background image

www.evangelikus.hu 

Felelősségvállalás és 
folytonosság 

Ülésezett egyházunk zsinata 

• 

Szerző: Vitális Judit 

• 

 Fotó: Magyari Márton 

A gyülekezetek önállóságának és életképességének különböző területei voltak napi-
renden – több más fontos téma mellett – a Magyarországi Evangélikus Egyház XI. Zsi-

natának május 27-i ülésszakán. A törvényhozó testület döntött egyes, a lelkészi nyug-
díjkorhatárral kapcsolatos törvények módosításáról, illetve támogatta, hogy 2023 a 

konfirmáció és az elköteleződés éve legyen. 

 

Biztató üzenetből töltekezve kezdhette meg legutóbbi ülésszakát egyházunk zsinata. 
Hafenscher Károly a bibliaolvasó 

Útmutató

 aznapra kijelölt igéi alapján válaszolta meg 

azt a kérdést, miért gyűltek össze a küldöttek az országos iroda kápolnájában. „Azért 
vagyunk itt, hogy biztosítsuk az egyház szolgálatának hátterét, megformáljuk kereteit, 

kijelöljük útjait. Mindezt szolgaként és szolgálatként, ellenszolgáltatás nélkül, Isten iránti 
szeretetből, egyházunk iránti elköteleződésből végezzük. A Mindenható ereje támogat 

background image

www.evangelikus.hu 

minket ebben, általa újulunk meg, és az Úrban való bizalom az, ami reménységet ad a 
folytatásra nézve” – fogalmazott az áhítatban a zsinat lelkészi elnöke. 

Krisztus köt össze minket 

A  Magyarországi  Evangélikus  Egyház  és  a  Bajorországi  Evangélikus  Egyház  a  zsinati 
ülésszak előestéjén újabb öt évre 

meghosszabbította testvérkapcsolati szerződését

. A 

külföldi vendégek közül Michael Martin bajor egyházfőtanácsos a zsinat előtt is szólt. 
Köszöntésében felidézte: már a kommunizmus idején, a hetvenes-nyolcvanas években 

is fontos volt számukra, hogy a vasfüggönyön keresztül kapcsolatokat építsenek a ma-

gyarországi  evangélikusokkal.  Ebből  nőtte  ki  magát  harminc  évvel  ezelőtt  a  partneri 
kapcsolat. „Más világban élünk, mégis mennyi minden közös az életünkben” – fogalma-

zott annak kapcsán, hogy mindkét egyházban központi témát jelent a konfirmáció, illet-
ve a lelkészi életpályamodell kérdése. 

„Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az”

 – idézte 

Pál apostolt (2Kor 5,17). Mint mondta: ez az az ok, ami miatt a hidat építjük – és egyál-
talán: építhetjük – a két ország és azok evangélikus egyházai között. „Valójában nem mi 
vagyunk a hídépítők, mert ami összeköt minket, az maga Krisztus! Eltérő pozícióink, ta-
pasztalataink nem kisebbítik a másikat, hanem éppen hogy gazdagítják. A magyar zsinat 
se féljen elindulni a hídon és párbeszédet folytatni a bajor testvérekkel.” 

 

A folytatásban – az előző ülésszak jegyzőkönyvének elfogadását, a zsinati elnökség be-

számolójának meghallgatását, illetve a napirend jóváhagyását követően – megválasz-

tották a Gyűjteményi Tanács új elnökét. A Kovács Eleonóra lemondása után megürese-

dett pozíció betöltésére egyetlen jelöltként Krisch András állt a zsinat előtt. A Soproni 

background image

www.evangelikus.hu 

Evangélikus Gyűjtemények vezetőjét teljes egyetértésben választották meg a tisztség-
re. Megbízatása az általános tisztújításig tart. 

A tudatos egyháztagságért 

2023 legyen a konfirmáció és az elköteleződés éve – terjesztette a zsinat elé a püspöki 
tanács javaslatát Fabiny Tamás elnök-püspök. Az úrvacsora évei után logikusan követ-
kezik, hogy a konfirmáció témájával is még mélyebben foglalkozzon egyházunk. Külö-
nösen is fontos annak hangsúlyozása, hogy az úrvacsora vételének kiterjesztése – egy 

tavalyi zsinati döntés értelmében felnőtt felügyeletében gyermekek is magukhoz vehe-

tik a szentséget – nem üresíti meg a konfirmáció ünnepét. Minél több módon fel kell 
hívni a figyelmet az egyháztagság, az evangélikusság, a keresztyénség tudatos vállalá-

sára. 

A zsinat tagjai jóváhagyták az előterjesztést, és a tematikus év tartalmi kidolgozásával 
megbízták Pángyánszky Ágnest, az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) adjunk-
tusát, a Gyakorlati Intézet vezetőjét és Keczkó Szilviát, a Budahegyvidéki Evangélikus 
Egyházközség lelkészét, az EHE doktoranduszát. A szükséges cselekvési tervet a zsinat 
novemberi ülésszakára kell elkészíteniük. 

 

Folytatódjanak az építkezések 

background image

www.evangelikus.hu 

A Magyarországi Evangélikus Egyház 2021. évi beszámolójának elfogadása és 2022. évi 
költségvetési  törvényének  módosítása  előtt  Prőhle  Gergely  országos  felügyelő  szólt 
ezek főbb pontjairól. Főként a Magyarország kormányával kötött megállapodásból fa-

kadó vállalásokat emelte ki: a parókiák, illetve közösségi terek felújítása és az óvodafej-

lesztési program is zajlik. 

„A  minket  körülvevő  világpolitikai  és  gazdasági  helyzet  érhető  módon  befolyásolja  a 
kormányzati finanszírozóképességet. Arra törekszünk, hogy a folyamatosság megma-
radjon, és egyetlen beruházást se kelljen leállítani. Ehhez át kell gondolni, hogy az egy-

ház vagyonával hogyan lehet még hatékonyabban gazdálkodni, például olyan projektek 

előfinanszírozásánál, amelyeknél átmenetileg fedezethiány lépne fel, és ez akadályozná 
a  megvalósítás  menetét.  Ilyen  esetben  belső  forrásból  lehetne  biztosítani  az  éppen 
szükséges összeget” – mutatott rá a nehézségekre és lehetséges megoldásukra Prőhle 
Gergely. 

Az  ukrajnai  háború  következtében  kialakult menekültválság  kapcsán  az országos  fel-
ügyelő kiemelte: soha ilyen nagy adakozókészséget és áldozatvállalást nem tapasztal-

tunk az egyházban, mint most. Magánszemélyek és gyülekezetek is megmozdultak, és 
a külföldi testvéregyházak – például az Amerikai Evangélikus Egyház – is jelentős támo-
gatást küldtek. Ehhez kapcsolódva hosszú távú feladatként említette, hogy a menekül-
tek támogatására kialakított infrastruktúrát hogyan lehet távlatosan is működőképessé 
és még professzionálisabbá tenni. 

Az előterjesztést Csorba Gábor, az országos iroda gazdasági osztályának vezetője pon-
tos számadatokkal egészítette ki. A számvevőszék elnökének és a könyvvizsgáló cég 
munkatársának beszámolója után a zsinat mind a 2021. évi beszámolót, mind a 2022. 
évi költségvetés módosítását egyhangúlag elfogadta. 

background image

www.evangelikus.hu 

 

Egyházi jelenlét a honvédségben 

A Protestáns Tábori Püspökség működéséről szóló jelentést eredetileg az előző ülés-
szakon kellett volna elfogadnia a zsinatnak, de akkor a küldöttek úgy döntöttek, hogy 
személyesen kívánják meghallgatni Jákób János dandártábornokot. A protestáns tábori 
püspök a korábban írásban benyújtott beszámolóit – amelyekben elsősorban arra tért 
ki, hogy a koronavírus-járvány milyen hatással volt a honvédség körében végzett szol-
gálatukra  –  nem  kívánta  szóban  is  kiegészíteni,  kérdések  azonban  elhangzottak  felé, 
amelyek elsősorban a tábori püspökségen belüli felekezeti megoszlásra vonatkoztak. 

A tábori püspök a válaszában egyfelől arra emlékeztetett, hogy amikor 2012-ben dr. 
Lackner Pál helyére lépett, egy evangélikus tábori lelkész szolgált, jelenleg pedig három 
is van. Másfelől felidézte: 2021-ben a protestáns tábori püspökség létszáma két új stá-
tusszal bővült, az egyiket azonnal betöltötték egy református lelkipásztorral, a másik 
helyet pedig felajánlották az evangélikus egyháznak. Egyházunk azonban nem tudta ezt 
betölteni, így végül ott is református lelkész állt szolgálatba. Megerősítette: mihelyst 
üres pozíció lesz, újra felkínálják a lehetőséget a Magyarországi Evangélikus Egyháznak. 

Saját személyével kapcsolatban Jákób János megjegyezte: a két egyház közös döntése 

értelmében  tölti  be  a  tisztséget  immár  a  második  ciklusban,  legközelebb  pedig  húsz 
hónap múlva lesz esedékes a püspökválasztás. Hangsúlyozta azt is, hogy a honvédelmi 

vezetés jelenlegi elképzelései szerint civilek is lehetnek tábori lelkészek, illetve püspö-

kök, de ebben az esetben katonai rendfokozattal nem látják el őket, bizonyos kérdések-

be pedig nem lehet betekintési jogkörük. Úgy látja, az életpályamodell, amelyet a hon-

background image

www.evangelikus.hu 

védség kínál, korántsem versenyképes, ráadásul igen mobil szolgálatról van szó, nagy 
lelki terhekkel, sokszor a komfortot is nélkülöző életmóddal. 

A zsinati tagok végül – két tartózkodás mellett – elfogadták Jákób János 2020. és 2021. 

évi jelentéseit. 

További beszámolóként a lelkészi életpályamodell megvalósulását felügyelő bizottság 
éves jelentése került a zsinat elé; a küldöttek ezt ellenszavazat és tartózkodás nélkül 
fogadták el. 

 

Jogi önállóság felelősségvállalással 

Régóta húzódó kérdés végére tett pontot a zsinat az egyházközségrészek jogi szemé-
lyiséggé  nyilvánítása  ügyében.  Az  önálló  jogi  személyiségű  egyházközségrészeknek 
adószámuk lehet, így pályázhatnak, illetve gazdálkodhatnak, és vagyon, ingatlan is lehet 
a nevükön – az elmúlt zsinati ülésszakokon ezek voltak a legfőbb érvek amellett, hogy 
ne csak az anyaegyházközségek lehessenek önálló jogi személyiségek. 

Aradi András, a zsinat lelkészi alelnöke a mostani előterjesztésében kompromisszumos 

megoldást tárt a testület elé. Ennek értelmében egy egyházközségrész jogi személyi-
séggé nyilvánításához az kell, hogy az egyházközség teljes jogi és anyagi felelősséget 

vállaljon a társ- vagy leányegyházzal kapcsolatban. Ezt a feltételt az országos presbité-

riumnak kell beillesztenie a jogi személyiség nyilvántartási rendjére vonatkozó szabály-

background image

www.evangelikus.hu 

rendeletbe. A felelősségvállalási nyilatkozat megtételére a már most is önálló jogi sze-
mélyiséggel rendelkező egyházközségrészek esetében is szükség van. 

A hozzászólások – csakúgy, mint az előző ülésszakokon – az autonómiát, illetve annak 

csorbulását érintették. Aradi András ezekre válaszul arra hívta fel a figyelmet, hogy nem 

szabad szembeállítani egymással az önkormányzatiságot és a felelősségvállalást. Alap-
vető különbség, hogy a vagyon és a közösség szempontjai vagy pedig az evangélium 
terjesztésének szándéka felől közelítünk-e a kérdéshez. Az elsődleges cél a hitélet mű-
ködtetése  kell,  hogy  legyen.  „Nem  elveszünk  valamit akkor,  amikor  az  egyházközség 

felelősségvállalási nyilatkozatot ad ki az egyházközségrész tekintetében, hanem azt erő-

sítjük meg, hogy még ha a részeknek külön-külön is van önálló jogi személyiségük, akkor 
is együtt, közösen gondolkodnak a lelkészi szolgálat feltételeinek biztosításáról” – fo-
galmazott a zsinat lelkészi alelnöke. 

Az álalános és a részletes vita után végül előbb a 2005. évi IV. törvény 5. paragrafusa 4. 
bekezdésének kiegészítéséről – az országos szabályrendeletre való utalás beszúrásáról 
– kellett dönteniük a zsinati tagoknak. A törvénymódosítást huszonkilenc „igen” és ti-

zenegy „nem” szavazattal, tíz tartózkodás mellett fogadták el. Az ennek alapján hozott 
zsinati határozat esetében harminchárom „igen”, tizenkét „nem” és három tartózkodás 
lett a szavazás eredménye. 

További napirendi pontokként folytatódott az általános vita a választásokról és a sza-
vazásról szóló 2005. évi VII. törvény felülvizsgálata és átdolgozása kapcsán, illetve meg-
kezdődött a zsinat ügyrendjének felülvizsgálata. Előbbi napirendi pont tárgyalásánál ap-
róbb  igazítások,  egységesítések  történtek  a  jogszabály  szövegében,  utóbbi  esetében 
pedig a küldöttek azokat a területeket vették sorra (például a napirend elfogadását, be-
adványok  kezelését,  a  távolléti  ülések  kérdését,  illetve  a  szavazások  lebonyolítását), 
ahol pontosításra lehet szükség. 

Továbbszolgálat – hozzájárulással 

A lelkészi nyugdíjkorhatár megváltoztatásának kérdése már a 

2021. novemberi üléssza-

kon

 is napirenden lett volna, de végül először 

idén februárban foglalkozott vele érdem-

ben a zsinat

. Akkor elfogadták Prőhle Gergely azon előterjesztését, hogy a nyugdíjba 

vonulás időpontja – függetlenül attól, hogy gyülekezet vagy valamely intézmény szol-
gálatában áll-e – valamennyi lelkész esetében egységes legyen. A mostani ülésszakra az 
ezt szabályozó törvény részleteit dolgozták ki. 

Prőhle Gergely az előterjesztésében hangsúlyozta: olyan javaslatot fogalmaztak meg, 
amely egyszerre ad módot a szolgálati idő meghosszabbítására, ugyanakkor a fiatalabb 
generációk előtt sem zárja el az előrelépés lehetőségét. (Ez utóbbi szempont az előző 
ülésszakon több hozzászólásban is előkerült.) Az indítvány értelmében a hatvanötödik 

életévüket betöltött lelkészek legfeljebb további két évig szolgálhatnak, abban az eset-
ben, ha erről a lelkész, a püspök és a gyülekezet, illetve intézmény megegyezik. Hatvan-

hét éves kor után – püspöki kiküldés nyomán – csak helyettesítő szolgálat végzésére 
van mód, és ez az állami szabályozáshoz igazodva a nyugdíj mellett biztosít keresetet. A 

background image

www.evangelikus.hu 

püspöki megbízás ugyancsak a nyugdíjkorhatár eléréséig tart, és csak az egyházkerület 
közgyűlésének előzetes hozzájárulásával lehet meghosszabbítani legfeljebb két évvel. 

A javaslatot szinte teljes egyetértésben – mindössze egy „nem” szavazat és két tartóz-

kodás – mellett fogadta el a zsinat. 

Ne másokból, hanem másokért 

Hogyan tudja egy-egy gyülekezet saját maga finanszírozni a hitéleti munkáját? – ez a 
kérdés állt a középpontjában az utolsó ülésnek. A gazdasági önállósodás stratégiájáról 

már 2016-ban is született zsinati határozat, a koronavírus-járvány kitörése előtti utolsó, 
2020 februári ülésszakon pedig újból megerősítették, hogy szükség van egy cselekvési 

terv kidolgozására. A pandémia miatt ez a folyamat megtorpant, de most újra napirend-

re került. 

Fábri Györgynek, az Északi Egyházkerület felügyelőjének az előterjesztésében a zsinati 
tagok részletes beszámolót hallhattak arról, hogy az elmúlt években milyen tendenciák 
voltak megfigyelhetők a gyülekezeti bevételek és kiadások terén. Az összefoglalóban 
Fábri György emlékeztetett arra, hogy különbséget kell tenni az „önerős” (a persely- és 
a stólapénzből, a személyes adományokból és az egyházfenntartói járulékból, az ingat-
lanok hasznosításából, valamint a vállalkozásokból és más pénzügyi műveletekből szár-
mazó), illetve az egyéb forrásokból (állami támogatásokból, pályázatokból) származó be-
vételek között. Ugyanígy azt is meg lehet határozni, hogy mely működési kiadások tar-
toznak abba a körbe, amelyek az önfelelősség alapján saját forrásból (lennének) finan-
szírozandók. 

Az  előterjesztő  néhány  örömteli  adatot  is  megosztott  a  testülettel.  Ezek  szerint  míg 
2018-ban a gyülekezetek a működési kiadások hetvenhat százalékát fizették önerőből, 
addig 2021-ben ez már nyolcvankét százalék volt. Az egy főre jutó egyházfenntartói 
járulék szintén emelkedett: a gyülekezeti tagok 2018-ban átlagosan tizenötezer, 2021-
ben pedig húszezer forintot fizettek be. 

A hozzászólások sorát Hafenscher Károly, a zsinat lelkészi elnöke nyitotta. Úgy fogal-
mazott: a gazdasági önállóság végső soron azt határozza meg, hogy az egyház betölti-e 
krisztusi küldetését, vagyis nem másokból, hanem másokért él. 

Több küldött is az egyházfenntartói járulékra vonatkozó központi javaslat szükségessé-
géről szólt, ennek kapcsán pedig elhangzott, hogy továbbra is érvényben van az az aján-
lás, amely szerint az egyháztag nettó bevétele egy százalékának befizetése az elvárás. 

„Kedves testvérek, méltatlanok vagytok arra, hogy azokban a templomokban, épületek-
ben üljetek, amelyek őseitek áldozatvállalásából épültek fel. A Szentírás tizedről ír, de a 

valóságban  sok  esetben  még  a  presbiterek  sem  fizetnek  egyházfenntartói  járulékot, 
nem tíz százalékot, de kétszáz forintot sem” – nyomatékosította Prőhle Gergely. Az or-

szágos felügyelő támogatja, hogy nyíltan beszéljenek a gyülekezetekben arról, hogy ki-
ki a fizetése hány százalékát tudja erre a célra áldozni. 

background image

www.evangelikus.hu 

„Ha azt akarjuk, hogy közösség legyen, annak anyagi vonzata is van” – Szabó Szilárd 
szerint ezt kell tudatosítani gyülekezetekben. 

Aradi András, a zsinat lelkészi alelnöke emlékeztetett: 2019-ben a gyülekezeti támoga-

tások rendszere kapcsán azt az álláspontot fogalmazta meg a zsinat, hogy az országos 

egyház azoknak az egyházközségeknek ad jó szívvel támogatást, amelyek közvetítik az 
egyháztagok felé az egyéni felelősségvállalás szükségességét, és így növekszik az egy 
főre jutó egyházfenntartói járulék. 

A szavazás során a testület egyhangúlag azt a határozatot hozta, hogy továbbra is ér-

vényesnek és megvalósítandónak látja a korábban elfogadott cselekvési tervet, egyúttal 

pedig felkéri az országos presbitériumot, hogy 2022. október 15-ig hozza meg a szük-
séges szervezeti, működési és személyi döntéseket a program végrehajtása érdekében. 

A zsinat következő ülésszakát november 25-én és 26-án tartják.