Tudósítás az 1. ülésszakról.pdf

Tudósítás az 1. ülésszakról.pdf — PDF document, 124Kb

Fájl tartalma ( Teljes képernyő )
background image
Tudósítás az 1. ülésszakról 
 
Zsinati választások: Lassan indult a motor  
Létrehozva: 2012.11.30. 15:30, frissítve: 2013.01.22. 09:33  
Budapest - Smidéliusz Zoltán, Kendeh Gusztáv korelnökök vezetésével 2012. november 30-
án délelőtt elkezdődött a zsinat. A zsinaton 62 szavazati jogú tag van jelen. Szöveg és fotó: 
Horváth-Bolla Zsuzsanna 
László Virgil ismertette a mandátum ellenőrzés eredményét, amely szerint két mandátum 
esetében találtak problémát, így ezekről a megbízólevelekről dönteni kell. A zsinat végül 
többséggel elfogadta a tagok hatéves ciklusára szóló megbízólevelét és így mandátumukat. 
Az országos felügyelőválasztással kapcsolatosan Zászkaliczky Pál adott be indítványt, 
amelyben azt javasolta, hogy a régi rend szerint a gyülekezeteknek kellene mégis 
megválasztaniuk az országos felügyelő személyét. A korelnökök azt javasolták, hogy a zsinat 
alakuló ülésén ezt lehetetlen újratárgyalni, ezért ezt egy későbbi időpontban fogják majd 
napirendre tűzni. 
Ezután a bajor evangélikus testvéregyház küldötte, Fritz Schroth, a világmisszió és ökumené 
zsinati bizottságának elnöke intézett pár üdvözlő szót a zsinati küldöttekhez. Négy nappal 
ezelőtt ülésezett Hofban a bajor zsinat, így külön kiemelte az ottaniak, dr. Dorothea Deneke-
Stolll a bajor zsinat elnö asszonyának, és Michael Martin egyházfőtanácsos valamint Ulrich 
Zenker egyháztanácsos jókívánságait az alakuló zsinat számára. 
Zsinati választások: Jönnek egymás után a 
választási eredmények  
Létrehozva: 2012.11.30. 15:34, frissítve: 2013.01.22. 09:33  
Budapest - Az ebéd után Smidéliusz László az országos jelölőbizottság elnöke számolt be a 
zsinati jelöltek listája felállításáról. A jelölteket a Tényfeltáró Bizottság megvizsgálta és 
megállapították, hogy a jelöltek között érintettet nem találtak. Ezután elkezdődtek a 
választások, szavazások. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna 
background image
A zsinat lelkészi elnök jelöltjeinek (Hafenscher Károly, Korányi András, Lackner Pál, Ördög 
Endre) és a zsinat nemlelkészi elnök jelöltjeinek (Abaffy Zoltán, Muntag András, Tölli 
Balázs) listája elfogadása után a jelöltek bemutatkozása következett. 
A szavazás után a lelkészi elnökjelöltek közül második döntésre bocsátották a Korányi 
András és Hafenscher Károly között a választást, akik közül végül a zsinat Hafenscher 
Károlyt választotta meg. Nemlelkészi elnök lett Abaffy Zoltán. 
Három álmatlan éjszaka áll mögöttem, Korányi Andrástól azt a bíztatást kaptam, hogy hat év 
álmatlan éjszaka fog előttem állni – mondta székfoglalójában Abaffy Zoltán. Bizalom, 
békesség, bátorság – ez a három szó az, amelyre a hangsúlyt helyezte dr. Hafenscher Károly 
beköszönőjében. 
Ezután került sor a lelkészi (Lacker Pál, Smidéliusz Zoltán) és nemlelkészi alelnökök 
(Dobrovolni Máté, Ittzés András, Muntag András (szavazás előtt visszalépett) Tölli Balázs) 
megválasztására. A zsinat lelkészi alelnöke Smidéliusz Zoltán lett. 
A nemlekészi alelnökök esetében az első szavazás alkalmával nem született döntés. Eredmény 
végül azután lett, hogy a három jelölt közül Ittzés András visszalépett, a második fordulóban 
pedig Tölli Balázst válsztották meg. 
 
Zsinati választások: Egyházunk 
elnökségének összetétele nem változott - 
Folyamatosan frissítve!  
Létrehozva: 2012.11.30. 16:51, frissítve: 2013.01.22. 09:32  
Budapest - 2012. november 30-án a zsinati ülésen választások zajlottak. A zsinaton az elnök-
püspök (egyetlen jelölt Gáncs Péter) és az országos felügyelő (Frenyó V. László, Prőhle 
Gergely) bemutatkozására és megválasztására is sor került. Elnök-püspöknek a zsinat újra 
Gáncs Pétert választotta meg. Országos felügyelő maradt Prőhle Gergely, aki 36 szavazatot 
kapott, míg Frenyó V. Lászlóra 22-en szavaztak. 61-en szavaztak, ezek között több 
érvénytelen volt. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna  
background image
A választási ügymenet ezután tovább folytatódott az elnök-püspök helyettes és az orszgáos 
felügyelő helyettes megválasztásával. Miután az országos felügyelő helyettes jelöltek közül 
Fábri György és Mészáros Tamás is visszaléptek, egyedüli jelölt Radosné Lengyel Anna 
maradt. 
A zsinat szavazása történt ezután. Elnök-püspök helyettes Fabiny Tamás lett, országos 
felügyelő helyettes pedig Radosné Lengyel Anna. 
Országos ügyész lett Székács György, míg az Országos Számvevőszék elnöke Zsugyel János 
lett. 
A Diakóniai Bizottságot továbbra is Gregersen Labossa György vezeti, míg az Egyházzenei 
Bizottság elnöke Kendeh Gusztáv lett. 
Az Evangélizációs és Missziói Bizottság élére Lupták Györgyöt választották, az Építési és 
Ingatlanügyi Bizottság élére pedig Benczúr Lászlót. 
A Gyűjteményi Tanács elnöke Kovács Eleonóra, míg a Gazdasági Bizottság vezetője Kondor 
Péter lett. A Gyermek és Ifjúsági Bizottság elnöki posztján Lázárné Skorka Katalin áll. 
A Nevelési és Oktatási Bizottság elnöke Tölli Balázs, a Sajtóbizottságé pedig Novotny Zoltán 
lett. 
Zsinati választások: Szombaton is 
folytatódott a munka - Anyagunkat 
folyamatosan frissítjük!  
Létrehozva: 2012.12.01. 09:08, frissítve: 2013.01.22. 09:32  
Budapest - 2012. december elsején is folytatódtak a zsinati választások, mivel az előző napon 
a küldöttek kifutottak az időből és az éjszakába csúszó ülést végül a Sajtóbizottság elnökének 
megválasztása után berekesztették. Reggel tehát az Országos Számvevőszél tagjainak 
megválasztásával folytatódott a folyamat. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna 
Az Országos Számvevőszék tagjai lettek: Hamza Kinga Dalma, Királyné Reizinger Márta és 
Kránitz József. 
Ezután az Országos Bíróság lelkész-bíráit választották meg, akik személy szerint a 
background image
következők lettek: 
Frankó Mátyás, Kovácsné Tóth Márta, Kapi Zoltán, Orosz Gábor Viktor, Sikter János. 
Az Országos Bíróság jogász-bírái az alábbiak: 
Auer Éva, Gíró Szász János, Herczegh Gergely, Hornyák Eszter, Jány Attila, Oltárczyné Beke 
Ágnes, Perányi Győrő, Simon Attila. 
Az Országos Bíróság nemlelkészi jegyzői: Bede Tamás és Kiss Bódog Zoltán lettek. 
Ezután a zsinatnak a zsinati gazdáról kellett döntenie. Muntag András, Solymár Péter, Ittzés 
András, Bárdossy Tamás a jelöltségről visszalépett, Koren András nem volt jelen, így ő nem 
tudott egyelőre nyilatkozni a tisztséget illetően. Kertész Géza vállalta a jelöltséget, ám a zsinat 
sokáig vitázott azon, hogyan is legyen a gazda megválasztása. 
A jelöltállítás átcsúszott ügyrendi vitába, majd az általános kérdések sok egyéb kérdést 
vetettek fel, a megválasztottak, és a meg nem választottak között. Számos hozzászólás 
érkezett pro és kontra, amelyek minden oldalról véül a kompromisszumkészség és konszenzus 
irányába mutattak. 
A zsinati gazda helyettesére Solymár Péter, László Virgil, Fábri György, Detre János, Muntag 
András, Száraz Csenge kaptak jelölést. Közülük László Virgil volt jelen és vállalta el a 
jelöltséget.  
A zsinat ezután Kertész Gézát zsinati gazdának, és László Virgilt zsinati gazda helyettesének 
választotta meg. 
 
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. március »
március
HKSzeCsPSzoV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031