Navigáció
Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
 

7/2018. (XI. 8.) országos szabályrendelet a lelkészi életpályamodell részletes szabályairól

B2_LÉM szabályrendelet módosítás_20190627.pdf — PDF document, 418Kb

Fájl tartalma ( Teljes képernyő )
background image

 

7/2018. (XI. 8.) országos szabályrendelet 

a lelkészi életpályamodell részletes szabályairól 

 

A Magyarországi Evangélikus Egyház (a továbbiakban: az 
egyház) országos presbitériuma az egyházi jogszabályokról 
szóló  2005  évi  VI.  törvény  4.  §  (3)  bekezdése  alapján  – 
utalva  egyházi  szolgálat  külön  területeiről  szóló  2005.  évi 
V.  törvény  17/A.  §  (6)  bekezdésre  –  a  lelkészi 
életpályamodell  részletes  szabályait  az  alábbiak  szerint 
állapítja meg: 
 

I. fejezet 

A szabályrendelet hatálya 

 

1. § 

A lelkészi életpályamodell három fő részből áll: 

a) a képzési és minősítési rendszer, 
b) a jelzőrendszer és támogató szolgálat, és 
c) az illetményrendszer. 

 
2. § 

(1) A képzési és minősítési rendszer célja, hogy  

a) összefogja azokat a továbbképzési formákat, amelyek 
az  Evangélikus  Hittudományi  Egyetemen  folytatott 
képzésre  építve  biztosítják  a  lelkészek  számára  a 
folyamatos 

szakmai 

megújulás 

lehetőségét 

és 

kötelezettségét. 

rendszer 

működtetésének 

tapasztalatai  visszajelzésként  szolgálnak az alapképzést 
folytató egyházi felsőoktatási intézmény számára; 
b)  meghatározza  azokat  a  képzési  formákat  és 
kritériumokat,  amelyek  elvégzése,  teljesítése  feltétele 
bizonyos speciális lelkészi munkakörök, tisztségek vagy 
megbízatások betöltésének;  
c)  biztosítsa  a  lelkészi  szolgálat  minőségbiztosításának 
alapjait. 

(2)  A  lelkészi  életpályamodell  képzési  és  minősítési 
rendszere az alábbiakból áll: 

a)  az  egyház  által  szervezett  valamennyi  lelkész 
számára  kötelező  továbbképzések:  részvétel  a  lelkészi 
munkaközösségek,  az  országos  lelkészkonferencia,  az 
egyházkerületi 

munkaévkezdő 

lelkészkonferencia 

munkájában és a Lelkészakadémia kurzusain; 
b)  az  egyház  által  szervezett,  kötelező,  a  parókusi 
alkalmassági vizsgához szükséges vezetőképzés; 
c)  az  egyház  által  az  igazgató  lelkészek,  a  magasabb 
egyházkormányzati szinten szolgáló lelkészek, valamint 
az  intézményvezető  lelkészek  számára  szervezett, 
kötelező,  a  vezetőképzésre  épülő  magasabb  szintű 
vezetőképzés; 
d)  kötelező  továbbképzések  meghatározása  a  speciális 
lelkészi 

szolgálati 

feladatokhoz 

(iskolalelkész, 

kórházlelkész, börtönlelkész, tábori lelkész stb.);  
e) 
f) minősítési kollokvium. 

 
3. §  (1) A jelzőrendszer és támogató szolgálat célja, hogy 
támogassa  a  lelkészeket  életük  és  szolgálatuk  mindazon 
területein,  amely  területeken  tapasztalható  elakadások 
megnehezíthetik  a  hiteles  szolgálatot.  A  jelzőrendszer  és 
támogató szolgálat részeit és vonatkozó rendelkezéseit jelen 
szabályrendelet 3. sz. melléklete tartalmazza. 
(2)  Jelzőrendszerként  az  éves  kötelező  önértékelés  és 
esperesi 

konzultáció 

szolgál, 

mely 

keretében 

meghatározhatók  azok  az  igények  és  szükségletek, 
amelyekhez  személyi  vagy  egyéb  segítségforrások 
rendelhetők. 

(3)  A  lelkészi  életpályamodell  jelzőrendszer  és  támogató 
szolgálatának 

rendszere 

– 

(2) 

bekezdésben 

meghatározottakon túlmenően – az alábbiakból áll:  

a) a szakmai személyiség támogatása 

aa) 

ötévente 

egyszer 

részvétel 

csoportos 

szupervíziós folyamatban (kötelező); 
ab) 

egyéb 

továbbképzések  és  támogatások 

(önkéntes); 
ac) sabbat idő (önkéntes) 

b) a pszichés én fejlesztése 

ba)  az  ordinációt,  illetve  a  nem  az  Evangélikus 
Hittudományi 

Egyetemen 

kiállított 

teológiai 

végzettséget igazoló oklevéllel rendelkezők esetében 
a  lelkészképesítő  vizsgát  megelőző  pszichológiai 
állapotfelmérés (kötelező); 
bb)  professzionális  segítő  szakember  igénybevétele 
(önkéntes) 

c) spirituális identitás ápolása  

ca) kísérőlelkészi kapcsolat a beosztott lelkészi évek 
végéig (kötelező); 
cb)  kísérőlelkészi  kapcsolat  a  parókusi  vizsga  után 
(önkéntes); 
cc)  egyházkerületi  hivatásgondozói  napokon  való 
részvétel (önkéntes)  

d) interperszonális kapcsolatok 

da)  professzionális  szakmai  segítő  szakember 
igénybevétele (önkéntes); 
da) rekreációs programok igénybevétele (önkéntes) 

e) egészségügyi szűrővizsgálat (önkéntes). 

(4) A lelkészi illetményrendszer célja, hogy meghatározza a 
teljesállású  és  e  szabályrendeletben  meghatározott,  adott 
szolgálati  hely  méretének  megfelelően  országos  egyházi 
támogatásban  részesített  szolgálati  jogviszonyban  álló 
lelkészek  rendszeres  havi  illetményének  minimális 
mértékét. A lelkészi illetménytáblával előreláthatóvá  válik, 
hogy  a  teljes  életúton  –  legalább  –  milyen  díjazásban 
részesül egy lelkész.  
(5) A lelkészi életpályamodell elemeit kreditrendszer fogja 
össze.  Az  életpályamodell  meghatározó  elemei  együttesen 
biztosítják a lelkészi életút kereteit, valamint a minőségbiz-
tosítás alapjait. Az illetménykategóriákba való továbblépést 
az adott ciklusban elérendő kreditek megszerzése teszi lehe-
tővé. 
 
4. §  A lelkészi életpályamodell kiterjed: 

a)  valamennyi  lelkészre  –  ideérve  a  magasabb  szintű 
egyházkormányzati  és  országos  egyházi  alkalmazásban 
álló, valamint beosztott lelkészre  is  –, akik  kötelesek a 
jogszabályokban  írt,  az  életpályamodell  kötelező 
elemeinek 

eleget 

tenni, 

valamint 

jogosult 

jogszabályokban  írt,  az  életpályamodell  jelzőrendszeri 
és támogató szolgálatát, és illetményrendszerét igénybe 
venni.  
b)  az  illetményre  vonatkozó  szabályai  kiterjednek  –  e 
szabályrendelet  meghatározottak  figyelembevételével  – 
a  magasabb  szintű  egyházkormányzati  és  országos 
egyházi  alkalmazásban  álló,  valamint  beosztott 
lelkészekre is. 
 

5. § 

(1)  Minden  kötelező  képzés  munkaidőnek  számít, 

amely  időtartama  alatt  a  helyettesítés  megszervezése  az 
illetékes  esperes,  az  igazgató  lelkész,  illetve  a  lelkész 
szolgálati helye szerint illetékes felettes feladata. 
(2)  A  lelkészek  írásban  előterjesztett  kérelme  esetén  a 
kötelező  képzési  kötelezettség  idejébe  nem  kerül 

background image

beszámításra: 

a)  az  egyházi  szolgálatról  és  az  egyházi  szolgálatot 
végzőkről szóló 2005. évi III. törvény (a továbbiakban: 
Sztv.) 27 § (2) bekezdés f–i) pontjaiban, valamint a (3) 
bekezdésben meghatározott szolgálat ideje, 
b)  az  Sztv.  29.  §–ban  meghatározott  rendelkezési 
állományban töltött idő, 
c)  az  Sztv.  53.  §  (3)  bekezdésében  meghatározott 
betegszabadság ideje, 
d)  az  Sztv.  56.  §–ban  meghatározott  szülési  szabadság 
és gyermekgondozási szabadság ideje, 
e) a doktori tanulmányok időtartama,  
f) az Sztv. 57. §–ban meghatározott tartós szabadságon 
töltött idő, valamint 
g) e szabályrendelet 3. § (3) bekezdés ac) pontjában írt 
sabbat idő 

azzal,  hogy  az  egyházi  szolgálatba  való  visszalépésük 
esetén  rendszeres  havi  illetményük  minimális  mértéke  a 
visszalépéskor  kezdődő  ciklus  szerinti  életkoruk  alapján 
kerül meghatározásra. 
 
6. § 

(1)  A  Zelenka  Pál  Evangélikus  Szolidaritási  Alap 

rendes  tagjának  minősülő  gyülekezeti  munkatársak,  mint 
egyházi  személyek  az  életpályamodell  alkalmazása  során 
lelkésznek minősülnek. 
(2) Az Evangélikus Hittudományi Egyetem oktatói, a tábori 
lelkészek,  valamint  a  börtönlelkészek  –  amennyiben  e 
szabályrendelet  másképp  nem  rendelkezik  –  egyéb 
jogszabályok  (állami  és  egyházi  törvények,  illetve  belső 
szabályzatok)  alapján  teljesítik  a  minőségbiztosítási 
követelményeket.  
 

II. fejezet 

A képzési és minősítési rendszer elemei 

 

Részvétel a lelkészi munkaközösségek munkájában 

7. §  (1)  A  lelkészi  munkaközösségek  a  lelkészi 
életpályamodell képzési és minősítési részeként a lelkészek 
kötelező továbbképzésének része. 
(2)  A  lelkészi  munkaközösségek  évente  legalább  10  ülést 
tartanak,  a  többnapos  alkalmak  naponként  egy  ülésnek 
számítanak. A lelkészek és lelkészjelöltek az ötéves képzési 
és  minősítési  ciklusban  az  ülések  legalább  60  %–án 
kötelesek  részt  venni.  A  részvételről  szóló  nyilvántartást  a 
lelkészi  munkaközösség  elnöke  végzi,  az  ülést  követő  8 
napon  belül  megküldi  a  területileg  illetékes  püspöki 
hivatalnak és az országos irodának.  
(3) 

lelkészi 

munkaközösség 

elsősorban 

egyházmegyénként  végzi  munkáját.  Az  egyházmegyei 
lelkészi  munkaközösség  tagjai  az  egyházmegye  területén 
élő lelkészek és lelkészjelöltek, akiknek joga és kötelessége 
a  munkaközösség  alkalmain  való  részvétel.  Az  országos 
egyházi szolgálatban álló lelkészek – választásuk szerint – a 
lakóhelyük  vagy  a  szolgálati  helyük  szerinti  lelkészi 
munkaközösség tagjai.  

 

Részvétel az országos lelkészkonferencia munkájában 

8. § 

(1)  Az  országos  lelkészkonferencia  a  lelkészi 

életpályamodell képzési és minősítési részeként a lelkészek 
kötelező  továbbképzési  alkalma.  A  lelkészek  az  ötéves 
képzési és minősítési ciklusban az ülések legalább 20 %–án 
kötelesek  részt  venni.  A  többnapos  ülések  egy  ülésnek 
számítanak.  
(2)  A  lelkészi  munkaközösségek  országos  szövetsége  a 
püspöki  tanáccsal  egyetértésben  szervezi  az  országos 

lelkészkonferenciákat.  
(3)  A  lelkészi  munkaközösségek  országos  szövetsége 
minden  év  végén  meghatározza  a  következő  évi  országos 
lelkészkonferenciák témájának fő irányelveit. 
(4)  A  lelkészi  munkaközösségek  országos  szövetsége 
kijelöli azt a szakmai tanácsadó testületet, amely a lelkészi 
munkaközösségek 

országos 

szövetsége 

elnökének 

irányításával  végzi  az  országos  lelkészkonferenciákkal 
kapcsolatos  szakmai,  szervezési  feladatokat.  Az  országos 
lelkészkonferenciákról 

lelkészi 

munkaközösségek 

országos  szövetségének  elnöke  a  szövetségnek  jelentést 
tesz. 
(5) A részvételről szóló  nyilvántartást az országos lelkészi 
munkaközösség  elnöke  végzi,  és  a  lelkészkonferenciát 
követő  8  napon  belül  megküldi  a  területileg  illetékes 
püspöki hivatalnak és az országos irodának.  
 

Részvétel az egyházkerületi munkaévkezdő 

lelkészkonferencia munkájában 

9. §  (1)  Az  egyházkerületek  által  évente  szervezett 
munkaévkezdő 

lelkészkonferencia 

lelkészi 

életpályamodell képzési és minősítési részeként a lelkészek 
kötelező  továbbképzésnek  része,  melynek  valamennyi 
meghirdetett  alkalmán  –  az  illetékes  püspök  által  adott 
írásbeli felmentés hiányában – minden lelkész köteles részt 
venni. 
(2)  A  részvételről  szóló  nyilvántartást  az  illetékes  püspöki 
hivatal végzi, és a lelkészkonferenciát követő 8 napon belül 
az országos irodának is megküldi.  
 

Részvétel a Lelkészakadémia kurzusain  

10. §  (1)  A  Lelkészakadémia  kurzusain  való  részvétel  a 
lelkészi  életpályamodell  képzési  és  minősítési  részeként  a 
lelkészek kötelező továbbképzésének része.  
(2)  A  továbbképzési  kötelezettséget  az  ötéves  képzési  és 
minősítési  ciklusban  legalább  két  alkalommal  kell 
teljesíteni.  Az  e  szabályrendelet  11–14.  §–ban  írt  lelkészi 
szolgálati  feladatokat  ellátó  lelkészek  számára  –  szolgálati 
feladatukhoz  kapcsolódó  –  a  LÉM  Bizottság  elrendelhet 
kötelező 

továbbképzést, 

illetve 

dönthet 

más 

továbbképzések elfogadásáról az e §-ban leírt kötelezettség 
teljesítéseként.  
(3)  A  részvételről  szóló  nyilvántartást  a  Lelkészakadémia 
vezetője  végzi,  és  az  adott  kurzust  követő  8  napon  belül 
megküldi  a  területileg  illetékes  püspöki  hivatalnak  és  az 
országos irodának.  
 

Részvétel a beosztott lelkészi képzésekben 

11. §  (1)  A  beosztott  lelkészek  kötelesek  a  parókusi 
alkalmassági  vizsgálatot  megelőzően  a  Lelkészakadémia 
által  szervezett  vezetőképzésen,  valamint  a  részükre 
meghirdetett  speciális  lelkészakadémiai  kurzuson  részt 
venni.  
(2) E szabályrendelet  hatályba lépese napján már érvényes 
parókusi alkalmassági vizsgát tett lelkészek kötelesek a lel-
készi életpályamodell első ötéves ciklusában a Lelkészaka-
démia által szervezett vezetőképzést teljesíteni.  
(3)  A  részvételről  szóló  nyilvántartást  a  Lelkészakadémia 
végzi,  és  a  részvételt  követő  8  napon  belül  megküldi  
területileg  illetékes  püspöki  hivatalnak  és  az  országos 
irodának.  
 

Részvétel a speciális lelkészi szolgálati feladatokhoz 

szükséges képzésben 

background image

12. § 

(1)  A  speciális  lelkészi  szolgálatokhoz  szükséges 

képzettségeket és megszerzésük ütemezését a szabályrende-
let  2.  számú  melléklete  tartalmazza.  Az  ilyen  szolgálatot 
végző  lelkészek  továbbképzését  az  országos  iroda  koordi-
nálja. A továbbképzések elfogadásáról – a 2. számú mellék-
let  előírásainak  figyelembe  vételével  –  a  LÉM  bizottság 
dönt. 
(2) Speciális lelkészi szolgálatot az alábbi lelkészek végez-
nek: 

a) iskolalelkész,  
b) egyetemi lelkész,  
c) hitoktató lelkész, 
d) diakóniai intézményi lelkész, 
e) kórházlelkész, 
f) börtönlelkész, 
g) tábori lelkész. 

 

Kísérőlelkészi feladatok ellátásához nyújtott segítség 

13. §  A  kísérőlelkészi  feladatok  ellátásához  az  egyház 
segítséget nyújt a kísérőlelkészek számára. 
 

Részvétel az igazgató lelkészek, a magasabb 

egyházkormányzati szinten szolgáló lelkészek, valamint 

az intézményvezető lelkészek számára szervezett 

vezetőképzésben 

14. § 

(1) Az e feladatokat ellátó lelkészek kötelesek leg-

később a feladat elvállalását követően egy éven belül a lel-
készi  életpályamodell  képzési  és  minősítési  részeként  a 
Lelkészakadémia  által  szervezett,  magasabb  szintű  vezető-
képzésben részt venni.  
(2)  E  szabályrendelet  hatályba  lépése  napján  már  ilyen 
tisztséget  betöltő  lelkészek  kötelesek  a  lelkészi  életpálya-
modell  első  ötéves  ciklusában  a  Lelkészakadémia  által 
szervezett vezetőképzést teljesíteni.  
(3)  A  részvételről  szóló  nyilvántartást  a  Lelkészakadémia 
végzi,  és  a  képzést  követő  8  napon  belül  megküldi  
területileg  illetékes  püspöki  hivatalnak  és  az  országos 
irodának.  
 

Minősítési kollokvium 

15. § 

(1)  A  kizárólag  egyházközségi  szolgálatot  ellátó 

lelkész  ötévente  vesz  részt  az  esperesi  vizitáció  keretében 
lefolytatott  minősítési  kollokviumban,  melyet  a  minősítő 
bizottság végez.  
(2)  A  nem  kizárólag  egyházközségi  szolgálatot  végző 
lelkészek  minősítését  ötévente  –  a  LÉM  bizottság  által 
kijelölt – minősítő bizottság végzi. 
 

III. fejezet 

A jelzőrendszer és támogató szolgálat területei 

 
16. §  Jelzőrendszer  és  támogató  szolgálat  területei  az 
alábbiak: 

a) Szakmai személyiség támogatása 

aa) 

Ötévente 

egyszer 

részvétel 

csoportos 

szupervíziós  folyamatban,  amely  lehetőséget  nyújt 
szakmai önreflexióra és szakmai kérdések, esetleges 
elakadások feldolgozására.  
ab)  Az  egyéb  önkéntes  továbbképzésben  és 
támogatásokban való részvétel a szakmai elakadások 
megelőzésére, 

szakmai 

kohézió 

további 

elmélyülésére és közös erőforrások feltárására.  
ac)  A  sabbat  idő,  amely  legalább  három  hónapot 
biztosít  a  lelkészek  számára  a  pihenésre, 
feltöltekezésre vagy elmélyült alkotói munkára.  

b) Pszichés én fejlesztése 

ba)  Az  ordinációt,  illetve  a  nem  az  Evangélikus 
Hittudományi 

Egyetemen 

kiállított 

teológiai 

végzettséget igazoló oklevéllel rendelkezők esetében 
a  lelkészképesítő  vizsgát  megelőző  pszichológiai 
állapotfelmérés. 
bb)  A  professzionális  szakmai  segítő  szakember 
igénybevétele,  amelynek  az  egyházon  kívüli 
szakemberek  bevonására  az  egyház  biztosít 
lehetőséget a lelkészeknek igényeinek megfelelően. 

c) Spirituális identitás ápolása 

ca)  A  kísérőlelkész  aktívan  kíséri,  támogatja  a 
hallgató/pályakezdő  képzését,  szakmai  fejlődését, 
spirituális életének alakulását. 
cb) Kísérőlelkészi kapcsolat parókusi vizsga után. 
cc) Az egyházkerületi hivatásgondozói napokon való 
részvétel lehetősége.  

d) interperszonális kapcsolatok: 

da) Professzionális segítő szakember igénybevétele. 
db) A rekreációs programok igénybevétele 

 

IV. fejezet 

A Lelkészakadémiáról 

16/A.  §  (1)  A  Lelkészakadémiát  az  igazgató  vezeti,  aki 
legalább 5 éves lelkészi gyakorlattal – ebből legalább két év 
egyházközségi szolgálattal - rendelkezik.  
(2) A Lelkészakadémia munkáját a választmány irányítja és 
felügyeli.  A  választmány  évente  legalább  kétszer  ülésezik. 
A választmány tagjai:  

a)  hivatalból:  a  püspökök,  az  országos  lelkészi 
munkaközösség  elnöke,  az  Evangélikus  Hittudományi 
Egyetem rektora, valamint a gyakorlati intézet vezetője, 
illetve  az  Ordass  Lajos  Evangélikus  Oktatási  Központ 
(Révfülöp) intézmény intézményvezetője; 
b)  választás  alapján:  egyházkerületenként  1-1  lelkész, 
valamint  
c) a lelkészakadémia igazgatója. 

(3)  A  választmány  elnökét  maga  választja  tagjai  közül,  az 
igazgató nem választható meg elnöknek. 
(4) A Lelkészakadémia kurzusainak részletes szabályairól a 
Lelkészakadémia  által  meghatározott  –  és  az  országos 
presbitérium  által  jóváhagyott  –  szervezeti  és  működési 
szabályzat vonatkozó szabályai rendelkeznek. 
 

V. fejezet 

Illetményrendszer 

 
17. §  (1) A lelkészi életpályamodellhez illetményrendszer 
kapcsolódik. A lelkészi szolgálat havi bruttó rendszeres dí-
jazásának  minimális  mértékét  az  életkornak,  illetve  az  e 
szabályrendelet 1. sz. mellékletben írt számítással meghatá-
rozott  álláshely  mértékének  (a  továbbiakban:  szolgálati 
igény  mutató  –  szim-szám),  valamint  a  kreditrendszernek 
figyelembevételével kell megállapítani,  melyet a szolgálat-
ba állító fizet meg.  
(2)  Amennyiben  az  1.  sz.  melléklet  szerinti  számítással 
meghatározott lelkészi álláshely(ek) száma és mértéke eltér 
az  egyházközségben  ténylegesen  fenntartott  álláshely(ek) 
számától,  az  országos  egyház  legfeljebb  a  számítás  által 
meghatározott  mérték  alapján  nyújt  támogatást,  a 
legalacsonyabb  díjazású  álláshelytől  kezdve.  Amennyiben 
az  érintett  egyházközség  az  álláshely  mértékével  nem  ért 
egyet,  akkor  konzultációt  kezdeményezhet  a  területileg 
illetékes  esperessel  és  püspökkel  azzal,  hogy  ennek 
megtörténte után az álláshely mértékéről a Püspöki Tanács 

background image

dönt. 
(3)  A  lelkészi  szolgálat  díjazásában  együttesen  kell 
figyelembe venni a lelkészi szolgálatért juttatott rendszeres 
havi díjazás összegét, melybe beszámításra kerül: 

a)  –  a  püspökök  és  esperesek  kivételével  –  az 
egyházközségi szolgálatban álló lelkészek esetén heti 4 
hitoktatói óradíj,  
b)  –  az  esperesi  tiszteletdíj  kivételével  –  egyházi  jogi 
személy  és  egyházi  jogi  személy  által  alapított, 
fenntartott  jogi  személytől,  valamint  a  2005.  évi  III. 
törvény 27. § (2) bekezdés i) pontjára tekintettel kapott 
rendszeres díjazás,  
c) az egyház tartási kötelezettségéről szóló 6/2014. (XII. 
11.)  országos  szabályrendelet  1.  §  c)  pontjában  írt 
közüzemi  szolgáltatás  fizetésének  a  szolgálatba  állító 
által  történő  átvállalása  esetén,  e  juttatás  legfeljebb 
40.000  Ft  összegig  –  lelkész  házastársak  esetén  50–50 
%–ban – kerül beszámításra.  

 
18. §  (1)  a)  A  –  különböző  szolgálatok  együttes 
figyelembevételével  –  a  lelkészi  havi  rendszeres  díjazás 
minimális  mértéke  az  életkor  alapján  az  alábbi  kategóriák 
alapján kerül meghatározásra:  

Kategória 

Életkor (alap) 

2019–ben meghatározott díjazás  

 

1. 

parókusi alkalmassági vizsga 

megszerzéséig 

195.000,– Ft 

2. 

25–29 

211.200,– Ft 

3. 

30–34 

227.400,– Ft 

4. 

35–39 

243.700,– Ft 

5. 

40–44 

259.900,– Ft 

6. 

45–49 

276.200,– Ft 

7. 

50–54 

292.400,– Ft 

8. 

55–59 

308.700,– Ft 

9. 

60– 

324.900,– Ft 

b)  A  2005.  évi  VIII.  törvény  30.  §–ban  meghatározott 
intézményi lelkészek e szabályrendelet hatályba lépését 
követően  történő  főállású  alkalmazása  esetén  az  a) 
pontban meghatározott bértáblát kell alkalmazni. 
c)  A  2005.  évi  VIII.  törvény  30.  §–ban  meghatározott 
intézményi  lelkésznek  e  szabályrendelet  hatályba  lépé-
sekor fennálló ezen alkalmazása tekintetében, választása 
szerint a 159/2015. (XII. 10.) országos presbitériumi ha-
tározatban  meghatározott  bértáblát  is  választhatja  évi 
egyszeri írásbeli nyilatkozata alapján. 
d) E szabályrendelet hatályba lépésekor hitoktatói állás-
helyet ellátó lelkész, ezen alkalmazása tekintetében, vá-
lasztása szerint az evangélikus hitoktatás tartalmi, mun-
kaügyi, jogi, valamint pénzügyi kereteiről szóló 3/2018. 
(VI. 28.) országos szabályrendelet 2. sz. mellékletétben 
meghatározott bértáblát is választhatja évi egyszeri írás-
beli nyilatkozata alapján. 

(2) A lelkész a parókusi alkalmassági vizsga megszerzéséig 
az  illetményrendszer  1.  kategóriájába  kerül  besorolásra.  A 
parókusi alkalmassági vizsga megállását követően a lelkész 
az  adott  év  január  1-jén  betöltött  életkorának  megfelelő 
kategóriába kerül. A következő kategóriához meghatározott 
életkor  elérésekor  és  a  kreditrendszer  követelményeinek 
teljesítése  után  lép  a  felsőbb  kategóriába,  díjazása 
korrekciójának határnapja a következő év január 1-e. 
 
(3)  

 
19. §  A  lelkészi  életpályamodell  finanszírozását  az 
egyházközségi és az intézményi,  valamint a lelkészek által 
fizetendő szolidaritási hozzájárulás is biztosítja. 
 
20. §  A bértábla kiegészülhet pótlékokkal. 
 
21. § 

(1)  Amennyiben  az  egyházközség  –  e  szabályren-

deletben  meghatározott  feltételek  figyelembevételével  –  a 
lelkész kategóriája szerinti minimális illetményét nem tudja 
biztosítani,  akkor  erre  vonatkozó  nyilatkozatát  legkésőbb 
március 31. napjáig terjesztheti elő az országos irodához.  
(2) A támogatás legmagasabb mértéke e szabályrendelet 17. 
§ (3) bekezdésében írt díjazásoknak a 2018. szeptember 30. 
napján  meghatározott  összegének  és  e  szabályrendelet  ha-
tálybalépése  napján  érvényes  lelkészi  minimális  illetmé-
nyének különbözete. 
(3) A támogatást az illetékes egyházkerület elnöksége hagy-
ja jóvá. 
(4)  A  támogatás  kifizetése  –  a  szükséges  korrekció  figye-
lembevételével is – negyedévente, annak első tárgyhónapja 
utolsó napjáig történik az országos iroda útján. 
 
22. § 

E  fejezetben  meghatározott  jogok  és  kötelezettsé-

gek teljesítéséhez szükséges egyházközségi szolgálatba állí-
tói adatszolgáltatás elmulasztása esetén az országos egyház 
támogatást nem teljesít. Ebben az esetben a szolgálatba állí-
tót terheli a teljes díjazás megfizetése. 
 

VI. fejezet 

A kreditrendszer szabályai 

 

23. §  (1)  A  lelkészi  életpályamodellt  kreditrendszer  fogja 
össze,  amely  a  képzésekhez  kapcsolódó  pontszámokat 
rögzíti,  mely  alapjául  szolgál  a  szolgálatban  eltöltött  idő 
illetményrendszeri előmenetének. 
(2)  Az  ötéves  ciklusban  legalább  100  pont  elérése 
szükséges: 

a) 20 pont a minősítési kollokviumban való részvétellel 
szerezhető, ezen 20 pont mással nem pótolható; 
b)  a  képzési  és  minősítési  rendszer  további  elemeiből 
elérendő összesen legalább 45 pont az alábbiak szerint 

ba) részvétel a lelkészi munkaközösség munkájában: 
egy  ülés  pontértéke  0,5,  az  ötéves  ciklus  alatt 
elérendő legalább 15 pont; 
bb)  részvétel  az  országos  lelkészkonferencia 
munkájában:  egy  alkalom  pontértéke  5,  az  ötéves 
ciklusban elérendő legalább 5 pont; 
bc)  részvétel  az  egyházkerületi  munkaévkezdő 
lelkészkonferencia  munkájában:  egy  alkalom 
pontértéke  5, az ötéves ciklusban elérendő legalább 
15 pont; 
bd)  részvétel  a  Lelkészakadémia  kurzusain:  egy 
kurzus  pontértéke  5,  az  ötéves  ciklus  alatt  elérendő 
legalább 10 pont; 

c)  a  jelzőrendszer  és  támogatószolgálat  elemeiből 
elérendő összesen 20 pont az alábbiak szerint: 

ca)  éves  esperesi  beszélgetés:  egy  beszélgetés 
pontértéke 2, az ötéves ciklus alatt elérendő 10 pont 
úgy, hogy évente elérendő 2 pont; 
cb)  csoportos  szupervízió:  egy  folyamat  pontértéke 
10 pont,  az ötéves ciklus alatt elérendő legalább 10 
pont, legfeljebb beszámítható 20 pont; 

d)  a  fennmaradó  15  pont  megszerzése  a  lelkész  által 

önként 

vállalt 

további 

b–c) 

pontokban 

background image

meghatározottokkal szerezhető meg. 

(3)  Az  (2)  bekezdés  a–d)  pontjaiban  meghatározottakon 
kívüli  egyéb  kurzusok,  folyamatok  (pl.  publikáció) 
elfogadásáról  és  egyenértékű  pontértékéről  a  LÉM 
bizottság dönt. 
(4)  A  lelkészi  életpályamodell  elemeinek  teljesítését  –  a 
szükséges igazolások beérkezte után – az országos iroda az 
általa  fenntartott  adatbázisban  rögzíti  és  minden  tárgyévet 
követő  január  31.  napjáig  azt  az  érintett  lelkésszel  írásban 
közli.  Amennyiben  a  lelkész  további  életpályamodellel 
összefüggő  képzést  –  igazoltan  bejelent,  akkor  azt  az 
országos  iroda  március  31.  napjáig  jóváírja.  E  határidő 
elmulasztása jogvesztő határidő.  

 

VII. fejezet 

Záró rendelkezések 

 

24. § 

(1)  E  szabályrendelet  2019.  január  1.  napján  lép 

hatályba. 
(2)  E  szabályrendelet  19–20.  §–nak  részletes  szabályait 
legkésőbb  2019.  december  31.  napja  határidőig  kell 
meghatározni:  
(3)  A  3.  §  (5)  bekezdésben  írt  kreditrendszer  és  ezek 
vonatkozó  rendelkezései  ötéves  időtartamának  számítása 
2020. január 1. napjától alkalmazandó azzal, hogy a 2019. 
január  1.  napját  követően  elvégzett  képzések  és 
továbbképzések beszámításra kerülnek.  
 
25. § 

E  szabályrendelet  hatályba  lépésével  egyidejűleg 

hatályát  veszti  a  lelkészek  továbbképzéséről  és  a 
Lelkészakadémiáról  szóló  2/2008.  (VII.  3.)  országos 
szabályrendelet. 
 
Budapest, 2019. március 21. 
 
 
 

background image

1.sz. melléklet 

A gyülekezeti lelkészi állások méréséről 

(szim-szám) 

1.  A LÉM jövedelem korrekciós számításához szük-

séges a lelkészi állások mérése 

2.  A számítás az alábbi adatokon alapul: 

a)  választói névjegyzék: létszám, adminisztráció 

és a lelkigondozás alapszáma 

b)  mókus hittan adatok: hitoktatás 
c)  népmozgalmi adatok: szolgálat (igehirdetés, 

készülés, csoportok), nemzetiségi jóváírás 

d)  névtár: presbitériumok és fenntartott intézmé-

nyek száma; egyházközség betöltöttsége 

e)  KSH adatok: vendégéjszakák: idegenforgalmi 

jóváírás 

f)   hivatalos állami adatok: kórházi ágyszám, 

egyetemi hallgatók 

g)  PÜT döntésen alapszik a kulturális jóváha-

gyás,  

3.  Az álláshely számítás százalékpontokból áll, a ke-

rekítés  a  matematika  általános  szabályai  szerint 
történik. 

4.  A  lelkészi  munka  heti  mennyisége  a  fenti  adatok 

alapján kerül kiszámításra, egy hónap 4 hétként ér-
tékelődik.  A  nem  minden  héten  megtartott  alkal-
mak szorzószámai: havi 1: 0,25m havi 2: 0,5, havi 
3: 0,75. 

5.  A számításban a  gyülekezeti lelkészi álláshely be-

töltöttsége  (B)  szorzóként  hat  az  adminisztráció 
(A) és a készülés (V) elemekre. 

6.  Az álláshely alapvetően 5 részből tevődik össze: 

a)  létszám  
b)  szolgálat 
c)  adminisztráció 
d)  jóváírás 
e)  más forrás 

7.  A  létszám  (L)  pontértéke  az  egyházközség  vala-

mennyi  részében  a  választói  névjegyzékében  sze-
replő  összesített  létszámban  (Q)  megkezdett  24 
főként 1 pont. L= [(Q-1/24)+1] 

8.  Az  adminisztráció  (A)  pontértéke-  betöltött  állás 

esetén - 4, a létszám (Q) megkezdett 300 fő után 2 
hivatalvezetési pont (H), a fenntartott intézménye-
kért  (F)  4-4  pont,  presbitériumokért  2-2  pont. 
A=4BH+4F+2P, H=4[(Q-1/300)+1] 

9.  A  szolgálati  pontszám  a  vasárnapi  igehirdetésre 

készülés  (V),  az  igehirdetésszám  (U),  a  készülési 
igény szerint súlyozott csoport alkalmak (W, X) a 
lelkigondozás  (D)  és  a  hitoktatás  alapján  (Y,  Z) 
számítódik ki. S=10BV+6(U+X)+4(W+Y-Z) 

10.  A  lelkigondozás  pontszáma  az  adminisztrációval 

azonos 

módon 

állapítható 

meg 

[(2(Q-

1/300)+1)+4]=D 

11.  A jóváírás jár nemzetiségi nyelven végzett szolgá-

latra  (N),  és  a  turizmus  és  kulturális  feladatokra 
(T) 2)g alapján. 

12.  Revideált  adat  (R)  az  eddigi  adatok  (A,  J,  L,  S) 

összegére 2 % pótlék kerül (kerekítve), a közegy-
házi 

feladatok 

ellentételezésére. 

R=1,02(A+J+L+S) 

13.  Más  forrásból  (M)  finanszírozott  pontokra  köz-

egyházi pótlék  már  nem számítható fel.  Ide  tarto-
zik a börtön (C), országos intézmény (D), egyetem 
(E),  gyülekezeti  intézmény  (I)  és  a  kórház  (K) 
lelkigondozás. M=C+D+E+K+I 

14.  Állásszám megállapítása: a revideált adatok (R) és 

a más forrású pontok (M) összeadása után keletke-
ző  összes  pontszám  (O)  századát  a  legközelebbi 
féllel maradék nélkül osztható számra kell kerekí-
teni. O=R+M   

15.  Egyesített  képlet:  minden  részképlet  behelyettesí-

tésével (logikai): 

O=C+E+K+I+1,02((B*[(2(Q-
1/300)+1)+4])+4F+2P+[(Q-
1/24)+1]+10V+6(U+X)+4(W+Y+Z)+[(2(Q-
1/300)+1)+4]+N+T) 

 

background image

2. sz. melléklet 
 
A lelkészi életpályamodell képzési és minősítési 
rendszeréhez kapcsolódó képzések rendelkezései 
 
1.  Speciális  lelkészakadémiai  kurzus  beosztott  lelkészek 
részére 
Képzési forma:
 

lelkészakadémiai 

kurzus 

Lelkészakadémia  legalább  minden 
második 

évben 

kötelezően 

meghirdeti 

Csoportlétszám: 

igény szerint  

Képzők: 

Lelkészakadémia  által  megbízott 
vezetők 

Képzés időtartama: 

3  nap  –  a  képzés  a  teljes  képzési 
idő  alatti  részvétel  esetén  minősül 
teljesítettnek 

Képzendők köre: 

beosztott lelkészek 

 

Átmeneti 

rendelkezés: 

2019. 

december 

31-ig 

parókusi 

alkalmassági  vizsgálatot  megállt 
lelkészek  mentesülnek  a  képzési 
kötelezettség alól. 

 
 
2.  Az  egyház  által  szervezett,  kötelező,  a  parókusi  al-
kalmassági vizsgához szükséges vezetőképzés (alap veze-
tőképzés) 
Képzési forma:
 

lelkészakadémiai  kurzus  –  a 
Lelkészakadémia  legalább  minden 
második 

évben 

kötelezően 

meghirdeti 

Csoportlétszám: 

12-18 fő között 

Képzők: 

az  alapvezetőképzésre  felkészített, 
a  Lelkészakadémia  választmánya 
által megbízott trénerek 

Képzés időtartama: 

30 óra (2-szer 15 óra) – a képzés a 
teljes  képzési  idő  alatti  részvétel 
esetén minősül teljesítettnek 

Képzendők köre: 

beosztott lelkészek 

 

Átmeneti 

rendelkezés: 

2025. 

december  31-ig  kötelező  minden 
egyházközségi, 

intézményi 

szolgálatban  álló  lelkész  számára, 
aki  2020.  január  1.  előtt  nem  tölti 
be  55.  életévét.  A  képzési 
kötelezettség  alól  mentesülnek  az 
Evangélikus 

Hittudományi 

Egyetem oktatói, valamint a  2020. 
január 

1-jén 

magasabb 

egyházkormányzati 

szinten 

szolgáló 

lelkészek 

és 

intézményvezetői lelkészek. 

Költségtérítés: 

10  000  Ft/fő/kurzus  –  a  beosztott 
lelkészek 

mentesülnek 

költségtérítés kötelezettsége alól 

 
 
3.  Az  egyház  által  az  igazgató  lelkészek,  a  magasabb 
egyházkormányzati szinten  szolgáló lelkészek, valamint 
intézményvezetői lelkészek számára szervezett, kötelező, 
a vezetőképzésre épülő magasabb szintű vezetőképzés 
Képzési forma:
 

lelkészakadémiai kurzus 

Csoportlétszám: 

12-18 fő között 

Részvételi előfeltétel:  az 

egyház 

által 

szervezett, 

kötelező,  a  parókusi  alkalmassági 
vizsgához  szükséges  vezetőképzés 
–  az előfeltétel  alól mentesülnek a 
2020.  január  1-jén  magasabb 
egyházkormányzati 

szinten 

szolgáló 

lelkészek 

és 

intézményvezetői lelkészek 

Képzők: 

a  Lelkészakadémia  választmánya 
által megbízott trénerek 

Képzés időtartama: 

30 óra (2-szer 15 óra) 

Képzendők köre: 

nyitott  minden  lelkész  számára; 
kötelező  egyházközségi  igazgató 
lelkész, 

magasabb 

egyházkormányzati 

szinten 

szolgáló  lelkész,  intézményvezetői 
lelkész 

számára 

úgy, 

hogy 

legalább 

az 

adott 

tisztség 

betöltését,  illetve  a  megbízás 
ellátását  követő  1  éven  belül  a 
lelkész 

teljesíti 

képzési 

kötelezettségét 

 

Átmeneti 

rendelkezés: 

2025. 

december  31-ig  kötelező  minden 
2020.  január  1-jén  egyházközségi 
igazgató  lelkész,  a  magasabb 
egyházkormányzati 

szinten 

szolgáló  lelkész,  intézményvezetői 
lelkész  számára,  aki  2020.  január 
1. előtt nem tölti be 55. életévét. A 
képzési 

kötelezettség 

alól 

mentesülnek 

az 

Evangélikus 

Hittudományi Egyetem oktatói. 

Költségtérítés: 

10 000 Ft/fő/kurzus 

 
 
4. Kötelező továbbképzés speciális lelkészi szolgálati fel-
adatokhoz 
a) Iskolalelkész 
Bemeneti feltétel:
 

felsőfokú 

szakirányú 

képzés, 

továbbképzés 

(pedagógiai, 

mentálhigiénés,  lelkigondozói)  – 
úgy,  hogy  amennyiben  nem 
rendelkezik  a  lelkész  szakirányú 
diplomával,  vállalja,  hogy  az 
iskolalelkészi 

szolgálat 

megkezdését  követő  2  éven  belül 
megkezdi  tanulmányait,  és  4  éven 
belül megszerzi diplomáját. Ennek 
elmulasztása 

szolgálati 

jogviszony  megszűntetését  vonja 
maga után. 

 

Átmeneti  rendelkezés:  A  2020. 
január 

1-jén 

iskolalelkészi 

szolgálatban  állók  mentesülnek  a 
bemeneti  feltétel  teljesítésének 
kötelezettsége alól. 

Továbbképzési kötelezettségek: 
E  szabályrendelet  általános  továbbképzési  elemei 
teljesítendők az alábbi kiegészítésekkel: 
Részvétel a lelkészi munkaközösségek munkájában: lelkészi 
munkaközösségi  ülésnek  minősül  az  iskolalelkészek 
számára  meghirdetett  lelkészi  munkaközösségi  ülés. 
Ezekkel együtt teljesítendő a 60%-os részvétel. 
Részvétel 

országos 

lelkészkonferencia 

munkájában; 

Részvétel  a  Lelkészakadémiai  kurzusain:  szakmai 

background image

konferenciákon, 

továbbképzési 

alkalmakon 

való 

részvétellel  részben  vagy  egészében  kiváltható  úgy,  hogy 
ennek  tényéről  az  Oktatási  Osztály  véleményezése  után  a 
LÉM-bizottság dönt. 
 
b) Egyetemi lelkész 

szabályrendelet 

általános  továbbképzési  elemei 

teljesítendők. 
 
c) Hitoktató lelkész 
Bemeneti feltétel:
 

más 

jogszabályban 

meghatározottak  szerint  (3/2018. 
országos szabályrendelet) 

Továbbképzési kötelezettségek: 

szabályrendelet 

általános  továbbképzési  elemei 

teljesítendők az alábbi kiegészítésekkel: 
Részvétel 

országos 

lelkészkonferencia 

munkájában; 

Részvétel  a  Lelkészakadémiai  kurzusain:  szakmai 
konferenciákon, 

továbbképzési 

alkalmakon 

való 

részvétellel  részben  vagy  egészében  kiváltható  úgy,  hogy 
ennek  tényéről  a  Hittan  Stratégiai  Munkacsoport 
véleményezése után a LÉM-bizottság dönt. 
 
d) Diakóniai intézményi lelkész 
Továbbképzési kötelezettségek:
 
E  szabályrendelet  általános  továbbképzési  elemei 
teljesítendők az alábbi kiegészítésekkel: 
Részvétel a lelkészi munkaközösségek munkájában: lelkészi 
munkaközösségi  ülésnek  minősül  a  diakóniai  intézményi 
lelkészek  számára  meghirdetett  lelkészi  munkaközösségi 
ülés. Ezekkel együtt teljesítendő a 60%-os részvétel. 
Részvétel 

országos 

lelkészkonferencia 

munkájában; 

Részvétel  a  Lelkészakadémiai  kurzusain:  szakmai 
konferenciákon, 

továbbképzési 

alkalmakon 

való 

részvétellel  részben  vagy  egészében  kiváltható  úgy,  hogy 
ennek  tényéről  a  Diakóniai  Osztály  véleményezése  után  a 
LÉM-bizottság dönt. 
 
e) Kórházlelkész 
Bemeneti feltétel:
 

felsőfokú 

szakirányú 

képzés, 

továbbképzés 

(mentálhigiénés, 

lelkigondozói) 

– 

úgy, 

hogy 

amennyiben  nem  rendelkezik  a 
lelkész  szakirányú  diplomával, 
vállalja,  hogy  a  kórházlelkészi 
szolgálat  megkezdését  követő  2 
éven belül megkezdi tanulmányait, 
és  4  éven  belül  megszerzi 
diplomáját.  Ennek  elmulasztása  a 
szolgálati 

jogviszony 

megszűntetését vonja maga után. 

 

Átmeneti  rendelkezés:  A  2020. 
január 

1-jén 

kórházlelkészi 

szolgálatban  állók  mentesülnek  a 
bemeneti  feltétel  teljesítésének 
kötelezettsége alól. 

Továbbképzési kötelezettségek: 
E  szabályrendelet  általános  továbbképzési  elemei 
teljesítendők az alábbi kiegészítésekkel: 
Részvétel 

országos 

lelkészkonferencia 

munkájában; 

Részvétel  a  Lelkészakadémiai  kurzusain:  szakmai 
konferenciákon, 

továbbképzési 

alkalmakon 

való 

részvétellel  részben  vagy  egészében  kiváltható  úgy,  hogy 
ennek tényéről a LÉM-bizottság dönt. 
 

f) Börtönlelkész 
Bemeneti feltétel:
 

felsőfokú 

szakirányú 

képzés, 

továbbképzés 

(mentálhigiénés, 

lelkigondozói) 

– 

úgy, 

hogy 

amennyiben  nem  rendelkezik  a 
lelkész  szakirányú  diplomával, 
vállalja,  hogy  a  börtönlelkészi 
szolgálat  megkezdését  követő  2 
éven belül megkezdi tanulmányait, 
és  4  éven  belül  megszerzi 
diplomáját.  Ennek  elmulasztása  a 
szolgálatból 

való 

visszahívást 

vonja maga után. 

 

Átmeneti  rendelkezés:  A  2020. 
január 

1-jén 

börtönlelkész 

szolgálatban  állók  mentesülnek  a 
bemeneti  feltétel  teljesítésének 
kötelezettsége alól. 

Továbbképzési kötelezettségek: 
A  börtönlelkészek  továbbképzése  a  Büntetés-végrehajtás 
Országos 

Parancsnoksága 

és 

Börtönlelkészek 

Magyarországi  Szervezete  által  szervezett  továbbképzések 
szerint történik az alábbi kiegészítéssel: 
Részvétel  a  lelkészi  munkaközösség  munkájában:  
szabályrendelet  rendelkezései  szerint  úgy,  hogy  a 
börtönlelkész  (választása  szerint)  lakhelye  vagy  szolgálati 
helye 

szerint 

tagja 

az 

egyházmegyei 

lelkészi 

munkaközösségnek.  
 
g) Tábori lelkész 
A  tábori  lelkészi  szolgálat  újraszabályozás  alatt  áll, 
speciális  képzési  rendelkezések  az  újraszabályozás  után 
hozhatók. 
Továbbképzési kötelezettségek: 
A  tábori  lelkészek  továbbképzése  a  Honvédelmi 
Minisztérium  által  szervezett  továbbképzések  szerint 
történik. 
 

background image

3. sz. melléklet 
A jelzőrendszer és támogató szolgálat elemeinek 
rendelkezései 
 
 

1. ÉVES KÖTELEZŐ ÖNÉRTÉKELÉS 

(ÖNREFLEXIÓ) ÉS ESPERESI KONZULTÁCIÓ 

 
1.1. Érintettek köre: 
A  2005.  évi  III.  törvény  27.  §  (2)–(3)  bekezdésében 
felsoroltak szerint szolgálati jogviszonyban vagy szolgálati 
jogviszonynak elismert szolgálatban álló lelkészek. 
1.2. Általános leírás: 
Az  éves  önreflexió  és  az  azt  követő  konzultáció  a 
jelzőrendszer  és  támogató  szolgálat  kötelező  része,  amely 
primér  szinten  segíti  a  lelkészek  szakmai,  mentális, 
spirituális,  illetve  interperszonális  kapcsolataik  ápolását, 
működését,  amely  során  a  lelkész  egy  önreflexiós  lap 
segítségével  visszatekinthet  egy  éves  időszakra  szolgálata, 
családi  helyzete,  lelki-spirituális  élete  alakulására. 
Amennyiben  a  lelkész  az  önreflexiója  során  arra  a 
következtetésre  jut,  hogy  külső  segítséget  szeretne  kérni 
elakadásához, ezt jelezheti az önértékelést követő konzultá-
ción.  Az  éves  önreflexiós  lapot  a  LÉM  bizottság  által 
felkért  lelkészek  munkacsoportja  állítja  össze,  melyet  a 
LÉM bizottság minden év november 30-áig felülvizsgálhat. 
Az  önreflexiós  lapot  minden  év  december  15-ig  a  LÉM 
koordinátora  feltölti  a  lelkészek  számára  elérhető,  erre 
rendszeresített  online  felületre.  A  lelkészek  egyéni 
munkában (offline) dolgozzák fel az önreflexiós lap témáit. 
A  kitöltött  önreflexiós  lap  a  lelkésznél  marad,  azt 
megosztania  senkivel  nem  kell.  Ezt  követően  kerül  sor  a 
lelkész  kezdeményezésére  a  konzultációra  legkésőbb  a 
tárgyév június 30-áig. A beszélgetést, annak tartalmát teljes 
titoktartási  kötelezettség  védi,  arról  harmadik  félnek 
bármilyen  információt  (kivéve  a  konzultáció  megtörténtét) 
a  konzulens  kizárólag  a  lelkész  beleegyezésével  oszthat 
meg. 
1.3. Konzulensek: 
‒  gyülekezeti szolgálatban álló lelkész esetében a területi-

leg  illetékes  esperes  vagy  az  általa  ezzel  megbízott  lel-
kész, 

‒  esperes esetében a területileg illetékes püspök, 
‒  püspök  esetében  a  LÉM  bizottság  által  erre  felkért  lel-

kész, 

‒  az  Evangélikus  Hittudományi  Egyetem  oktatója  eseté-

ben a LÉM bizottság által erre felkért lelkész, 

‒  iskolalelkész esetében az iskolalelkészek számára  meg-

hirdetett lelkészi munkaközösséget vezető lelkész (vagy 
az általa ezzel megbízott lelkész) vagy a területileg ille-
tékes esperes, 

‒  hitoktató lelkész esetében a területileg illetékes esperes 

vagy az általa ezzel megbízott lelkész, 

‒  diakóniai  intézményi lelkész  esetében  a  területileg ille-

tékes esperes vagy az általa ezzel megbízott lelkész, 

‒  kórházlelkész,  börtönlelkész,  tábori  lelkész,  országos 

alkalmazásban álló lelkész esetében a LÉM bizottság ál-
tal erre felkért lelkész. 

Amennyiben  egy  lelkész  több,  egymástól  eltérő  területen 
végzett  szolgálatban  áll,  maga  dönti  el,  hogy  kit  választ 
konzulesnek. 
1.4. Adminisztrációs kötelezettségek: 
Az  önreflexiós  lap  kitöltését  és  a  beszélgetés  tényét  a 
lelkész  az  erre  rendszeresített  online  felületen  rögzíti,  a 
konzulens  a  konzultáció  dátumának  rögzítésével  hagyja 

jóvá. 
 
 

2. ÖT ÉVENKÉNT EGYSZER KÖTELEZŐ 

CSOPORTOS SZUPERVÍZIÓ 

 
2.1. Érintettek köre: 
A  2005.  évi  III.  törvény  27.  §  (2)–(3)  bekezdésében 
felsoroltak szerint  szolgálati jogviszonyban  vagy szolgálati 
jogviszonynak elismert szolgálatban álló lelkészek. 
2.2. Általános leírás: 
A  szupervízió  segít,  hogy  a  lelkészek  hatékonyabban, 
megelégedettebben, céltudatosabban végezzék munkájukat, 
gyakorolják  hivatásunkat  egyházon  belül  és  kívül.  Segít 
felismerni  és  leküzdeni  a  hivatásgyakorlás,  a  hatékony 
munkavégzés  útjában  álló  akadályokat  a  résztvevők  aktív 
közreműködésével.  A  szupervízió  felhasználja  többek 
között  a  lélektan,  a  lelkigondozás,  a  kommunikáció  és 
szervezetfejlesztés  elméleti,  gyakorlati  tapasztalatait.  Az  öt 
éves  ciklusokban  kötelező  legalább  egy  csoportos 
szupervíziós  folyamatban  részt  venni,  mely  során  a 
lelkészek  kiscsoportos  keretek  között  egymást  támogatva 
fogalmazhatják  meg  szakmai  kérdéseiket,  esetleges 
elakadásaikat.  A szupervíziót  a LÉM bizottság által  felkért 
szupervízorok  tartják.  Az  alkalmakat  a  helyszín,  az 
időpontok,  a  szupervízor  megjelölésével  a  LÉM  bizottság 
hirdeti  meg  a  tárgyévet  megelőző  év  november  30-áig  az 
erre  rendszeresített  online  felületen.  Évente  legalább  12 
csoport  kerül  meghirdetésre  úgy,  hogy  azok  helyszíne  az 
egyházközségek, intézmények elhelyezkedésével arányosan 
kerül meghatározásra. A csoportok létszáma legalább 5 fő, 
legfeljebb  8  fő.  A  részvételi  szándékot  a  jelentkezők  a 
tárgyévet  megelőző  december  30-áig  jelezhetik  az  erre 
rendszeresített online felületen. A jelentkezések elfogadása 
a jelentkezések sorrendjében történik. 
2.3. Költségtérítés: 
A szupervízió költségét legalább fele arányban az MEE az 
Országos  Iroda  útján,  a  fennmaradó  részt  a  lelkész  téríti 
meg. 
2.4. Adminisztrációs kötelezettségek: 
A csoportos szupervízióban való részvételt a lelkész az erre 
rendszeresített online felületen rögzíti. A szupervízión való 
részvételt a szupervízor igazolja. A részvételi kötelezettség 
teljesítettnek minősül, ha a lelkész az ülések legalább 80%-
án  részt  vett.  Amennyiben  a  lelkész  jelentkezik  egy 
csoportba,  de  a  részvételi  kötelezettségét  nem  teljesíti  –  a 
tartós egészségügyi akadályoztatás esetén kívüli ok miatt –, 
köteles  a  részvétel  teljes  költéségét  –  beleértve  az  MEE 
által vállalt részt is – megtéríteni.  
2.5. Egyéb: 
Amennyiben  egy  lelkész  egyéni  szupervíziós  folyamatban 
vesz  részt,  az  adott  ciklusban  mentesül  a  csoportos 
szupervízióban való részvétel kötelezettsége alól. Az egyéni 
szupervízióban  való  részvételről  szóló  igazolást  a  LÉM 
bizottságnak kell megküldeni. 
 

 

3. AZ EGYÉB TOVÁBBKÉPZÉSEK ÉS 

TÁMOGATÁSOK 

 
3.1. Érintettek köre: 
A  Magyarországi  Evangélikus  Egyház  minden  szolgálati 
jogviszonyban  álló  lelkésze  számára  elérhetővé  kívánja 
tenni,  hogy  szükség  esetén  szakember  segítségét  vehesse 
igénybe szakmai elakadása esetén.  

background image

3.2. Általános leírás: 
Önismereti jellegű folyamatok (mint például pszichodráma, 
bibliodráma),  egyéni  szupervízió,  a  lelkész  szolgálatával 
összefüggő  mediáció  a  lelkész  kezdeményezésére 
regisztrálásra  kerül  a  LÉM  rendszerében.  A  folyamat 
kreditértékéről,  a  LÉM  kötelező elemeinek teljesítése alóli 
esetleges  mentességről  –  elsősorban  a  folyamat 
időintervalluma  alapján  –  a  LÉM  bizottság  dönt.  A 
folyamatokban való részvétel költségeit az MEE 50%-ban – 
az éves keretösszeg mértékéig – támogatja. 
3.2. Adminisztrációs kötelezettségek: 
A  LÉM  rendszerében  regisztrálható  egyéb  támogatások 
igénybevételét  a  lelkész  az  erre  rendszeresített  online 
felületen rögzíti megjelölve azt is, hogy esetlegesen milyen 
kötelező  elem  kiváltását  igényli.  A  kiváltásról  a  LÉM 
bizottság dönt. 
 
 

4. A SABBATIDŐ 

 
4.1. Érintettek köre: 
Azon  lelkészek,  akik  a  Magyarországi  Evangélikus 
Egyházzal  (annak  egyházközségeivel,  intézményeivel, 
szervezeti egységeivel) szolgálati jogviszonyban vannak.  
4.2. Általános leírás: 
A  sabbatidő  a  lelkészek  számára  pályázat  útján  biztosított 
legalább  három  hónapos,  megszakítás  nélküli  rekreációs 
időszak, amely alatt a szolgálatba állító folyósítja számára a 
havi  rendszeres  javadalmát,  de  szolgálata  ellátásának, 
valamint  képviseleti  jogából  fakadó  kötelezettségeinek 
teljesítése alól mentesül. 
4.3. A pályázat feltételei: 
A pályázat kiírója: 
‒  a Déli és az Északi Evangélikus Egyházkerületben min-

den évben legalább három, a Nyugati (Dunántúli) Evan-
gélikus  Egyházkerületben  minden  évben  legalább  négy 
sabbatidőre az egyházkerületek, 

‒  speciális  lelkészi  szolgálatot  ellátó  lelkészek  számára 

minden  évben  legalább  egy  sabbatidőre  a  LÉM  bizott-
ság. 

A  pályázat  folyamatos,  a  tárgyévben  megvalósuló 
sabbatidőre  az  azt  megelőző  év  szeptember  15-ig 
jelentkezhetnek  a  lelkészek  az  erre  rendszeresített  online 
felületen.  Gyülekezeti  lelkészek,  hitoktató  lelkészek, 
egyetemi  lelkészek  a  területileg  illetékes  egyházkerület 
helyeire jelentkezhetnek. 
A pályázatnak tartalmaznia kell 
‒  a jelentkező nevét 
‒  szolgálati helyének/helyeinek megnevezését 
‒  a sabbatidő tervezett idejét 
‒  a sabbatidő alatt tervezett tevékenység rövid leírását. 
Gyülekezetben szolgáló lelkészek esetében a pályázatokról 
az  egyházkerület  elnöksége  –  a  pályázókkal,  valamint  a 
pályázók  szolgálati  helye  szerint  illetékes  esperesekkel 
történő  konzultáció  után  –  dönt  a  tárgyévet  megelőző  év 
november 15-éig. 
Speciális  lelkészi  szolgálatot  ellátó  lelkészek  (kivéve 
hitoktató  lelkész  és  egyetemi  lelkészek)  esetében  a  LÉM 
bizottság  –  a  pályázókkal,  valamint  a  pályázók  szolgálati 
területét  felügyelő  püspökkel  történő  konzultáció  után  – 
dönt a tárgyévet megelőző év november 15-éig. 
4.4. Helyettesítés a sabbatidő alatt 
Gyülekezeti 

lelkészek 

esetében 

helyettesítés 

megszervezése  a  területileg  illetékes  esperes  és  püspök 
együttes  feladata.  A  helyettesítés  költségeit  (díjazás, 

útiköltség,  lakhatás)  pályázatonként  havonta  legfeljebb 
250.000,-  Ft-ig  az  MEE  költségvetésében  biztosított  keret 
terhére az egyház viseli – abban az esetben, ha gyülekezeti 
tagoktól  származó  bevétel  összege  meghaladja  a  lelkészi 
illetmény(ek)re  fordított  összeget  a  gyülekezetnek  nyújtott 
támogatás  útján,  más  esetben  a  helyettesítést  ellátóval 
kötött szolgálati szerződés keretében. A helyettesítés alatt a 
lelkész képviseleti jogát a területileg illetékes esperes vagy 
több  lelkészi  állást  fenntartó  egyházközség  esetén  az 
egyházközség 

presbitériuma 

által 

kijelölt 

lelkész 

gyakorolja. 
Speciális  lelkészi  szolgálatot  ellátó  lelkészek  esetében  a 
helyettesítés  megszervezése  az  adott  szolgálati  területet 
felügyelő  püspök  feladata.  A  helyettesítés  költségeit 
(díjazás,  útiköltség,  lakhatás)  pályázatonként  havonta 
legfeljebb 250.000,- Ft-ig az MEE az Országos Iroda útján 
viseli. 
4.5. Egyéb rendelkezések 
A  sabbatidő  időtartama  alatt  a  lelkész  egyéb,  a  lelkészi 
életpályamodellről 

szóló 

jogszabályokban 

előírt 

kötelezettségei  teljesítése  alól  mentesül,  az  adott  évre 
vonatkozó  kötelező  elemek  teljesítési  kötelezettsége 
időarányosan csökken. 
 
 

5. ORDINÁCIÓ ELŐTTI PSZICHOLÓGIAI 

ÁLLAPOTFELMÉRÉS 

 
5.1. Érintettek köre: 
‒  az ordinációjukra készülő lelkészjelöltek 
‒  a  nem  az  Evangélikus  Hittudományi  Egyetemen  kiállí-

tott  teológiai  végzettséget  igazoló  oklevéllel  rendelke-
zők. 

5.2. Általános leírás: 
‒  Az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatói az or-

dináció  tervezett  időpontját  megelőző  év  szeptemberé-
ben, 

‒  a  nem  az  Evangélikus  Hittudományi  Egyetemen  kiállí-

tott  teológiai  végzettséget  igazoló  oklevéllel  rendelke-
zők  a  lelkészképesítő  vizsga  tervezett  időpontját  leg-
alább egy hónappal megelőzően  

a  területileg  illetékes  egyházkerület  által  felkért 
pszichológussal  a  szakmai  sztenderdeknek  megfelelően 
pszichológiai  állapotfelmérésben  vesznek  részt.  Az 
állapotfelmérés  elsődleges  célja,  hogy  a  pályaalkalmasság 
esetleges  pszichés  akadályait,  illetve  a  pályakezdést 
megnehezítő  körülményeket  feltárja  és  azok  kezelésére 
tanácsot adjon. 
Az  állapotfelmérés  kiértékelését  a  jelölt  és  a  pszichológus 
együttesen  végzik,  annak  a  pályakezdés  körülményeit 
befolyásoló tényezőiről az illetékes püspököt írásos, a jelölt 
és a pszichológus által aláírt feljegyzésben tájékoztatják. Az 
állapotfelmérést,  annak  tartalmát  teljes  titoktartási 
kötelezettség  védi,  arról  harmadik  félnek  bármilyen 
információt  (kivéve  az  állapotfelmérés  megtörténtét)  a 
pszichológus  kizárólag  a  jelölt  írásbeli  beleegyezésével 
oszthat meg. 
5.3. Adminisztratív kötelezettségek: 
Az  egyházkerületek  az  érintettek  számára  közzéteszik  a 
pszichológiai 

alkalmassági 

vizsgálatot 

végző 

szakember(ek)  elérhetőségét,  a  vizsgálatra  való  jelentkezés 
–  az  erre  rendszeresített  online  felületen  –  a  jelölt 
felelőssége. 
A vizsgálaton való részvételt – az erre rendszeresített online 
felületen – a jelölt rögzíti, amit az egyházkerület hagy jóvá. 

background image

5.4. Egyéb 
A  pszichológiai  állapotfelmérésről  készült  feljegyzésben 
foglaltakkal kapcsolatban a püspök személyes konzultációt 
kezdeményezhet a jelölttel és a pszichológussal. 
A pszichológiai állapotfelmérés költségeit az MEE viseli. 
 
 

6. SEGÍTŐ SZAKEMBER IGÉNYBEVÉTELE 

 
6.1. Érintettek köre: 
A  Magyarországi  Evangélikus  Egyház  minden  szolgálati 
jogviszonyban  álló  lelkésze  számára  elérhetővé  kívánja 
tenni,  hogy  szükség  esetén  szakember  segítségét  vehesse 
igénybe magánéleti, mentális elakadása esetén.  
6.2. Általános leírás: 
Az  igénybe  vett  terápiás  (mint  például  pszichoterápia, 
család-párterápia),  segítő  folyamatok  (mint  például  segítő 
beszélgetés, nem szakmai területet érintő mediáció) – azok 
védettsége és az anonimitás biztosítása érdekében – a LÉM 
rendszerében  nem  kerülnek  rögzítésre  (kreditpont  sem 
írható  jóvá).  Ezek  igénybevételét  az  MEE  az  éves 
önértékelési 

beszélgetést 

követő 

konzultációval, 

szakemberek 

elérhetőségeit 

tartalmazó 

adatbázis 

közzétételével  és  gondozásával  segíti  –  elsősorban  az 
Antropos 

Mentálhigiénés 

Módszertani 

Központtal 

(AMMK)  kötött  keretszerződés  keretében.  A  terápiás 
folyamatokban  való  részvétel  költségeit  az  MEE  50%-ban 
támogatja  úgy,  hogy  a  támogatott  személy  anonimitása 
biztosítva legyen. 
 
 

7. KÍSÉRŐLELKÉSZI KAPCSOLAT 

 
7.1. Érintettek köre: 
Kötelezően: az Evangélikus Hittudományi Egyetem nappali 
osztatlan teológus-lelkész szakon, valamint mesterképzésen 
lelkészi 

specializációval 

tanulmányaikat 

megkezdő 

hallgatók. 
Önkéntesen:  A  2005.  évi  III.  törvény  27.  §  (2)–(3) 
bekezdésében  felsoroltak  szerint  szolgálati  jogviszonyban 
vagy  szolgálati  jogviszonynak  elismert  szolgálatban  álló 
lelkészek. 
7.2. Általános leírás: 
A  kísérőlelkészi  kapcsolat  a  lelkészi  szolgálatra  készülők, 
illetve  azon  lelkészek  spirituális  életét  hivatott  támogatni, 
akik  a  parókusi  vizsga  előtt  állnak.  A  kísérőlelkészi 
kapcsolat  célja,  hogy  az  érintett  személyek  egy  kísérő 
lelkésszel rendszeresen reflektáljanak istenkapcsolatukra és 
személyes  hitéletükre.  A  személyes  találkozások  havi 
rendszerességgel 

ajánlottak, 

évente 

legalább 

10 

alkalommal.  Egy  kísérőlelkész  –  kivéve  az  Evangélikus 
Hittudományi  Egyetem  lelkészét  –  évente  legfeljebb  5 
kísérőlelkészi  kapcsolatot  vállalhat.  A  kísérőlelkészi 
kapcsolat  a  parókusi  vizsga  után  önkéntesen,  közös 
megegyezéssel folytatható. 
Kísérő  lelkészt  a  kísért  választ.  Kísérő  lelkész  lehet  a 
teológus  hallgató  saját  gyülekezeti  lelkésze,  egyházunk 
bármely  lelkésze.  A  választást  a  Püspöki  Tanács  által 
jóváhagyott  személyi  lista  segíti.  A  kísérőlelkészeket  az 
MEE szakmai támogatással segíti (szakkönyv, igény szerint 
speciális lelkészakadémiai kurzus). 
A kísérőlelkészi kapcsolatot teljes titoktartás védi. 
7.3. Adminisztratív kötelezettségek: 
A  kísérőlelkészi  kapcsolat  nyilvántartásáért  a  kísért 
személy felel. A kísérést igazoló, a kísérő lelkész által aláírt 

formanyomtatványt  minden  félév  végén  a  LÉM 
koordinátornak kell megküldeni. 
7.4. Egyéb 
A kísérőlelkészek – az Evangélikus Hittudományi Egyetem 
lelkészét  kivéve  –  javadalmazásra  jogosultak,  melyet 
szerződés  alapján  az  MEE  fizet  meg  a  teljesítésigazolás 
megküldését  követő  10  munkanapon  belül.  A  díjazás 
mértéke:  50.000,-  Ft/év/kísért.  Teljesítési  igazolásnak 
minősül  a  LÉM  koordinátorának  megküldött,  kísérést 
igazoló nyomtatvány. 
A  parókusi  alkalmassági  vizsga  utáni  kísérő  lelkészi 
kapcsolatért  a  kísérő  lelkésznek  az  MEE  nem  folyósít 
díjazást.  
 
 

8. HIVATÁSGONDOZÓ NAPOK 

 
8.1. Érintettek köre: 
A  2005.  évi  III.  törvény  27.  §  (2)–(3)  bekezdésében 
felsoroltak szerint szolgálati jogviszonyban vagy szolgálati 
jogviszonynak elismert szolgálatban álló lelkészek. 
8.2. Általános leírás: 
A  hivatásgondozó  napok  az  egyházkerületek  által 
szervezett  alkalom  az  egyházkerületben  szolgáló  lelkészek 
számára,  akik  esetében  az  ordináció  óta  eltelt  évek  száma 
öttel  osztható.  A  hivatásgondozó  napokon  való  részvétel 
önkéntes, de a LÉM kreditrendszerében rögzítésre kerül. Az 
egyházkerület  kezdeményezésére  a  hivatásgondozó  napok 
kreditértékéről – elsősorban az alkalom időintervallumának 
figyelembevételével  –  a  LÉM  bizottság  az  adott  program 
kiírása előtt dönt. 
8.3. Adminisztratív kötelezettségek: 
Az  egyházkerületek  az  érintettek  személyes  megszólítása 
mellett  a  programot  meghirdetik  az  erre  rendszeresített 
online  felületen  az  időpont,  helyszín,  program,  az  elérhető 
kreditpont  megjelölésével,  valamint  a  részvétel  költségeire 
vonatkozó  tájékoztatással.  A  jelentkezés  az  erre 
rendszeresített  online  felületen  történik.  A  részvételt  az 
egyházkerületek igazolják le. 
 
 

9. EGYÉB REKREÁCIÓS, MEGÚJULÁST SEGÍTŐ 

PROGRAMOK 

 
9.1. Érintettek köre: 
A  2005.  évi  III.  törvény  27.  §  (2)–(3)  bekezdésében 
felsoroltak szerint  szolgálati jogviszonyban  vagy szolgálati 
jogviszonynak elismert szolgálatban álló lelkészek. 
9.2. Általános leírás: 
Az MEE és belső egyházi jogi személyei egyéb rekreációs 
programokat  hirdethetnek  meg,  melyek  elősegítik  a 
lelkészek  szakmai,  mentális,  spirituális,  magánéleti 
egészségmegőrzését.  A  programokon  való  részvétel 
önkéntes. 

Az  egyéb  programok 

LÉM-ben  való 

elismertetéséről, kreditpont-értékéről a LÉM bizottság dönt. 
9.3. Adminisztratív kötelezettségek: 
Az  elismertetés,  a  kreditpont-érték  meghatározásának 
kezdeményezése, 

valamint 

regisztrálhatóság 

kezdeményezése a programot meghirdető felelőssége. 
 
 

10. EGÉSZSÉGÜGYI SZŰRŐVIZSGÁLAT 

 
10.1. Érintettek köre: 

background image

‒  A 2005. évi III. törvény 27. § (2)–(3) bekezdésében fel-

soroltak szerint szolgálati jogviszonyban vagy szolgálati 
jogviszonynak elismert szolgálatban álló lelkészek. 

‒  Nyugdíjas lelkészek. 
10.2. Általános leírás: 
Az MEE egészségügyi szolgáltatóval kötött keretszerződés 
keretében évente egyszer lehetőséget biztosít egészségügyi 
állapotfelmérésre. A vizsgálatokon való részvétel önkéntes, 
költségeit az MEE viseli. A lelkészek az erre rendszeresített 
online felületen jelentkezhetnek a vizsgálatra. A vizsgálatra 
vonatkozó egyéb információkat a jelentkezési felületen lévő 
tájékoztató tartalmazza. 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
 
 
 
 
 
 
 
 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2019. augusztus »
augusztus
HKSzeCsPSzoV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031