A Magyarországi Evangélikus Egyház 2023. évi költségvetéséről szóló 2022. évi IV. törvény
2. számú melléklete
1
A Magyarországi Evangélikus Egyház 2023. évi költségvetés tervezetének szöveges
kiegészítése
A 2023. évi költségvetés tervezése során az országos elnökség kiemelt területként kezelte a
konfirmáció és elköteleződés programok támogatását.
Egyházunkban a 2020-as, és a vírushelyzet következtében a 2021-es év is az úrvacsora
éve volt, ennek jegyében kerültek meghirdetésre országos, egyházkerületi, egyházmegyei és
gyülekezeti programok. Az úrvacsora éve örömei, sikerei és kihívásai készítették elő, hogy
egyházunk 2023-ra meghirdesse a konfirmáció és elköteleződés évét.
A konfirmációs felkészítés célja elsősorban a fiatalok élő Krisztus-hitre és vallástételre
való segítése, valamint a tanítványi és gyülekezeti élet felé történő elköteleződés támogatása.
A meghirdetett tematikus év segítséget szeretne nyújtani ahhoz, hogy a különféle jellegű,
lelkiségű, hátterű, helyzetű és méretű gyülekezetek egyaránt be tudjanak kapcsolódni a
programba, és gazdagodjanak általa. Ugyanakkor a program része, hogy tartalom, módszertan
és megújulás tekintetében megpróbáljuk a különféle utakat harmonizálni, egy irányba terelni
anélkül, hogy a helyi szokások, jellegzetességek csorbát szenvednének.
A konfirmáció rendszerint egy adott korosztályhoz (12-14 éves fiatalok) kapcsolódik, de
azt is látjuk, hogy az elhívás és az elköteleződés generációkon átívelő lehetőség: az Isten
színe elé történő megérkezés lehetősége már a keresztség eseményében elkezdődik, majd
folytatódik és kiteljesedik a családok központba helyezésén, a felnőtt konfirmáció
megvalósulása pedig szép példája az evangélium feltételek nélküli megszólító erejének és
hatásának.
A konfirmációval kapcsolatban mindig figyelembe kell venni a több évszázados
gyakorlatot, a konfirmandusok különböző hátterét, sőt a serdülőkor identitásbizonytalanságát
és a hitfejlődés kérdéseit is, de egyre inkább előtérbe kerül, hogy a tradicionális konfirmandus
csoportok elmozduljanak az érdeklődésen, a közös hittapasztalatokon, az önálló döntésen és
az elköteleződésen alapuló csoportformálódás irányába.
Mindebből következik, hogy gyülekezetépítési és gyülekezetpedagógiai szempontból a
konfirmációtól elválaszthatatlan az elköteleződés kérdése. Egyházunk és gyülekezeteink
jövője, de akár a lelkészutánpótlás szempontjából is keresztény reménységünk kifejeződése
ez, amelynek közösségi megélésére a tematikus évben elsősorban a konfirmáció (mint
személyes döntés, hitbeli fejlődés, közösségépítés) kapcsán nyílik lehetőségünk.
A közös gondolkodás, a gyülekezetek mindenkori konfirmandus családjai, a lelkészi
karnak a konfirmáció témájában való segítése és támogatása, illetve adott esetben a
konfirmáció kérdésében történő paradigmaváltás érdekében a 2023-as évben lelkészeknek,
családoknak, konfirmációra készülő fiataloknak, frissen konfirmáltaknak, jubiláns és
bármikor örömmel emlékező konfirmandusoknak számos kiadvány, programjavaslat,
programterv, találkozó készül és szerveződik.
A konfirmáció és elköteleződés programja négy nagy csoportra osztható, melyek
költségigénye:
•
Kiadványok: 10.200.000,- Ft
•
Média és megjelenés: 2.450.000,- Ft
•
Szakmai konferenciák, továbbképzések: 3.950.000,- Ft
•
Találkozók, pályázatok: 21.500.000,- Ft
Összesen: 38.100.000,- Ft
A Magyarországi Evangélikus Egyház 2023. évi költségvetéséről szóló 2022. évi IV. törvény
2. számú melléklete
2
A költségvetési törvényben történt változások bemutatása:
3. § (1) bekezdése
Az energia-árnövekedés miatt szükséges az orgona program keretében vállalt elköteleződés
egy évvel történő elhalasztása.
6. § (1) bekezdése
A törvény szövegének egyértelműsítése, hogy a tartalékalapok kötelezettséggel nem terhelt
részének 20 %-ig átcsoportosíthat az országos presbitérium.
9. § (2) bekezdése
Esperesi tiszteletdíj minimális összegét 2023-tól a Lelkészi Életpályamodell részleteiről szóló
7/2018 (XI.8.) országos szabályrendelet határozza meg, mert minimális összege az itt
található illetménytáblához lett kötve.
11. § (2-3) bekezdései
Rezsikompenzációs támogatást biztosít az állam a közfeladatot ellátó (köznevelési, diakóniai)
intézmények esetében, melyet a 2022-2023. évi korrekciós összeg előlege címen fizeti ki. A
2022. évi korrekciós támogatás felhasználása betervezésre került, a 2023. évi korrekciós
összeg előlegeinek felhasználásáról az országos presbitérium dönt.
13. §
A megállapított lelkészi minimum nyugdíj összegek 2023-ban 10%-kal emelkednek.
A Magyarországi Evangélikus Egyház 2023. évi költségvetésének főösszegei:
Bevétel:
37.950.300.000,- Ft
Kiadás:
40.614.900.000,- Ft
Az egyház 2023. évi költségvetésének összeállításakor kiemelt figyelmet kapott a
sokszorosára növekedett villany és gázárak miatti helyzet kezelése. Feladat az egyház által
üzemeltetett épületek (Püspöki hivatalok, Országos székház) energiafelhasználásából adódó
többletköltség pénzügyi fedezetének előteremtése. Emellett szükséges volt megtennünk
fogyasztáscsökkentő szigorító intézkedéseket.
A kialakult gazdasági helyzet az egyházközségek életét is nagyban befolyásolja, sok esetben
jelentősen megterheli működésüket. Célunk, hogy hosszú távon megerősítsük az
egyházközségek önfenntartását. Az Országos Iroda már 2022-től kiemelt feladatként kezeli
ezt a problémát, sok mindent alárendeltünk ennek megoldására, szem előtt tartva az
egyházközségek helyzetét, a gyülekezeti felmérésekből kapott adatok alapján.
Az Országos Presbitérium szeptemberi ülésén külön keretet biztosított az alábbi célokra:
70.000.000,- Ft-ot a folyamatban lévő és idén megvalósuló energetikai beruházások
többletköltségének támogatására,
100.000.000,- Ft-ot a csőd-közeli helyzetbe került egyházközségek támogatására,
5.000.000,- Ft-ot a nem gyülekezeti lelkészek rezsi többletterhük támogatására.
Szeretnénk bővíteni az energetikai programunkat a 2023-as évben is. Cél, hogy jelentős
összeg álljon rendelkezésre gyülekezeteink megsegítésre. 500.000.000,- Ft került
elkülönítésre egyházunk költségvetésében a jövő évben megvalósuló egyházközségi
energetikai beruházások fedezetére. Ezen felül visszatérítendő támogatásként a keret
bővíthető az egyház szabad pénzeszközei terhére. A jelentős összegű keret létrehozásának
érdekében 2023-ban:
A Magyarországi Evangélikus Egyház 2023. évi költségvetéséről szóló 2022. évi IV. törvény
2. számú melléklete
3
- az egyházmegyei felújítási és beruházási támogatásokra kevesebb, 54.000.000,- Ft került
tervezésre.
- az orgonaprogramra nem került elkülönítésre keretösszeg.
- a 2021. évi költségvetésről szóló 2020. évi II. törvény 3.§ (1) bekezdésében 2023-2024. évre
vállalt kötelezettségek egy év halasztásra kerülnek:
A/K/IV.2.1.2 Orgonaprogram
2024. évre 30.000.000,- Ft Györkönyi Evangélikus Egyházközség orgonájának javítása
2025. évre 12.500.000,- Ft Pilisi Evangélikus Egyházközség orgonájának javítása
A támogatandó egyházközségek kiválasztását az egyházmegyei és egyházkerületi elnökségek
véleménye alapján az országos presbitérium fogadja el.
Az alábbiakban olvashatjuk az egyes költségvetési sorok szöveges kiegészítéseit.
A.) EGYHÁZI MŰKÖDÉSI FELADATOK
A/B/I. Szabad felhasználású bevételek
Az egyháznak a szabadon felhasználható bevételei két fő forrásból származnak, járadék +
kiegészítésből, valamint SZJA részesedésből (felajánlás + kiegészítés). A 2022. évi
tervezetthez képest 384.000.000,- Ft-tal több bevételre számíthatunk 2023-ban.
2022-ben a 2021. adóévről nyilatkozók közül 86.598 fő adta az Evangélikus Egyháznak adója
1%-át, amely 4,7%-kal, azaz 3.897 fővel több az előző évinél. Az általuk felajánlott összeg
607.349.077,- Ft, amely 19,5%-kal, azaz 99.230.109,- Ft-tal több az előző évi összegnél.
A kiegészítéssel is számolva 135.900.000,- Ft-tal lesz magasabb összességében az 1%-os
bevétel, mint 2022-ben.
A/B/II. Kötelezettséggel terhelt bevételek
A 2023. évben adott programokra, célzott támogatások, hozzájárulások tervezett bevételei
kerülnek feltüntetésre. Az itt kimutatott bevételeket csak az adott programhoz, feladatokhoz
lehet felhasználni.
A/B/II.1.3. Hitoktatási feladatok támogatása
A hitoktatási feladatok támogatása költségvetési soron azon egyházközségek hozzájárulásai
jelennek meg, amelyek főállású hitoktatói státuszt kaptak az országos egyháztól. A vonatkozó
országos szabályrendelet 220.000,- Ft/státusz hozzájárulást ír elő. A hozzájárulások összege
összességében 1.700.000,- Ft-tal emelkedik a betöltött hitoktatói státuszok számának
növekedése miatt. A főállású és félállású hitoktatók száma eléri a 110 főt.
A/K/I.1.5. Lelkészi életpályamodell támogatása
Az egyház 2023-ban is vállalta azon egyházközségi lelkészek esetében a hiányzó bérek
(jelenlegi bér és a besorolási bér különbözete) költségének finanszírozását, amely esetekben
az egyházközségek önerőből ezt nem tudták megfizetni. Az Esperesek Tanácsa indítványozta
a lelkészi bértáblának 5%-os emelését. Ahhoz, hogy a bértábla szerint meghatározott
magasabb összegű fizetésekhez biztosítani tudja az egyház a megfelelő támogatást
160.000.000,- Ft-os keret szükséges a 2023. évi költségvetésben.
A Magyarországi Evangélikus Egyház 2023. évi költségvetéséről szóló 2022. évi IV. törvény
2. számú melléklete
4
2023-tól kezdődően a LÉM szabályrendelet rendelkezik az esperesi tiszteletdíj minimális
mértékéről, melynek megállapítása ezentúl LÉM bértáblához kötötten történik. Az
egyházmegyei működési keret egyházmegyénként 1.000.000,- Ft-tal emelkedik.
A/K/IV.1.1.8. Személyiségvédelmi munkacsoport
A személyiségvédelmi munkacsoport működésének előkészítése 2022-ben megtörtént,
működésük elveit az OP 2022 szeptemberi ülésén fogadta el. 2023-ban az alapfeltételek
kialakítása valósul meg: tájékoztató anyagok, weboldal, biztonságos kommunikáció az
érintettek és a munkacsoport tagjai számára. Elindulhat a működés: tájékoztatás, érzékenyítés
a gyülekezetekben, s ha szükséges, az érintettek kísérése, tanácsolása.
Egyházunk erre a feladatra 3.000.000,- Ft-ot különített el.
A/K/IV.2. Országos Egyház szakmai feladatok
Az országos egyház által tervezett, működtetett és támogatott programok szakma
csoportonkénti bontásban, részletesen kerülnek bemutatásra.
A/K/IV.2.2.18. Új egyházközségek alapításának támogatása
Az Északi Egyházkerületben Kerepes-Kistarcsa és Pomáz-Budakalász területén a korábban
megkezdett gyülekezetépítési program folytatódik.
A Déli Egyházkerületben 2023-ban továbbra is két helyszínen folytatódik – Soroksáron és
Pestszentimrén - új gyülekezetépítési munka. 2023-tól a Soroksári helyszínen szolgáló
lelkésznő a korábbi évekkel ellentétben, teljes állásban fogja ellátni gyülekezetplántálási
feladatát a növekvő igények miatt.
A Nyugati Egyházkerületben korábban megkezdett Győrújfalu területe mellett Velencei tó és
környékén a Székesfehérvári és a Tordas-Gyúrói Egyházközségek kezdték meg
gyülekezetépítő munkájukat, amelyet a 2023-as évben is folytatni és támogatni kívánjuk.
Mindhárom kerületnél a plántáló lelkész bérét és a programokhoz, néhány esetben rezsihez
kapcsolódó költéségek fedezetét biztosítja az új egyházközségek alapítását támogató keret.
IV.2.5.5. Országos szintű kutatási feladatok
Az országos kitekintésű felmérések 2023-as indító szakaszában két kutatást és a hozzájuk
kapcsolódó szakmai munkát tervezünk. Mindkettő korábbi, illetve nemzetközi programokra
épül, az EHE Gyakorlati Intézetének gondozásában.
1. Konfirmáció és elköteleződés: Konfirmandusok és felkészítő lelkészek motivációinak,
módszertanának feltárása, a konfirmáció elköteleződés-erejének
hatásmechanizmusa/hiánya/lehetőségei.
2. Evangélikus identitás: Korábbi, jelenleg feldolgozás alatt álló online felmérés (EHE
Gyakorlati Intézet) kiterjesztése és kvalitatív eszközökkel az evangélikus identitás hitelvi,
egyházszervezeti és hitgyakorlási elemeinek feltárása.
A/K/IV.2.6.1. Kommunikációs feladatok – Luther Kiadó támogatása;
A Luther Kiadó a 2023. évi támogatása 193.000.000,- Ft, ami az egyház által adott feladatok
ellátásához szükséges. A különböző feladatok költségigénye az alábbiak szerint alakul:
Feladat
Költségigény
Alapfeladatok
EISZ, Evangélikus Élet, Credo, Lelkipásztor
167.000.000,- Ft
Kiemelt projekt
2023-as 1%-os kampány
20.000.000,- Ft
Egyéb feladatok
MEE arculati pályázati kiírás és kivitelezés
6.000.000,- Ft
A Magyarországi Evangélikus Egyház 2023. évi költségvetéséről szóló 2022. évi IV. törvény
2. számú melléklete
5
A/K/IV.2.7. Konferencia feladatok működtetése
Az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ, az Andorka Rudolf Evangélikus Konferencia
Központ és a Béthel Missziói Otthon működési és fenntartási költségei jelentősen
megemelkednek 2023-ban az intézmények jelzései alapján. Az intézmények működtetései a
téli hónapokban olyan nagymértékű többletterhet jelentenek, melyet kigazdálkodni nem lehet
pusztán a résztvevők befizetéseiből, csak központi kiegészítő támogatással lehetséges. Ezért
az országos elnökség döntése értelmében az intézmények a téli fűtési szezonban bezárásra
kerülnek.
A/K/IV.2.11.5. Kiemelt állami támogatás
Az Állam négy év alatt 11.320.000.000,- Ft támogatást biztosít az egyháznak parókiák,
közösségi terek, óvodák felújítására, bővítésére, építésére. Támogatja az Evangélikus EGYMI
(Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény) létrehozását, ami a sajátos nevelésű
gyermekek integrációját, felzárkóztatását támogathatja. A 2023. évi 4.130.015.992,- Ft
támogatás került betervezésre a költségvetésbe.
*
1
Nem került kifizetésre
B.) ÁLLAMI CÉLTÁMOGATÁSOK
B/B/I.- B/B/II. Állami céltámogatásból megvalósított feladatok - köznevelési és diakóniai
A bevételeknél megjelennek a továbbutalandó intézményi támogatások, valamint az
intézményi rendszeren belül szabadon felhasználható támogatások azon része, amelyeket az
országos egyház közvetlenül tovább utal az intézményeknek.
B/B/I.1. Köznevelési intézmények állami támogatása
A köznevelési feladatok ellátására 2023-ban 14.684.000.000,- Ft támogatást kapunk, amely
1.858.000.000,- Ft –tal több az előző évhez képest. A növekedés jelentős része 3 új intézmény
átvétele 2022 szeptemberétől.
B/B/II.1. Diakóniai - Országos fenntartású intézmények állami támogatása
A diakóniai feladatok ellátására 2023-ban 8.111.200.000,- Ft támogatást kapunk, amely
1.001.200.000,- Ft –tal több az előző évhez képest. A növekedés jelentős része az ellátási
feladatok bővülése.
B/B/III. Gyűjteményi feladatok
Az Országos Presbitérium 2017-ben létrehozta az Evangélikus Országos Gyűjtemények
(EOGY) jogi személyt, melynek feladata az országos levéltári, könyvtári és múzeumi
feladatok ellátása, valamint a vidéki gyűjtemények szakmai és pénzügyi támogatása.
Támogatási összeg Ft
Feladat
2020.
2021.
2022.
2023.
Összesen
Parókiák felújítása 100.000.000
500.000.000
319.984.008
80.015.992
1.000.000.000
Közösségi terek
felújítása
100.000.000
250.000.000
200.000.000
50.000.000
600.000.000
Óvodák
50.000.000
950.000.000 4.640.000.000*
1
4.000.000.000
9.640.000.000
Evangélikus
EGYMI
0
80.000.000
0
0
80.000.000
Összesen
250.000.000 1.780.000.000
5.159.984.008 4.130.015.992 11.320.000.000
A Magyarországi Evangélikus Egyház 2023. évi költségvetéséről szóló 2022. évi IV. törvény
2. számú melléklete
6
Az egyház az államtól gyűjteményi feladatokra kapott támogatások teljes összegét tovább
utalja az intézménynek, ami a 2022. évi támogatáshoz képest 15.300.000.- Ft-os
többletbevételt eredményez.
B/B/IV. Hitéleti tevékenységhez kapcsolódó támogatások
B/B/IV.1. Belföldi jövedelem pótlék
Az állam 2021-től megváltoztatta a céltámogatás felhasználási területét, így a szolgálati
helynek minősülő magyarországi településen hitéleti szolgálatot teljesítő egyházi
személyeknek biztosítható juttatás a támogatási keretből. A céltámogatás összege 2023-ban
506.200.000,- Ft.
C.) ELKÜLÖNÍTETT ALAPOK
C/I. Zelenka Pál Evangélikus Szolidaritási Alap
C/B/I.2. Folyó évi bevételek
A lelkészi életpályamodellhez kapcsolódó bértábla megemelése miatt növekvő bérek után
fizetett egyházi személyek nyugdíjjáruléka és szolgálatba állítók járulékai (15%-15%)
várhatóan mindkét járulék típusnál 15.000.000,- Ft-tal lesz magasabb, mint 2022-ben.
Az egyház, mint rendes tag fenntartói járuléka az eddigi 15% helyett 2023-ben 12% lesz,
hogy a fennmaradó 3% biztosítsa a lelkészi életpályamodell bevezetéséhez szükséges
többletforrást. Az egyház járuléka 2020-2029-ig évente 0,5% ponttal emelkedik, így 10 éven
belül visszaáll az eredeti 15%-os mértékre.
C/K/I.3.2 Nyugdíj-kiegészítő kifizetések
Az állam 2022-ben visszaállította a 13. havi nyugdíjat. Az egyházi személyek esetében 2023-
ban is tervezzük a 13. havi nyugdíj kifizetését. A tervezet tartalmazza a kifizetés pénzügyi
fedezetét.
C/B/II.2. Befektetési Alap – Folyó évi bevételek
Az alap bevétele a járadék és annak kiegészítése, illetve az SZJA részesedés legalább 6%-a,
ennek összege 19.400.000,- Ft-tal több lesz, mint 2022-ben. Felhasználása az egyház
hosszútávú önfinanszírozásának megalapozását szolgálja.
Az Üllői úti székházfelújítás belső egyházi finanszírozással történt, melynek fedezetét az alap
biztosította. Az egyházi törlesztés is a bevételek között kerül kimutatásra.
C/B,K/III. – C/B,K/IV. Oktatási és Diakóniai intézményi tartalékalap
A tartalékalapok az előző évek felhalmozott vagyonából és az intézményekhez kapcsolódó
állami támogatások azon részéből áll, amelyet a költségvetési törvény alapján a tartalékalapba
kell helyezni. A kiadások között szerepel az intézmények működésével, szakmai
programokkal kapcsolatos országos irodai és a szakmai osztályokkal kapcsolatos költségek.
A bővülő intézményi rendszerből adódó többletfeladatok miatt szükséges az oktatási és
diakóniai szakemberek létszámát 1-1 fővel megemelni. A 2023-as költségvetés bérkerete
ennek figyelembevételével került megállapításra.
Itt kerül elszámolásra az intézményekhez kapcsolódó Libra és egyéb ügyviteli rendszer,
illetve a pályázati előkészítés, önrész és előfinanszírozási támogatás is.
A Magyarországi Evangélikus Egyház 2023. évi költségvetéséről szóló 2022. évi IV. törvény
2. számú melléklete
7
C/B/III.2.2. Korrekció, C/K/III.3.28. Normatív módon kiosztott korrekciós támogatás,
C/B/IV.2.2. Korrekció, C/K/IV.3.13. Normatív módon kiosztott korrekciós támogatás,
Az oktatási és diakóniai intézmények korrekciós támogatásaként kapott teljes összege a
tartalékalapok bevételei között kerül kimutatásra. A gyerek- és tanulói létszám alapján
meghatározott oktatási intézményi és az országos fenntartású, illetve a tartalékalaphoz
csatlakozott diakóniai intézményi normatív módon kiosztott korrekciós támogatások a
tartalékalapokból kerülnek kifizetésre.
C/K/III.3. Oktatási intézményi tartalékalap – C/K/III.3.7. Eszközfejlesztési pályázati
keret, C/K/III.3.24. Építési beruházások, C/K/III.3.25. Intézményi innováció és szakmai
támogatás, C/K/III.3.30 Energia-árnövekedés kompenzálása
A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinati célkitűzései között prioritást kapott a
köznevelési intézmények folyamatos minőségfejlesztése.
A korrekció egyösszegű, nem célzott, nem feladathoz kötött kifizetésének rendszere miatt az
elmúlt években fenntartói feladattá vált az intézmények differenciált támogatása az
evangélikus köznevelési rendszer finanszírozásában. (Ehhez háttér-információt az
egyenlegrendezéshez kapott állami számszaki adatok biztosítanak.)
A 2023. évi oktatási célokat érintő költségvetésben jelentős összeg került tervezésre az
oktatási intézmények közti eltérések kompenzálására, illetve az állam által nem meghatározott
célra, de köznevelési feladat ellátása után járó támogatások normatív típusú elosztására.
Az intézmények eszközfejlesztésére szánt keretösszeg 80%-al megemelésre került, így a
rendelkezésre álló felosztható keret 900.000.000,- Ft.
A tartalékalapi pályázatok közül a beruházási pályázat összege a tavalyi évhez 50%-al
emelkedett, 1.500.000.000,- Ft-ban került meghatározásra. Kiemelt finanszírozási terület az
energetikai korszerűsítés.
Az intézményi innováció és szakmai támogatások sor nyújt fedezetet a szakképzés, önálló
kollégiumok, óvodai ingyenes étkezés biztosításának támogatása és ebből támogatható a
pedagógus és vezetői utánpótlás is. 2023-ban 473.500.000,- Ft áll rendelkezésre.
Az állam 2022. évi korrekciós előlegként 400.000.000,- Ft keretösszeget biztosít az energia-
árnövekedések kompenzálására.
C/K/IV.3. Diakóniai intézményi tartalékalap – C/K/IV.3.14 Energia-árnövekedés
kompenzálása, C/K/IV.3.15. Energetikai fejlesztési támogatás
Az állam 2022. évi korrekciós előlegként 852.800.000,- Ft keretösszeget biztosít az energia-
árnövekedések kompenzálására. A támogatásból 266.000.000,- Ft-ot fordítunk működési
támogatásra azon intézmények felé, ahol jelentős rezsi költségnövekedés tapasztalható.
480.000.000,- Ft különítettünk el energetikai fejlesztések támogatására.