2/2017. (III. 23.) országos szabályrendelet
az egyház hivatalos lapjának megjelentetéséről
1
A
Magyarországi
Evangélikus
Egyház
országos
presbitériuma az egyházi jogszabályokról szóló 2005. évi
VI. törvény 4. § (1) bekezdése alapján – utalva az egyházi
jogszabályokról szóló 2005. évi VI. törvény 3. § (1)
bekezdésére - az egyház jogszabályoknak és egyéb
döntéseknek az egyház hivatalos lapjában való
megjelentetésének rendjét a következők szerint határozza
meg:
1. § Az egyház hivatalos lapjában kell megjelentetni:
a) zsinati törvényt és határozatot,
b) az elnök-püspök és az országos felügyelő éves
beszámolóját,
c) a zsinat lelkészi és nemlelkészi elnökeinek éves
beszámolóját
b)
országos
presbitériumi
határozatot
és
szabályrendeletet,
c) országos elnökségi határozatot,
d) fegyelmi határozatot és bírósági ítéletet,
e) jogértelmező testület döntését,
f) egyházkerületi változásbejelentések
g) egyéb közlemények (püspöki tanács, becsületszék,
perikóparend stb.).
2. § (1) Az egyház hivatalos lapját – igazodva a testületi
ülésekhez is - évente két alkalommal kell meg
megjelentetni.
(2) A közlönyszövegek lezárásának időpontja: július 15. és
december 20.
3. § A közlönyszövegek megjelentését az országos iroda
igazgatója hagyja jóvá, és engedélyezi azok kiadását.
4. § (1) Az egyház hivatalos lapját Luther Kiadó jelenteti
meg a közlönyanyagok engedélyezését követő 30 napon
belül.
(2) A kiadás formája az elektronikus megjelentetés azzal,
hogy papíralapon kötelespéldányt kap a három püspöki
hivatal, az országos iroda, valamint az Evangélikus
Országos Gyűjtemény országos könyvtára és az
Evangélikus Hittudományi Egyetem könyvtára.
5. § E szabályrendelet az elfogadása napján lép hatályba.
Budapest, 2022. május 12.
1
Módosította a 87/2022. (V. 12.) országos presbitériumi határozat.
Hatályos: 2022. május 22-től.