Jogértelmező Testület döntése 20190207

jogért_20190207.pdf — PDF document, 191Kb

Fájl tartalma ( Teljes képernyő )
background image

 

1/2019. (II. 7.) jogértelmező testületi határozat 

 
A  2005  évi  VII.  törvény  9  §  (1)  bekezdésében  azért  nem  kellett  külön  rendelkezni  a 
határozatképességről,  mert  arra  a  törvény  XIX.  fejezete  (A  közgyűlésekről  és  testületi 
ülésekről  szóló  általános  rendelkezések)  az  irányadó.  Ez  alapján  kell  megállapítani  az  adott 
szavazó közgyűlés határozatképességét és ezt követően lehet vizsgálni, hogy az adott döntést 
az adott választó, vagy tisztségből visszahívó ülés milyen szótöbbségi határozattal (egyszerű 
vagy minősített többség) hozza meg. 
 
Az adott esetben tehát meg kell vizsgálni, hogy a választó testület (egyházközségi közgyűlés) 
akkor  határozatképes,  amennyiben  a  törvény  47  §  (1)  bekezdésében  írtak  szerint 
szabályszerűen  összehívták  és  azon  az  egyházközség  választói  névjegyzékében  szereplők 
közül  legalább  a  presbitérium  létszámával  azonos  számban  jelentek  meg  egyházközségi 
tagok. 
 
Amennyiben  a  közgyűlés  nem  határozatképes,  úgy  a  47  §  (4)  bekezdése  alapján  az  azonos 
napirenddel  egy  későbbi  időpontra  összehívott  testület  a  megjelentek  számától  függetlenül 
határozatképes  lesz.  Már  az  eredeti  meghívóban  jelezni  kell  a  határozatképesség  miatt 
esetlegesen megismételendő közgyűlés helyét és időpontját.  
Fenntartjuk azt a véleményünket, hogy egyes testületek és hozzá kapcsolódó hatóságok nem 
tartják  elfogadhatónak  azt  a  megismételt  közgyűlést,  -  illetve  annak  határozatait  -  amelyet 
azonos napirenddel. de tényleges alternatíva nélkül, az eredetit követő néhány perccel későbbi 
időpontra  hívtak  össze.  Indokoltnak  látjuk,  hogy  szükséges  egyházunkban  másfajta 
gyakorlatot  kialakítani,  pl.  a  megismételt  közgyűlés  és  az  eredeti  között  minimálisan  x  óra 
legyen. 
 
A  megjelent  személyek  tekintetében  kell  tehát  vizsgálni  a  visszahívásról  döntő  közgyűlésen 
(rendes  vagy  megismételt  közgyűlés),  hogy  megvan-e  a  szükséges  egyszerű  szótöbbség.  A 
"több mint fele" megjelölést értelemszerűen kell alkalmazni, az nem 51 %-ot jelent. Pl 7 főnél 
4 tagot jelent (3,5 tag nem létezik, tehát nem lehet a fele + 1 tag számítást alkalmazni, de 500 
főnél sem 51 % a helyes szám (255 lenne), hanem 250 +1, azaz 251 fő). 
 
 

Dr. Giró-Száz János sk. 

a bíróság elnöke 

Dr. Hafenscher Károly sk. 

a zsinat lelkészi elnöke 

Dr. Székács György sk. 

országos ügyész 

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. április »
április
HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930