapernaum  Evangélikus  Szeretetotthon 
(Gyenesdiás)  diakóniai  intézmény  2020.  évre  vonatkozó 
szakmai  tervét,  valamint  a  2020.  évi  költségvetését 
184.814  eFt  bevételi  és  183.779  eFt  kiadási  összeggel, 
20.030 eFt felhalmozási kiadással elfogadja.  
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. december 31. 
 
 

206/11/2019. (XII. 11.) országos presbitériumi 

határozat 

kondorosi diakóniai intézmény 2020. évi 

költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontja 
alapján  a  Kondorosi  Evangélikus  Nyugdíjasház  diakóniai 
intézmény 2020. évre  vonatkozó szakmai  tervét, valamint 
a 2020. évi költségvetését 128.092 eFt bevételi és 123.791 
eFt  kiadási  összeggel,  2.000  eFt  felhalmozási  kiadással 
elfogadja.  
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. december 31. 
 
 

206/12/2019. (XII. 11.) országos presbitériumi 

határozat 

kőszegi diakóniai intézmény 2020. évi költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontja 
alapján  a  Kőszegi  Evangélikus  Szeretetotthon  diakóniai 
intézmény 2020. évre  vonatkozó szakmai  tervét, valamint 
a  2020.  évi  költségvetését  99.017  eFt  bevételi  és  98.307 
eFt  kiadási  összeggel,  0  eFt  felhalmozási  kiadással 
elfogadja.  
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. december 31. 
 
 

206/13/2019. (XII. 11.) országos presbitériumi 

határozat 

Lakos diakóniai intézmény 2020. évi költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontja 
alapján  a  Lakos  Ádám  Evangélikus  Szeretetszolgálat 
(Boba) diakóniai intézmény 2020. évre vonatkozó szakmai 
tervét,  valamint  a  2020.  évi  költségvetését  510.893  eFt 

bevételi  és  495.657eFt  kiadási  összeggel,  54.200  eFt 
felhalmozási kiadással elfogadja.  
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. december 31. 
 
 

206/14/2019. (XII. 11.) országos presbitériumi 

határozat 

nádasdi diakóniai intézmény 2020. évi költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontja 
alapján  a  Nádasdi  Evangélikus  Diakóniai  Központ 
diakóniai intézmény 2020. évre vonatkozó szakmai tervét, 
valamint a 2020. évi költségvetését 116.955 eFt bevételi és 
115.887  eFt  kiadási  összeggel,  180  eFt  felhalmozási 
kiadással elfogadja.  
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. december 31. 
 
 

206/15/2019. (XII. 11.) országos presbitériumi 

határozat 

Oltalom diakóniai intézmény 2020. évi költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontja 
alapján  az  Oltalom  Szeretetszolgálat  (Nyíregyháza) 
diakóniai intézmény 2020. évre vonatkozó szakmai tervét, 
valamint a 2020. évi költségvetését 549.603 eFt bevételi és 
547.448  eFt  kiadási  összeggel,  2.802  eFt  felhalmozási 
kiadással elfogadja.  
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. december 31. 
 
 

206/16/2019. (XII. 11.) országos presbitériumi 

határozat 

pilisi diakóniai intézmény 2020. évi költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontja 
alapján  a  Pilisi  Evangélikus  Szeretetszolgálat  diakóniai 
intézmény  2020.  évre  vonatkozó  szakmai  tervét,  valamint 
a 2020. évi költségvetését 146.570 eFt bevételi és 144.434 
eFt  kiadási  összeggel,  930  eFt  felhalmozási  kiadással 
elfogadja.  
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. december 31. 
 
 

206/17/2019. (XII. 11.) országos presbitériumi 

határozat 

Szedik diakóniai intézmény 2020. évi költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontja 
alapján  a  Szombathelyi  Evangélikus  Diakóniai  Központ 
2020. évre vonatkozó szakmai tervét, valamint a 2020. évi 
költségvetését 956.408 eFt bevételi és 918.351 eFt kiadási 
összeggel, 30.000 eFt felhalmozási kiadással elfogadja.  
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. december 31. 
 
 

background image

206/18/2019. (XII. 11.) országos presbitériumi 

határozat 

Tessedik diakóniai intézmény 2020. évi költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontja 
alapján  a  Tessedik  Sámuel  Evangélikus  Szeretetszolgálat 
(Gödöllő) 2020. évre vonatkozó szakmai tervét, valamint a 
2020.  évi  költségvetését  327.816  eFt  bevételi  és  313.886 
eFt  kiadási  összeggel,  3.000  eFt  felhalmozási  kiadással 
elfogadja.  
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. december 31. 
 
 

206/19/2019. (XII. 11.) országos presbitériumi 

határozat 

Túrmezei diakóniai intézmény 2020. évi 

költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontja 
alapján a Túrmezei Erzsébet Evangélikus Szeretetszolgálat 
(Balassagyarmat)  2020.  évre  vonatkozó  szakmai  tervét, 
valamint a 2020. évi költségvetését 57.952 eFt bevételi és 
57.492  eFt  kiadási  összeggel,  1.200  eFt  felhalmozási 
kiadással elfogadja.  
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. december 31. 
 
 

207/2019. (XII. 12.) országos presbitériumi határozat 

országos szabályrendelet módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése alapján - 
utalva  az  egyházi  jogszabályokról  szóló  2005  évi  VI. 
törvény  4.  §  (3)  bekezdésére  -  a  lelkészi  életpályamodell 
részletes  szabályairól  szóló  7/2018.  (XI.  8.)  országos 
szabályrendelet  módosítását  –  1. sz.  melléklet  módosítása 
kivételével  -  elfogadja.  Az  országos  presbitérium  kéri  az 
országos  irodát,  hogy  a  szabályrendelet  és  annak 
módosítása egységes szerkezetben jelenjen meg az egyház 
hivatalos  lapjában.  Az  országos  presbitérium  e 
módosítással  egyidejűleg  a  Zelenka  Pál  Evangélikus 
Szolidaritási  Alaptól  szóló  2013.  évi  III.  törvény 
végrehajtásáról  szóló  6/2013.  (XI.  29.)  országos 
szabályrendeletet  módosítja  és  hatályon  kívül  helyezi  a 
Zelenka Pál Evangélikus Szolidaritási Alaphoz kapcsolódó 
egyházközségi  támogatásról  szóló  7/2013.  (XI.  29.) 
országos szabályrendelet. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. december 31. 
 
 

212/1/2019. (XII. 12.) országos presbitériumi határozat 

EHE Diakóniai Képzési Központ létrehozásáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés a) pontja 
alapján – utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi 
VIII.  törvény  51.  §-ra  -  az  Evangélikus  Hittudományi 
Egyetem  felsőoktatási  intézmény  szervezeti  és  működési 
rendjének vonatkozó szabályozását – a Diakóniai Képzési 
Központ  szervezeti  egység  létrehozására  tekintettel  – 

elfogadja,  ezzel  egyidejűleg  kéri  az  intézményt,  hogy  az 
egységes  szerkezetbe  foglalt  szervezeti  működési 
szabályzatát fenntartói jóváhagyásra terjessze elő.   

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  felkéri  az  országos  elnökséget  és  az  EHE 
vezetését 

az  Evangélikus  Hittudományi  Egyetem 

felsőoktatási  intézmény  Diakóniai  Képzési  Központ 
szervezeti egységének finanszírozási hátterét lehetővé tevő 
források biztosítására  vonatkozóan készítsen előterjesztést 
az  országos  presbitérium  2020.  március  26.  napján 
tartandó ülésére. 
Felelős: országos elnökség és EHE vezetés 
Határidő: 2020. március 10. 
 
 

212/2/2019. (XII. 12.) országos presbitériumi határozat 

EHE Diakóniai Képzési Központ igazgatójáról  

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés a) pontja 
alapján 

az 

Evangélikus 

Hittudományi 

Egyetem 

felsőoktatási  intézmény  Diakóniai  Képzési  Központ 
szervezeti  egység  vezetőjének,  Johann  Gyulának  a 
megválasztását támogatja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. december 31. 
 
 

212/3/2019. (XII. 12.) országos presbitériumi határozat 

EHE oktatójának lakhatásáról  

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés a) pontja 
alapján  a  fenntartó  kötelezettséget  vállal  az  Evangélikus 
Hittudományi  Egyetem  felsőoktatási  intézmény  Diakóniai 
Képzési Központ szervezeti egység  vezetője  lakhatásának 
biztosítására,  ingatlan  vásárlásra  azzal,  hogy  elfogadja  az 
egyházi  intézmény  tulajdonában  álló  ingatlan  értékesítése 
során befolyó vételárral történő intézményi hozzájárulást.  
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. december 31. 
 
 

213/2019. (XII. 12.) országos presbitériumi határozat 

országos szabályrendelet módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (5) bekezdése alapján - 
utalva  az  egyházi  jogszabályokról  szóló  2005  évi  VI. 
törvény  4.  §  (3)  bekezdésére  -  az  Andorka  Eszter 
Programról 

szóló 

1/2016. 

(XII. 

15.) 

országos 

szabályrendelet  módosítását  elfogadja.  Az  országos 
presbitérium  kéri  az  országos  irodát,  hogy  a 
szabályrendelet 

és 

annak 

módosítása 

egységes 

szerkezetben jelenjen meg az egyház hivatalos lapjában. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. december 31. 
 
 

215/2019. (XII. 12.) országos presbitériumi határozat 

diakonátus megszervezéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma az egyházi szolgálat külön területeiről szóló 
2005.  évi  III.  törvény  25/A.  §  (2)  bekezdése  alapján  a 
diakónusok  szolgáló  közösségének,  diakonátusnak  a 

background image

megszervezésére  háttérszervezetként a  FÉBÉ Evangélikus 
Diakonissza  Egyesületet  jelöli  ki,  és  felkéri  az  egyesület 
elnökségét a szükséges feladatok elvégzésére. 
Felelős: Gregersen-Labossa György 
Határidő: 2020. december 31. 
 

 

216/2019. (XII. 12.) országos presbitériumi határozat 

belső ellenőr 2020. évi munkatervéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  149.  §-a  alapján  –  utalva  a 
Magyarországi  Evangélikus  Egyház  Országos  Irodájáról 
szóló  2/2010.  (II.  10.)  országos  szabályrendelet  44.  §  (2) 
bekezdésére  -  a  belső  ellenőr  2020.  évi  munkatervét 
elfogadja. 
Felelős: Krámer György 
Határidő: 2019. december 31. 
 
 

218/2019. (XII. 12.) országos presbitériumi határozat 
Oltalom diakóniai intézmény szakmai programjának 

módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján - utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi 
VIII.  törvény  7.  §  (1)  bekezdés  b)  pontjára  –  az  Oltalom 
Szeretetszolgálat  (Nyíregyháza)  diakóniai  intézmény 
szakmai  programját  -  ágazati  átalakítását  és  további  egy 
intézményvezető  helyettesi  munkakör  létrehozásával  – 
módosítja. 
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. december 31. 
 
 

219/2019. (XII. 12.) országos presbitériumi határozat 

diakóniai intézményvezető-helyettesi munkakör 

létrehozásának jogköréről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdése a) pontja 
alapján - utalva az egyház intézményeiről szóló 2005. évi 
VIII.  törvény  20.  §  (1)  bekezdésére  –  a  diakóniai 
intézmény 

intézményvezető-helyettesi 

munkakör 

létrehozásának jogkörét átruházza a diakóniai bizottságra. 
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. december 31. 
 

 

220/2019. (XII. 12.) országos presbitériumi határozat 

Sztehlo diakóniai intézmény ellátási szerződés és 

ingatlanhasználati megállapodás módosításáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma az egyház szervezetéről és igazgatásáról szóló 
2005. évi IV. törvény 128. § (3) bekezdés a) pontja alapján a 
Dunakeszi  Város  Önkormányzatával  kötött  ellátási 
szerződés, 

valamint 

ingatlanhasználati 

megállapodás 

módosításával egyetért. 
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. december 31. 
 
 

221/2019. (XII. 12.) országos presbitériumi határozat 

gyönki diakóniai intézmény diakóniai lelkészéről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetésről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  30.  §-ra  –  a  Hegyhát  Evangélikus 
Szeretetszolgálat  (Gyönk)  diakóniai  intézmény  intézményi 
lelkészének  munkaidejét  heti  20  óráról  heti  40  órára 
módosítja 2020. január 1-től. 
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. december 31. 
 
 

222/1/2019. (XII. 12.) országos presbitériumi határozat 

gödöllői diakóniai intézmény igazgatótanácsáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetésről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  11.  §-ra  –  a  Tessedik  Sámuel  Evangélikus 
Szeretetszolgálat 

(Gödöllő)diakóniai 

intézmény 

igazgatótanácsába  fenntartói  küldöttének  Iker  Ferencet 
delegálja. 
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. december 31. 
 
 

222/2/2019. (XII. 12.) országos presbitériumi határozat 

gödöllői diakóniai intézmény igazgatótanácsáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  VIII.  törvény  11.§  (2)  bekezdésére  -  a 
Tessedik  Sámuel  Evangélikus  Szeretetszolgálat  (Gödöllő) 
diakóniai  intézmény  igazgatótanácsának  összetételét 
módosítja az alábbiak szerint: 
intézményvezető: 

Roszík Ágnes 

gazdasági vezető: 

Cs. Tóthné Gabriella 

intézményi lelkész: 

Kendeh K. Péter 

egyházközségi küldött: 

Albert Gábor 

egyházmegyei küldött: 

Sághy Balázs (elnök) 

fenntartói küldött: 

Molnár Gyula 
Kecskés Réka 
Iker Ferenc 

alapítványi küldött: 

Bódi Erika 

intézményi küldött: 

Roszík Gábor 

Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. december 31. 
 
 

223/2019. (XII. 12.) országos presbitériumi határozat 

gyönki diakóniai intézmény igazgatótanácsáról 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetésről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  IV.  törvény  128.  §  (3)  bekezdés  a)  pontja 
alapján  –  utalva  az  egyház  intézményeiről  szóló  2005.  évi 
VIII.  törvény  11.  §-ra  –  a  Hegyhát  Evangélikus 
Szeretetszolgálat 

(Gyönk) 

diakóniai 

intézmény 

igazgatótanácsába  –  a  fenntartói  delegált  lemondásának 
tudomásulvétele  mellett  –  fenntartói  küldöttnek  Andrási 
Zoltánnét delegálja. 
Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. december 31. 
 
 

224/2019. (XII. 12.) országos presbitériumi határozat 

Szabó diakóniai intézmény igazgatótanácsáról 

background image

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló  2005.  évi  VIII.  törvény  11.§  (2)  bekezdésére  -  a 
Szabó  Gyula  Evangélikus  Szeretetszolgálat  (Debrecen) 
diakóniai intézmény igazgatótanácsát névsorát az alábbiak 
szerint hagyja jóvá, illetve választja meg az igazgatótanács 
elnökét: 
intézményvezető  (intézményi 
lelkész): 

Asztalos Richárd 

egyházközségi küldött 

dr.  Nagyné  dr.  Stieber 
Tünde 

  

Huszár Henriett 

  

Koós Anikó 

  

Abaffy Zoltán (elnök) 

egyházmegyei küldött: 

Csengeri Tamás 

fenntartói küldött: 

Laborczi Géza 

Felelős: Kelemen Anna 
Határidő: 2019. december 31. 
 
 

225/2019. (XII. 19.) országos presbitériumi határozat 

Sztehlo diakóniai intézmény 2020. évi költségvetéséről 

Magyarországi 

Evangélikus 

Egyház 

országos 

presbitériuma  az  egyház  szervezetéről  és  igazgatásáról 
szóló 2005. évi IV. törvény 128. § (2) bekezdés h) pontja 
alapján  a  Sztehlo  Gábor  Evangélikus  Szeretetszolgálat 
(Budapest) 2020. évre vonatkozó szakmai tervét, valamint 
a  2020.  évi  költségvetését  1.418.600  eFt  bevételi  és 
1418.160  eFt  kiadási  összeggel,  48.000  eFt  felhalmozási 
kiadással elfogadja.  
Felelős: Kelemen Anna  
Határidő: 2019. december 31.