Tudósítás a XI/9. online zsinati ülésszakról

Tudósítás a XI_9. zsinati ülésszakról.pdf — PDF document, 658Kb

Fájl tartalma ( Teljes képernyő )
background image

Egy közös házat építeni sokféle 
élő kőből 

Ülésezett a zsinat – elfogadott költségvetés, új 
evangélikus köznevelési stratégia 

• 

Szerző: Vitális Judit 

A személyes jelenlét hiánya nyomta rá a bélyegét a Magyarországi Evangélikus Egyház 

tizenegyedik zsinatának kilencedik ülésszakára. November 26-án, pénteken ugyanis – 
immár a harmadik egymást követő alkalommal – csak online tudott összeülni egyhá-

zunk legszélesebb körű döntéshozó, legfőbb képviseleti és törvényhozó testülete. A 
tervezett napirenden pedig fajsúlyos, részben már az ülésszakot megelőzően is indu-
latokat generáló kérdések is szerepeltek. 

 

A zsinat tagjai az őket szolgálatra elhívó Úr igéjére figyelve indították a napot. Nyitóáhí-
tatában  Gáncs  Péter  nyugalmazott  püspök  a  napi  igékből  kiindulva  arról  szólt,  hogy 

noha minden hullámzik körülöttünk, bizonytalanságban élünk, és sokszor nem találjuk a 

kivezető utat, mégis higgyük el, megtörténhet a visszatérés. Ahogyan Pilinszky János is 

írta 

Egyenes labirintus

 című versében, újra lesz kézfogás, ölelés, „megterített asztal, / hol 

nincs első és nincs utolsó vendég”. 

background image

Személyi kérdések és nyugdíjkorhatár 

Az érdemi munka megkezdéséhez egy ünnepélyes aktusra is szükség volt: Finta Ger-

gely, Nagy Róbert és Szabó András új zsinati tagokként tettek esküt. Az első ülés to-

vábbi személyi vonatkozású napirendi pontja a teológiai bizottság új elnökének megvá-
lasztása volt, miután az eddigi elnök, Orosz Gábor Viktor lemondott tisztségéről csak-
úgy, mint zsinati tagságáról. A bizottság elnöki tisztét mostantól a jelöltséget egyedül 
vállaló Lackner Pál korábbi tábori püspök tölti be. 

Az ülésszak napirendjének elfogadása korántsem volt zökkenőmentes. A tizenegyedik 

ülésen tárgyalni tervezett, a lelkészek nyugdíjkorhatárát érintő napirendi pont kapcsán 
több javaslatról is dönteni kellett, köztük arról, hogy egyáltalán az éppen zajló üléssza-
kon foglalkozzon-e a kérdéssel a zsinat. 

Miután „kézzelfogható közelségbe” került, hogy a tagok nem szavazzák meg a napiren-
det, Prőhle Gergely visszavonta a helyzet kialakulásában szerepet játszó törvénymódo-
sító javaslatát. (Később, a zárszó idején ugyanakkor megerősítette: továbbra is fontos-
nak  tartja  a  témát,  egyúttal  pedig  felkérte  az  esperesi  tanács  tagjait,  hogy  az  alsóbb 
egyházkormányzati szinteken tárgyalják a kérdést, és még a jövő februári zsinati ülés-
szakot megelőző országos presbitériumi ülés előtt tegyenek javaslatot arra, hogyan vál-
toztatnának az előterjesztésen.) 

A tizenegyedik ülés témája nélküli napirendet újra szinte egyhangúlag fogadta el a zsi-
nat. 

A felelős szeretet vezéreljen 

Az országos tisztségviselők jelentéseit szinte kivétel nélkül egyhangúlag fogadták el a 
zsinat  tagjai.  Hafenscher  Károly, 

a  testület  lelkészi  elnöke  beszámolójában

 a  zsinati 

munka összefüggésében írt többek között az evangélikus identitásról, az aktivitás és a 
felelősség kérdéseiről, illetve az egyház vezetésével szemben általa tapasztalt ellenál-
lásról. 

„Nekünk ez a küldetésünk: nem gyengíteni egymást – bármilyen pozícióban is szolgá-
lunk az egyházban –, hanem erősíteni egymást s ezáltal az egyházat. Vezetők és veze-
tettek, egymás fölé vagy alá rendeltek, kritikusok és kritizáltak. Mert mi abban külön-
bözünk a politikától, hogy itt nem érdekek vezérelnek, hanem az egymásért felelős sze-
retet. Ha az egyház befelé nem válik egymást hordozó, a szeretet rendjében élő közös-
séggé, akkor kifelé hiteltelenné lesz” – olvasható a beszámolóban. 

A nem lelkészi elnök jelentésében

 alapvetően a zsinati munka tárgyszerű ismertetésére, 

az  elmúlt  egy  év ülésszakainak legfontosabb  döntéseire  és  tárgyalt  témáira,  illetve a 

testület előtt álló feladatokra koncentrált. Abaffy Zoltán kérdéseket is megfogalmazott 

önmaga  és  zsinati  tagtársai  számára:  „Tartottunk-e  kellő  önvizsgálatot  az  elmúlt  két 

évben, miért is vagyunk, miért is vannak közösségeink, hogyan is éljük meg evangélikus 

background image

hitünket? Hiányzott a gyülekezet közössége, amikor templomaink, közvetlen alkalmaink 
miatt »bezárásra« kellett berendezkednünk? Tudtunk-e tényleg bezárkózni a »belső szo-
bánkba« és csak hozzá buzgón fohászkodva imádkozni a veszedelem miatt? […] Tud-

tunk-e kellő erőt gyűjteni a megerősödéshez, hogy megerősödött hittel és bizalommal 

álljunk meg előtte, kérve a kegyelem Istenét a megbocsátásra?” 

Egyházunk elnök-püspöke ugyancsak tételesen foglalkozott néhány kiemelt kérdéssel, 
mint például a járvány alatti helytállással, az ökumenikus és a külügyi kapcsolatok ala-
kulásával, a lelkészképzés és az evangélikus sajtó helyzetével. 

Fabiny Tamás jelentésé-

ben

 rögzítette: „Továbbra is egyértelműen valljuk: a házasság egy férfi és egy nő szö-

vetsége, így nem tudjuk elfogadni a homoszexuális párok egyházi megáldását, sem a 
saját nemükhöz vonzódók lelkésszé szentelését.” Sorait pedig azzal zárta: „Természete-
sen reméljük, hogy a járvánnyal kapcsolatos helyzet jobbra fordul. Bízunk abban, hogy 
az 

»annus horribilis« [szörnyű esztendő – a szerk.]

 során átértékelődik az emberben, hogy 

mit tart igazán értékesnek. Reméljük, hogy minél többen rádöbbentek arra, hogy ren-
dezni kell az emberi kapcsolataikat, amíg arra idő van. Visszatekintve hálát adunk Isten 

megtartó irgalmáért, előrenézve pedig azt kérjük, hogy hozza el az ő 

»kedves esztende-

jét« 

(Lk 4,19).” 

Az országos felügyelő 

Nem téglák, élő kövek! 

címmel benyújtott jelentésében 

kiemelten 

foglalkozott egyház és közélet összefüggéseivel. Prőhle Gergely az aktuálpolitikai dis-
kurzusok és kampányok kapcsán az egyháznak és tagjainak a feladatáról írt: „Teljesen 
természetes tehát, hogy evangélikus közösségünkben kit a szélsőjobboldali veszély, kit 
a nemátalakító műtétek réme aggaszt inkább, de nagyon fontos, hogy mindnyájunkat 
mindennél jobban aggasszon az, hogy a »tegyetek tanítvánnyá minden népet« paran-
csának miképpen tudnánk együtt minél inkább eleget tenni. Ha ez sikerül, akkor mind a 
szélsőjobboldal, mind a genderizmus veszélye egyaránt eltörpül. Jó lenne tehát, ha nem 
pártok, vagyis részek, hanem az egy közös ház épülne sokféle élő kőből.” 

A zsinat mindezeken túl elfogadta az országos ügyész, az országos bíróság, az országos 
számvevőszék és a különféle bizottságok éves, ugyancsak előzetesen írásban beadott 
beszámolóit is. 

Elfogadott költségvetés és énekeskönyv-revízió 

Egyházunk  2022.  évi  költségvetését  Prőhle  Gergely  országos  felügyelő  és  Csorba 
Gábor, az országos iroda gazdasági osztályának vezetője terjesztette elő. Mint elhang-
zott, missziói szempontokat is figyelembe véve a következő naptári évben anyagi ráfor-
dítás tekintetében is kiemelten fontos terület lesz a felsőoktatásban való jelenlét meg-

erősítése, a kollégiumok, egyetemi gyülekezetek felkarolása. Emellett jelentősen meg-
emelkedett  összeggel  szerepel  a  költségvetésben  a  lelkészek  jövedelempótlékaként 

szétosztható, illetve a hittanoktatási feladatok finanszírozásához kapott többlettámo-
gatás. 

background image

A bevételi oldalon a több mint 35, a kiadási oldalon pedig a közel 34,7 milliárd forint 
főösszegű  költségvetést  hozzászólások  nélkül,  négy  tartózkodás  mellett,  ötvenegy 
„igen” szavazattal fogadta el a zsinat. 

Ugyancsak nagy egyetértés fogadta az 

Evangélikus énekeskönyv

 revíziójának fontossá-

gát. Bence Gábor, az Evangélikus Kántorképző Intézet igazgatója sorakoztatta fel elő-
terjesztésében a terveket és a feladatokat; ezek kapcsán számos hozzászólás, kérdés 
megfogalmazódott a zsinati tagokban, de végeredményben elfogadták, hogy a javasolt 
tartalmi elvek mentén folyjon a munka, és ehhez a mindenkori költségvetésben a szük-

séges  forrásokat  is  biztosítják.  A  cél  az,  hogy  legkésőbb  2030-ra,  az 

Ágostai  hitval-

lás

 megszületésének ötszázadik évfordulójára megjelenjen a megújult énekeskönyv. 

A gyülekezetplántálási program időszakos állásáról Gáncs Péter, a zsinat által kiküldött 
munkacsoport vezetője adott tájékoztatást. A választásokról és a szavazásról szóló tör-
vény felülvizsgálata és átdolgozása kapcsán az elvi, előkészítő vita során Ittzés András, 
a zsinat nem lelkészi alelnöke ajánlott szempontokat a testület figyelmébe. A vonatkozó 
jogszabályokat a következő tisztújítás előtt, a jövő novemberi ülésszakon kívánják pon-

tosítani. 

Fókuszban a személyiség 

Az egyház törvényes rendjének és békéjének megőrzéséről szóló 2005. évi IX. törvény 
módosítása viszont a mostani ülésszak feladata volt. Az Északi Egyházkerület kezdemé-
nyezésére – mint Krámer György országos irodaigazgatónak és Giró Szász Jánosnak, az 
országos bíróság elnökének az előterjesztéséből kiderült – komplex személyiségvédelmi 
program kidolgozása indult el. Ennek keretében 2022 januárjától áldozatvédelmi mun-
kacsoport kezdi meg működését, továbbá 2022 szeptemberétől a nevelési-oktatási és 
a  diakóniai  intézményekben,  illetve  a  gyülekezetekben  is  nagy  hangsúlyt  kap  majd  a 
megelőzés. 

A zsinat feladata a már említett törvény vonatkozó paragrafusainak módosítása volt. A 
név szerinti szavazás során negyvenhét „igen” szavazattal – egy tartózkodás mellett – 
elfogadott változtatás értelmében a hatalmi helyzettel való visszaélés fegyelmi vétség-
nek minősül, és mint ilyet első körben a fegyelmi tanács bírálja el. Szexuális zaklatás 
esetében viszont rögtön bírósági hatáskörben foglalkoznak majd az üggyel; ezt a jogi 
eljárást csak magánindítványra, a sértett kezdeményezésére lehet indítani. 

A következő ülés középpontjában ugyancsak egy törvényi szabályozás állt – nem elő-
ször. A belső egyházi jogi személyiség kérdését továbbra is elvi vita keretében tűzte 
napirendjére a zsinat. Ahogyan már a korábbi ülésszakokon, most is arról folyt a diskur-

zus, hogy az egyházközségeket mint egészeket illeti-e meg az önálló jogi személyiség, 

vagy a részeiket is. 

Aradi András, a zsinat lelkészi alelnöke előterjesztésében hangsúlyozta: a hatályos tör-

vény is úgy fogalmaz, hogy gyülekezeti szint esetében önálló jogi személyiségük az egy-

házközségeknek van. Ezért arra tett javaslatot, hogy azok az egyházközségi részek (le-

background image

ányegyházak, társegyházak), amelyek továbbra is igénylik, hogy belső önálló jogi sze-
mélyiséggel rendelkezzenek, nyújtsák be erre vonatkozó kérvényüket az országos pres-
bitérium elé. Ha ezt nem igénylik, akkor szüntessék meg adószámukat és önálló bank-

számlájukat, és az egyházközség bankszámlájának egy alszámláján kezeljék pénzügyei-

ket. A jogi helyzet tisztázásának határidejét 2024. december 31-ében jelölte meg. 

Az elvi vita során több oldalról elhangzott: a jelenlegi szabályozás nincs összhangban a 
mindennapi  gyakorlattal.  A  határozati  javaslatot  végül  huszonhat  „igen”  és  tizenöt 
„nem” szavazattal, hat tartózkodás mellett, ötvennégy százalékos többséggel fogadta el 

a zsinat. 

Gyümölcsöző oktatás-nevelés 

A november 26-i ülésszak utolsó napirendi pontjaként az új, 

„Gyümölcsöt teremjetek”

 el-

nevezésű evangélikus köznevelési stratégiára bólintottak rá a testület tagjai. A doku-
mentumban megfogalmazott célok – ahogyan Gadóné Kézdy Edit, a nevelési és oktatási 
bizottság elnöke és Varga Márta, a nevelési és oktatási osztály vezetője kifejtette – a 
következő öt év legfontosabb feladataiként a minőségfejlesztést, az intézmények tanu-
lószervezetté alakítását, a méltányosság és a hitélet erősítését jelölték meg. 

A hozzászólók méltatták az evangélikus oktatáspolitika érdemeit, egyúttal annak a re-
ménységüknek is hangot adtak – ami egyébként a stratégia része is –, hogy a nevelési 
és oktatási intézményekben zajló munka egyúttal a gyülekezeteket is erősíti, és az egész 
egyház számára gyümölcsöt terem. 

A soron következő, tizedik zsinati ülésszak dátumát (2022. február 26., szombat) és az 
előzetesen tervezett napirendet Abaffy Zoltán nem lelkészi elnök ismertette, majd Ha-
fenscher Károly lelkészi elnök záróimájában azt kérte Istentől, hogy segítse a zsinati ta-
gokat úton maradni, előrehaladni és őhozzá megérkezni. 

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. december »
december
HKSzeCsPSzoV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031